nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Visszaszorítanák az angoloktatást itthon

„itt élünk Kelet-Európa közepén egy nyelvi sokszínűségben (...), ebből kiszakadni egyoldalú angol orientációval vétek és bűn”.

MTI | 2010. augusztus 26.
|  

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint az iskola nem szolgáltató, hanem közfeladatot ellátó nevelő intézmény, ahol képesnek kell lenni arra, hogy szakmailag felülbírálják akár még a szülők elvárásait is. Hozzátette ugyanakkor: ezekre az elvárásokra persze továbbra is figyelni kell.

Eddig azt várták el önöktől, hogy az iskola úgy táncoljon, ahogy a szülő fütyül, és mindenáron ki kellett elégíteni az igényeket” – fogalmazott Hoffmann Rózsa szerdán Tatabányán, a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján tartott regionális tanévnyitón. A politikus ennek a szemléletváltásnak a szükségességét az angol nyelv oktatásának példáján keresztül érzékeltette.

Az angol nyelv oktatására ugyan nagy a szülők igénye, azonban – mint mondta – „itt élünk Kelet-Európa közepén egy nyelvi sokszínűségben (...), ebből kiszakadni egyoldalú angol orientációval vétek és bűn”.  Mint hozzátette, ez persze nem azt jelenti, hogy a szülők igényét teljesen figyelmen kívül kellene hagyni.

A politikus jelezte: jövő évtől ugyan kötelező lenne angolt tanítani, ha azt igénylik, de a tanárok „ne ijedjenek meg ettől”, mert addigra megváltozik a törvény. Véleménye szerint legalább két nyelvet kellene tanítani minden gyermeknek, és ebből a második lehet majd az angol.

Hoffmann Rózsa az új közoktatási törvényről szólva elmondta: visszahozzák a tartalmi elemeket a tantervekbe, hogy az iskolába járó generáció ugyanazokat az ismereteket szerezze meg, és olyan oktatási folyamatot építenének fel, mely hagy időt a gyakorlásra, a képességek kialakulására.

Tervezik a humán és a reál tagozat visszaállítását, mert nem biztos, hogy 18 éves korig mindenkinek ugyanazt kell oktatni. Nagyobb teret biztosítanának a testnevelésnek, a művészetoktatásnak, és színesítenék az idegen nyelvek oktatásának kínálatát is – sorolta fel az újdonságokról szólva.

Az államtitkár kijelentette, a közoktatásban az kell erősíteni, amiben jók voltunk: azt, hogy a magyar iskolákban „rend van”, és hogy nálunk „szót fogadnak” a gyerekek.

Úgy vélte, még a Kádár-korszak végén is ilyen volt az iskola, és ha akkor így tudtak tanítani, akkor most is le lehet hántani az oktatásról azokat „az idegen mintákat”, melyek majdnem tönkretették a közoktatás rendszerét.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 Theobroma 2010. augusztus 26. 14:11

"Az államtitkár kijelentette, a közoktatásban az kell erősíteni, amiben jók voltunk: azt, hogy a magyar iskolákban „rend van”, és hogy nálunk „szót fogadnak” a gyerekek."

Igen, biztos csinálnak nemzetközi szófogadási versenyeket, ahol azt nézik, hol mennyire ülnek csendben a diákok az órákon. Ez egy kiégett, megkeseredett tanár, sajnálom.

"az iskola nem szolgáltató, hanem közfeladatot ellátó nevelő intézmény, ahol képesnek kell lenni arra, hogy szakmailag felülbírálják akár még a szülők elvárásait is"

Főleg, ha a szülők elvárásai azt szolgálnák, hogy a gyerekeik a hazai és az európai munkapiacon is boldoguló, sikeres, művelt és okos emberek legyenek. Vagy valami ilyesmit...

1 Dani 2010. augusztus 26. 12:20

Ezt komolyan gondolja ez a no vagy tenyleg annyira ostoba mint mutatja magat?

Információ
X