nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Viharos iskolaátnevezés Nagyszalontán

Kirekesztő, a „nacionálkommunista történelemhamisítás” jegyeit hordozó magatartásnak nevezi keddi számában a Krónika, hogy a nagyszalontai Arany János Főgimnáziumot Daciára akarják keresztelni.

MTI | 2011. november 1.
|  

A lap korábban egy tudósításában beszámolt arról, hogy a nagyszalontai Arany János Főgimnázium a szeptemberben kezdődött tanévtől kettévált, ennek nyomán egy román, illetve egy színmagyar iskola jött létre az eddig vegyes tannyelvűként működött tanintézet osztályaiból.

A hajdúvárosi magyarok közül sokaknak már az sem tetszett, hogy a több mint száz éves épület a bukaresti oktatási minisztérium által jóváhagyott alkunak megfelelően a román iskoláé maradt, a város legnagyobb szülöttének nevét megtartó önálló magyar iskola pedig csak több különböző épületben kaphatott helyet.

Török László polgármester a Krónikának elmondta: a felosztást azért fogadta el a magyar iskola vezetősége, mert a magyar diákok eleve túl kevesen lettek volna ahhoz, hogy belakják a főgimnáziumot.
Mindenesetre a város magyarsága körében most az kelt felháborodást, hogy a színrománná vált tanintézet tanári kara eldöntötte: az oktatási intézményt Daciára kereszteli.

A lap keddi vezércikkében Rostás Szabolcs úgy véli: az átnevezés szándéka a „Trianon utáni román hatalomgyakorlás és kisebbségpolitika, kifejezetten pedig a magyar közösséggel szembeni viszonyulás hű lenyomatának számít”. A cikkíró szerint ez „kirekesztő, grandomán, a nacionálkommunista történelemhamisítás jegyeit hordozó” nézőpontról tanúskodik.

Persze a névváltoztatás borítékolható volt, miután a hajdúvárosban az idei tanévtől megkezdte működését az önálló magyar iskola, amely engedélyezésének egyik alapfeltétele volt, hogy a magyar osztályok vonuljanak ki a több mint száz évvel ezelőtt felépített patinás épületből, és hagyják hátra a románoknak – írja a szerző.

„Hosszan lehetne elemezgetni, helyesen tették-e a szalontai iskolaalapítók, amikor beleegyeztek ebbe a balkáni alkuba, nem fizettek-e túl magas árat a színmagyar tanintézet megalapításáért a Székely László tervezte patinás épület feláldozásával” – írja Rostás Szabolcs. Úgy véli: egyértelműen a „maradók” szűklátókörűségére, a több mint 400 éves hajdúváros történelmével, hagyományaival szembeni tiszteletlenségre vall, hogy arról az ókori római provinciáról keresztelik el a főgimnáziumot, amelynek Nagyszalontához köthető emléke a nullával egyenlő.

Arról nem beszélve – teszi hozzá –, hogy a Bocskai István fejedelem alapította településen még a második világháború előtt is több mint kilencven százalékos többségnek örvendett a magyarság, így hát a főgimnázium új bérlőinek csak azt az intézményt illene átkeresztelniük, amit ők alapítottak.

Ezután a cikk szerzője utal több más korábbi, általa ugyancsak hibásnak tartott román-magyar alkura. Úgy fogalmaz: az aradi Szabadság-szobor újraállításának feltétele egy giccses Megbékélés parkja létrehozása volt. Szatmárnémeti magyarsága pedig csak akkor emelhet szobrot II. Rákóczi Ferencnek – fűzi hozzá –, ha a partiumi nagyvárosban 60 méteres zászlórudat (a szerző szerint a román lobogó számára) és Stefan cel Mare egykori moldvai fejedelemnek mellszobrot állítanak.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X