A meséknek éppen az az egyik jellegzetességük, hogy nem várjuk el tőlük, hogy valóságos események forduljanak elő bennük. Alapvető kellékük a csoda. Éppen ezért érdekes azt is megvizsgálni, hogy a tündérmeséknek melyek azok a fantasztikusnak tűnő részletei, amelyekhez azonban semmiféle csoda nem szükséges. A The Week összeállítása alapján három jellegzetes mesei epizódot is összevettünk a tudományos világképpel.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Föl lehet-e mászni egy hajfonaton a toronyba? – Raponc avagy Az aranyhajú leány meséje

A Grimm-testvérek által 1812-ben leírt tündérmesében a főhős leány úgy engedi be a börtönéül szolgáló toronyba a herceget, hogy leereszti a haját, és a fiú azon mászik föl hozzá a toronyba. Tényleg olyan fantasztikus ez? – 2011-ben a University of Leicester hallgatói megvizsgálták ezt a kérdést, és az eredményeiket az egyetem Journal of Physics Special Topics című lapjában tették közzé, amely arra hivatott, hogy különböző kreatív, alternatív kérdésekre adjon matematikailag, fizikailag megalapozott választ.

Az első kérdés, hogy az emberi haj mennyire rugalmas és mennyire erős. Mennyi terhet bír el a haj anélkül, hogy elszakadna? Erre – érdekes módon – korábban már készültek vizsgálatok: egy kutatás, amit a Journal of Cosmetic Science című lapban publikáltak, arra az eredményre jutott, hogy az emberi haj 380 megapascal (MPa) nyomást bír el. Ezzel erősebb, mint az öntöttvas, az alumínium vagy a réz, de gyengébb, mint az acél. De ahhoz mindenképpen elegendő, hogy Raponc látogatói gond nélkül fölkapaszkodjanak rajta a toronyba.

Raponc haja megközelítőleg 27 kN-nyi súlyt bír el, ami 2750 kg-nyi tömeg fölemelését jelenti. Azaz, még ha a herceg kissé túlsúlyos is lett volna, bátran ki lehet jelenteni, hogy még úgy is elbírta volna őt a leány haja. Már csak az a kérdés, hogy Raponc haja valóban meg tudott-e nőni olyan hosszúra, hogy a torony tetejéből lelógatva elérje a földet. Az emberi haj átlagosan 10–15 cm-t nő egy évben. Ha tehát a herceg türelmesen vár, a torony magasságától függően nem lehetetlen, hogy valóban fölmászhasson a hercegnőhöz.

Forrás: Wikimedia Commons / Kay Körner, Dresden (Saxony) / CC BY-SA 2.5

Lehet-e szalmából aranyat szőni? – A Tűzmanócska története

A Grimm-testvérek által gyűjtött tündérmesében, a Tűzmanócskában csoda történik: szalmából aranyat sző a furcsa kis lény. A szalma „arannyá változtatása” azonban rokka vagy egy csodás kis lény segítsége nélkül is lehetséges! Az egész csak a gondosan kiválasztott kémiai anyagokon múlik...

A növények ugyanis sokféle anyagot képesek megkötni a talajból felszívott vízből. Miért ne lenne tehát lehetséges, hogy a vízben található aranymolekulákat is beépítsék szervezetükbe? 2002-ben a texasi egyetem két kutatójának, Miguel Yacamannek és Jorge Gardea-Torresdey-nek sikerült kivonnia különböző növényekből (búzából, lucernából és tölgyfélékből) az általuk megkötött aranyat.

A kutatók azonban nem titkos aranybányákat kerestek a növényekben, hanem speciális aranymolekulákat, amelyek biológiai kutatásokban és a nanotechnológiában használhatóak lehetnek. Ha a növényeket aranyban dús talajban nevelték, tudtak találni olyan oldószereket, amelyek segítségével fel tudták oldani,és ki tudták nyerni az aranyat, amit a növények megkötöttek. Ezzel az eljárással azonban elképesztően kis mennyiségű aranyat lehet kinyerni, a technológia azonban igen bonyolult és költséges. Otthon tehát nem érdemes kipróbálni.

Forrás: Wikimedia Commons / Hochgeladen von --Nightflyer

Hogyan válhatunk immunissá a mérgekkel szemben? – A herceg menyasszonya

Mesésnek tűnő, bár tudományosan igazolható módszerek nemcsak a Grimm-testvérek által gyűjtött népmesékben vannak. William Goldman A herceg menyasszonya (The pricess bride) című meseregényében például szerepel egy módszer a mérgezések elkerülésére, amely a tudományos kutatások alapján is igazolható. Ugyan a regényben szereplő méreg (az iocane powder) nem valós, a főhős által alkalmazott módszer működik. Ennek lényege az, amit a történelemből Mithridatész pontoszi király történetéből ismerünk: a király állítólag igen félt attól, hogy megmérgezik, ezért kicsi, egyre emelkedő dózisokban adagolta saját magának a mérgeket, hogy szervezete immunissá váljon ezekre az anyagokra.

Elég nagy őrültségnek hangzik, és nem egy vakmerő, saját szakállára kísérletezgető halt bele az ilyenfajta önimmunizálásába... Vannak azonban olyan olyan orvosi leírások, amelyek igazolják a módszer működőképességét (amennyiben az alany túléli). A 19. századi híres osztrák „arzénevők” arzén-troxid formájában juttatták a szervezetükbe a mérget rendszeresen – mondván, hogy annak jótékony hatásai vannak (ezt utóbb nem sikerült igazolni!). Ők a mások számára halálos arzéndózist túlélték, nem haltak bele a mérgezésbe.

VI. Mithridatész, aki a legenda szerint végül akaratlanul megmérgezte magát
(Forrás: Wikimedia Commons / PHGCOM)

Szintén ismert technika ez a kígyókkal dolgozók esetében: ők rendszeresen injekciózzák maguknak a különböző kígyómérgeket kis dózisban, hogy szervezetük ellenállóbb legyen a méreggel szemben. Az ilyen kísérletek azonban nagyon ritkák, hiszen az alanyok szinte bármikor mérgezést kaphatnak vagy egyéb károsodást szenvedhetnek az immunizálás során, így sok biztosat nem tudni erről a területről...

Forrás

These fairy tales are backed by science