Két rénhír megírása közt zegernyei néha a tanácstalanság kútjának feneketlen örvényeibe merül – miről is írhatna legközelebb? És ha felszínre bukkan, időnként igazi kincset hoz fel a múlt mélyéről. Ilyen kincs a szabirok története is. No meg, kincs az is, ami rátapadt az idők folyamán, mint elsüllyedt hajóra a sok élősködő csiga, moszat, kagyló és egyebek. Annál értékesebb a szabir lelet.

Mit lehet tudni a szabirokról? Hát, a magyar Wikipédiából semmit. Manapság egy tudományos kutató számára is a keresés kezdetét jelenti a Wikipédia, ez a civil kezdeményezésű enciklopédia. Civilek azonban vannak ilyenek, sőt olyanok is. Így megtanultuk, hogy a magyar őstörténethez kapcsolódó Wikipédia-szócikkek olykor tudománytalan nézeteket hirdetnek. A szabir szócikk esetében ez nem áll fenn, mivel nincs benne semmi. Úgy tűnik, hogy a tisztelt szerkesztők a homályos magyar kapcsolatok miatt kerülik a szabirokat, mint a forró krumplis kását. Beletekintve a szócikk történetébe, azt látjuk, hogy lelkes partizánszerkesztők olykor a szabirokat magyar nyelvű népnek nevezik, míg mások szerint valószínűleg török nyelvűek voltak. A magyar szócikkel szemben az angol nyelvű változat felsorolja a szabirokra vonatkozó történeti forrásokat, az orosz szócikk pedig körüljárja a szabir–csuvas azonosság témakörét is.

Történeti források a szabirokról

A szabirok megjelenését a történeti forrásokban a kutatók többsége Priszkosz rétorhoz köti. A szerző által említett események i. sz. 463 körül történhettek:

Ebben az időben a keleti rómaiakhoz követséget küldtek a szaragurok, az ugorok és az onogurok, amely népek elvándoroltak saját lakóhelyükről, minthogy harcba bocsátkoztak velük a szabirok, akiket az avarok űztek el… (A magyarok elődeiről…1975: 53. ford. Moravcsik Gyula)

Klaudiosz Ptolemaiosz Geographiájában (Ptolemaiosz 1843: 171.) azonban már korábban előfordulnak a szavarok (Σαύαροι), akik a Kaukázusban az aorszok és a pagiritok közt laknak. A szavarok talán azonosíthatók a szabirokkal.

Jordanesnél azt olvashatjuk, hogy a szabirok a hunok egyik csoportját alkották:

Ezektől távolabb, a Pontus tenger felett terül el a bulgarusok lakóhelye, akiket a mi vétségeink tettek igen ismertté. Itt hajtott ki két helyen, mintegy a legbátrabb nemzetnek, a hunoknak a terbélyes törzsfája, a népek veszedelme. Ugyanis az egyiket altziagirusoknak, a másikat savirusoknak hívják, lakóhelyeik elkülönülnek egymástól: az altziagirusoké Cherson mellett van, ahova Asia kincseire sóvárgó kereskedő szállítja áruját. (Jordanes 2002: 39. V/37.)

Jordanes tévedett, amikor a szabirokat a hunok egyik törzsének tartotta. Klaudiosz Ptolemaiosz műve alapján inkább arra gondolhatunk, hogy az általa szavaroknak nevezett szabirok a hunok szövetségesei voltak. Ha azonban Priszkosz rétornak adunk hitelt, miszerint a szabirok maguk előtt tolták nyugat felé a különböző ogur törzseket, akkor még a hunok szövetségesei sem lehettek. Később mégis több történetíró azonosítja egymással a hun és a szabir népet. Hitvalló Theophanész Kronográfiájában az 516/517. (a bizánci időszámítás szerint 6008.) év eseményeinél azt írja, hogy a szaviroknak nevezett hunok (Οὒννοι оι λεγόμενοι Σαβήρ) áttörve a Kaszpi kaput (a derbenti szorost) rablóhadjáratot indítottak Armenia és Kappadókia irányába (Csicsurov 1980: 27., 49.). Prokópiosz pedig a perzsa–bizánci háborúkról írván említi, hogy I. Kavád perzsa uralkodó seregében háromezer szavirnak nevezett hun harcos volt a legvitézebb törzsből (Prokópiosz 1905: 74.)

