nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A Da Vinci-rejtély
Az őskori művészek jobban rajzoltak a maiaknál

Leonardo da Vinci lóábrázolása is téves, mert az állat jobb hátsó és bal első lába a talajon van, miközben a másik két lábát felemeli: ez instabil pozíció lenne.

MTI | 2012. december 9.
|  

A több mint 10 ezer évvel ezelőtt élő kőkorszaki ember pontosabban ábrázolta a négylábú állatok mozgását, mint a modern kor művészei – állapították meg magyar kutatók, akiknek a tanulmánya a nyílt hozzáférésű PLoS ONE című tudományos folyóiratban jelent meg. Horváth Gábor, az ELTE Természettudományi Kara biológiai fizika tanszékének kutatója és csapata 1000 őskori és modern kori műalkotást elemezve jutott arra a következtetésre, hogy a felső paleolit kor „barlanglakói”, akik 10-50 ezer évvel ezelőtt éltek, jobban ábrázolták a négylábú állatok járását. Míg a modern kor művészei 57,9 százalékban tévesen örökítették meg az ilyen mozgást, addig a prehisztorikus barlangfestők csak az esetek 46,2 százalékában hibáztak.

A négylábú állatok járása meghatározott mintát követ: először a bal hátsó láb érinti a talajt, majd a bal első, ezt követi a jobb hátsó láb, végül a jobb első lábuk ér a talajhoz. A sorrend azonos marad, csak a mozgás sebessége változik. Ez az egyszerű mintázat azonban sok esetben elkerülte a művészek figyelmét. Horváth és csoportja úgy találta, hogy az anatómiakönyvekben lévő ábrázolások közel kétharmada (63,6 százaléka) lehetetlen járásmódot mutat be. A játéknak készült lovak, oroszlánok, tigrisek és más négylábú állatok felét találták hibásnak, de még a természettudományi múzeumokban lévő ábrázolások mintegy 41 százaléka is tévesnek bizonyult.

Az 1880-as években Eadweard Muybridge fotográfus volt az első, aki mozgó képeken mutatta be, hogyan járnak a lovak és más négylábúak. Horváth és munkatársai ezért három időszakaszra bontották vizsgálódásukat: a prehisztorikus művészetre, a Muybridge előtti történelmi korok művészetére és a Muybridge munkája utáni időszakaszra.

Az 1000 példát online gyűjteményekből, képzőművészeti könyvekből és magyar múzeumokból szedték össze, de bélyegeken és érméken található ábrázolásokat is bevontak vizsgálódásukba. A négylábú állatok járásának véletlenszerű, ismeret nélküli ábrázolása a matematikai logika alapján 73,3 százalékban eredményezne tévedést a kutatók szerint. Ezzel szemben a Muybridge előtti idők ábrázolásainak nagyobb – 83,5 százalékos – volt a hibaaránya. Még az anatómiában jártasnak tartott Leonardo da Vinci lóábrázolása is téves, mert az állat jobb hátsó és bal első lába a talajon van, miközben a másik két lábát felemeli. Ez instabil pozíció lenne, hiszen a négylábú állatoknak valójában három lába van egyidejűleg a talajon.

A Da Vinci-rejtély: miért nem borul fel?
A Da Vinci-rejtély: miért nem borul fel?
(Forrás: Wikimedia Commons)

Elképzelhető, hogy a történelmi korok művészei inkább egymást másolták, mint a természetet – idézte a LiveScience című tudományos ismeretterjesztő portál a kutatók vélekedését. A kőkorszaki ember azonban, úgy tűnik, hogy inkább saját megfigyelésére alapozta az ábrázolást, hiszen az 54 százalékos pontossága messze jobb arány a véletlenszerűnél.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
5 siposdr 2012. december 10. 20:31

@felix: Akkor én most teljesen konfúz vagyok... Vagy a ló nem tudja, hogy mikor, hogyan lépjen, vagy a kutatók lőttek egy bakot.

4 Dvojcse 2012. december 9. 17:29

Egyik sem borult fel.

3 Dvojcse 2012. december 9. 16:47

Nekem is egyből ez jutott eszembe. Mikor a kutya lohol, akkor mi van? sőt láttam már poroszkáló macskát is.

2 felix 2012. december 9. 15:58

Ez nekem is ügetésnek tűnik, nem sétának.

hu.wikipedia.org/wiki/A_l%C3%B3_mozg%C3%A1sform%C3%A1i

1 peterbodo 2012. december 9. 15:13

ez valami vicc?

ügetést nézték már? Ha a matematikus nem nézett utána, akkor az MTI? vagy a Nyest? ;)

Információ
X