nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kinek a Honfoglalás,
kinek a Magyar vándor

A Rénhírek már régóta ólálkodik a magyarok bejövetele körül. Nézegeti innen is onnan is, próbálja megérteni és megmagyarázni a magyarság eme sorstragédiáját. Most a filmek felől közelítünk. Milyen is volt az a Honfoglalás? Meg a Magyar vándor?

zegernyei | 2013. május 10.
|  

1896-ban, amikor a magyar nemzet a millenniumi ünnepségek lázában égett, sokfélét kitaláltak, hogyan is lehetne méltó módon megemlékezni a hon 1000 évvel korábbi elfoglalásáról. Volt minden: emlékoszlopokat emeltek az ország hét pontján, Szent István király a budai várban, a vezérek pedig a pesti oldalon, az Andrássy út végén lettek szoborba öntve, Feszty Árpád körképet festett, épült Szépművészeti Múzeum meg 400 elemi iskola, megrendezték az ezredéves országos kiállítást, és a jubileumi évben egymást követték az ünnepi események májustól novemberig.

Ezen írás megjelenése előtt 117 évvel, 1896. május 10-én éppen nem volt semmi fennköltség, de 11-én báró Wlassich Gyula közoktatási miniszter Bécsben mondott ünnepi beszédet, 12-én pedig Ő császári és királyi fensége, I. Ferenc József Budapesten megtekintette a lókiállítást, sőt, este operába is ment, gróf Zichy Géza: Alár című remekét szenvedte vagy bóbiskolta majdnem végig. Az utolsó felvonást ugyan nem várta meg, de báró Nopcsa Elek kormánybiztosnak azt nyilatkozta(tta ki), hogy „kitűnően szórakoztam”.

Az Ezredéves kiállítás plakátja
Az Ezredéves kiállítás plakátja
(Forrás: Wikimedia Commons, feltöltő: Interpretix)

Valami mégis kimaradt a nagy nemzeti ünneplésből: a film. Pedig már föl volt találva: August és Luis Lumière 1895. december 28-án Párizsban tartották nevezetes vetítésüket. Ez az újdonság azonban az ünnepségek idején még nem jutott el Magyarországra. Avagy az ország vezetőinek elég volt a földalatti vasút mint technikai újítás, és a filmet mellőzték? Ki tudja.

Alkalmas szándék

Nem vitás, hogy a következő kerekded évfordulóra, a honfoglalás 1100 éves jubileumára filmet kellett készíteni. A feladatra a nemzeti húrokon gyakran és gyakorlottan pendülő Koltay Gábor jelentkezett. Így készült el a Honfoglalás. 1996-ban egyesek már kezdték megásni az országot kettéválasztó nagy és mély árkot, így a film elfogadása vagy elutasítása mögül is kikukucskálnak az árok két partján bujkáló politikai szimpátiák. Persze, onnan is meg lehet közelíteni a kérdést, hogy már akkor is voltak magyarok meg még magyarabb magyarok, s a törésvonal közöttük húzódott. Mindenesetre, aki nagyon magyar volt, annak nagyon tetszett a film. Vajon miért? Koltay Gábor úgy nyilatkozott, hogy „a hangulatokra, az emberi érzelmekre, az arcközeli színészi játékokra épített, balladisztikus hangvételű filmet” akart készíteni. De mondott más érdekes dolgot is, érdemes hosszabban idézni:

Azt gondolom ugyanis, ha körülöttünk nem mennek rendben a dolgok, márpedig azt tapasztalom, hogy óriási szellemi zavarodottság közepette éljük mindennapjainkat, akkor érdemes visszanyúlni a történelemhez és annak a legértékesebb fejezeteihez, nagy pillanataihoz. Ezek tanulmányozásából, átéléséből, a művészet eszközeivel történő, szívünk-lelkünk mélyéig hatoló bemutatásából azt gondolom, hitet, erőt lehet meríteni az egyes embernek a mindennapok olykor nagyon is lehangolónak tűnő elviseléséhez. Minden élettapasztalatom azt mondatja, hogy az egész nép sorsát megváltoztató gazdasági felemelkedés nem elképzelhető a szellemi tisztulás és emelkedettség nélkül, márpedig a mögöttünk lévő 20. században legalább 8-10 rendszerváltozás után idegrendszerünkben, gondolatainkban teljes a zűrzavar, nincs kialakult, a többség által elfogadott értékrend.