A derbenti citadella
(Forrás: derbent.ru)

A hunokkal feltehetőleg csupán azért azonosították őket, mert a korábban hunok által uralt területen ők vették át a hatalmat. (Ilyen elnevezésekre a Kárpát-medencéből is tudunk példákat idézni – Fuldai évkönyvek: "az avarok, akiket magyaroknak neveznek". A magyarok elődeiről… 1975: 211. ford. Horváth János.)

A dicsőséges ötven év

Az évszámokból is látszik, hogy a szabirok ideje Attila halála és a hun birodalom szétesése után jött el. Saját hatalmuk alatt újjászervezték az Észak-Kaukázus népeit, ennek következtében önálló politikai tényezővé váltak a perzsa–bizánci háborúkban. A szabirok teljes népességének és haderejének létszámáról ellentmondásos, illetve több kutató számára hihetetlen adatok ismertek. Hitvalló Theophanész és Malalasz szerint több mint 120 ezer harcost tudtak kiállítani. (Csicsurov 1980: 26, 50.; Malalasz 1831: 430–431.) Malalasz másutt azonban azt írja, hogy Boariksz szabir királynő alá 100 ezer ember tartozott – és itt nem világos, hogy a szerző mindenkire, vagy csak a harcosokra gondolt (Malalasz 1831: 470.).

A szabirok a Kaukázusban
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)

A szabirok szívesen adtak katonákat akár a bizánciaknak, akár a perzsáknak. Feltehetőleg mindig annak a hadviselő félnek, amelyik éppen többet fizetett. Prókopiosz szerint a szabirok konstruáltak egy faldöntő masinát is, amelynek végén egy hegyes gerenda beékelődve a várfalba, elválasztotta egymástól annak köveit, a falbontó gépen álló harcosok pedig horgas szerszámaikkal kitépték az immár mozgatható köveket (Prokópiosz 1905: 538–540.). Így vették be a láz háborúban (541–562) a láz uralkodót támogató szabirok a perzsák által birtokolt Petra várát.

A 6. század közepén a szabirok uralták az egész Kaukázust. A fentebb idézett szerzőkhöz hasonlóan Agathiasz is a hun→szabir leszármazást vallja: szabiroknak nevezett hun katonákat említ művében (Agathiasz 1828: 177.).

Az 572–591 közt zajlott bizánci–perzsa háborúban szabir katonák harcoltak a perzsák oldalán. Ekkor azonban már vége volt a szabir hegemóniának: Menandrosz Protektor szerint az avarok több más néppel/törzsszövetséggel együtt a szabirokat is legyőzték Szádeczky-Kardoss Samu 1978: 86.).

Szabirok a Volgai Bulgáriában

Kagankatvaci Mózes örmény történetíró szerint a 7. század végén a kaukázusi Albániába Alp-Ilituer (Iliger) vezetésével betörtek a hunok. (Kagankatvaci Mózes 1984: II. könyv/36. fej.). Akik feltehetőleg a szabirok voltak. Esetleg már a kazárokkal a hátuk mögött. A 7. század közepén ugyanis elillant Magna Bulgaria rövid dicsősége és a kazárok kerültek hatalomra az Észak-Kaukázusban.

Innentől írott források hiányában egy időre még rejtélyesebbé válik a szabirok története. A feltételezések szerint beolvadtak a kazárokba, hogy alkalomadtán majd tőlük is odébbálljanak. Ezt a véleményt az táplálja, hogy a kazár államból kiszakadt bulgár csoport által alapított Volgai Bulgár Kánságnak volt egy Szuvar nevű városa. A volgai bulgárok (és velük a szabirok) észak felé távozása talán összefüggésbe hozható a kazárok elleni arab támadással.

