nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Becsületvédelem
Perben a SME – górcső alatt a szlovák sajtótörvény

A SME című szlovák napilap elleni feljelentésének visszavonására kért egy szlovák kormányzati hivatalt a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) csütörtökön az MTI-hez is eljuttatott közleményében. Az ügy kapcsán ismét fellángolt az ellentmondásos szlovák sajtótörvényről szóló vita.

MTI | 2009. június 4.
|  

A feljelentést a Környezetvédelmi Felügyelőség tette a 2008-ban elfogadott új szlovák sajtótörvény alapján. A törvény kötelezi a nyomtatott sajtó termékeit, hogy hasábjaikon teljes terjedelmében jelentessék meg mindazok válaszát, akik úgy érzik, hogy az ott róluk közöltek sértik őket becsületükben, méltóságukban, vagy sértik a magánéletüket.
A több mint 120 ország szerkesztőit, médiaigazgatóit és újságíróit tömörítő, bécsi székhelyű szervezet leszögezte, hogy élesen ellenzi a törvénynek a válaszadás jogát szabályozó rendelkezéseit, mert visszaélésre adhatnak alkalmat. A javaslat pártolói annak idején azzal érveltek: azért van rá szükség, hogy az állampolgárok védekezhessenek jó hírük csorbulása ellen. Ma azonban azt látni, hogy hivatalnokok megpróbálják tompítani az ellenük irányuló bírálatot, és arra használnak egy magántulajdonban lévő újságot, hogy akarata ellenére hatóságok üzeneteinek szócsöve legyen – írta az IPI.
A környezetvédelmi hatóság azután emelt panaszt a SME ellen, hogy a lap főszerkesztő-helyettese, Lucas Fila 2009 márciusában cikket írt egy vitákat kiváltó szeméttelepről. A szerző azt írta, a hivatal úgy járt el a hulladéklerakó ügyében, hogy fedezze magát.
Az IPI rámutatott: a 233 szavas cikk csak futólag foglalkozott a Környezetvédelmi Felügyelőséggel, az azonban 217 szavas válasz közzétételét követelte a törvény alapján.
A nemzetközi szervezet felidézte, hogy szlovák újságírókkal együtt többször is bírálta a sajtótörvényt, mert a szabályozás értékes helyet és időt rabol el a lapoktól, és emellett sérti a szerkesztői függetlenséget. Rámutatott arra is, hogy ez az első polgári jogi per, amely a 2008-as törvény alapján indult.

Információ
X