Korjatmasz faluban (Baskortosztán, Davlekanovói járás) hetven magyar család él. Lehetséges ez? – kérdezi tőlünk egyik olvasónk. A hetven magyar családra vonatkozó adat egy baskír mondában szerepel, melyet olvasónk angolul talált meg az interneten. Le is fordította magyarra, és közzétette az Index magyar őstörténeti fórumában. Íme:

400 vagy több évvel ezelőtt, Sait batyr úgy döntött, hogy elveszi Amir biy lányát az Usergan törzsből, de Amir nem akarta a lányát hozzáadni.

Ekkor Sain a biy szállásához vonult népes seregével, de Kotor, az Usergan harcos legyőzte őket.

De Sain nem adta fel és újra az Userganok ellen vonult, ezúttal győzedelmeskedett és az Usergan törzs két részre vált. Egyik részük az Urál mögé ment lakni, míg más részük nyugatra, a Koryatmas nevű faluba.

Azon a területen Koryatmasban magyarok éltek. Az Userganok a magyarok közé költöztek. Napjainkban 70 család vallja magát a magyarok leszármazottjának Koryatmas környékén.

Az Usergan törzset az az ember vezette ide, akit Sagadatkireynek neveznek, ő Seatgali fia volt. Ideérkezésükkor Koryatmast a Yabalakly nevű település lakói lakták. Ők a Dim völgyéből települtek ide. A yabalakok asaba baskírok. A folyót Koryatmasnak is nevezik. Yabalaklyban élt egy tehetséges vadász, Mukhamatwali nevű. Madarakra és vadakra vadászott. Egy nap fekete kakasokra vadászott. Ahogy a fekete kakasok megszokták a vadász ügyességét, elbújtak előle, és innentől egyet se tudott elejteni közülük. Ezért nevezik a falut Koryatmasnak, ami azt jelenti: „egy fekete kakas se fog az utadba kerülni”.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Olvasónknak sikerült a történet helyszínét is beazonosítania: Koryatmas baskír neve Ҡоръятмаҫ, a falunév orosz változata Курятмасово. Yabalakly baskír és orosz neve ugyanaz: Ябалаҡлы, a baskír Dim (Дим) folyó orosz neve Дёма. (Koryatmas/Koryatmath az angol szövegben kétféle írásmóddal szerepel, az eltérő alakokat – lásd még Usergen/Uthargan – a szövegben egyesítettük, illetve javítottuk.)

A korjatmaszi magyarokra vonatkozó kérdés pontosan úgy szólt, hogy élhetnek-e magukat magyarnak mondó családok a faluban. A válasz: élhetnek. Persze ezzel még nincs vége a válasznak. Kicsit körüljárjuk a kérdést.

Korjatmasz és Magna Hungaria

Az első lehetőség, hogy a korjatmaszi magyarok a baskíriai őshazában maradt magyarok helyben tovább élő leszármazottai. Ezt a feltételezést támogatná, hogy Korjatmasz nincs túl messze Szterlitamaktól és Isimbajtól, ahol magyaros jellegű régészeti leleteket (csésze, nyeregdíszek) tártak fel. Az egykori Magna Hungaria területét azonban nem tudjuk körülhatárolni. Julianus nem írja le pontosan, hol találta meg a keleti magyarokat.

Egyes régészeti lelőhelyek és leletek arra utalnak, hogy a mongol támadás előtti időkben a keleti magyarok a Káma alsó folyása mellett éltek, nem pedig a mai Baskíria területén. Bolsije Tigani magyar temetője közel van a Volga–Káma összefolyásához. Elképzelhető, hogy nem mindenki menekült el onnan a mongolok elől, és maradtak magyarok a Káma melléki ősi lakóhelyükön is. Erre utal, hogy Csisztopol városából (lásd a térképen) ismert egy olyan 14. századi sírfelirat, amelynek szövege egy Madzsar nevű ember emlékére íródott (Róna-Tas András 1986).

Türk Attila régészeti anyaggyűjtéséből azt a következtetést vonta le, hogy a magyar őshaza mintegy körülfogta mai Baskíria területét. Ezt térképen is ábrázolta. Korjatmasz és környéke valószínűleg nem tartozott bele Magna Hungaria területébe. Akárhol is terült el a magyar őshaza, a mongol támadás szétszórta a keleten maradt magyarokat. Korjatmaszi magyarokra a tárgyalt mondán kívül semmilyen adatunk nincs.