Honfoglalás: a szüzsé

Úgy tűnik, hogy Koltay Gábor egész munkássága erre épül, a dicsőséges múlt felidézésére. Lehet-e vajon a Honfoglalásból erőt meríteni a szellemi tisztuláshoz és az emelkedett állapot eléréséhez?

A film forgatókönyvét Nemeskürty István írta. A változatos életpályát befutott irodalmár, színjáték- és filmforgatókönyv-író, a Magyar Filmgyártó Vállalat egykori vezetője, műkedvelő történész és nyugalmazott dandártábornok a történelmi forrásokból dolgozott. Leginkább Anonymus Gesta Hungarorumából. Ha a filmben valami nem igaz, akkor az Anonymus bűne, nem pedig Nemeskürty Istváné. Márpedig Anonymus nem történelmet akart írni, hanem egy szórakoztató ponyvát vagy lektűrt – ahogy tetszik. Az irodalmárok regényes gesztának nevezik ezt a műfajt. Az, hogy Anonymus nem igazat s nem valódit írt, csak az egyik probléma, a másik, hogy keveset is írt (mármint a honfoglalásról). Hogy lett ebből film?

Vágtató lovakkal kezdődik, tábortűzzel folytatódik. A tűz mellett ül az ifjú Árpádka, a magyarok leendő vezére, akinek okulására (de leginkább a film nézőinek okulására) tanítói felmondják az egész magyar mondavilágot, mely amúgy mellesleg rovásírással van följegyezve nagy fatáblákra. A leendő vezér nemcsak elméleti képzésben részesül, hanem gyakorlati oktatásban is részt vesz: vágtató ló hátáról nyíllal célba lő és egyéb lovas kunsztokat is megtanul, késsel célba dobál, hátán báránnyal szaladgálva pedig erőnléti edzéseket tart. Akkoriban ennyivel már vezér is lehetett valaki, úgy hogy Árpádot felnőtté avatják, melynek jelképeként díszes övet kap. Utána valami sámánszertartásfélét látunk, megfelelően zaklatott képek és zene kíséretében.

 

Hűség a meséhez, hűség a régészeti leletekhez

A történet hűen követi Anonymus meséjét, és a látvány hozzá igazodva teljes mértékben autentikus. Ez nem véletlen, hiszen tanácsadóként László Gyula neve is szerepel a stáblistán. Mindenki valódi régészeti leletek másolatát viseli (anarcsi korong, bezdédi tarsolylemez stb.), a színészek és statiszták cipőtől varkocsig felékszerezve végzik hétköznapi dolgukat: fúrnak, faragnak, ékszereket készítenek, bográcsban főzőcskéznek, állatokat terelgetnek stb. A történeti hűségre való erőlködés megható (azért akadt néhány baki is…). Egy sosem volt idill hamis képét látjuk. Mindenki habtiszta ünnepi viseletben járkál, abban a ruhájában, amiben majd eltemetik az eljövendő korok régészeinek okulására.

A továbbiakban is minden úgy alakul, mint az Anonymus-féle mesében: a magyaroknak el kell költözniük valami jobb helyre, mely állítólag a Kárpát-medence lenne, evégből össze kell hívni a vezéreket, akik vérüket csorgatják egy edénybe, aztán jönnek a bizánci követek, hogy szövetséget ajánljanak a bolgárok ellen, majd Levente, Árpád fia balra el (a bolgárokra), Árpád pedig mén jobbra (az új hazába), az asszonyok és a nem hadra fogható férfiak otthon maradnak, a kb. 50 éve elfoglalt ősi Etelközben.

Később, meglehetősen naturalisztikus jelenetek közepette Árpád vándorló népére támadnak a besenyők, melyet a 6 éven felüliek azért megnézhetnek, noha ősz fejünket mi is elfordítjuk ennyi vér láttán, s fülünkbe forró füldugót teszünk, hogy ne halljuk a statiszták halálhörgését. De végül minden jóra fordul, a korábban érkezett székelyek a Kárpátok bércein várják a magyarokat, új nap kél felhőágyából, minden szép és jó, örvendezzünk, halleluja. Az Etelközben maradt magyarokat azonban megölik a besenyők – hiába, még a legjobb tervekbe is becsúszhat valami apró hiba.

