Huszár Ágnes, a Pécsi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájának oktatója úgy definiálja a „klasszikus” gyűlöletbeszédet, hogy mögötte egy teljes apparátus állt: állam, ideológia, hadsereg. A náci Németországban és a sztálinista Szovjetunióban ez egy tudatos és szervezett tevékenység része volt.

A gyűlöletbeszéd kutatásának tudományos háttere éppen ezért a 20. századi diktatúrák sajátos nyelvhasználatának feldolgozása. A totalitárius rendszerek ideológiájának, sajtójának elemzése nyomán a kutató számára ma már világos, hogy a gyűlöletbeszéd működ(tet)ése a diktatúra egyik eszköze volt, amelynek a segítségével az állampolgárokat igyekeztek befolyásolni, illetve korlátozni. A német nemzetiszocializmus sajátos kifejezéseket használt a zsidókra, cigányokra, kommunistákra, homoszexuálisokra. Az emberségüktől fosztották meg őket a féreg, patkány címkékkel. A szovjet típusú diktatúrák propagandája, mivel nem faji, hanem osztályalapon talált (ki) magának ellenséget, másfajta manifesztációjú volt, népnyúzónak, zsíros kuláknak nevezte állampolgárait.

Magyarországon napjainkban nincs diktatúra, de léteznek kis csoportokhoz köthető gyűlöletkeltő mechanizmusok. Ezek képlete azonos a náci, illetve a kommunista diktatúrákban alkalmazott gyűlöletbeszédek működésével. A gyűlöletbeszédben három egymásra épülő fokozatot lehet megfigyelni: 1. sztereotipizálás, 2. metaforizáció, 3. tettre való felhívás.

1. A pirézek lusták

A sztereotípia olyan ítélet, amely a csoport minden tagjára érvényes. Minden német pontos. Minden orosz vodkát iszik.

A történetírás számos példával szolgál arra, hogy a bűnbakképzés révén hogyan lehet egy, valamilyen megkülönbözető jeggyel bíró csoportot megbélyegezni. A zsidók, az őskeresztények, az indiánok, az amerikai feketék, cigányok története mind-mind példázza a nyugat civilizációban feltűnt, emberek csoportjaira használt sztereotípiákat.

A Csepeli György szociálpszichológus ötletét felhasználó TÁRKI kutatásaiból az is kiderül, hogy nem szívesen engednénk be az országba egy kitalált népcsoport tagjait, a pirézeket sem. A kutatást vezető Sík Endre szerint az idegenellenesség a félelmek, a jövőtlenség, a veszélyérzet megnyilvánulása is lehet. Félelmeinkért, ahogy a fenti példák is mutatták, nagyon könnyen tudunk másokat okolni.

2. A pirézek lajhárok

A tudományos kutatások arra az eredményre vezettek, hogy a diktatúrák igyekeztek átrendezni az emberek mentális lexikonját, agyi reprezentációját. Ha egy csoportot például rendszeresen az állat (patkány, féreg, vírus, lajhár) szóval jelölnek, akkor a csoport tagjai kirekesztődnek az ember fogalomból. A gyakori ismétlések alkalmazásával, a bevéséssel velük kapcsolatban sokkal elfogadhatóbbnak tűnik a kiirtani ige.

Huszár Ágnes a mechanizmust metaforizációnak nevezi. A folyamat során jelentéseltolás történik. A szavak jelentésmezejéből ugyanis olyan jelentések válnak hangsúlyossá, amelyek negatív tartalmakat közvetítenek. A nemzetiszocialista archívumok feltárása nyomán például olyan dokumentumokra bukkantak, amelyek szerint a Goebbels vezette propagandaminisztérium rendszeres és konkrét utasításokat adott a sajtónak. Ezek szerint az ellenség fegyvereseit nem vörös katonának, hanem vörös bestiának kellett nevezni. Ugyanígy: a saját haderő visszavonulása a háború vége felé már rugalmas átrendeződésként szerepelt a sajtóban. És egy példa a Szovjetunióból is: miután Borisz Paszternak 1958-ban a Zsivago doktor című regényéért megkapta a Nobel-díjat, a Szovjet Írószövetség így írt Hruscsovnak: „ezt a mételyes juhot lökjék ki az ország testéből”.

