2009. augusztus 21., péntek

Finnugor Nevető Lexikon

A múlt század 70-es éveiben Tímár György rendszeresen jelentkezett a Rádiókabaréban egy általa kitalált műfajjal. Ez volt a Nevető Lexikon. A szócikkek adásról adásra szaporodtak-sokasodtak, majd az összeállt nagy mű könyv alakjában is megjelent. Második, javított kiadását 1983-ban bocsátotta közre a szerző „nemzete épülésére, szellemi gyarapodására”. Ebből idézzük most a nyaraló finnugristák és szimpatizánsok szórakoztatására a finnugor vonatkozású szócikkeket. Előtte azonban emlékezzünk meg a szerzőről is:

Tímár György (1929–2003) költő, kritikus, műfordító a magyar nyelv kiváló művelője volt. Rendkívüli nyelvi leleményét nemcsak műfordításaiban, hanem irodalmi paródiáiban és a már említett Nevető Lexikonban kamatoztatta. A humorral és a Rádiókabaréval való kapcsolata a Nehéz nyelv a magyar című jelenetével kezdődött, amelyet Brachfeld Siegfrieddel adtak elő (itt olvasható és hallgatható). Különböző kancsal- és kínrímekkel alkotott bökverseit a Lúdas Matyi is rendszeresen közölte.

És akkor most következzenek a Nevető Lexikon finnugor szócikkei. Szerintem a legjobbak a koholt finn személynevek és a hozzájuk költött legendák. Néhány finnugor szócikk erőltetett, mindenesetre bizonyítja a szerző szakmai jártasságát:

Fauna Erdei szatírok számára létesített finn gőzfürdő, melyben csak Flóra-szappan használható (49.)

Finnyás Válogatós finny, aki az istennek sem ugor (52.).

Harmadfű Többször átfőzött kamillatea. Rendszerint beteg lovakkal itatják (65.).

Manysi (és Mári). Csere-misszek a „Koldus és királylány” című vogul regényből (101.).

Menjen innen (eredeti írásmód szerint: Mänjeninnen, Paavo). A helsinki közlekedésrendészet kapitánya (103.).

Oltári Mälle Oltaari, finn szépségkirálynő. Hazája legutóbbi szépségversenyén magát a híres Huusika Risaalót (lásd ott) is legyőzte mellbedobással. A világszépségversenyt is megnyerte, pedig a legyőzöttek közt olyan nevek voltak, mint a holland Schayna Van Lookehem, az ugandai Dadamell Amin Didi, a közép-afrikai Mimi N’Dene, az osztrák Heidi Dimischwan és a japán Szukacse Csekicsi. A zsűri elnöke, a brit Sir Mawk szerint a világsztár később a szállodaszobában még őt is maga mögé utasította. (Lásd a Téboly c. magazin „Jó volt együtt a hálás Mälle Oltaarival” című fényképes cikkét.) (115.)

Pingvinek Az északon élő mordvinok déli-sarki rokonai. Népviseletük a frakk (124.).

Riszáló Huusika Risaalo, finn szépségkirálynő. Helsinki egyik külvárosában, Garnisaalóban él (134.).


Ural-Altáj A házasság neve vogul nyelven (161.).

Ennyi. Nem magyar anyanyelvű olvasóinknak talán nehézséget okozhat a szócikkek minden nyelvi furfangjának megértése. Számukra különösen ajánlott az egész lexikon elolvasása.


Nincsenek megjegyzések: