A szavak eredet utáni nyomozás csakis nyelvi adatokra épülhet. De honnan vesszük a nyelvi adatokat? Ezeket bizony rendszeresen kell gyűjteni, feldolgozni, és csak egy terjedelmes adatbázis birtokában mondhatunk bármi biztosat. Ilyen gyűjteménye az MTA Nyelvtudományi Intézetének van. A télapóra vonatkozó adatokat Mártonfi Attila, az intézet munkatársa bocsátotta rendelkezésünkre.

Korvatunturi, a télapó állítólagos lakhelye – nyáron

A tél allegóriája

A télapó először külön írva bukkan fel, méghozzá 1850-ben, Arany Jánosnál:

Ej, ej, garázda tél apó!
Ki ördög hítta kelmedet,
Hogy sz. Mártonnap tájba' hó
Borítja házi telkemet?

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szót Arany alkotta, nyilvánvalóan már korábban is élt a népnyelvben. Azt, hogy mikor keletkezett, nem tudjuk megmondani. Természetesen elképzelhető, hogy kisebb, jelentéktelenebb kiadványokban korábban is előfordul, de a gyűjtés elsősorban a jelentősebb szerzőkre és sajtótermékekre terjedt ki. A szövegből egyértelmű, hogy a télapónak itt még semmi köze a Mikuláshoz vagy a karácsonyhoz, egyszerűen a telet, pontosabban a téli időjárást testesíti meg (jusson eszünkbe ilyenkor a sajtó által annyira kedvelt tél tábornok kifejezés).

Ezek után csaknem harminc év telik el, mire a szó újból felbukkan. (Itt megint erről van szó, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézet gyűjtésében nem fordul elő hamarabb: újabb adatok bármikor felbukkanhatnak.) Ekkor viszont többször is megjelenik Mikszáthnál.

1879:

[...] elmégy a hegyek közé s felkeresed mohos barlangjában a rosszkedvű Tél apót. Mondd meg neki, hogy adjon havat sok havat; lepje el a Kárpátok bérceit úgy, ahogy emberemlékezet óta nem volt!

1881:

Tél apó meghozta a havat is, igaz, hogy nem olyan bőségben, mint máskor, de annyit csak mégis hullatott [...]

1882:

Tél apó egyébiránt okos ember s mindennemű embereknek meghozza a maga örömeit, a gyerekeknek a karácsonyt, a férfiaknak a disznótorokat, az öregeknek a meleg kályhát, de az asszonyok iránt a legudvariasabb: nekik hozza a farsangot, a bálokat, a hangversenyeket és a jeget. Tél apó ravasz vén hízelgő, s ha már nem szégyenli magát így kedvezni nekik s ha már mindent a számukra hoz, – hozna legalább nekik e mulatságokhoz – toaletteket is.

Az első két szövegben a télapó az időjárást, az utóbbiban a telet mint évszakot személyesíti meg. Az utóbbi szöveg egyértelműen arra utal, hogy ebben az időben a télapó még nem kötődött egy (vagy két) ünnephez, sőt, nem hozott ajándékot sem.

1893-ban Gyulai Pálnál, 1895-ben Komjáthy Jenőnél ismét versben bukkan fel a télapó. Utóbbit különösen jelentős, mert a címe is Télapó, először szerepel benne a télapó egybeírva, és mert sorai ismerősen csengenek.

Télapó

Télapónak hó szakálla
Feje tarkó, ing a lába,
Lehe jégcsap, képe ráncos,
Járja a haláli táncot.
Zúz a szárnya, bús az árnya,
De a táncot egyre járja.

Térdig ér a hószakálla,
Sírfenékig lóg a lába.

Nos, igen, ez még mindig nem az ajándékot hozó, jóságos öregember, akit mi ismerünk. 1896-ban, ismét Mikszáthnál bukkannak fel először olyan sorok, amelyek azt sugallják, hogy a télapó külsejéről már megszilárdult elképzelések vannak:

Pedig olyan tavasz napfényes alak énelőttem az utolsó temesi gróf, Tihanyi Ferenc. Ha ez a csontos, magas termetű öregúr, vélnéd Tél apónak, elém lép a múltak ködéből, vele kiugrik a gyerekkorom is.

