nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ősleletek

Ha szótárazni kell, lassabban halad a fordítás. De talán mégsem mindig jó ötlet megállni a szó első jelentésénél, mint azt már sokszor bizonyítottuk. Különösen akkor igaz ez, ha a megfelelő jelentés amúgy könnyen kikövetkeztethető, vagy az első jelentésről lesír, hogy nem illik a szövegbe.

Leiter Jakab | 2016. január 4.
|  

Nem merjük állítani, hogy ezek itt a legrégebbi, még meg nem jelentetett beküldések, de jó esély van rá: 2011 márciusában érkeztek mai félrefordításaink. Sajnos, tényleg ilyen hosszú a várólistánk, és néha magunk számára sem egészen világos szempontok alapján választunk róla anyagot, így fordulhat elő, hogy a nagyjából 7-800 darab között még négy és fél évnél régebbiek is vannak.

Ahmet türelméért is hálásak vagyunk, nem csak a beküldésért:

Richard Hammond éppen a japán szuper expressz tervezési problémáiról magyaráz a National Geographic Channelen. A rázkódás és kilengés csökkentésének érdekében tett lépések bemutatása után a vonaton ülve mutatja be, hogy milyen eredményt értek el a mérnökök. Előtte egy pohár tea (mégiscsak angol), jellegzetes papírpohárban, műanyag fedővel. A szöveget nem tudnám szó szerint idézni, de nagyjából ezt mondja magyarul: "Olyan stabil a vonat, kipróbálom topless is." És igen, leveszi a pohár tetejét. Azt hittem rosszul hallok, de ma ment az ismétlés, és tényleg magyarul azt mondja "topless", persze hallatszik az eredeti angol topless is.

Tegyek hozzá helyes fordítást? Ugye nem kell.

Pedig jó lenne, mert különben kommentelőink jogosan reklamálnak:  ’tető nélkül’, mondanám, mert a ’fedő nélkül’ nekem egy kicsit furcsán hangzik. Persze Hammond barátunk itt nem véletlenül használta a topless szót, szándékos volt ez a nyelvi tréfa, rájátszott a topless másik, gyakoribb jelentésére. Nem hiszem, hogy könnyen lehetne olyan fordítást produkálni, ami visszaadja a szó mindkét jelentését a szituációban magyarul, hogy megmaradjon a poén – így viszont szerintem inkább a másik jelentésében kellett volna fordítani, mert az angolul nem tudó nézőknek így a topless kicsit furcsa lehetett. A poén így is, úgy is áldozatul esik. De érdeklődéssel várjuk a próbálkozásokat a kommentszekcióban, hátha valaki mégis tud megoldást.

Ez csak egy nagyon bemelegítő jellegű képfeladvány – ígérjük, lesznek ennél sokkal nehezebbek is az év során
Ez csak egy nagyon bemelegítő jellegű képfeladvány – ígérjük, lesznek ennél sokkal nehezebbek is az év során
(Forrás: AlexR / CC BY-SA 2.0 / Wikimedia Commons)

Sárától egy héttel a fenti után érkezett ez a beküldés:

Az eredetileg Colin & Justin's Home Heist c. műsor itthon több csatornán is látható. A szóban forgó epizódot a Deko TV-n láttam. Ebben a házukat átalakító házaspárt Colin és Justin azzal akarta megszivatni, hogy rájuk adtak egy "My crib rocks sucks" feliratú pólót, amit az adás végéig, vagyis a házuk átalakításának befejeztéig viselniük kellett. A műsor alatt a magyar fordításban többször is elhangzott, hogy szegényeknek azt a pólót kell viselniük, amin az a felirat áll, hogy "A KISÁGYAM szívás". Hát ez tényleg muhhaha. Ha már a szlenget nem annyira ismerik a kedves fordítók, ajánlom az urbandictionary.com vonatkozó bejegyzését, mely szerint a crib a person's residence-től a dwelling, vagy home-ig akármi... Sosem értem, nem tűnik fel, hogy a szövegkörnyezet, és egyáltalán a logikai környezet semennyire nem azt indikálja, hogy KISÁGYról legyen szó?