Korjatmasz és a keleti magyar néptöredékek

A tatárjárás után a menekülő keleti magyarok Oroszország végein, valahol Rjazany környékén találkoztak Julianussal. Ezen a területen is telepedtek le, a mai Rjazany és Tambov vidékén, valamint a Volga kanyarulatának jobb partján. A szétszóródott magyarokra utaló helyneveket Vásáry István gyűjtötte össze (Vásáry István 2008).

A 17-18. századi Oroszországban nagyarányú visszavándorlás indult a keleti területek felé. A különböző nemzetiségű családok menekültek az orosz állami adók elől, és új földeket hódítottak meg. Ekkor sokan települtek be a mai Baskíria területére is. Érkeztek ide misar-tatárok, mordvinok és marik is. Jöhettek magyarok is. És nem mellesleg jöttek baskírok – dél felől. Merthogy ők egykor a mai Baskíriától délebbre éltek.

Korjatmasz is ekkor népesült be – baskír betelepülők alapították. Szomszédságában tatár és orosz falvak is voltak. Jabalakli neve arra utal, hogy a tatár Jabalak faluból érkeztek lakói. De Jabalakli lakóinak a mondában szereplő neve – aszaba baskírok – szintén arra utal, hogy ők eredetileg tatárok. Korjatmasz közelében ma is van orosz lakosságú falu, például Kupojarovo.

A mondabeli események a szöveg szerint 400 éve történtek. Az írott adatok szerint azonban később, a 18. század végén. Ekkor több helyről is érkeztek ide baskírok. A monda jól tudja, hogy uszerganok is éltek itt: a jövevények részben az Orenburgi kormányzóság Uszergani járásából keltek útra. És a mondabeli leírás szerint betelepültek az itteni magyarok közé. Történeti adat ezt a hírt sajnos nem erősíti meg. Mivel fentebb arra jutottunk, hogy Korjatmasz valószínűleg nem Magna Hungaria területén volt, így azt feltételezhetjük, hogy ha ezen a vidéken a baskír betelepülés előtt voltak magyarok, ők is a 17-18. században érkeztek ide.

Korjatmasz történetét csak nagyon vázlatosan ismerjük, s az sem bizonyos, hogy a levéltárakban lappanganak még a falura vonatkozó adatok. Például, azt sem tudjuk, hogy mikor kerültek a faluba mordvinok, illetve, hogy tényleg mordvinok voltak-e. A források szerint 1917-ben 45 mordvin is élt a faluban.

Mese, mese, mátka pillangós batárba?

A korjatmaszi magyarok létezését tárgyalva az a lehetőség sem zárható ki, hogy az egész csupán kitaláció. Az kétségtelen, hogy a folklórszövegeknek van bizonyos valóságtartalmuk, csak éppen nem tudjuk, hogy az adott szövegben mi a valóság és mi a mese. Éppenséggel arra is tudunk példát hozni, hogy egyes mesélők kitalált történelmet konstruálnak maguknak és közösségüknek. Erre vonatkozólag párhuzamként érdemes idézni Peterdi Vera Kun származástudat a 20. században című tanulmányát.

Szappanos Lukács, a tanulmányban tárgyalt parasztgazda gyűjtötte a kunokhoz kötődő hagyományokat, de kitalált újakat is: például teljes hittel állította és terjesztette, hogy a verbunkos a kunok ősi tánctípusa (Peterdi Vera 1996). Ebből a példából látható a természetes érdeklődés a múlt iránt. De az is látható, hogy a hagyományok egy része a kitalált múltat tartalmazza. Vagyis könnyen lehet, hogy a korjatmaszi magyarok csak kitalálták, hogy ők magyarok.

Magyarok (meg mindenki) bejövetele

Akár voltak magyarok Korjatmaszban, akár nem, azon is érdemes elgondolkodnunk, hogy ennek mi a jelentősége a magyarság történelme szempontjából. Ha élnek is magyarok Korjatmaszban, ők már több mint ezer éve nem szereplői azoknak a folyamatoknak, melyek a magyarság etnikai arculatát formálják.