A Szuvar városát kerítő földsánc maradványai
(Forrás: suvar.ru)

Szuvar neve a többségi vélemény szerint a szabir népnév változatának tekinthető. A volgai bulgárok területén talán éppen a kaukázusi Szuvarból elmenekült emberek hozták létre az új Szuvart. Ibn Hordádbeh szerint ugyanis a mai Derbenttől északra létezett egy Suwar nevű államalakulat (Kmoskó Mihály 1997: 121.).

Ibn Fadlán leírásából arra következtethetünk, hogy a volgai bulgárok között élt az egykor Szuvarból elindult szabirok maradéka:

(előzmények: a bulgárok uralkodója elvonult egy folyóhoz kicsinyt nomadizálni, de úgy látszik társaságra vágyott)

A király … (küldöncöt) menesztett egy szuwáz nevű néphez, s megparancsolta nekik, hogy vonuljanak vele. Ők azonban megtagadták ezt és két csoportra oszlottak. Az egyik a söpredék egy emberével tartott, aki királynak nyilvánította magát fölöttük… A másik csoport egy törzs fejedelmét követte, akit eszkel/aszgil fejedelemnek neveztek (Ibn Fadlán 2007: 74–75.).

A szuwáz népnév a szuvar köztörök, az r hang helyén z-vel ejtett változata lehet. Több nagy tekintélyű tudós egybehangzó véleményét lehetne idézni, akik szerint a szuvar alak a szabirból származik. Azért van némi bizonytalanság, akár egyetlen tudományos életműben is: Németh Gyula A honfoglaló magyarság kialakulása című művének első kiadásában a szuvart még a szabirból vezette le, de a második kiadásban már nem (Németh Gyula 1991: 131.).

És jelen összefoglalásunkba itt lép be először a magyar vonal: Ibn Fadlán szerint a szuwázok egyik csoportja beállt az eszkel/aszgil fejedelem népei közé. Márpedig a magyar szakirodalomban általánosan elfogadott, hogy az eszkel (más olvasatokban: eszkil, eszegel) népnévből származik a székely népnév (a székelyekről korábban itt és itt írtunk). Ha ez igaz volna, amit mi egyébként nem hiszünk, a mi székelyeinknek akkor sem lenne semmi közük az Ibn Fadlán 922/923-as látogatása idején a volgai bulgárok földjén vándorolgató eszkel/aszgil törzshöz. Hiszen a mese szerint a székelység Attila népe, és előbb érkeztek a Kárpát-medencébe, mint Árpád és a többi magyar. Hacsak az Ibn Fadlán által említett eszkelek nem a Magna Hungariában maradt magyarok. De akkor nem törökök… És ha ottmaradtak, akkor mi lesz a mesével? Aki a székelyek 895 előtti bejövetelét elhiszi, annak azt is el kell hinnie, hogy a székelyek másik része viszont még hont foglalni sem akart. Rebellis népség…

A szuwáz és a csuvas népnevek kapcsolatát Ibn Fadlán művének orosz fordítója, A. P. Kovalevszkij vetette fel (Kovalevszkij 1956: 223.). Ez a kapcsolat az elmúlt évtizedekben élénken foglalkoztatta a csuvas történelem kutatóit, akik a szabir leszármazás bizonyítékait a csuvas folklórban is keresik. V. D. Dimitrijev könyvében olvashatunk a Bulgar és Szuvar nevű vitézekről. A történet szerint a csuvas nép Szuvar leszármazottja (Dimitrijev 1993: 27.).

A szabirok eredete

A fentebb felsorolt források a legkevésbé sem világítják meg a szabirok eredetét. Peter Golden szerint a török népek korai történetének kutatásában ez az egyik legelhanyagoltabb témakör (Golden 2011: 146.). Vásáry István szerint „valahonnan keletről, talán az Ili folyó és Dzsungária vidékéről érkezhettek” (Vásáry István 1993: 131.). Ugyanakkor vannak érvek a nyugat-szibériai származás mellett is: a Tobol és az Irtis folyók mellett egykor államot is alkotó szibériai tatárok önelnevezése ugyanis a szibir. Sz. K. Patkanov az obi-ugor folklórban találta nyomát az egykor Tobolszk környékén élt saber nevű népnek (Patkanov 1900: 258–277., a népnév számos nyelvjárási változatban élt). Felmerült az a lehetőség is, hogy Szibéria elnevezése a szabir népnévből ered (e melléktéma szakirodalmi hivatkozásait lásd itt).