Menthetetlen. Csak ismételni tudnám a beküldő kérdéseit. De egyébként nem is kell az Urban Dicitionary-ig menni, mert az ismertebb szótárak is hozzák a crib ezen jelentését, pl. az Oxford, de a Lázár-Vargában is benne van, ha rögtön magyarul akarja olvasni a fordító.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 El Vaquero 2016. január 4. 19:15

Ha nagyon lelassít valakit a fordításban a szótárazás, az annak az egyértelmű jele, hogy a fordítani kívánt szöveg meghaladja a nyelvi tudásszintjét, és nem kéne a lefordításával próbálkoznia. Érdemes ilyenkor inkább a nyelvet tovább tanulni, és ha már megtörtént a felfejlődés egy komolyabb szintre, csak akkor fordítani, vagy fordítónak elmenni.

Aki tényleg normálisan tud egy adott nyelven, annak nemigen kell szótárazgatnia, így az nem lassíthat. A másik dolog, mikor valakinek a nyelvtudása elég, de az adott szakszöveg szakmáját nem ismeri. Nos, ilyenkor sem kéne fordítania, át kéne engedni a fordítást olyannak, aki a háttérszakma, adott szaknyelv ismeretével is tisztában van. Ez az oka annak, hogy Piri néninek, az oroszból átképzett, általános iskolai angoltanárnak nem kéne orvosi, jogi, technikai szakszövegeket fordítani, akármilyen magabiztos is a szótárazgatási csodatudományában és az igeidős virtuozitásában.

2 nadivereb 2016. január 4. 20:07

@El Vaquero: "Aki tényleg normálisan tud egy adott nyelven, annak nemigen kell szótárazgatnia, így az nem lassíthat."

Egy-két hónapja - baráti alapon - elvállaltam kb. négyoldalnyi szöveg angolra fordítását egy jó barátomnak. Lakóautók (meg utánfutók, meg alvóboxok, meg ilyesmik) ismertetéséről volt szó. Az a 4 oldal annyi időbe telt nekem, amennyi alatt normális esetben lefordítok egy komplett szakcikket a saját szakterületemen. A szótárazgatás lassított le.

Ugyanis tudhat valaki bármennyire jól bármilyen nyelven, simán belefuthat olyan kifejezésbe, témába, zsargonba, amiről lövése sincs, mert például még soha életében nem találkozott vele (a lakóautók és felszerelhető alvóboxok számomra tipikusan ilyen volt).

3 azamunda 2016. január 4. 20:13

magyarul kéró vagy pecó vagy kecó

4 Leiter Jakab 2016. január 4. 20:56

@azamunda: magam sem értem, hogyan hagytam ki belőle, köszi a kiegészítést!

5 Leiter Jakab 2016. január 4. 21:01

@El Vaquero: Az szerintem irreális elvárás, hogy minden szót *pontosan* tudjon a fordító; egyszerűen túl nagy egy nyelv szókincse ahhoz, hogy minden szó minden árnyalatát pontosan megtanulhassa egy nem anyanyelvi (és nyilván az anyanyelviek szókincse sem végtelen). Szövege válogatja, de mondjuk egy műfordításnál én azt mondanám, hogy az egy oldal per egy ismeretlen szó lehet az a határ, ami megnehezítheti a haladást. És persze rögtön nő is a hibázás veszélye.

6 ClumsyCollie 2016. január 4. 21:44

1. szöveg: Én valahogy így fordítottam volna: "Kipróbálom fedetlenül is." Így sem élte túl a poén a fordítást, de legalább egy kis esély van az asszociációra a "fedetlen keblek" kifejezés miatt.

7 Mártonfi Attila 2016. január 4. 21:44

A toplessre: fedetlenül – valamit visszaad az eredeti kétértelmű és pikáns voltából.

8 Mackósajt 2016. január 5. 07:59

Nekem a tető nélkül hangzik furcsán egy műanyagpohár esetén. Az ilyeneken fedő van, nem tető. Fordítási hibára gyanakodnék, ha a tető nélkül verziót hallanám. :)

A fedetlenül amit előttem javasoltam egyébként nagyon jó.

9 lcsaszar 2016. január 5. 10:31

Hát nálam nem ül a poén, ha egy férfi azt mondja: "kipróbálom topless is". Vagy én nem értem az angol humort?

