nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Szebb jövőt, Gyöngyöspata!
Nemzetiségi filmszemle

Hetedik alkalommal rendezik meg a Magyarországi Nemzetiségi Filmszemlét pénteken az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A 13 hazai nemzetiség filmes seregszemléjén kiemelt hangsúlyt kap a szerb nemzetiség, illetve a magyarországi szerb újságírók által készített filmek, így tisztelegve Popovics István, a magyarországi szerbek tavaly elhunyt televíziós újságírója előtt.

MTI | 2012. április 27.
|  

Klein Judit, a fesztivál szervezője az MTI-nek pénteken elmondta, hogy az idei rendezvényre kevés nevezés érkezett, ezért a háromtagú zsűri nem oszt díjat, csak az este hat órakor kezdődő szakmai beszélgetésen mondja el véleményét az alkotásokról. A zsűriben az idén Fretyán István televíziós-rádiós újságíró, Rusz Márk Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója és Fliegauf Benedek filmrendező kapott helyet.

A rendezvényen mintegy 10 órányi filmet láthat a közönség – emelte ki Klein Judit, aki az idei mezőnyről úgy vélekedett, hogy elsősorban a pénztelenség jellemzi.


A fesztivált a Szebb jövő – Gyöngyöspata című dokumentumfilm nyitja, a 2011-ben készült alkotás rendező-szerkesztője Joka Daróczi János volt.

A Magyarországi Nemzetiségi Filmszemle 2001 óta ad válogatást a nemzetiségek által készített vagy róluk szóló filmekből, 2008 óta kétévente rendezik meg. Célja a magyarországi nemzetiségi szerkesztőségek, filmes műhelyek alkotásainak bemutatása, a nemzetiségi témájú filmek népszerűsítése, a Magyarországon élő nemzetiségek történelmének, kultúrájának, hagyományainak, jeles személyiségeinek és mindennapjainak bemutatása a szemle közönségének, illetve az őket körülvevő és velük együtt élő többségi társadalom tagjai számára.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X