Szabirok és szavárdok

Amint fentebb láttuk, nem valószínű, hogy a szuwáz nép csatlakozásának a volgai bulgárok alatt élő eszkel/aszgil néphez bármiféle magyar vonatkozása is lenne. Van azonban egy sokkal fontosabb szabir–magyar kapcsolat is, a rendíthetetlen szavárdok. Bíborbanszületett Konstantín írja a besenyő támadás után kettészakadt magyarokról:

Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, s ezeket a türkök régi nevén mostanáig szávartü ászfalünak hívják, a másik rész vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni… (A magyarok elődeiről… 1975: 118–119. ford. Moravcsik Gyula)

A magyar őstörténet-kutatók többsége által elfogadott vélemény szerint a szávartü ászfalü, vagyis a rendíthetetlen szavárdok neve a szabir népnévből ered. A két név összekötése immár két évszázados múltra tekint vissza. A szavárd magyarok kutatásának történetét Czeglédy Károly foglalta össze a Magyar Nyelvben megjelent cikkében – 1959-ben (Czeglédy Károly 1959: 373–385.). A szerző tanulmánya végén megállapítja, hogy végleges eredmények még nem születtek e témakörben, talán majd az újabb kutatások jutnak valamire. Nos, ötven évig nem születtek újabb eredmények. 2009-ben azonban Benkő Loránd publikálta A Szovárd-kérdés. Fejezetek egy ómagyar nemzetség történetéből (Benkő Loránd 2009) című könyvét, amelyben nem fogadta el a szavárd népnév szabirból való levezetését, és ezzel lenullázta az évszázadok alatt összegyűlt okosságokat. (Erről lásd korábbi írásunk Szavárdok és Szovárdok ‒ egy ezeréves etimológiai kísérlet? című fejezetét.) Benkő Loránd véleményének tudományos visszhangjáról még nem tudunk beszámolni.

Arról, hogy merre élhettek a magyarokról leszakadt szavárdok, vagyis hol volt Perzsia határvidéke, két vélemény olvasható a szakirodalomban. A kutatók többsége szerint a hely a Kaukázus vidékén keresendő. Velük szemben Zimonyi István (és zegernyei) Közép-Ázsiát is esélyesnek gondolta (lásd korábbi írásunkban).

Ha elfogadjuk azt a történetírói hagyományt, hogy a szavárdok is szabirok, akkor a jelenlegi, főleg régészeti alapú őstörténeti ismereteink szerint a szabir–magyar érintkezést Magna Hungaria területén tudjuk csak elképzelni. Napjainkban ugyanis az őstörténetkutatás fő vonulata elfordult attól a lehetőségtől, hogy eleink több évszázadig tartózkodtak volna a Kaukázus északi előterében. Ha a szabir–szavárd etimológiát pedig Benkő Loránd uszályába kerülve nem fogadjuk el, akkor nincs tovább dolgunk a szabirokkal. A problémát ugyan nem oldottuk meg, de legalább félretoltuk.

Szubartu feltételezett helye
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)

A szabirok a fantázia végtelen birodalmában

A szabirok eredetének homálya, valamint a szavárdok említése a magyarokkal kapcsolatban táplálja azt a tömérdek irományt, amelyet a magyarságuktól elszállt amatőr történelembúvárok zúdítanak a gyanútlan olvasókra. Ezek a művek hemzsegnek a nyelvészeti érvek nélkül összehányt dilettáns etimológiáktól. Tér és idő hiányában most csak szemezgetünk közülük.

