Az angol William Hyde Wollaston a 19. század hajnalán új elemet fedezett fel. Felfedezését nem a tudományos világban tette közzé, hanem  – anyagi érdekeit szem előtt tartva – feladott egy hirdetést, hogy van egy új, eladó fémje. (A „reklámhadjáratát” sajátos módon kézzel írott papírfecnikkel kezdte – egyszerűen falakra, boltajtókra, oszlopokra ragasztotta őket.) Richard Chenevix ír kémikus is vett az anyagból egy mintát, majd megértve, hogy miről van szó, fölvásárolta a teljes készletet.

Palládium         Pd

Ami az elnevezést illeti: a fémet még Wollaston nevezte el palládiumnak a másodikként fölfedezett kisbolygóról, a Pallaszról nevezték el. A Pallasz 1802-ben, a palládium 1803-ban vált ismertté. A kisbolygó a nevét a görög mitológiai Pallasz Athéné, a bölcsesség és győzelem istennője után kapta.

Tellúr               Te

Szívünkhöz különösen közel állhat ez az elem, hisz ez az egyetlen magyar felfedezésű periódusosrendszer-lakó. A fémet egy erdélyi, ezüstös fényű, palásan hasadó aranyásványban fedezték föl. 1782-ben az osztrák Franz-Joseph Müller von Reichenstein, Erdély fő bányaellenőre jött rá, hogy az általa vizsgálgatott ásvány egy új, ismeretlen elemet tartalmaz. Azonban évekig tartó kísérletei sem hozták meg a várt bizonyító eredményt: nem csoda, hogy a titokzatos leletnek az aurum paradoxium, illetve a metallum problematicum neveket adta… Végül mintát küldött (többek között) Klaprothnak is, aki Müller felfedezése után jó egy évtizeddel, 1798-ban végre bejelenthette, hogy megvan az új fém, ahogy ő fogalmazta: „von der Alten Mutter Erde entlehnten”, azaz körülbelül ’az öreg Földanya kölcsöne’. Ezzel mindjárt a keresztapa szerepét is betöltötte: a Föld-istennő, Tellusz után tellúr lett az anyag neve.

Kitaibel Pál (1757–1817) (Forrás: Wikimedia commons)

De nemcsak Erdély miatt magyar vonatkozású ám a tellúr! Kitaibel Pál, a nagy tudós, botanikus (az ő nevét viseli ma is például az egyik középiskolai biológiaversenyünk) a kortársaitól teljesen függetlenül, már 1789-ben rátalált a tellúrra! Sőt, az erről szóló beszámolóját személyesen adta Klaproth kezébe, egy bécsi találkozásukkor. Mielőtt bárki rosszallóan úgy gondolná, hogy velünk, magyarokkal már megint „kiszúrtak”, nézzük a tényeket. Klaproth nem csupán átvette Kitaibel munkáját, de gondosan végig is tanulmányozta, majd adott Kitaibelnek egy elemző, csupa dicsérettel és elismeréssel teli tanúsítványt. Klaproth talpig becsületes úriember volt: az 1798-as akadémiai levelében is külön kiemelte és rendkívüli módon méltányolta például Müller kezdeti munkáját, amellyel elindult a tellúr megtalálásának útján; Klaprothban semmi rossz szándék nem volt – egyszerűen csak tökéletesen kiment a fejéből az egyébként az íróasztalán tornyosuló papírhegyek között megbúvó Kitaibel-tanulmány!

Szelén              Se

Az elemet Σεληνη, azaz [Szeléné], a görög Hold-istennő után nevezte el fölfedezője, Berzelius. Sokáig úgy hitte, hogy az általa talált anyag a tellúr. Amikor tévedésére rájött, azt gondolta, méltó név lesz az, ha a Föld örök társáról, a Holdról nevezi el az új elemet. Rossz nyelvek szerint – ahogy arról a korabeli pletykák tanúskodnak – a névadás hátterében valójában Berzelius dühe volt: ha nem a tellúrt találta meg, akkor az ő elemének a neve ne a „lenti” Földre, hanem az égi magasságokban lévő Holdra emlékeztessen!

A héliumot a Napban fedezték fel, de a szelént nem a Holdon találták

Irodalom

International Union of Pure and Applied Chemistry. Nomenclature of Inorganic Chemistry, Definitive Rules, 2nd ed., Butterworths: London, 1971.

Jensen, K. A. Dansk kemi, 1985, 5, 149–157.

elements.vanderkrogt.net/

freeweb.hu/hmika

Crosland, M. P. Historical Studies in the Language of Chemistry; Dover: New York, 1978.

M. Prinz et al. (editors): Simon and Schuster's Guide to Rocks and Minerals, 1978, New York, Simon & Schuster

summerwine.gportal.hu

www.kfki.hu

Ball, D. W.: J. Chem. Educ., 1985, 62, 787–788.

Bates, R.: Geology of the Industrial Rocks and Minerals, New York

wikipedia.org