nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Minden elmondatott
Chisu: Sama nainen (Ugyanaz a nő)

Megjött az eső, és mi alkalmazkodunk. A hosszú, forró finn nyárnak is vége, jön a hosszú, hideg finn tél. Chisu szomorkásan szerelmes dalával vesszük ezt tudomásul.

Sunnuntaiset Lapset | 2011. november 6.
|  

Chisut talán be sem kell mutatnunk, ismert csillaga ő a finn popzenének, és már mi is foglalkoztunk vele korábban. Új albuma Kun valaistun (Amikor megvilágosodom) címmel, október 5-én jelent meg, és ezzel a lendülettel már fel is került jó pár lista élére. Az album először is a Warner Music kiadó nyolcadik legjobban fogyó kiadványa Európában, a Sabotage című dalból gyorsan videoklip is készült, emellett pedig ez a finn rádiók legtöbbet játszott száma.

Teosto-palkinto

A Teosto-díjat 2003 óta évente osztja ki a Zeneszerzők Szerzői Jogvédő Hivatala (TEOSTO) finn művészeknek. A díjjal 40 ezer euró támogatás is jár. Chisut idén Vapaa ja yksin című albumáért díjazták.

Hogy tovább méltassuk az énekesnőt, meg kell említeni, hogy eddig öt Emma-díj nyertese, sőt idén a Teosto-díjat is neki ítélték. Chisu koncertnaptárát nézegetve el is hisszük, hogy jól megy a szekér, az énekesnőnek ugyanis december végéig majd’ minden napra jut egy finnországi fellépés.

Chisu: Sama nainen (Ugyanaz a nő)
Forrás: Chisu hivatalos Facebook-oldala

De ha már az új albumnak ilyen jól megy, nézzük most az előzőt, a már emlegetett, a Vapaa ja yksint (Szabad és egyedül), aminek egyik legsikeresebb dalához készült ez a videó:

És most a szöveg és a fordításunk:

Sama nainen Ugyanaz a nő
Luvattu on paljon Sokat ígértek
Rikottu enemmän Többet szegtek meg
Vierelläsi valvon Virrasztok melletted
Ja kauniina sut nään És gyönyörűnek látlak
Sä oot se jonka Te vagy az, akit
Löydän aina uudelleen Mindig újra megtalálok
Taas tässä oon ja valmis Itt vagyok megint és kész
Uuteen kierroksen A következő körre
Mut mussa ei oo mitään De nincs bennem semmi
Mussa ei oo mitään uutta Nincs bennem semmi új
Oon vielä samanlainen Még mindig ugyanolyan vagyok
Sama mieli Ugyanaz az ész
Sama sydän Ugyanaz a szív
Sama nainen Ugyanaz a nő
Mä muistan kyllä Emlékszem, igen
Ne kirosanat ja syyttelyn A szitkokra és a vádra
Ja anteeksi annan És megbocsájtom
Jopa sen pahoinpitelyn Még a bántást is
Mut mä en lupa mitään De nem ígérek semmit
Mä en lupa mitään uutta Nem ígérek semmi újat
Oon vielä samanlainen Még mindig ugyanolyan vagyok
Sama mieli Ugyanaz az ész
Sama sydän Ugyanaz a szív
Sama nainen Ugyanaz a nő
Sanonut on kaiken Minden elmondatott
Yö vaihtuu aamuun Az éjszakára nappal jön
Jos sä vielä haluut Ha még mindig akarod
Takas ma tuun Vissza fogok jönni

Nyelvtan

Beszélt nyelvi jellegzetességeket bőven találunk a dalszövegben:

  • a személyes névmás rövidített alakjait: (irodalmi minä) ’én’, sä (irodalmi sinä) ’te’
  • a létige rövidített alakjaira is van példa: oon (irodalmi olen) ’vagyok’, oot (irodalmi olet) ’vagy’
  • a mut a mutta ’de’
  • a tulen ’jövök’ egyszerűsített alakja a tuun

Olvasnivaló

Chisu hivatalos honlapja

Chisu a Facebookon

A TEOSTO (finn szerzői jogvédők) honlapja

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 bibi 2011. november 7. 12:15

@Roland2: Ez a 'sama' érdekes szó, ha hinni lehet ennek: en.wiktionary.org/wiki/samaa

akkor a szanszkritból az indonézbe is belekerült.

2 Roland2 2011. november 6. 20:21

Ez a sama gondolom germán átvétel (vö.angol same)

1 bibi 2011. november 6. 19:05

Szóval a nő = nainen. Örülök.

Információ
X