Az amatőr őstörténészeknek a szabirok és a magyarok kapcsolatába sikerült belekeverni a sumérokat is, így szinte minden szerző kitér a szabir–magyar kapcsolatra. A téma kidolgozását Padányi Viktor kezdte. 1963-ban megjelent Dentumagyaria című könyvében (Padányi Viktor 1963). Művének ötödik fejezete a Szabir magyarság vagy onogur magyarság? címmel csalja tőrbe a tudományra áhítozó olvasót. A szerző koncepciójának lényege, hogy a Kaukázus előterében egykor élt szabirok voltak az igazi magyarok, akik békésen egyesülve az onogurokkal 895-ben belovagoltak a Kárpát-medencébe. A szabirok pedig a szumirok leszármazottai. Ennek nyelvi bizonyítékai a napnál is fényesebben vakítják el a kedves olvasót, például itt:

Jelen munka negyedik fejezetében vázlatosan nyújtott s éppen ezért csupán csak elnagyolt szumir- magyar nyelvi azonosságok felsorolása során nyújtottam némi analízist az "igar" szóról, amely körülkerített lakóhelyet, telepet, "várost" jelentett ószumirban. Bemutattam a szó "város" értelemben való roppant időbeli és térbeli kiterjedését az ószumir Ékur-tól a magyarországi (és csehországi) Egerig, meg Győr-ig, amelyek a Magyarországon hét különböző megyében található Eger-eken, és a Kárpátaljától a nyugati s déli határszélekig tizennégy helyen található Győrökön kívül a két szó több, mint hatvan egyéb falu- és városnév változatával együtt avar alapítások és a szumir "gar", "kör", "kerít" alapjelentésével függnek össze és "kert" és "garád" szavainkat éppúgy idézik, mint az örmény "kerta" s a szláv "gorod" szavakat, mely utóbbi a szumir "gar" szó s a "turáni" -d kicsinyítő képző kombinációjából állt elő. A "gar" bázis megvan a "finnugor" nyelvekben is éppúgy, mint a körsánccal körülvett tipikusan "avar" lakótelep is. (Letöltve a magyarnemzetikormany.com honlapról, melynek főoldala éppen nem érhető el)

Padányi Viktor művénél is van lejjebb: Bíró József őstörténetünk még nagyobb mélységeibe búvárlotta le magát. Véleménye szerint a szabirok – akik ugye magyarok – már a sumérok előtt Mezopotámiában éltek, és ők voltak az egész emberi kultúra megalapítói.

A magyar erős és büszke mezopotámiai nemzet…

Bíró József több könyvet is publikált ebben a témakörben, legutóbb A magyarság szabir-onogur eredete címmel (Bíró József 2008). Említett újításától eltekintve minden gondolata Padányi Viktortól származik – és erre a tényre általában nem szokott hivatkozni. A szerzőnek nem erénye az adatok pontos idézése sem, példaként lássátok ezt: „Mario Alinei olasz származású, Hollandiában tanító professzor megállapítása (A kapocs című könyvében)”. (Ebben a rövidke részletben nem stimmel a Hollandiában tanítás és a könyv címe.) Idézett könyvének végén Bíró József összefoglalja koncepcióját. Megtudhatjuk belőle, milyen okosak voltunk mi egykoron (a felsorolásból úgy tűnik, hogy sajnálatos módon a passzátszél és a spanyolviasz nem szabir-magyar innováció volt):

Szabir őseink kezdeményezése a növények nemesítése és a vadállatok háziasítása, később az öntözéses földművelés, öntözőcsatornák létesítése, ők találták fel a kereket, a fémmegmunkálást, a kézművességet - a páratlan szépségű kerámiát, a különböző művészetek egész sorát fejlesztették ki - az építészetet, a kereskedelmet. Már i. e. a hetedik évezredben ismerték a rézöntés technikáját (Yarim Tepe), rézöntvényeket, rézszerszámokat és fegyvereket gyártottak és katonaságot szerveztek. A szabirok adtak nevet az általuk készített tárgyaknak, szerszámoknak, munkafolyamatoknak, a meghonosított növényeknek és a megháziasított vadállatoknak. (Letöltve a Magyarságtudományi Intézet honlapjáról)