Visszatekintve azt látjuk, hogy a magyar etnikum folyamatosan alakul, változik, idegen csoportokat, családokat fogad be, mások pedig távoznak, kiszakadnak a nép kötelékéből. Ezek a változások azonban nem érintik a magyar nép magyarságát. Akik jöttek, előbb-utóbb magyarok lettek. No persze, a népnév kivételével közben megváltozott minden. Megváltozott a nyelv, megváltozott a kultúra is. Magyarok voltak a honfoglalók is, magyarok vagyunk mi is, de már alig-alig köt minket valami a honfoglaló magyar ősökhöz.

Összegyűjtöttünk néhány példát arra, miből lett a magyar: A 895 táján beköltözött magyarok hozták magukkal a kabarokat. Bulcsu és Tormás vezérek meséje szerint a magyaroknak két nyelvük volt. A Kárpát-medencében talált avar–szláv (és magyar?) népesség a 11. századra egy néppé olvadt. Csak egy rövid felsorolás, kik jöttek még az Árpádok idején: ruszok (a királyi testőrségbe, nem tudjuk, hogy mennyire voltak szlávok, mennyire vikingek), német lovagok (Hont, Pázmány és a kíséretük), volgai bolgár izmaeliták (Billa, Baks és a kíséretük), vallonok (az Olaszi nevű falvak lakói), besenyők (Tonuzoba/Tanuzaba és népe), kunok (Kötöny és népe), később pedig jöttek a jászok és különféle szláv és német nyelvjárásokat beszélő betelepülők. A sort napjainkig folytathatnánk, megemlítve a 2. világháború utáni görög betelepülőket, meg a mindenfelől szórványosan érkező menekülteket, de a kínaiakról sem szabad elfeledkeznünk.

Jövünk is – megyünk is

Hosszú sora van a Magyarországot elhagyóknak is. Rendkívül nagy vérveszteséggel jártak a kalandozó hadjáratok. A fogságba esett magyar vitézeket idegen hadseregekbe sorozták be (lásd az Ibériai-félszigetre vezetett hadjárat leírását). Az is lehet, hogy egy kalandozó csapat a mai Svájc területén maradt. Anonymus szerint Szovárd vezér és kísérete Görögországban telepedett le egy nőügyből kifolyólag. Az Árpád-házi királyok idején az orosz fejedelmek testőrségében (druzsinájában) magyar harcosok is szolgáltak. Erre csernyigovi, kijevi és kriloszi régészeti leletek utalnak. A tatárok több ezer embert hurcoltak magukkal, „vendégjárásuk” alkalmával. A törökök is folyamatosan adták el rabszolgának a magyarokat, vagy janicsárnak sorozták be őket seregükbe. Így kerülhettek a magyarabok is Núbiába, a mai Egyiptom és Szudán határvidékére. A Rákóczi-szabadságharc és a későbbi, elbukott forradalmak (1848-1849, 1956) után sok politikai menekült hagyta el az országot. A gazdasági menekültek kiáramlása a 19-20. század fordulóján zajlott.

A felsorolt népmozgások többsége nem önként történt, hanem külső kényszerítő erők hatására. Ha Korjatmaszban tényleg élnek egykori magyarok leszármazottai, valószínűleg az ő elődeik sem örömükben kerültek oda.

A cikkben hivatkozott művek

Peterdi Vera 1996: Kun származástudat a 20. században. In: Magyarok Kelet és Nyugat között. A nemzettudat változó jelképei. Szerk. Hofer Tamás. Budapest, 1996. 209–219.

Róna-Tas András 1986: A magyar népnév egy 1311-es volgai bolgár sírfeliraton. Magyar Nyelv 1986/1. 78–81.

Türk Attila 2011: A magyar őstörténet és a szaltovói régészeti kultúrkör. Doktori (PhD) disszertáció tézisei. Szeged, 2011.

Vásáry István 2008: Julianus magyarjai a mongol kor után: možarok és mišerek (meščerek) a Közép-Volga vidéken. In: Magyar őshazák és őstörténészek. Bp. 2008. 37–72.

A bevezető szöveg egy részletét Anonymustól loptuk (Pais Dezső fordításában), az egyik fejezetcím pedig Móra Ferenc: A didergő király című meséjéből származik.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)