10 Leiter Jakab 2016. január 5. 10:51

Nem rossz ez a "fedetlen", de nekem őszintén szólva jobban tetszik, amit FB-kommentelőnk javasolt: www.facebook.com/leiterjakab/posts/10153...22tn%22%3A%22R%22%7D

11 GéKI 2016. január 5. 10:54

@Mackósajt:

Nekem meg pont fordítva, a poháron tető van, a lábason meg fedő.

Egy rossz viccet nem lehet "jól" lefordítani.

Ez angolul sem vicc...

Oly nagy az "áttétel"... hogy szinte érthetetlen...

A topless - t magyarul is érti mindenki.

De a tető nélküli pohárnak, semi köze a toplesshez... erőltetett.... asszociáció... tehát rossz...

12 GéKI 2016. január 5. 11:01

@nadivereb:

Erre mondta az @El Vaquero: hogy nem kellett volna hozzá sem fognod... Milyen igaz!

Eltudom képzelni mi lett belőle...

:)

13 nadivereb 2016. január 5. 11:03

@GéKI: Ez nem asszociáció, hanem szójáték. Szóvicc. Pun. A "topless" - a legelterjedtebb, 'felsőruházat nélkül' mellett - szó szerint azt jelenti, hogy tető/fedő (top) nélkül.

Egyébként a poháron nekem is inkább tető van, mint fedő.

14 nadivereb 2016. január 5. 11:06

@GéKI: Teljesen jó lett végül (szerintem is és az ügyfél szerint is, panaszt se kaptam azóta se), ugyanis az, hogy az oldalankénti 10-20 szakszót (nagyrészt olyan alkatrészek, kiegészítők, lakóautó-típusok, amiknek teljesen konkrét és egyértelmű megfelelője van angolul is, csak éppen előzetesen fogalmam se volt róla, mert sosem használtam) simán ki lehetett deríteni. Csak épp időigényes volt.

15 GéKI 2016. január 5. 14:44

@nadivereb:

Nem akartalak bántani!

Biztosan jó lett...!

A "szójátéknak" - az "asszociáció" a lényege... kapcsolatot hozunk léte két egyébként független elem között...

16 Sultanus Constantinus 2016. január 5. 15:13

@El Vaquero: Vitatkoznék. Egy szöveget lefordítani teljesen más tészta, mint megérteni. Nekem sem nagyon van szótárra szükségem, ha egy spanyol szöveget kell megértenem, viszont ha fordítanom kell, sok esetben nem azért nyúlok a szótárhoz, mert nem tudom a szó jelentését, hanem hogy megnézzem, mi a szokásos, bevett fordítása, ami nem biztos, hogy egybeesik azzal, amit én gondolok.

Persze a spanyolnál ez annyira nem egyszerű, mint az angolnál vagy más nyelveknél, mivel nincs egy normális kétnyelvű szótár belőle, így a legtöbb esetben csak azzal szembesülök, hogy benne sincs a szótárban...

17 Sultanus Constantinus 2016. január 5. 15:33

@nadivereb: Régen én is elkövettem egy olyan bűnt, hogy elvállaltam egy kis zsebpénzért egy 70 oldalas tanulmány magyarra fordítását spanyolról, ami nem a szakterületem. Alapjában véve nem volt akkora kihívás, mint amennyire féltem tőle és el sem akartam vállalni, de nagyon győzködtek, hogy nem tudnak helyettem mást (valószínűleg anyagi okokból). Csak egyetlen negatív visszajelzést kaptam egy egyetemi professzortól, hogy "nem a megfelelő szakkifejezéseket használtam", amiben persze igaza van, mivel nem a szakmám, de aztán kíváncsiságból megnéztem, hogy melyik intézményben tanít és elkönyveltem magamban, hogy ja, no comment (természetesen nem a szakmai tudását kétségbe vonva, hanem azt a stílust, ahogy előadta mindezt). :)

18 nudniq 2016. január 12. 02:54

@Leiter Jakab: és mit javasolt az a FB-kommentelő?

(Az adott link FB-jelszó nélkül nem mondja meg.)

Információ
X