Cselekménybonyolítás és művészi eszközök

Az ünnepélyesség – emelkedettség, ha úgy jobb –végigvonul az egész filmen. Népviseletbe öltözött emberek járnak-kelnek a pusztában (copyright: Jancsó Miklós), akiknek Árpád, bölcs vezérünk időnként lelkesítő vagy megvilágosító beszédeket tart. A filmben van valami cselekményféle is – a magyarok bejövetele –, melyhez kellenek konfliktusok, drámai szituációk is: természetesen van, aki nem akar bejönni a Kárpát-medencébe, egyes kishitű vezérek aggályoskodnak, az út veszélyes mocsáron vezet át, Árpád vezér pedig, kinek felesége már korábban meghalt, aggódik fiáért, Leventéért. Az aggodalom sajnos jogos: a bolgárok ellen harcoló Levente halálos sebet kap, szája szélén kibuggyan a vér. Ezt mi, 6 éven felüliek többször is láthatjuk, felváltva egy ifjú leányzó – Levente barátnője – vajúdásból kifolyólagos szenvedéseivel. Mire a baba megszületik, Levente is meghal. Ettől mi nem lettünk emelkedettebbek, inkább csúsztunk lefelé a székben, hogy ne lássuk. Viszont emelkedett érzéseket keltett bennünk, hogy háromszor is csókolóztak a filmben – szívünk szaporábban vert, örültünk, hogy dicső vezéreink nem csak a csatamezőn állják meg a helyüket.

Szép példáját láttuk az önfeláldozásnak is: Kond vezér éppen barátnőjével pancsikolt egy festői tóban, mikor hírnök jött pihegve, hogy menni kell a vezéri tanácsba. Kond zokszó nélkül kikelt a habokból. Emelkedett pillanat volt: ekkor emelkedtünk följebb a székben, hogy jobban lássuk a fürdőző barátnőt.

A művészi eszközök közé sorolhatjuk azt a fogást is, hogy Árpád vezért egy külföldi színész, Franco Nero játszotta. A rendező szerint szuggesztíven tud nézni (márpedig a Honfoglalásban mindenki csak néz és néz…), meg aztán előnyös, hogy más magyar filmben nem látjuk őt, ezért személyét csak a fenséges Árpád vezérhez kapcsoljuk. Nyilván valami ilyesmi hátsó gondolat rejlik az Árpád apját, Álmost játszó színész kiválasztásában is: Sinkovics Imre személye teljes mértékben eggyé forrt az általa szinkronizált Törppapával, a hupikék törpikék fehér szakállú bölcs vezérével.

Így néz Franco Nero
Így néz Franco Nero
(Forrás: NAVA)

Egy kis politika

A film bemutatja azt a pillanatot is, midőn a magyarok találkoznak Metóddal, a pusztában bolyongó prófétával (ez nem Anonymustól, hanem Metód legendájából került a történetbe). A magyaroknak már lehet valamiféle fogalmuk a keresztény tanokról, hiszen korábban nagytotálban láthattuk, hogy Árpád, midőn felkereste elhunyt felesége, Réka sírját egy székely kopjafás temetőben, keresztet viselt a nyakában. Gyanakvó fővezérünk azonban Metódtól újabb információkat szeretne hallani a keresztény hitről, mielőtt eldönti, hogy az új vallást elfogadni nem kell félnie jó lesz ha mindenki egyetért Árpád vezér nem ellenzi.

A másik, alig politikus jelenetben Árpád fölkeresi Oleg kijevi fejedelmet, hogy kölcsönösen biztosítsák egymást jóindulatukról. Ennek az eseménynek semmiféle leírását nem találjuk a krónikákban. A forgatókönyv írója nyilván azért illesztette a történetbe, hogy megadja a kellő tiszteletet az öregecske, ámde (éppen ezért) időnként rosszindulatú orosz medvének.

A nemzet születése

A filmben többször hangsúlyosan említtetik, hogy most a magyar nemzet születését láthatjuk. Ez azonban tévedés: nemzet és nép nem ugyanaz (lásd Szűcs Jenő műveit). A magyar nemzet nem a honfoglalás által jött létre. A polgári nemzetfogalom születését a 19. századra datálják a kutatók. A magyar haza és haladás jeles képviselői a reformkor idején kezdtek szervezkedni, hogy legyünk nemzet. A kiegyezést tekinthetjük annak a dátumnak, amikor ez a folyamat lezárult. Koltay Gábor filmje és filmjének fogadtatása azonban megkérdőjelezi ezt a szcenáriót. A rendező fentebb idézett szavai szerint ugyanis teljes a fejünkben a zűrzavar, és ezért vissza kell nyúlnunk a történelemhez. Vagyis nemzetté válásunk még nem fejeződött be, múltunkból tovább kell építenünk nemzetünk palotáját, mely aztán hazánk leend. És valóban: a film sikere azt mutatja, hogy nagy igény van a dicső múltra: mint mankóra támaszkodnánk rá az élet viharaiban.