Persze ebből nem derül ki, hogy pontosan milyennek is képzelték a télapót. Arra, hogy a télapó a gyerekekkel találkozna, 1911-ből, Ambrus Zoltántól vannak adataink:

Ez a felfogás a nyolcvanon felül lévő embereknek csak a Tél apó szerepét osztja ki nagykegyesen, Tél apóét, aki legyen boldog, ha egyetlen örömére még dédelgetheti és dajkálhatja az unokákat és a szépunokákat, már amennyiben ezek a papának és a mamának alkalmatlanok s jobb mulatság híján hajlandók Tél apó térdén táncolgatni.

Nem világos, hogy a gyerekek és a télapó találkozása itt valamilyen ünnephez kapcsolódik-e, vagy valamiféle játékról van szó. Azt Krúdytól, 1914-ből tudjuk meg, hogy ekkor már létezett valamiféle sztereotipikus Télapó-ábrázolás:

[...] fekete csontkeretes szemüvegű, magános öregúr támasztja homlokát az egyik ablaknak, mint a kalendáriumbeli télapó [...]

Itt nem esik szó arról, hogy a télapónak szakálla lenne, ellenben 1915-ben Szabó Dezső már ezt írja:

Az oltár felett a jó Isten, egy kicsiny, görnyedt, tél-apó szakállú öreg úr mosolyogva néz.

A ma ismerttől elütő szerepben jelenik meg 1921-ben József Attilánál is:

Szeretném, ha vadalmafa lennék,
Mi ha majd egykor kiszárad
És a tél apó kivágat,
Lángjaival felszárítná
Könnyeit a bús árváknak.

1927-ben felbukkan a várva várt orosz szál. Orosz mesejátékot mutattak be, erről Hevesy Iván kritikájából vannak adataink:

J. A. Sheljebuski: Télapó

„A szentpétervári kurir”-ral együtt került bemutatásra egy másik orosz
film, a „Télapó” című mesejáték, egy orosz hamupipőke-mesének
rendkivül kedvesen és szépen kidolgozott filmváltozata.
Rendezőjének sikerült eltalálnia a film-mesének legigazabb stílusát.
Mert a költő tündérmeséjét talán csak a stilizálás eszközeivel volna
szabad filmre vinni, azonban a népmesének megoldása egészen más
feladatot jelent. A népmese elképzelése egyesítése a reális és a
csodás elemeknek és így a film rendezőjének is arra kell törekednie,
hogy a realisztikus és a meseszerű elemeket kellő egyensúlyozással
egyesítse és egybeolvassza. Nem szabad a cselekményt az életen
túlhelyezni, mert a népmesének kedvessége éppen abban rejlik, hogy a
figurákat a népből való realisztikus, de naivan körvonalazott
figuráknak képzeli el. A „Télapó” alakjai, Papinka és Maminka, kedves
öreg muzsik és a felesége, Hanka és Panka, a dédelgetett és a
mostohaleány. A miliő, ahol a mese lejátszódik, orosz falu és a
körülötte húzódó erdőrengeteg. Mindez realisztikus, valami nagyon
finom, alig észrevehető naivitással eltompítva, Télapó figurája és
csodatétele pedig mesehatás, a népmesehatások teljes és tiszta
gyermetegségével.

Bár az nem derül ki, télapó pontosan milyen szerepet is játszik a mesében, aligha az ünnepen megjelenő ajándékosztóét. (Egyébként az orosz télapó nem mikuláskor és nem karácsonykor jár, hanem újévkor.)

1928-ban Langer Norbertnek kötete jelenik meg Télapó címen (erről sajnos semmit sem sikerült kideríteni), 1933-ban pedig Héjj Erzsébet már Télapó az óvodában. Téli óvodai foglalkoztatáshoz való gyakorlati anyag címen pedagógiai segédletet is kiad.

