nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nyelvi stratégia a Vajdaságban

A szerbiai magyarok kulturális autonómiájának legfőbb szerve, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elfogadta az oktatásfejlesztési stratégiát – jelentette a vajdasági magyar sajtó.

MTI | 2010. október 24.
|  

A stratégia hat évre szól, és 12 olyan program szerepel benne, amelyek a stratégiai fejlesztési célok megvalósítását segítenék – írta a Vajdaság Ma című magyar nyelvű internetes újság.

A stratégia eredményeit, a célok megvalósulását minden évben szakmai szempontból is elemezni fogják – mondta el Korhecz Tamás, az MNT elnöke.

Az újvidéki Magyar Szó című napilap tudósítása szerint a stratégia végrehajtásával öt százalékkal növekedhet azoknak a magyar gyerekeknek az aránya, akik anyanyelvükön, magyarul tanulhatnak a vajdasági általános-, illetve középiskolákban. Az általános iskolákban jelenleg a magyar gyerekek 80 százaléka tanul anyanyelvén, a középiskolákban 71 százalék ez az arány.

Emellett szeretnék a jelenlegi 2300-ról több mint 3 ezerre emelni az újvidéki egyetemen a magyar hallgatók számát, egyszersmind legalább 150 férőhellyel növelni a vajdasági középiskolai diákotthonok kapacitását.

Korhecz Tamás elmondta, hogy a stratégia végrehajtásában számítanak a civil szervezetek közreműködésére is.

Az MNT döntött a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház megalakításáról is. Ennek lényege, hogy önállósulna a szabadkai Népszínház Magyar Társulata, és Vajdasági Magyar Nemzeti Színház néven működne tovább – írta a Vajdaság Ma.

A magyar „miniparlament” jóváhagyta még 19 vajdasági iskolának a kérelmét, hogy 15-nél kevesebb tanulóval is működhessen náluk magyar nyelvű tagozat, és újabb tíz vajdasági magyar kulturális intézményt nyilvánítottak kiemelt jelentőségűvé.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X