Habár a film nézettségére vonatkozó adatokat nem találtunk az interneten, de a korabeli hírek szerint fellelkesült tanárok csapatokban hordták az ifjúságot a Honfoglalás megtekintésére. A nézőszám többszázezres lehetett. A film záródala (Szállj, szállj sólyom szárnyán három hegyen túl) örökzöld slágerré nemesedett, Szív küldi vagy egyéb kívánságműsor nem lehet meg nélküle. A Honfoglalást azóta átírták színdarabbá, színésztruppok nyaranta végigjárják vele az országot. Játszották már a komáromi Lovas Színházban és a bakonyi Sobri Jóska Élményparkban is. Mindez azt bizonyítja, hogy óriási igény van a nemzeti hagyományban való megmerítkezésre. Az igény azáltal támadt, hogy sok magyar még előtte van az ő nemzeti ébredésének, annak, hogy megértse, mi is az a magyar nemzet. A megértésben azonban a Honfoglalás nem segít. A film egyik kiváltója lett a külsődleges magyarkodásnak, divatba hozta az ősmagyar viseletet, a hátrafelé nyilazást és még sok fontos, a 21. században nélkülözhetetlen magyarkodást. Koltay Gábor tehát nem szellemi tisztulást és emelkedettséget hozott, hanem akarata ellenére egyszerre okozta és fokozta (copyright Szőnyi Klára, a Botrány az Operában című film magyar fordítója) a fejekben honoló zűrzavart.

Az árok túlsó partján

Míg a nagy magyar árok egyik partján az ősmagyar idillért rajonganak, a másik oldal kiröhögi őket. Ők azok, akik nevében Szontágh Gusztáv már 1851-ben azt javasolta, hogy ne a múltra építsük a magyarság nemzeti tudatát (lásd az őstörténeti konferenciáról írt ismertetésünket). Nekik csinált filmet Herendi Gábor.

Erősen kezd, nemzeti büszkeségünket már az első snittel bedönti: a vezérek részegen fetrengenek a porban, csak egy legény van talpon, aki egy fa tövében éppen vizel. És ez még csak a kezdet. A Magyar vándor nemcsak a honfoglalás körüli nemzeti mítosszal szeretne leszámolni, hanem az összes többivel is.

Hét vándor magyar vezér
Hét vándor magyar vezér
(Forrás: www.magyarvandor.hu)

Magyar vándor: a szüzsé

Álmos, Előd, Tas, Huba és Töhötöm egy mámoros reggelen arra ébred, hogy eltűnt két társuk (Ond és Kond), valamint teljes magyar népük. Útra kelnek, hogy megkeressék őket.

A honfoglalás egy ténylegesen megtörtént nagy utazás, de a hasoncímű film cselekménye és kamerája nem az utazásra, hanem annak körülményeire fókuszál. Ellenben a Magyar vándor műfaja szerint egy igazi utaztató film. Megvan a maga ritmusa: reggel fölébrednek a vezérek, s indulnak tovább, népük után. Estére rendszerint egy kocsmában kötnek ki, melyben átélik a szebb magyar jövendő néhány mámorító pillanatát. Vagyis előbb utóbb gyanakodni kezdünk, hogy a vezérek időutazáson vesznek részt. Magyarokat azonban csak elvétve találnak. Mintha nem is vettünk volna részt a történelmünkben, a főbb szerepeket mások játsszák.

A bolyongó vezérek, élükön Álmossal, akit a filmben nyilván azért nem áldoztak fel a Vereckei hágónál, mert viccesebb neve van, mint Árpádnak, reggelenként útra kelnek. Először III. Béla tróntermében fordulnak meg, ahol fölbukkan a kapucnijától semmit sem látó, ezért mindenbe beleütköző, nevét el nem áruló Anonymus, majd ebben a sorrendben egy szláv, egy tatár, és egy Mátyás király korabeli kocsmába térnek be, utóbbiban maga az álruhás király a recepciós, később elvetődnek egy török és egy Monarchia-kori fogadóba is. Közben járnak a Tenkes kapitánya titkos barlangjában, majd egy focimeccsen elpáholják az angolokat is. A történelmi utazás a 20. században majdnem tragédiával végződik. A népszövetségi kölcsönből épült lillafüredi Palota-szállóban zajló álarcos-bált a vezérek talán még élvezik is, de később a náci kivégzőosztagot már nem annyira.

