nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Félrefordítások
Vésett ablakok áthelyezéséről

Remekül meg lehet tanulni zsenge ifjúkorban bizonyos szavak leghétköznapibb jelentését, aztán később erre remekül rá lehet fázni, ha nagykorunkban fordítók leszünk, és ugyanezekkel a szavakkal egy kicsit macerásabban megfejthető jelentésükben találkozunk.

pocak | 2015. augusztus 31.
|  

Semiambidextrousban az egyik legkiválóbb leiterjakabvadászunkat köszönthetjük, a Gilmore Girls (úgy is, mint Szívek szállodája – erről is lehetne beszélgetni, de a címeket nem szoktuk érvényes célpontnak tekinteni) című sorozat pedig egyik leglelkesebb hazai rajongóját. Sokszorosan kitüntetett beküldőnk a sorozattal kapcsolatos eddigi tizenöt beküldés jelentős részéért felelős.

No és ennek a képnek mi köze lehet ehhez a poszthoz?
No és ennek a képnek mi köze lehet ehhez a poszthoz?
(Forrás: publicdomainpictures.net / Public Domain)

Ezúttal három újabb félrefordítást oszt meg velünk a sorozatból.

Újranézés, újraleiter, újra itt van néhány finomság, most két részből egyelőre:

4. évad 5. rész. (Az új szálló átépítés tervei):

„this banister needs to be replaced” ‐ „a korlátot át kell helyezni”

Nos, az a removed. Ez a replaced viszont cserére, vagyis teljes kicserélésre, új beszerelésére vonatkozik, ami később persze látszik is. Ezt is csak azért bátorkodtam, mert napi 4000x max, ha előkerül ez a szó (replacement) a munkahelyemen.

4.12:
„Tonight was tentative, Jamie, I'm sure I told you to pencil it in. Pencil.” – a fordítás szépen kezdődik, visszaadva a szitut: „Emlékszel, Jamie, semmi nem volt kőbe vésve. Mondtam, hogy vésd be a naptáradba. Vésd be.” Ez a nyomaték itt pláne öl mindent, de a pencil in az éppen a bevésés ellentéte, a hangsúlyt tekintve. Olyasmi, hogy jegyezd be, írd fel (de változtatható módon). Bármi, ami a tervszintet visszadja. De az semmiképpen nem a „vésd be”, főleg nem ott, ahol így meg is ismétlik.

MRS. KIM: My deliveryman is very good, very dependable. He will call you with a two‐hour window. Let me check his availability. (...) Let's see, we have Monday between one and three open"

„A szállítóm nagyon megbízható. Fel fogja hívni magát az ablakok miatt. Meg is nézem, mikor ér rá. Á, meg is van. Hétfőn 1 és 3 között...”

Mrs. Kimnek antikbútor boltja van. Meg egy szállítója, aki kétórás időintervallumot ad meg a kiszállításhoz. Persze ehhez a számtani alapműveletek is kellettek itt, elismerem. Egyébként mázli, hogy a timeframe rövidített verziója, a simán „frame” (What's the 'frame for that project', és hasonlók) nem jött elő, mert az aztán végleg meggyőzi a tentative fordítót, hogy itten kérem szépen nyílászárunk fejvesztve.

Felfedezni vélek egy közös pontot a három félrefordításban. Mindhárom esetben arról van szó, hogy a fordító talált egy ismerős szót, és aztán a sok éve általa elsőnek tanult magyar megfelelőjét így‐úgy beleillesztette a mondatba. A replace esetében mindezt sikerült azzal súlyosbítani, hogy ugyanezt csak a szó második felével játszotta el – pedig ebben az esetben tényleg elég lett volna megnézni kábé az első jelentést a szótárban.

Ezzel együtt sem értem, hogy mit gondolt a kolléga  elsősorban a two‐hour window kifejezésről. Tipikusan az a helyzet, amire azt mondja az ember, hogy jó, világos, nem ismerte a dolgot, és nem értette meg elsőre a szöveget. De hát azért illő gyanút fogni, hogy a ’kétórás ablak’ valószínűleg nem lehet a megoldás. Megmutatom a legelső találatot a gugliban a „two‐hour window”‐ra. Ilyen egyszerű lett volna.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 lcsaszar 2015. szeptember 1. 09:40

Ez azért van, mert a magyarnak nincs szava a "time window" kifejezésre, ami az angolban annyira átment a hivatalosból a köznyelvbe, hogy a kontexusból elég a "window" is a megértéshez.

2 lcsaszar 2015. szeptember 1. 09:43

A képhez: a bevezetőben említett zsenge ifjúkor, esetleg zöldség a fordítás eredménye?

3 lcsaszar 2015. szeptember 1. 09:47

remove - eltávolít (leszerel)

relocate - áthelyez

4 szigetva 2015. szeptember 1. 10:10

@lcsaszar: Bizony, itt a hóhér akasztása is folyt. (Megjegyzem, a hóhér akasztása is fojt.)

5 Csigabi 2015. szeptember 1. 11:27

A megfejtés lehet Mr. Bean in Room 426?

www.youtube.com/watch?v=sCuTvkxtIhE

15:00 és 16:00 között jól látszik ő és a korlát.

6 shanditiredum 2015. szeptember 1. 11:30

megjegyzem, a hóhér szó 2 (kettő alakja is) a németből jön.

haher

hu.wiktionary.org/wiki/h%C3%B3h%C3%A9r

henker

www.nyeomszsz.org/orszavak/pdf/FazakasEmese_reszIdegen.pdf

PIE *konk- "to hang" , Gothic hahan, Hittite gang-

etymonline.com/index.php?term=hang

má megint a gótoknál kötünk ki

7 pocak 2015. szeptember 1. 11:59

@lcsaszar: Jogos. Úgy látszik, oly lendülettel olvastam a beküldést, hogy ez fel sem tűnt.

@lcsaszar: @Csigabi: Nem ezekre gondoltam, a posztban található egy másik félrefordításhoz kötődik a kép. A Facebook-falunkon amúgy már megfejtették.

8 siposdr 2015. szeptember 1. 18:52

Én nem vagyok rajta a fácsén, ezért nem tudom megnézni az ottani megfejtést. De van egy tippem: ceruzababot (string/french bean) látunk.

9 Leiter Jakab 2015. szeptember 1. 19:20

@siposdr: Nyilvános a leiterjakab FB-oldal, nem kell regisztráció az olvasásához (hozzászóláshoz igen, de hát az máshol is úgy van).

www.facebook.com/leiterjakab

10 siposdr 2015. szeptember 2. 11:39

@Leiter Jakab: Köszönöm az infót.

A link szerint nem mondtam butaságot...

11 pocak 2015. szeptember 3. 00:30

@siposdr: bocs, én közben bambultam. igen, ez a tökéletes megfejtés!

12 semiambidextrous 2015. szeptember 8. 10:19

@lcsaszar: Ilyen az agy. Vagy 5 percig néztem, hogy mire gondolnak a kollégák, mire az agyam elengedte a remove-ot, és rájött, hogy teljesen igazuk van.

Az ok egyszerű: a replace-nél csak a remove-ot használom többet nap mint nap, persze mint eltávolít. Szemben a replace-szel, ami kicserél. A sniper meg a relocate-ra esküszik, de az áthelyezés talán havi egyszeri szókincs. De naná hogy ezek együtt zsonganak odabent, és ami először bejön, az makacs tud lenni.

Hálásan köszönöm az akasztást, mindig jólesik. :)

Információ
X