nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Szószegő a szlovák kormány?

A szlovákiai kisebbségi jogok terén bizony van mit javítani – pláne, hogy a kormány ígéretet is tett erre, és nem tartotta be, véli a Sme napilap.

MTI | 2010. május 4.
|  

A szlovák kormány nem tartotta be ígéretét, miszerint a nemzeti kisebbségi jogok terén megtartja azt a szintet, amelyet 2006-ban elődjétől örökölt – vélekedik a Sme című szlovák liberális napilap keddi elemzésében. „A kormány politikája szöges ellentétben állt ígéreteivel. Maguk a koalíciós pártok voltak azok, amelyek a leginkább ösztönözték a nacionalizmust és az idegengyűlöletet” – állítja Peter Morvay, az elemzés szerzője.

Rámutatott, hogy a Robert Fico vezette kormánynak az elmúlt négy évben tett lépései „érezhetően csökkentették a kisebbségi jogok szintjét, a nem egyértelmű törvények jogi bizonytalanságot keltettek a kisebbségek körében, és megfélemlítő hatásuk volt”. A kabinet a nemzetközi megállapodásokat azok szellemével ellentétesen értelmezte: míg a dokumentumokban a kisebbségi jogok minimumát rögzítették, addig a kormány azokat olyan maximumként értelmezte, amelyet még be kell tartania, nehogy nemzetközi szinten ellehetetlenüljön.

„A kormány igyekezett etnikailag egységessé tenni az ország lakosságát, s a kisebbségnek az állam ellenségeként való megjelenítésével szembeállította a kisebbséget a többséggel. A támogatási politika terén diszkriminálták a magyar kisebbséget és azokat a községeket, amelyekben a magyarok a lakosság jelentős részét teszik ki. A kormány képviselőinek és az államfőnek a kijelentései, miszerint a magyar kisebbséghez tartozó személyek egy része nem magyar, ráadásul a szabad identitásválasztás elvét is megkérdőjelezték” – húzza alá a szerző. „Az Európai Unióban valószínűleg egyedi helyzet alakult ki azzal, hogy a kisebbségi jogok védelmezésével megbízott kormányfőhelyettes (Dusan Caplovic) a jogok korlátozását védelmezte és támogatta” – olvasható a cikkben.

Caplovic a lap szintén keddi számában közölt interjúban a bírálatokat elutasította, s azt állította, hogy a magyarok helyzete Szlovákiában jó, s a kormány nemzetiségi politikája megfelel a nemzetközi szokásoknak. „Nincs semmiféle probléma” – állítja a kormányfőhelyettes. Morvay elemzésében rámutat arra is, hogy a magyar kártyát Szlovákiában gyakorlatilag az összes politikai párt használja, míg a roma kártyát nyíltan egyelőre csak a Szlovák Nemzeti Párt (SNS).

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X