nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Hogy használjuk?
Számon kérjük a magyar nyelvet

Megesik olykor, hogy összeráncolt szemöldökű főnökünk számon kér rajtunk valamit. Vagy számon kér tőlünk valamit. Vagy éppen számon kér minket. Hogyan is használjuk helyesen a számon kér kifejezést? A nyelvész majd megmondja.

Kálmán László | 2010. június 1.
|  

A nyelvészeti szempontból érdekes kérdés H. Jánostól érkezett:

„Rendszeresen azt hallom, illetve úgy olvasom, hogy valaki számon kér valakit egy vita során, vagyis tulajdonképpen 'elszámoltatja valamiről'. (Pl. Sanyi számon kéri Pistát.) Helytelennek érzem, mert úgy gondolom, számon kérni csak valakitől valamit lehet. Kérem, segítsenek eloszlatni kétségeimet a helyes szóhasználatot illetően!”

Van olyan, amikor a számon kérés nem éppen kellemes
Van olyan, amikor a számon kérés nem éppen kellemes

„Helyességről” persze nem nyilatkozom, legfeljebb elterjedtségről vagyok hajlandó beszélni, hiszen a nyelvet nem központilag meghatározott szabályoknak engedelmeskedve használjuk, hanem mi magunk alkotjuk, a magyar beszélők közössége. De az nagyon érdekes, hogy egy olyan kifejezésnek, mint a számon kér, amelynek jelentése a felépítése alapján alig érthető (vagyis nem áttetsző), hogyan alakul a bővítménykerete, vagyis milyen bővítményekkel állhat. A kérdésben nem is az lepett meg, hogy a számon kér valakit használatot „helytelennek” érzi a kérdező (én is ritkának gondolom, bár már hallottam), hanem az, hogy az egyetlen elfogadható változatként a számon kér valamit valakitől bővítménykeretet említi, nekem viszont a számon kér valamit valakin tűnik sokkal természetesebbnek. Nincs ebben semmi különös, hiszen a nyelvet nemcsak hogy mi alkotjuk, hanem attól függően, hogy milyen környezetben sajátítottuk el és használjuk, egy kicsit eltérően is ítéljük meg. Még csak az kéne, hogy a H. János által vagy az én általam természetesebbnek tartott változatot valaki az egyetlen „helyesnek” kiáltsa ki!

Ami a különböző bővítménykeretek elterjedtségét illeti, hiába nézünk szótárakat vagy nyelvművelő irodalmat, nem tudunk meg róla sokat. Az egyetlen hiteles forrás a használatot rögzítő korpusz, vagyis szövegtár. Sajnos általános és bőséges korpuszok csak a legutóbbi években készülnek. Történeti kérdésekben jobb híján a Magyar Történeti Korpuszt érdemes használni, bár ebben főleg irodalmi művek vannak, a különböző korszakok nem egyenlő mértékben vannak feldolgozva, és még más gondok is vannak vele. Végignéztem a számon kér használatait, és a következőket találtam:

<vkitől> <vmit/azt, hogy...>

1805, 1857, 1882, 1884, 1888, 1889, 1893, 1894–1906, 1902, 1905 (2), 1906, 1910, 1911, 1918, 1919  (2), 1921 (4), 1924, 1927 (2), 1929, 1931 (3), 1934, 1935, 1936, 1937 (2), 1938, 1939, 1941, 1943 (3), 1947 (3), 1948, 1950, 1951, 1953, 1954 (3), 1956 (3), 1957, 1958, 1960 (5), 1961, 1963, 1967 (3), 1968 (3), 1969, 1970, 1972 (8), 1973  (4), 1974 (5), 1975 (2), 1977, 1978 (2), 1979, 1982 (2), 1983, 1985 (2), 1986 (3), 1987–1988, 1988 (3), 1989  (2), 1996 (2)

<vmit/azt, hogy...>

1849, 1857, 1874, 1877 (2), 1886, 1904 (2), 1918, 1921, 1927 (2), 1928, 1933, 1934 (2), 1935, 1938 (3), 1939, 1947  (3), 1948, 1951, 1954, 1956 (4), 1958, 1961, 1969 (3), 1970, 1972, 1974, 1975 (2), 1976 (2), 1977 (3), 1979, 1980, 1981  (2), 1982, 1983 (2), 1985 (2), 1986 (6), 1988 (4), 1989 (3), 1992 (3), 1994

