Az utóbbi években vált népszerű edzésmódszerré a kettlebell. A szó eredetileg azt a súlyzót jelöli, amellyel a gyakorlatokat végzik, de gyakran nevezik így magát a sportágat is. Magyarországon széles körben akkor vált ismertté az elnevezés, amikor a Bors kiderítette, hogy Orbán Viktor is a kettlebell segítségével fogyott le.

Az új sportág politikai vonatkozásainál azonban sokkal érdekesebbek a nyelviek. Itt van rögtön a név: kettlebell. Már az sem egyértelmű, hogyan kell ezt magyarul kiejteni. Az angol szó hozzávetőleges magyar kiejtése [ketlbel], úgy, hogy az [l] önálló szótagot hoz létre. Lehet persze így ejteni, de ez a magyarban eléggé szokatlan, különösen az idegen nyelven nem beszélőknek okozna nehézséget az ilyen kiejtés – sőt, a hangsor megértése, felfogása is. A hagyományos megoldás a szótagalkotó mássalhangzók esetében az, hogy a mássalhangzó után egy i toldódik be: ilyesmit találunk a magyarban német eredetű a sámli, hokedli, nokedli vagy akár a zokni, sufni stb. esetében. Ilyen alapon a szó ejtése [ketlibel] is lehetne, ezzel a megoldással azonban aligha találkozhatunk – pedig a módszer ma is él, gondoljunk csak a Lidl áruház nevének elterjedt [lídli] ejétésre.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A hasonló angol szavakban van egy másik lehetséges ejtési mód, ilyenkor a szótagalkotó mássalhangzó elé egy rövid, semleges színezető magánhangzó, az úgynevezett svá toldódik be: [ket^ölbel]. Hasonló ejtésmód lehetséges a magyarban is, ilyenkor magyarosan közönséges [ö]-t ejtünk: [ketölbel] – ahogy a svát egyébként is így pótoljuk, pl. station [sztésön], ocean [ósön] stb. Végül meg kell említenünk, hogy a magyarban előfordul az írásképen alapuló kiejtés is: [ketlebel]. Sőt, az íráskép bármely ejtésmód esetén hathat a szó végére: akárhogy is hangzik az eleje, a vége lehet [bell]. Ebben az esetben az íráskép mellett a hagyomány is hathat: pl. Bell, a feltaláló nevét is ejtjük [bell]-nek (valószínűleg gyakrabban, mint [bel]-nek.) Hangsúlyoznunk kell, hogy ezen ejtésmódok egyike sem tartható egyedül helyesnek vagy helytelennek, ezek mind előfordulhatnak a magyar beszédben.

Kettlebell
(Forrás: Wikimedia Commons / Detlef Romeike / CC BY-SA 2.5)

A kiejtési problémáknál nem kevésbé érdekes a kettlebell elnevezés eredete. A szó első pillantásra összetettnek tűnik: az biztos, hogy két elemből áll, melyek önálló szóként használatosak. A kettle jelentése ’(teás)kanna’: nem nehéz kitalálni, hogy az elnevezés a súlyzó fülére utal, mely emlékeztet a klasszikus teáskannák fülére. Ennél rejtélyesebb a szó bell eleme: arra tippelhetnénk, hogy ennek ’súly, súlyzó’ a jelentése, de nem. A szó ’harang, csengő’ jelentésben használatos. De mi köze a kettlebellnek a haranghoz?

Nos, a válasz rövid: semmi. Ha kicsit hosszabb és meggyőzőbb választ szeretnénk adni, akkor előbb egy másik szót kell megvizsgálni, a dumbbellt [dambel]. Ez a közönséges kézi súlyzó neve, és szó szerint ’néma harang’-ot jelent. A név a 17.-18. század fordulóján született Angliában, és eredetileg olyan eszközt jelölt, melyen a harangozók anélkül gyakorolhatták a harangozást – és nem utolsósorban fejleszthették a hozzá szükséges erőt –, hogy zajt keltettek volna. Később az erőnlét javítására szolgáló egyéb eszközökre is áttevődött a szó, így nyerte el mai jelentését.

Kézi súlyzók
(Forrás: Wikimedia Commons / www.spreadfilms.de / CC BY-SA 3.0)

A kettlebell elnevezés tehát nem egyszerűen a kettle és a bell összetételével jött létre, hanem a dumbbell mintájára. Nem ez az első ilyen alak: a barbell (szó szerint ’rúdharang’) olyan súlyzót jelöl, melynél egy rúd végére helyezik fel a súlytárcsákat: ez az, amit a súlyemelők is használnak.

Barbell
(Forrás: Wikimedia Commons / ch ivk / GNU-FDL 1.2)

Mielőtt rátérnénk a jól megérdemelt sajtburgerünkre, nézzük meg, miként magyaríthatnánk a kettlebellt! Kézenfekvő magyarítási megoldás a tükörfordítás, de ez esetben érthető, hogy a teáskannaharang megoldáshoz senki nem fordul. Lehetséges megoldás, ha csak félig élünk a tükörfordítás lehetőségével, és az utótagot értelemszerűen fordítjuk: teáskannasúlyzó, esetleg egyszerűsítve: kannasúlyzó. Az ilyesmi megoldások feltehetően azért nem terjedtek el, mert nem eléggé képszerűek: a kanna alapján talán inkább üreges, mint füles súlyzóra asszociálnánk. A füles súlyzó viszont jó és elterjedt megoldás (ritkábban egybeírva is előfordul): ez nem tekinthető fordításnak, viszont jól tükrözi az eredeti angol elnevezés motivációját. Előfordul még a gömbsúlyzó elnevezés is: ez vagy a súlyzó alakján alapuló belső keletkezésű összetétel, vagy a német Kugelhantel tükörfordítása.

