nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kínos rasszista elszólás

Sajnálatát fejezte ki Jean-Paul Guerlain világhírű parfümkészítő csütörtökön a párizsi bíróságon egy a francia közszolgálati televízióban 16 hónappal ezelőtt elhangzott rasszista kijelentése miatt. A nagy port kavart ügy nyomán több francia jogvédő szervezet a Guerlain-termékek bojkottjára szólított fel.

MTI | 2012. február 10.
|  

„Hülyeséget mondtam” – hangsúlyozta a 75 éves kreátor, akinek a nevéhez több mint negyven parfüm megalkotása fűződik, egyebek mellett a Vétiver, az Habit rouge vagy a Samsara. Guerlain elnézést „kért mindazoktól, akiket megbánthattak a szavai”. Elmondta, hogy azok egyáltalán nem a meggyőződését tükrözték, hanem egy „ok nélküli rossz elszólásnak” kell tekinteni.

A Samsara elnevezésű parfümjének elkészítése kapcsán 2010. október 15-én Guerlain a közszolgálati televízió déli híradó stúdióvendégeként azt mondta: „Na akkor elkezdtem dolgozni, mint egy néger. Nem tudom, hogy a négerek mindig olyan sokat dolgoztak-e, de mindegy.”

A twitterezők szinte azonnal felháborodottan reagáltak, s a parfümtervező még aznap közleményben kért elnézést „mindazoktól, akiket sérthettek a sokkoló szavak”. A Guerlain Társaság „elfogadhatatlannak” minősítette a kijelentést, a híradó műsorvezetője, Élise Lucet pedig a másnapi adásban elnézést kért azért, hogy nem utasította vissza azonnal.

A parfümtervező ellen rasszista jellegű elszólása miatt több jogvédő szervezet közösen tett feljelentést, ami hat hónap elzárással és 22 500 eurós pénzbüntetéssel sújtható. Guerlain a bíróságon elmondta, hogy az első mondatot még akkor hallotta fiatalkorában, amikor nagyapja kertjében dolgozott. „Egy másik generációból vagyok. Akkoriban ez megszokott kifejezés volt” – indokolta a parfümkészítő.

„Ami a másik mondatot illeti, az hülyeség volt a részemről. Meg akartam nevettetni az újságírónőt és ezt nagyon sajnálom” – folytatta Guerlain. Hozzátette: „Nagyon mélyen sajnálom és elnézést kérek a fekete közösségtől ezért a hülyeségért”. Elmondta, hogy ugyanakkor „nem érzi magát bűnösnek”, mert „soha nem volt rasszista”. Élete egy jelentős részét afrikai országokban töltötte, ahol parfümjeinek alapanyagait kereste.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X