<vkit>

1875, 1936, 1959, 1960, 1962, 1963, 1986

<vkin> <vmit/azt, hogy...>

1939 (2), 1956 (3), 1958 (2), 1972, 1973 (3), 1974 (2), 1976–1979, 1977, 1978, 1980, 1981, 1985 (2), 1986, 1987–1988, 1988 (2), 1989, 1990 (2), 1991 (2), 1992  (7), 1994 (3)

Először néhány általános megjegyzés. Mivel a történeti korpuszban a későbbi korszakokból sokkal több adat van, mint a korábbiakból, az előfordulások számát (ha egy évből egynél több adat is van, azt a mű megjelenési évszáma utáni zárójeles szám jelöli) nem szabad komolyan venni. Mint említettem, szinte csak irodalmi szövegek szerepelnek a korpuszban, tehát azt sem tudhatjuk, hogy a beszélt nyelvben milyen volt a különböző bővítménykeretek megoszlása. Azt sem tudjuk, hogy hány adat származik ugyanattól a szerzőtől, akár egy-egy évben, akár több éven keresztül. Nem tudjuk, hogy a szerzők honnan származnak, milyen nyelvváltozatot beszélnek, és mennyi idősek voltak, amikor a művük megjelent. Ezért csak nagyon hozzávetőlegesen tekinthetjük ezeket az adatokat mérvadónak.

Webkorpusz

Ami a részleteket illeti, úgy látszik, a H. János által legtermészetesebbnek tartott bővítménykeret valóban a leggyakoribb, a legrégebben és legtovább használatos változat, szemben azzal, amelyik számomra a legtermészetesebb – a számonkér valamit valakin bővítménykeret első előfordulása 1939-es, és csak a 20. század végétől látszik nagyon elterjedtnek (ami összefér azzal, hogy nálunk otthon így mondták). Érdekes módon az a változat, amelyet H. János helytelenít, sokkal régebbi, mint az általam legtöbbször használt (első előfordulása 1875-ből származik), és feltehetően máig használatos, viszont általában sokkal ritkább, mint az összes többi. Ez nagyjából válasz is a levélíró kérdésére: azért érezheti „helytelennek” ezt a bővítménykeretet, mert nagyon ritka. (Legalábbis abban a korpuszban, amely a rendelkezésünkre áll. Érdemes lenne megnézni a Szószablya nevű magyar webkorpuszt is, amely másfél milliárd szavas szöveget tartalmaz. Abban viszont egyáltalán nincsenek megjelölve a szövegek forrásai, még a keletkezésük éve sem szerepel, ezért a változás vizsgálatához az nem használható.)

Az analógia elve

Végül még egy szó arról is, miért és hogyan ingadozhatnak az ilyen kifejezések bővítménykeretei. Mint említettem, a számon kér használata és felépítése között alig érezhető, nem áttetsző az összefüggés. Nagyjából azt jelenti, hogy 'felelősségre von', 'elszámoltat', 'kérdőre von', 'követel', de a szám és a kér is csak távolról hozható összefüggésbe ezzel a használattal, az pedig egyenesen rejtélyes, hogy mi indokolja a számon szó -on toldalékát. Nem is firtatom itt, mi a kifejezés eredete, mert a mindenkori nyelvhasználók azt úgysem ismerik, nem az határozza meg, hogy hogyan használják a kifejezést.

Úgy tűnik, a legrégebben használt bővítménykeret (a <vkitől> <vmit>) a kér vkitől vmit, ill. követel vkitől vmit igék bővítménykeretének mintáját követi, talán azzal összefüggésben, hogy maga a kér ige szerepel a kifejezésben. Az a gyanúm, hogy a két későbben megjelenő bővítménykeret (a <vkin> <vmit> és a <vkit>) azért jött létre, mert a kifejezés használata jobban hasonlít más igék használatára, mint a kér vkitől vmit vagy a követel vkitől vmit használatára, és ezeknek a más igéknek a mintájára alakult át a bővítmények használata. Így a számon kér vkit nyilván az elszámoltat vkit, felelősségre von vkit mintájára alakult ki, a számon kér vkin vmit pedig a keres vkin vmit, követel vkin vmit. behajt vkin vmit mintájára.

Vagyis összefoglalva: ha egy kifejezés bővítménykerete nem áll összhangban azzal, hogy más hasonló alakú és/vagy használatú kifejezéseknek mi a bővítménykerete, akkor ez a nyelvi rendszernek olyan gyenge pontja, amelyet a nyelv használói hajlamosak „kiegyengetni”, „megerősíteni” azzal, hogy a bővítménykeret megváltoztatásával nagyobb egységességet hoznak létre. Ezt a fajta elvet a nyelvészek az analógia elvének nevezik, és nagyon sok nyelvész régóta úgy gondolja, hogy a nyelv változásának és végső soron a szerkezetének ez a fő szervező elve.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 barna 2010. június 29. 11:11

Nekem csak a "valakin valamit" az elfogadható, a többi pongyolaság.

