Az iskolában mindenki tanult nyelvtant, de sokan bajban lennének, ha el kellene magyarázniuk, hogy mi is a nyelvtan. Az alábbiakban néhány félreértést igyekszünk tisztázni.

A kutató megfigyeli, hogy viselkedik az egér a labirintusban, nem pedig megtanítja, hogy hogyan juthat el a sajthoz.
(Forrás: iStockPhoto)

1. Csak az emberi nyelvnek lehet nyelvtana

Bár a magyar nyelvtan terminus eredetét tekintve az emberi nyelvre vonatkozóan alakult ki, és a nemzetközi grammatika a görög grammatiké techné ’a betűk mestersége’ kifejezésből rövidült, ma már nem csupán az emberi nyelvre, és különösen nem az írott nyelvre használják, hanem lényegében bármire, ami jelrendszernek fogható fel. A nyelvtan azt mondja el, milyenek lehetnek a jelek, milyen jelek és hogyan kombinálódhatnak, illetve mit fejezhetnek ki: ezeket szabályokba igyekszik rendezni.

Nyelvtana tehát nem csupán az állati nyelvnek lehet, hanem pl. egy programozási nyelvnek is (ezt szintaxisnak hívják: természetes nyelveknél ez csak a mondatok szerkezetére vonatkozó szabályokat jelenti), de olyan jelrendszereknél is, mint a KRESZ-tábláké. A KRESZ-táblák nyelvének szabálya például, hogy a tiltó táblák kör alakúak és piros szegélyűek, az utasítást adó táblák szintén kerekek, de kékek, a veszélyt jelző táblák piros szegélyűek, de háromszög alakúak (a háromszög ilyenkor a talpán áll). Az is a KRESZ-táblák nyelvtanához tartozik, hogy a kiegészítő tábla (pl. behajtani tilos – kivéve kerékpárral) mindig a fő tábla alatt található, vagy hogy a tábla a tőle balra húzódó útszakaszra vonatkozik.

Beszélhetünk a morzeábécé nyelvtanáról is. Leírhatjuk, hogy a morzejelek a rövid és a hosszú jelből állhatnak (nem használhatunk például a kettő közötti hosszúságú jelet vagy rendkívül hosszú jelet, nem lehet szerepe a jel hangmagasságénak stb.), illetve azt, hogy mi a morzeábécé jelkészlete (mely jelelemsorok jelölnek valamit egyáltalán). Természetesen a morzeábécével írt, sugárzott stb. természetes nyelvű szöveg nyelvtana már kívül esik a a morzeábécé nyelvtanán. Sőt, ilyen értelemben beszélhetünk akár valamilyen díszítőelemsor nyelvtanáról is (milyen elemek követhetnek milyen elemeket, hány azonos elem állhat egymás után stb.).

Az oldal az ajánló után folytatódik...

2. Nyelvtanuk csak az irodalmi nyelvnek van

Sokan hiszik azt, hogy csak a művelt irodalmi nyelv nyelvtanáról lehet beszélni. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a nyelvművelők az irodalmi normától eltérő megnyilvánulásokat szabálytalannak, helytelennek nevezik. Ugyanakkor a nyelvjárásoknak, az egyes társadalmi csoportok nyelvtanának is megvannak a maguk szabályai, legfeljebb ezek a szabályok mások, mint amelyek az irodalmi nyelvet jellemzik.

Mi több, az idegen nyelvet hibásan beszélőknek is megvan a saját nyelvtanuk! Akik rosszul beszélik a nyelvet, azok is általában következetesen hibáznak, mert rendszeresen ugyanolyan hibákat ejtenek. Ezek a hibák természetesen az anyanyelvi beszélők felől nézve hibák, a nyelvtanuló szempontjából viszont megfelelnek a saját nyelvtanának. Nem mond ellen ennek az sem, ha a nyelvhasználó nem teljesen következetesen hibázik, hiszen bármilyen szabályrendszer megengedhet ingadozásokat, alternatív megoldásokat.

3. A nyelvtan megmondja, hogyan kell beszélnünk

Az átlagember két területen találkozik a nyelvtannal: az iskolában anyanyelvének nyelvtanával mint tantárggyal, illetve nyelvórán (az iskolában vagy az iskolán kívül) az idegen nyelv(ek) nyelvtanával. Az iskolai nyelvtantanítás nagy részét a helyesírás teszi ki, és egyébként is sok betartandó szabály kerül elő (pl. nyelvhelyességi, de akár illemszabályok is), és ezeket a diák a nyelvtan fogalmához köti. Az idegennyelvórán pedig azt kell megtanulnunk, hogy mások (az adott nyelv anyanyelvi beszélői) hogyan beszélnek, tehát megint csak követendő szabályokat tanulunk nyelvtan címen. Érthető tehát, hogy a laikusnak az a benyomása támad, hogy a nyelvtan az, ami megmondja, hogyan kell a nyelvet használni.

A nyelvészek számára azonban a nyelvtan egészen más. A nyelvész azt vizsgálja, hogy hogyan beszél a nyelvhasználó. A szabályok arra szolgálnak, hogy a nyelvész a megfigyeléseit rendszerezze, nem pedig arra, hogy azokat bárki is kövesse. A nyelvtani szabályok tehát inkább a fizikai törvényekre emlékeztetnek, mint a jogi törvényekre.

A szakirodalomban szokás megkülönböztetni a leíró (deskriptív) és az előíró (preskriptív) nyelvtanokat. Természetesen nem minden leíró nyelvtant nevezhetünk tudományos munkának (a kérdés eldöntésében a mű kérdésfeltevése, tudományos igényessége mérvadó), de az előíró nyelvtanok akkor sem tekinthetőek tudományos munkának, ha egyébként tudományos szempontból is körültekintően fogalmazzák meg a követendő szabályokat.