Az eufemizálást (szépítő szándékú körülírást) a diktatúrák a kirekesztett csoporttal kapcsolatos tevékenység, hatás megnevezésére alkalmazták. A náci vezetés a wannsee-i konferencián a zsidókérdésről (Judenfrage) tárgyalt, az intézményesített jogfosztást, összegyűjtést és megsemmisítést pedig Endlösungnak, végső megoldásnak nevezték. Ezek a kifejezések természetesen nem fedik a holokauszt borzalmát. Hasonlóképpen a Szovjetunió megsemmisítő munkatáborait GULAG-nak, táborok fennhatóságának aposztrofálták, amely így nem tükrözi, hogy mi történik benne. Szolzsenyicinnek kellett eljönnie ahhoz, hogy a betűszó teljes jelentése kibontódjon.

3. A pirézeket ki kell tiltani

Tehát miután a pirézekre ragasztanak egy (vagy inkább több) sztereotip jelzőt, majd kivonják őket az emberi nem köréből, azzal elő is készítették a terepet arra, hogy megtörténjen a velük kapcsolatos tettre való felhívás. Ki velük, takarodjanak, pusztuljanak. A patkányt, ugye, ki lehet irtani, a szomszédot azért nem.

„Te nyápic”

A szaporodó, etnikai indíttatásúnak vélt bűncselekmények hatására több hazai jogvédő társaság és politikai párt indítványozta egy, a gyűlöletbeszédet tiltó törvény megalkotását. Ez korántsem problémamentes, mert például alkotmányosan garantált szabadságjogot, a szólás szabadságát korlátozná.

A jelenlegi szabályozásban a rágalmazás, becsületsértés kategóriák állnak ehhez a legközelebb. A BTK, enyhén szólva tautologikusan, így határozza meg a becsületsértést: „az, amikor valakire nyilvánosság előtt becsületsértő kifejezést használnak”. Sőt, Huszár Ágnes megemlít egy mosolyogtató példát is: egy régebbi büntető-törvénykönyvi passzus a következő példát hozta becsületsértésre: „te nyápic”. A régi szép idők.

A mostani törvényalkotási szándékot Huszár Ágnes szerint az is megnehezíti, hogy nem lehet taxatíve felsorolni az összes nyelvi elemet, amely egy szemantikai mezőben gyűlöletkeltésre alkalmas. Továbbá egy közösségi jellegű nyelvi megnyilvánulást nehéz olyan jogi környezetben szabályozni, ahol egyéni joggyakorlás van. Márpedig a nyelvhasználatra vonatkozó törvények arra vonatkoznak, amellyel csak az egyén élhet.

A szociolingvista elmondta: a mai magyar társadalomban nagy a gyűlöletpotenciál. Kutatások tárták fel, hogy a zsidókról a hangsúly a cigányokra tevődött át, hiszen ők többen vannak, és rasszjegyeik miatt a többségük jobban felismerhető. Az interneten hemzsegnek a „bodzaszedő svéd turista” típusú címkék, amelyek úgy diszkvalifikálják a csoport tagjait, hogy egyszerre azonosítják (szőke-nem szőke; hagyományos foglakozás) és teszik nevetségessé őket.

A mai közbeszédben az is feltűnő, hogy maga a gyűlöletbeszédről való metakommunikáció is átpolitizált médiakörnyezetben zajlik. Kérdésünkre, hogy lehet-e a gyűlöletbeszédről az objektív tudomány álláspontjából megnyilatkozni, Huszár Ágnes azt mondta, hogy a szövegelemzés, sajtóelemzés alkalmas a szemantikai eltolás mechanizmusának vizsgálatára. A manipuláció ellen ugyanis úgy lehet hatékonyan védekezni, ha manipulációként ismerjük fel.