2 nalbi 2010. július 1. 10:23

@barna: csatlakozva barna véleményéhez megemlíteném a 'számadó juhász'-t, aki az általa terelt birkanyáj számának változásáról számot adott családonként megbízójának. Tavasszal, a nyáj hegyi legelőkre kiterelésekor megszámolták a családok által átadott birkákat, ősszel - visszatereléskor - pedig elszámoltak a szaporulattal és az esetleges veszteségről is. A juhász tehát számot adott a számon kérőnek (a számot váró családfőnek), szerintem ebből a logikából következően számon kérni valakin (a juhászon) valamit (a juhok tényleges számát) lehet. Mivel ez a gyakorlat több-száz éves, a 'számadó juhász' elnevezése is hasonló időtávú lehet.

3 bm 2018. május 27. 07:27

@nalbi: Bocs, ezt a logikát nem értem, valaki segítsen:

a nalbi által írt "sztoriból" nekem pont az következne, hogy valakiTŐL... hogy jön ki ebből a levezetésből a valakiN?

(továbbá, ha már pont a ragokon rugózunk:

"elszámoltak a szaporulattal és az esetleges veszteségGEL is"

nemde?)

4 bm 2018. május 30. 09:21

Az 1875-ös "számon kér vkit" találattal kapcsolatban megjegyezném, hogy ha erről van szó:

Tóth Ede: A tolonc, 187. o.: "Tudjuk, hogy ki és miféle volt. János: – Igen, de most számon kérik, mert itt a võlegénye, egy gazdag pesti ember!"

akkor az téves találatnak tűnik (és így az sem megalapozott állítás, hogy az "első előfordulása 1875-ből származik").

Szkeptikus voltam az adatsorból "kilógó" (vagyis jóval korábbi) adat miatt, ezért elolvastam azt a szóban forgó ötödik jelenetet ( epa.oszk.hu/00000/00003/00014/toth.htm / 3. felv. / 5. jel.), és a következőre jutottam:

ez bizony – a látszat ellenére – még nem az új értelemben van, hanem a hagyományosban, amikor 'számonkérnek vkin vmit' (illetve ez esetben vkiken vkit), ugyanis a jelent arról szól, hogy keresnek egy lányt, aki valószínűleg a színen lévő szereplők hibájából mehetett el, és most jönnek mások, akik számon kérik a lányt RAJTUK! Vö.:

"[...civakodás azon, hogy ki miatt tűnt el, majd:...]

JÁNOS. Igen, de most számon kérik, mert itt a vőlegénye, egy gazdag pesti ember! hm! hát nem „hát osztán” Szájasné asszonyom! (Kitekint az utczára.) Ahol ni! jönnek! egy egész csapat! (Ingerülten.) Hol van? adjátok elő hamar! mert mind a kettőtöket elcsapatlak!

SZÁJASNÉ és KOMÁNÉ. (Tipeg-topognak.) De hát hol van? (Mind a kettő nevét kiabálja.) Liszka! Liszka! Liszka te! hol vagy? he?

JÁNOS. Ne sápogjanak itt, hanem menjenek utána.

SZÁJASNÉ és KOMÁNÉ. De hova?

JÁNOS. Tudom is én?! Jaj! már itt vannak!! és az a lyány nincs itt!

[– jelenet vége –]"

Tehát egyértelműn nem "mai értelemben" kérik a lányt számon (hiszen nincs is ott), hanem a "régi értelemben", vagyis rajtuk (a jelen lévőkön) kérik számon a lányt, hogy hová lett.

Namost ezt azért is érdekesnek találom, mert azt is mutathatja, hogy hogyan alakult át a jelentés a bővítmények kavarodásával, vagyis a cikk szerzőjének tévedése mintegy "előképe" lehet ennek a fajta "félreértésnek": könnyen lehet, hogy később is valahogy úgy történt a dolog, hogy a bővítmények nélküli használat miatt könnyen félreérthető volt, és így csúszott át a használata ebbe a maiba.

Emellett azt is mutatja, hogy mennyire nem könnyű a korpuszokban keresgélni, mennyit számíthat a szövegkörnyezet.

(Persze tudjuk ezt enélkül is, de akkor is egy érdekes példa (akár "tanpélda" is) lehet erre. :-) )

Információ
X