Cselekménybonyolítás és a komolytalankodás eszközei

Az utaztató regényekben/filmekben a cselekményvezetéssel nincs gond: az úti cél minden, az eszköz az egyszerű történetmesélés. (Jobb szerzők persze azért tekernek egy-kettőt a lineáris cselekményvezetésen.) A világ- és magyar irodalom már régen kitalálta az időutazást is. No meg az Oktatási Hivatal is. Pár nappal ezelőtt a magyar érettségi egyik választható témája éppen az utazás volt. („Miért vált az utazás epikai művek gyakori cselekményszervező elemévé? Miért indítják útnak hőseiket a regényírók, novellisták? 3-4 epikai mű bemutatása alapján foglalja össze álláspontját! Kifejtésében vegye figyelembe a felvezető szöveg állításait az utazás lehetséges céljáról, céljairól!”)

Ha esetleg indultam volna az idei érettségi versenyen, bizonyosan az utazás, azon belül pedig az időutazás témáját dolgoztam volna ki. Három magyar műre építettem volna értekezésemet: Az ember tragédiájára, az Új Zrínyiászra és a Magyar vándorra.

A Magyar vándor cselekménye sajnos nem értékelhető, olyanja neki nincs. Az egymással semmiféle összefüggést nem mutató epizódokat csak a vezérek fetrengése köti össze. Amikor fölébrednek, elmondanak néhány sápadt poént, s indulnak az újabb kalandok felé. Az egész annyira szürreális, hogy akár még arra is gondolhatunk, a vezérek csak álmodják az egészet. Persze, egy időutazást egyelőre nem is lehet nem álmodni.

Milyenek?
Milyenek?
(Forrás: A Helikon Kiadó honlapja)

A Magyar vándor csupán poénkodni akar. Gúnyolódásának tárgya a felfokozott nemzeti érzemény. A maga eszközeivel ugyanazokat a jelenségeket figurázza ki, amelyeket Lackfi János: Milyenek a magyarok című könyve. Verbális és vizuális poénok váltakozva durrannak. Olykor egymást erősítik: Huba vezér arisztokratát játszik: monoklit hord és raccsol. Egy személyben Arisztid és Tasziló. Előd vezér a magyar kreativitás megszemélyesítője. Amíg a vezérek népüket keresik térben és időben, ő mellékesen feltalálja a gyufát és a Rubik-kockát. Töhötöm vezér költő. Híres magyar versek pattannak ki ihletett elméjéből, illetve csak majdnem. Talán a turáni átok okozza, vagy mi, de egy-egy ígéretes sor után elfonnyad költői vénája. Csak töredékeket, habár igen ígéretes töredékeket alkot. Tas vezér feladata kiadni a parancsot, és lovával az élre vágtatni. Ez sosem sikerül neki. Minden indulásnál bemutat egy-két Magyar-vándort a lovon, miközben a többiek elvágtatnak mellette.

Az eredeti Magyar-vándor
Az eredeti Magyar-vándor
(Forrás: www.eumozaik.hu)

A verbális humor legszebb példája a középkori ima kifacsarása: „a magyarok nyilaitól ments meg, uram, minket” a filmben nem a kalandozó magyarok rémtetteitől rettegő emberek imájaként hangzik el, hanem a tatárok becsmérlik ezekkel a szavakkal a magyar nyílvesszőipar termékeit. A vizuális humor talán akkor ér csúcsára, amikor váltakozva látjuk a török háremhölgyek és az Aqua Ventura Szinkronúszó Egyesület vízi tündéreinek a táncát.

Egy kis politika? itt is

A Magyar vándor nehezen akar véget érni. A túl hosszú és túl negédes befejezésbe itt is belecsusszantak az oroszok. Szegény fiúk tanácstalanul pöfögnek elő egy kanyarból gázfelleget okádó tankjukon. Nagyon mennének haza Magyarországról, de miként a magyar vezérek, ők sem találják az övéiket. Álmos és a többiek nagy szeretettel búcsúznak tőlük. Túl nagy szeretettel. Úgy látszik, az oroszbarátság a filmesek között fertőz.