A szabir–magyar őstörténetet tárgyaló művekből említhetnénk még Bárány Éva: Szabírok, kazárok, magyarok (Budapest, 2003.) és Bognár László: Szabírok, a tudás népe (Budapest, 2009.) című könyveit, de hely hiányában csak Czakó Gábor Kossuth-díjas írónak, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának A szabir titok című, 2013-ban megjelent művét emeljük ki (Czakó Gábor 2013). A szerző már régóta terjeszti szóban és írásban is a magyar őstörténet titkairól vallott nézeteit. Ezen fátyollebbentő könyvében továbbfejleszti Padányi Viktor és Bíró József szabir származáselméletét. Véleménye szerint a magyarok elődei tanították meg finnugorul beszélni a finnugorokat. A hangváltozások is fordítva történtek: nem a finnugor alapnyelvi p változott a magyarban f hanggá, hanem viszont. A kulturális innovációkat is mi adtuk át a buta finnugoroknak. Ezek az okos magyarok a finnugor területektől délre éltek, ők alkották az andronovói kultúra népességét (lásd a sápadt árjákról írt cikkünket), de akkor még szabirnak nevezték magukat. Czakó Gábor műveiben sok szófejtést is közöl, mely tevékenységét túlzás lenne nyelvészkedésnek nevezni. A fenti műveken kívül őstörténeti koncepciójának előzményei közé sorolható László Gyula véleménye az ismeretlen eredetű magyar szavakról, melyek esetleg régebbiek, mint finnugor szavaink (most nem találok hozzá linket), valamint Vékony Gábor őstörténeti víziója, amely az ugor ősnépességgel azonosítja a bronzkorban délről az erdőövezetbe hatoló, mindenki más szerint ősiráni abasevói kultúrát (Vékony Gábor 1997: 274.).

Erre most pihenjünk.

Felhasznált irodalom

Agathiasz 1828: Agathiaei Myrinaei Historiarum libri quinque. Bonn

Benkő Loránd 2009: A Szovárd-kérdés. Fejezetek egy ómagyar nemzetség történetéből. Budapest

Bíró József 2008: A magyarság szabir-onogur eredete. Budapest

Czakó Gábor 2013: A szabir titok. Budapest

Czeglédy Károly 1959: A szavárd-kérdés Thury József előtt és után. Magyar Nyelv LV: 373–385.

Csicsurov 1980: И. С. Чичуров: Византийские исторические сочиненя: Хронография Феофана, Бревиарий Никифора. Тексты, перевод, комментарий. Москва

Dimitrijev 1993: В. Д. Димитриев: Чувашские исторические предания: Очерки истории чувашского народа с древних времен до середины XIX века. Чебоксари

Golden, P. 2011: Studies on the Peoples and Cultures of the Eurasian Steppes. București–Brăila

Ibn Fadlán 2007: Beszámoló a volgai bolgárok földjén tett utazásról. Budapest

Jordanes 2002: Getica. A gótok eredete és tettei. Szerk. Kiss Magdolna. Pécs

A magyarok elődeiről…1975: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Budapest

Kagankatvaci Mózes 1984: Каланкатуаци Мовсэс: История страны Алуанк /в 3 книгах/. Ереван

Kovalevszkij 1956: Ковалевский, А. П.: Книга Ахмеда Ибн Фадлана о его путешествии на Волгу в. 921-922. Харьков

Kmoskó Mihály 1997: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom I/1. Budapest

Malalasz 1831: Malalas, Joannes: Chronographia. Bonn

Németh Gyula 1991: A honfoglaló magyarság kialakulása (második, bővített és átdolgozott kiadás, közzéteszi Berta Árpád) Budapest

Padányi Viktor 1963: Dentumagyaria. Buenos Aires

Patkanov 1900: S. Patkanoff: Über das Volk der Sabiren. Keleti Szemle I/4.

Prokópiosz 1905: Procopii Caesariensis: Opera omnia. Vol. I: De bellis libri I–IV. Lipsiae

Ptolemaiosz 1843: Claudii Ptolemaei Geographia, vol. 1. Lipsiae

Szádeczky-Kardoss Samu 1978: Az avar történelem forrásai I. Közép-Ázsiától az Al-Dunáig. Archaeológiai Értesítő 105: 78–90.

Vásáry István 1993: A régi Belső-Ázsia története. Szeged

Vékony Gábor 1997: A magyar etnogenezis szakaszai I. Életünk 1997/2. 260–276.