Érdemes egy pillantást vetni más nyelvek elnevezéseire is! Az elnevezések többsége a fogantyúra vagy a súly gömbtestére utal. Az utóbbiak közé tartozik a norvég kule (egyszerűen ’gömb, golyó’), a lett svaru bumba (szó szerint ’súlylabda’) és az eszperantó globhaltero (szó szerint ’gömbsúly’) elnevezés is. A fülre utal az észt sangpomm (szó szerint: ’fogantyúbomba’) – az elnevezés talán a lett kifejezés hatására született, mivel a lett bumba ’labda’ és ’bomba’ jelentésben is használatos. A finn megfelelő a két megoldást kombinálja: a kahvakuula jelentése kb. ’fogantyús gömb’. A litván svarstis viszont egyszerűen ’tömeg’ (fizikai tulajdonság) vagy ’inga’ jelentésű. A spanyol pesa rusa szó szerint ’orosz mérleg súly’. A csehben előfordul a bulina kifejezés is, ami a szlengben ’bukósisak’-ot jelent (feltehetően a boule ’duzzanat, gömb alakú kinövés’ szóból). A legtöbbi nyelvben azonban az angol kettlebell vagy az orosz girja (гиря) átvételével találkozunk, a francia girevoy minden bizonnyal az orosz гиревой (спорт) [girevoj szport], azaz szó szerint ’girjás (kettlebelles) sport’, azaz a sportág nevének átvétele.

Ennyi testmozgás után már nyugodtan megengedhetünk magunknak némi kalóriabevitelt, térjünk hát át a sajtburgerre! Azt tudjuk, hogy a hamburger elnevezés – közvetve vagy közvetlenül – Hamburg városának nevéből ered.  Az angol anyanyelvűek azonban egy idő után másképp kezdték értelmezni: a szó elejét a ham ’sonka’ szóval kezdték azonosítani, függetlenül attól, hogy a hamburgerben (marha)húspogácsa, nem pedig sonka van. Ha ma rákeresünk a ham és a hamburger kifejezésekre, csupa olyan oldalt találunk, melyen valaki aziránt érdeklődik, hogy miért hamburger a hamburger, ha egyszer nem sonka van benne. Az új kifejezések persze csak megerősítik ezt a problémát. Így aztán, ha a hamburgerbe valami más (is) került, akkor ennek az elnevezésével cserélték fel a ham-et: cheeseburger ’sajtos hamburger, sajtburger’, fishburger ’halas hamburger, halburger’, sőt, beefburger ’marhahúsos hamburger’– azaz az eredeti hamburger. Bajban csak akkor vannak az angol anyanyelvűek, ha a sonkát akarnak tenni a hamburgerzsömlébe: ezt ugyan nevezhetnék hamburgernek, de ki jönne rá, hogy itt a ham- alatt tényleg sonkát kell érteni? A kérdést tovább bonyolítja, hogy a hamburger szónak kialakult egy ’hamburgerhús, darált marhahús’ jelentése is.

Sajtburger
(Forrás: Wikimedia Commons / Renee Comet)

A burger tehát összetételekben hasonlóan kapta a ’zsemleféléből készített szendvicsszerűség’ jelentést, ahogyan a bell a ’súlyzó’ jelentést. Ugyanakkor vannak jelentős különbségek is: a burger eredetileg nem volt önálló alkotóeleme hamburger szónak, a bell azonban összetételi tagja volt a dumbbellnek. Ugyanakkor a bell önálló használatban továbbra sem jelent ’súlyzó’-t (egy konditerembe betérve ne érdeklődjünk a súlyok után a Where are the bells? kérdéssel – ilyen értelemben a weight használatos), ellenben a burger önálló szóvá vált ’bármilyen hamburgerféleség’ jelentésben.

Itt is érdemes kitérnünk röviden a magyarra. A magyarba a hamburger bekerült, és angol mintára magyarul is beszélhetünk, sajtburgerről, hamburgerről stb. Ugyanakkor a burger önállóan nem igazán használatos: míg az angolban természetes a Let’s eat a burger! ’Együnk egy hamburgert!’ felszólítás, addig a magyarban az Együnk egy burgert! legalábbis furcsán hangzik – a magyar sajtburger tehát olyasmi, mint az angol kettlebell: csak az egyik felét használjuk abban a jelentésben, amelyben az összetett szóban szerepel. Persze a hasonlóság így sem tökéletes, hiszen az angol bellt használjuk más jelentésben, a magyarban viszont a burgert más jelentésben sem.

Ezek a példák persze megint azt mutatják, hogy a nyelv nem olyan, mint a legó, a nyelvi szerkezetek nem mindig bonthatóak elemekre. Az összetett szavakra különösen jellemző ez: nem csupán alkotóelemeik jelentéséből nem mindig következik a jelentésűk (pl. vasmacska), de időnként csak az „egyik felük” önálló szó (l. fabatka).