A Magyar vándor szívesen merít abból a humorforrásból, mely a más filmekből átvett jelenetek és motívumok völgyében fakad (lásd Asterix és vidéke). Ennek szomszédságában található egy másik forrás is, ahonnan közismert emberek – médiasztárok, énekesek stb. – kerülnek elő, de megszokott, bejáratott közegükből kiragadva. A finom és kevésbé finom, néha inkább ízetlen utalások felderítése a bölcsészettudományi karok posztmodern emlőin nevelkedett műélvezőknek intellektuális csemege lehet (nekik való találós kérdés: miért éppen Huba az arisztokrata?), ők esetleg másodjára is tudják élvezni a Magyar vándort. A Honfoglalás esetében ez a lehetőség ki van zárva.

A nemzethalál poénos víziója

A Magyar vándor szerzői más utat járnak, mint Koltay Gábor. A rendező, Herendi Gábor és a forgatókönyvíró, Harmat Gábor nem az egekbe emeli, hanem a mélybe löki a dicső magyar múltat. Ők inkább nevetve válnának meg a múlttól, ahogy azt Marx írta Hegelről. Herendi és Harmat Gábor tehernek érzi a múltat – vagy talán csak a múlt meghamisítását.

A magyar kultúrhéroszok elleni küzdelem nem veszélytelen dolog. A Magyar vándort még meg tudták bocsátani a nemzetvédők, de a Cool TV Hungarikum nevű sorozatát a Kereszténydemokrata Néppárt följelentette, mivel az „megsérti mások lelkiismereti és vallásszabadságát, kegyeletsértést és izgatást követ el, és a film a vallási közösség elleni gyűlöletre uszít”. A támadások miatt a Cool TV áttette székhelyét Romániába. Ezekért az ötperces filmekért talán nem kellett volna ekkora politikai vihart támasztani. A Cool TV a Hungarikumok között természetesen feldolgozta a honfoglalást is.

Siker és kritika

A Magyar vándort több mint négyszázezren látták, kiemelkedő sikert aratott. A kritika azonban egyöntetűen vacaknak találta, míg a Honfoglalást itt-ott majdnem dicsérték is. A vélemények úgy összegezhetők, hogy Koltay Gábor filmje kultúrbotrány, Herendi Gáboré pedig gyengécske. A Magyar vándor zenéje (copyright Hrutka Róbert) viszont jobb, mint a Honfoglalásé.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
9 Ahita 2013. május 15. 21:52

Kár, hogy Jókai vagy Gárdonyi nem írt a témához méltó "igaz mesét", amit aztán Várkonyi megrendezhetett volna.

A finnek Kalevalája az 1800as évek közepén íródik...és mi tanuljuk az iskolában. Saját eredetmondáinkat pedig mi magunk koptatjuk, keverjük, kavarjuk, kenegetjük álmázzal. Nem kéne. Csillogna az magától is, ha hagynánk végre önmagától kiragyogni a sok rákent zagyvaság mögül. Lassan a sok bába közt elvész a gyerek.

Mai filmeseink annyira intellektuálisak és elvonatkoztatottak, lassan már önmaguktól is, hogy nincs nézhető mai magyar film. Merítkezni pedig volna miből. Tucatszínészeink vannak standardláncra fűzve. Igazságtalan vagyok, mert akad azért köztük kiváló egyéniség is. Hogy őket hova dugják a szerepek leosztásakor. Még egy ágrólszakadt kékcsillagszeműt sem találtak magyar honban. És még mindig szívesen nézem a Tanú féle Kállai alakítást, nem beszélve Virág elvtársról és a többiekről. Akkora korrajzparódia, hogy párja nincs!

8 arafuraferi 2013. május 15. 18:35

"Valami mégis kimaradt a nagy nemzeti ünneplésből: a film....Ez az újdonság azonban az ünnepségek idején még nem jutott el Magyarországra. "

Ezt azért nem mondanám. Az 1896-os milleniumi ünnepségeken készítették ugyanis az első magyarországi mozgófilmet.

www.youtube.com/watch?v=nCW2bc_EYaQ

7 Maki75 2013. május 15. 15:26

hát igena lengyelek tudnak. szebb napokat megélt filmgyártásunkra szégyen az alkotás.

