A héten a 444 arról adott hírt, hogy Horthy Miklós képével reklámozzák a Budapest Pride-ot – még a Vitézi Rend is tiltakozott. Finnországban néhány éve hasonló botrány zajlott le – ezután mondja valaki, hogy nem vagyunk rokonok!

A kormányzó női ruhában , 1883
(Forrás: monarchista.blogspot.hu)

Rendezője Katariina Lillqvist.  Csehországban tanult, most is ott él, ám a film készítése idején Finnországban lakott. Az Uráli pillangó alkotói között is sok cseh található, a film egy csehországi stúdióban készült.  Lillqvist korábban több filmet forgatott Franz Kafka művei alapján, most pedig Bulgakov Mester és Margaritájából forgat egész estés filmet.

2008-ban készült az Uralin perhonen (Uráli pillangó) című, közel fél órás bábfilm. Bár a filmben a neve sehol nem hangzik el, a film nézői számára egyértelmű, hogy főhőse Carl Gustav Emil Mannerheim, „a marsall”, a Finn Köztársaság megalapítója, aki a finn polgárháborúban a fehérek élén állt,  és aki alapvető szerepet játszott az 1939-es és 1944-es szovjet megszállási kísérletek visszaverésében. 1944 és 1946 között pedig a Finn Köztársaság elnöke volt. Élete tehát sokban hasonlít Horthyéra, de sokban különbözik is tőle.

A film Mannerheim életének azzal a szakaszával kezdődik, amikor még cári szolgálatban állt. Megunja Pétervárt, a cár kiismerhetetlen parancsait, felesége női szeszélyeit, melyeket sosem tud kielégíteni. Elindul Keletre (1906 és 1909 között valóban vezetett egy expedíciót Belső-Ázsiába és Kínába), és Kirgíziában végre talál egy fiatalembert, aki semmit sem kérdez. A fiú egy sámán fia, a hegyek között nőtt fel, nem is tud oroszul, így ha akarnának sem tudnának akár egy szót is váltani. A fiú Mannerheimmel tart.

Mannerheim keleti utazás
(Forrás: Wikimedia Commons / Eric Enno Tamm)

A főhőst féltékeny felesége hazatérésre kényszeríti, kedvese pedig pillangóvá változik, és utánarepül. Finnországban kitör a forradalom, elkezdődik a polgárháború. Ennek során a főhős elhagyja szerelmét. A kirgiz fiút lelövik...

... ám csupán megsebesül. A boldogságát azonban nem nyeri vissza, és végül meghal. A film a magányos főhős képével zárul.

A filmben rendkívül kevés a szöveg, nagy teret hagy a látvány szabad értelmezésének. A filmben több utalás található Hugo Simberg finn festő képeire – mindezek fényében talán meglepő, hogy a rendező a témát először hangjátékként dolgozta fel Hannu Salama írónővel 2004-ben.

A halál kerjében
(Forrás: Wikimedia Commons / Hugo Simberg)

Botrányt a rádióadás nem váltott ki, a film annál inkább. Lillqvist maga is elismerte, hogy „vörös gyökerei” vannak, Mannerheimet mészárosnak tartja, és a filmnek bevallottan célja volt, hogy bemutassa Mannerheim „sötét oldalát” – a filmben a kaszással koccint, ember alakú bábokat lő le Tamperében. (Tampere volt a vörösök központja a polgárháborúban.)

A film nagy társadalmi vitát váltott ki: egyfelől arról, hogy meddig terjednek a szólásszabadság határai, másfelől arról, hogy valóban homoszexuális volt-e Mannerheim. Egyes jobboldali politikusok egyenesen az alkotók fejét követelték – elsősorban nem azt sérelmezték, hogy a film Mannerheimet gyilkosnak mutatja be, hanem azt, hogy homoszexuálisnak. Egyes állítások szerint a film úgy ábrázolja Mannerheimet, ahogy a Vörös Hadsereg propagandafilmjei tették. Voltak azonban kritikusok, akik mesterműnek titulálták a filmet, hőseit könnyen sebezhetőnek és kifejezőnek, a történetet tragikusnak, a kivitelezést avantgardnak. Volt olyan vélemény, mely szerint a film sokat tesz a  homoszexuálisokhoz kötődő előítéletek ellen.

Ami Mannerheim szexuális orientációját illeti, a finn Wikipédia szerint már a (melyik?) háború idején voltak arról pletykák, hogy Mannerheim homoszexuális. Feljegyezték róla, hogy gyakran mutatkozott kivételesen jóképű katonák körében. A rendező szerint a történet tamperei mendemondákon alapul.

Carl Gustaf Emil Mannerheim
(Forrás: Marten Gimp)

Idén tavasszal el egy cikk foglalkozott azzal, hogy mi lehet a pletykák kiindulópontja. 1886 nagycsütörtökén, amikor Mannerheim a haminai kadétiskolába járt, kimenőt kapott. Egy közeli kocsmába ment, saját feljegyzései szerint végül egyik tanárának fivérénél kötött ki, és az ügyeletes tiszt reggel ott ébresztette. Büntetésből a hadseregből való kilépésre szólították fel, ami csak egy fokkal volt enyhébb büntetés a lefegyverzéstől. A puszta engedély nélküli távollétért azonban ez túl nagy büntetés lett volna. Mannaerheim naplójegyzetei a történtekről zavarosak és ellentétben állnak más adatokkal. A kadétiskola iratai szerint egy rosszhírű férfival ment annak lakóhelyére, vidékre. A férfi minden bizonnyal a helyi távíróállomás vezetője volt, aki „homofil” hírében állt. A szolgálati napló később is utal Mannerheim „erkölcsi aberrációira” és „szégyenteljes kicsapongásaira”. Minden bizonnyal ezek az események alapozták meg a Mannerheim homoszexualitására vonatkozó gyanúkat. Az események azonban később az ő javára fordultak: áthelyezték Pétervárra, ahol a csinos finn lovastiszt lenyűgözte a hölgyeket...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az egészben persze teljesen érdektelen, hogy Mannerheim meleg volt-e. Ez a magánügye. Ami a történetben érdekes, hogy ha meleg volt, ezt nem vállalhatta nyilvánosan; ha pedig nem volt az, akkor nem vállalhatta volna akkor sem, ha az lett volna. Ez az, ami mindannyiunkat érint, akár melegek vagyunk, akár nem.

Források, ajánlott olvasmányok

Uralin perhonen és kapcsolódó szócikkek a Wikipédián

Seura: Näin huhut Mannerheimin homoudesta alkoivat

Katariina Lillqvist honlapja