1934-ben Nagy Lajos Kiskunhalom című művében kalendáriumokról ír, az egyikből idéz:

Megható költemény, címe: „A szegény kis veréb.” A vers utolsó szakasza: „A télapó könyörtelen, Nem könyörül szegényeken, Sehol egy falat, egy morzsa. Ez a szegény veréb sorsa.” Tél apó! Hát ő már ilyen. De egészen bizonyos, hogy Szalai és Mosel urak, valamint a verset író Sulyom diák, de még azok a derék nyomdászok is mind igazi jószívű emberek.

1934-ben a télapó 'hóember'-hez hasonló jelentésben bukkan fel Ádám Gábornál:

Holnap csinálok én neked egy igazi télapót. Nem hóból lesz,
igazi jégből. Úgy fog csillogni, mint a gyémánt, átlátszó lesz, mint
az üveg.

A legközelebbi adat húsz évvel későbbi, Weöres Sándor 1954-ben írta jól ismert sorait:

Suttog a fenyves

Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.
Csendül a fürge száncsengő,
Véget ér az esztendő.

Tél szele hóval, faggyal jő,
elkel most a nagykendő.
Libben a tarka nagykendő ,
húzza-rázza hűsszellő.

Suttog a fenyves, zöld erdő,
rászitál a hófelhő.
Végire jár az esztendő,
Cseng a fürge száncsengő.

Láthatjuk, hogy még ebben a versben sem feltétlenül a ma ismert télapóról esik szó.

A mikulás és a télapó

Gyed Moroz vagy Gyed Maróz?

A név mindkét formájával találkozhatunk, és mindkettő helyes. A Gyed Moroz transzliteráció eredménye, azaz az orosz név írásbeli formáját tükrözi, míg a Gyed Maróz a kiejtést. Mivel akik ismerik a nevet, általában orosz tanulmányaikból ismerhetik, mi inkább a kiejtés szerinti formát alkalmazzuk. A Gyed Marózról bővebben a HVG oldalain olvashatunk.

Az első adatunk arra, hogy a télapó mikulásszerű alakként jelenik meg, Kiss Lajos Mikulás, télapó, krampusz című cikkében jelent meg a Magyar nyelvőrben, 1962-ben. Kiss Lajos akkor az utóbbi évek fejleményeként említi, hogy a mikulás és a télapó alakja oly közel került egymáshoz, és a folyamatot ő hozta összefüggésbe az orosz gyed maróz alakjával.

Valóban könnyen elképzelhető, hogy a télapó képzetére éppen az orosz Gyed Maróz hatott. Ugyanakkor nem kerültek át a magyar kultúrába az orosz télapó más elemei: az őt kísérő Hópelyhecske, vagy éppen az, hogy újévkor jön. Oroszországban fenyőfát is újévre díszítenek, éppen ezért Gyed Maróz is gyakran a feldíszített fenyőfa mellett jelenik meg. (Ezt ebben az esetben aligha hívhatjuk karácsonyfának.)

Ugyanakkor gyakran karácsonyfa mellett jelenik meg az amerikai, ill. nyugat- és észak-európai télapó is. Ezekben az országokban a Szent Miklós-figura már a karácsonyhoz kötődik, mint az korábbi cikkünkből is kiderül, gyakran a neve is magába foglalja a karácsony szót. (De az amerikai Santa Claus is karácsonykor érkezik.) Ennek eredményeképpen a magyar gyerekek folyamatosan olyan külföldi filmeket látnak és olvasnak (sőt, láthattak és olvashattak más a Kádár-korban is), amelyekben a télapó karácsonykor érkezik. Sőt, eredeti magyar művekben is egyre többször bukkan fel a télapó karácsonykor, így például Dallos Jenő Télapó az állatok között című könyvében. A télapó figurájának szerves részévé vált az is, hogy rénszarvasok vontatta szánon jár.

A télapó főhadiszállása Rovaniemiben (Forrás: Wikimedia commons)

A magyar télapókép tehát folyamatosan átalakulóban van. Milyen az ön számára a télapó? Különbözik-e a mikulástól? Kötődik-e a karácsonyhoz, netán az újévhez? Írja meg!