nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Tiltakoznak a latin betűs szavak ellen

Több mint száz kínai tudós nyújtott be közös panaszt a nemrég kiadott modern kínai szótár szerkesztője ellen, mondván, hogy a kiadványba érthetetlenül és ok nélkül belefoglalt 239 latin betűs szó komoly károkat okoz a kínai nyelvhasználatban.

MTI | 2012. szeptember 3.
|  

A kérdéses szavak csaknem teljes mértékben rövidítések vagy akronímák, és többnyire a mindennapi élet szókincsévé vált kifejezésekről van szó, mint például az NBA (National Basketball Association – az észak-amerikai kosárlabda szövetség és bajnokság elnevezése) vagy a CPI (Consumer Price Index – fogyasztói ár-index, azaz infláció), ezeket kevés kivétellel a kínaiak is latin betűs formájukban használják – írták a kínai újságok.

 A szerkesztők ellen fellépők szerint a szótárnak iránymutatóként kellene szolgálnia a kínai nyelv használatában, így nincs helye benne idegen szavaknak, mert azok a kínai nyelv használatát csorbítják. A bírálók azt is megjegyzik, az 1996-os kiadásban még csak 39 angol szó szerepelt, a mostaniban már 239, ha a trendet hagyják elszabadulni, száz év múlva akár tízezer angol bejegyzés is helyet kaphat majd abban.

Tiltakoznak a latin betűs szavak ellen
Forrás: Wikimedia Commons / Erin Silversmith

Csiang Lan-seng (Jiang Lansheng), a szótár főszerkesztője a panasz kézhezvétele után úgy fogalmazott: munkatársaival a hétköznapi használatban gyakori szavakat gyűjtötték össze, az angol kifejezések pedig megértést segítő céllal kerültek bele, nem azért, hogy azok használatát ösztönözzék a kínai lakosság körében.

Az ügyben felszólaló nyelvészek szintén értelmetlennek nevezik a vitát, és arra figyelmeztetnek: egy nyelv csak akkor fejlődhet, ha mind újabb elemeket olvaszt magába.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
11 chouwen 2012. szeptember 5. 18:01

Lehet, hogy száz év múlva akár 10.000 angol jövevényszó is lesz a kínai szótárakban, a beszélt nyelvben szerintem ezek nem fognak olyan gyorsan elterjedni. A minap egy shanghai-i egyetem campusán kerestem bankautomatát, és ATM alatt nem nagyon tudták, mit akarok, ellenben 自动银行服务 (zidong yinhang fuwu, szó szerint "automata bank-szolgáltatás") elmagyarázása után egyből kapcsoltak, és útba igazítottak :) Nagyon nyomatják az angol-oktatást, de a mostani 20 éven felüliek körében még ritka az angoltudás, a jó angoltudás pedig rendkívül ritka. Az elkövetkező generációknak talán jobb esélyei vannak, ebből adódóan őket jobban érintheti majd ez a jelenség.

A kérdésre visszatérve, igen, alapvetően mindent átírnak, legalábbis áttudnak írni - ha akarják - az egyszerű angol mozaikszavakat azonban eddig is latin betűkkel írták, kontextus függvényében feltüntetve/mellőzve az írásjegyeket.

És igen, én is úgy tudom, az volt a baj a szótárral, hogy az említett 39 szócikket az angol [pontosabban "nyugati betűkkel" - 西文字母] fogalmakkal kezdték, ergo NBA, DGP, etc., és csak utána szerepelhetett a kínai fordítás, nem pedig a kínai fordítás - 国家篮球协会 "nemzeti kosárlabda szövetség" után szerepelt az NBA, ez pedig "ellentmond a népköztársaság nyelvtörvényeinek"; de igyekszem majd kezembe venni a szótárt, ha könyvesboltban járok!

10 Fejes László (nyest.hu) 2012. szeptember 4. 16:17

@elhe taifin: Köszi! :)

9 elhe taifin 2012. szeptember 4. 15:31

@elhe taifin: Az eredeti kínai cím is ilyesmi, már amennyit ki tudtam venni belőle :)

8 elhe taifin 2012. szeptember 4. 15:31

@El Vaquero: @Fejes László (nyest.hu):

A japán címe valami ilyesmi:

"Illegális a szótárba olyan szót felvenni, hogy NBA- Kínában 100 kutató dühöng"

:)

7 elhe taifin 2012. szeptember 4. 15:22

@Fejes László (nyest.hu): Igazából ebben Doufukai lenne a szakértő, de annyi nekem is rémlik, hogy vagy lefordítják, vagy hangzás szerint átírják (erre jó példa a Hungary= Xiongyali), esetleg mindkettőt kombinálják.

doufukuai.blogspot.jp/2012/04/becses-lotol-boldogsag-izeig-nyugati.h

6 Fejes László (nyest.hu) 2012. szeptember 4. 14:28

@El Vaquero: Sajnos nincs meg az eredetije, de elképzelhetőnek tartom, hogy az volta bajuk, hogy latin betűvel kerültek be a szavak. Tudtommal a jövevényszavakat is át szokták írni kínai karakterekre valamilyen módon. De talán majd valamelyik szakértőnk megmondja...

5 El Vaquero 2012. szeptember 4. 08:14

Jól van, megint MTI-színvonal. A címmel ellentétben kiderül belőle, hogy nem a latin betűkkel van bajuk, hanem az angol szavakkal.

4 elhe taifin 2012. szeptember 4. 01:15

@Fejes László (nyest.hu): Legközelebb egyeztessünk :)

3 Fejes László (nyest.hu) 2012. szeptember 3. 20:12

@elhe taifin: Pont előkészítettem egy ilyen cikket, ami erről szól... de akkor most nem sietek vele. :)

2 Avatar 2012. szeptember 3. 17:49

Ha a latin betűk "fájnak nekik", azt valamennyire megértem. Mi is átírjuk a tőlük átvett szavakat a saját ábécénkre, még a büfés is kiírja latin betűkkel és nem kell megfejteni, mi az a "四川-i csirke" (egyébként: szecsuáni).

1 elhe taifin 2012. szeptember 3. 17:07

"így nincs helye benne idegen szavaknak, mert azok a kínai nyelv használatát csorbítják"

A hír japán változatában még az is olvasható, hogy bár a kínai nyelvben számos japán eredetű szó van (pl szusi, otaku, kommunizmus, köztársaság stb), ezek ellen még nem indult tiltakozás :)))

(headlines.yahoo.co.jp/hl?a=20120829-00000022-scn-cn)

Információ
X