Háromszáz éve menekültek el Oroszországból a cári üldöztetés elől. Egy részük a Duna deltájába települt. Ma a lipován oroszok hagyományos kultúrájuk megőrzéséért küzdenek Románia különböző részein. A Fekete-tengerhez közel, a lagúnaszerű tavak és nádasok közepette, a világörökség részévé minősített térségben lévő Sarichioi egyike az első falvaknak, amelyeket még azok az orosz „óhitűek” alapítottak, akik elutasították az ortodox – görögkeleti – vallás XVII. századi reformját.

A település 3867 lakosa közül ma is csak mintegy száz a román etnikumhoz tartozó emberek száma, a többiek odahaza és az utcákon is oroszul beszélnek. A templomban a hívők a régi rítust követik, a nagyhét idején éjjel-nappal követik egymást a szláv nyelvű, többórás misék. A nők a templom egyik elkülönített részében vesznek részt a szertartáson, hosszú szoknyát viselnek, fejüket virágos kendővel borítják. A húsvéti miséken sok hívő vesz részt, a hagyományok ma is nagyon erősek.

„Pedig a helyzet sokat változott. A fiatalok a városokba vagy külföldre mentek dolgozni. Közülük sokan megtanultak ugyan oroszul, de jobban szeretnek románul beszélni, könnyebben áll rá a szájuk. A mai esküvők csak egynaposak, nem tartanak két napig, mint régen, így a résztvevők nem éneklik el minden dalunkat, félő, hogy azok feledésbe mennek” – szomorkodik Iuliana Mitri, egy lipován bábuska, azaz nagyanya.

„A lipovánok élete 200 éven át gyakorlatilag alig változott” – mondja Miron Ignat, e romániai kisebbség parlamenti képviselője. Egyes falvaik a Duna deltájában csak vízi úton közelíthetők meg, más falusi közösségeik pedig az ország északi és keleti részében tömörülnek: elszigeteltségük fontos tényezője volt a tradíciók fennmaradásának. Az urbanizáció és a kommunista kollektivizálás viszont szétszórta őket az országban, ez pedig fellazította a hagyományokat és a nyelvi örökséget. A lipován identitás központi elemét alkotó vallást szigorú korlátozásoknak vetették alá. A kommunista diktatúra 1989-ben bekövetkezett bukása, a modern világ felé történő egyre erőteljesebb nyitás ugyancsak sokat változtatott a helyzeten. A 22 milliós Romániában a hivatalos népszámlálási adatok szerint ma 38 ezer lipován él, közösségük illetékesei és a történészek 100 ezerre becsülik a számukat.

A 28 éves George Frol – sok más társával együtt – elkötelezte magát a lipován kultúra megőrzése mellett. A Sarichioiban született férfi Bukarestben él, ott végezte tanulmányait és ma ott szerkeszti a Zorile című lipován folyóiratot, de sokszor visszalátogat a faluba. „Bukarestből érintkezésbe léphetek az ország különböző részein élő lipovánokkal, és az internet révén több kapcsolatom van Oroszországgal is” – magyarázza Frol.

Magában Sarichioiban Vasile Dolghin népi együttest hozott létre, hogy megőrizze a kisebbség zenei hagyományát. A román törvénynek köszönhetően, amely lehetővé teszi a kisebbségek anyanyelvi oktatását, 1732 tanuló vesz részt „orosz anyanyelvi tanfolyamokon”. Oroszország korábban nem sokat törődött velük, ma azonban támogatja ezt a diaszpórát, amely „orosz lelkűnek” érzi magát, de Romániát tekinti szülőhazájának. A közeli Tulcea városában Olimpia és Vladimir Makarov, egy lipován házaspár gyermekeinek is átadja ezt az ősi kulturális hagyományt, „noha a városban ez nehezebb”. Tízéves Andrei fiuk oroszul tanul és elsajátította a régi vallási énekeket.

Olimpia, aki ápolónő, bizakodó: „Noha a világ globalizálódik, hiszek a lipovánok jövőjében. Az, amit a gyermekeim megtanultak az identitásunk lényegét képező egyházról, egész életükre szól. Még akkor is lipovánoknak tekintettük magunkat, amikor Spanyolországban dolgoztunk” – mondja. Vladimir pedig hozzáfűzi: „Őseink elmenekültek országukból és sokat szenvedtek, hogy megőrizhessék vallásukat. Most, 300 évvel később nem engedhetjük meg, hogy veszendőbe menjen az, amit ránk hagytak”.