6 Pesta 2013. május 13. 20:12

Érdemes lenne a lengyelekről példát venni filmkészítés terén. Nálunk a módszerváltás utáni történelmi filmekből egyedül a Szabadság, szerelem nézhető.

Röhej az a trend, hogy mivel nincs pénz a filmgyártásra, próbálnak ilyen erőltetetten vicceskedő, vagy épp erőltetetten elvont (művészieskedő, elnézést, „eredeti") filmeket csinálni. Az egész inkább kínos. A régi magyar filmek aktualizált verzióiról már nem is szólva.

5 reiner Tor 2013. május 12. 23:25

@Roland2: Erről a Beowulf-ról én nem is tudtam eddig, a műfajból csak a 300-at ismertem, és mivel az tetszett, valszeg ezt is be fogom szerezni.

És igen, én is valami ilyesmiben gondolkodnék. Jó lenne egy ilyen típusú film, még ha nyilván nem is a történelmi hűség jellemezné. Amúgy se tudunk sokat arról, hogy hogy nézett ki a honfoglalás a valóságban.

4 Roland2 2013. május 12. 20:21

@reiner Tor: Nem is kéne feltétlen élőszereplős filmet forgatni,lehetne egy igényes animációs filmet is készíteni ( mint pl. a 2007-es Beowulf ).

3 reiner Tor 2013. május 12. 18:42

@tenegri: Igaziból a honfoglalásról Az egri csillagok stílusában a Néphadsereg kopaszaiból álló tömegjelenetekkel, nagy költségvetéssel lehetne egy érdekes, nézhető filmet készíteni.

Engem nem zavar, ha mítoszokat tartalmaz, végtére is úgyse tudjuk pontosan, mi a fene történt, viszont a hősies csaták (ha jól vannak megcsinálva) még érdekesek és izgalmasak, vagy legalábbis nézhetőek tudnak lenni. Lehet benne látványos tömegjelenet, akció, vér, halál, szex, stb., mi más kell egy filmbe?

2 Roland2 2013. május 12. 18:06

Nekem hatalmas csalódás volt a Magyar vándor, még egy ilyen erőltetett, monty pythonos bevillanásokat lopó, humortalan, a Sas kabaré színvonalát legalulról súroló fostartályt nem láttam azelőtt, még a Hungarikum egyetlen másodpercében is több stílus és geg van, mint annak a "filmnek" a teljes 2 órájában.

1 tenegri 2013. május 12. 15:43

A Honfoglalás egy szánalmas kontármunka az 5-6 fős tömegjelenetekkel (3 bőrgatyás besenyő üldöz 2 magyart), a rendkívül unalmas és hosszú nézésekkel, az óriási harcsabajszú, rosszarcúra maszkírozott, ám a sok szőr mögött láthatólag csak 16-17 éves, manósapkás magyar vitézekkel, a vezéri tanács borzasztóan vontatott és erőltetett összehívásával (miért kell 7-szer eljátszani és elmondani ugyanazt a gagyi szöveget), a vonuláskor gondosan a legmélyebb sárban vonszolódó szekerekkel (miközben pár méterrel arrébb nincs is sár, de véletlenül sem ott mennének), az úzok vicces "favágókkal a Kárpátokon keresztül" szereplésével, a kereszténység izzadságszagú beleerőszakolásával, a szőke, kékszemű Leventével, az erdőben rohamozó, lovaikról előszeretettel leugráló és gyalogosan kaszaboló nomád harcosokkal, stb. Az egész legfeljebb is egy általános iskolai filmszakkör színvonala, de nem is ez a legnagyobb baj vele, vagy az hogy úgy vélték, csupán a címválasztás és a téma miatt el kell ájulni tőle, hanem hogy évtizedekre elszívta a levegőt és elvette a lehetőséget a témát normálisan feldolgozó film létrejötte elől. Egyébként jól szemlélteti azt is ez a film, hogy miért idegenkednek oly sokan attól a szemlélettől, hogy ha vki ráakasztja vmire a "nemzeti" vagy "magyar" címkét (akár filmre, tárgyra, könyvre, eseményre, stb.), akkor attól azt automatikusan áhítatos csodálattal kellene illetni, függetlenül a színvonaltalanságától, jelentéktelenségétől, giccsességétől, szándékos vagy hozzá nem értésből fakadó hamisításától.

Információ
X