Halálos bűn a homoszexualitás egy hittankönyv szerint – adta hírül pénteken a Hír24. Úgy tűnik, a hír megdöbbenést és felháborodást váltott ki. De vajon tényleg ezt állítja-e a könyv, igaza van-e – illetve egyáltalán: mi a halálos bűn?

A tankönyvben szó szerint ez áll:

A homoszexuális cselekedet azonos nemű személyek közötti szexuális kapcsolatot jelent. Ezek súlyos, halálos bűnök.

A tankönyv tehát nem állítja, hogy a homoszexualitás, tehát a saját nem iránti vonzódás bűn lenne – csupán a „homoszexuális cselekedet”, azaz a vágy beteljesítése az. Bár a könyv tördelése – a bekezdések széttördelése – ezt  elfedi, de az utolsó mondat halálos bűnökről beszél, tehát nyilvánvaló, hogy nem csupán a homoszexuális kapcsolatot, hanem az előtte felsorolt paráznaságot (a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot), házasságtörést és pornográfiát is halálos bűnnek nevezi. Érdekes módon a sajtó ezzel az állítással nem foglalkozott, pedig feltehető, hogy a házasságon kívüli szex vagy a pornográfia fogyasztása több olvasót (köztük homoszexuálisokat is) érinthet, mint maga a homoszexualitás. Az pedig, hogy a házasságon kívüli szexet a könyv halálos bűnnek mondja, önmagában is azt jelenti, hogy a homoszexuális viszonyt annak tekinti, hiszen az azonos neműek házasságát az egyház nem ismeri el: azaz a homoszexuálisoknak esélyük sincs arra, hogy vágyaikat az egyház által szentesített keretek között éljék ki. Ezen tehát nem kell külön kiakadni: ha valami meglepő, hát az, hogy ezt a kérdést a könyv külön kiemeli. (Rosszmájúan viszont rákérdezhetnénk, hogy a pedofília, mely a gyerekeket és a katolikus egyházat egyaránt közelebbről érinti, miért maradt ki.)

De vajon tényleg halálos bűn-e a házasságon kívüli szex? Forrásaink ezt sehol nem mondják ki – alább kiderül, hogy nem véletlenül. Az Esztergom-Budapesti Egyházmegye honlapja szerint a hét főbűn, a kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a torkosság, a harag és a jóra való restség sem feltétlenül halálos bűn, de sok súlyos bűnnek gyökerei. Ugyanakkor a honlap is kimondja, hogy „amit Isten parancsai megtiltanak, az akkor is bűn, ha az emberi törvények megengedik, ha az állami törvények szerint nem büntetendő” – és itt külön említi a házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat is.

A Katolikus lexikon halálos bűn szócikke sem említi a nemi kapcsolatot a halálos bűnök között, de más konkrét bűnt sem nevez meg. A halálos és a bocsánatos bűn közötti különbséget abban látja, hogy valaki szándékosan szegi meg a parancsolatokat, akkor halálos bűnt követ el, ha nem szándékosan, akkor bocsánatos bűnt. Az tehát, hogy egy bűn halálos-e vagy bocsánatos, nem az dönti el, hogy mi volt a bűnös cselekedet, hanem az, hogy azt abban a tudatban követtük-e el, hogy az bűn. Ami a szexualitás illeti, a szócikk kiemeli, hogy az érzéki ösztönök és a szenvedélyek „csökkenthetik a bűn szabad és szándékos jellegét”. Az ösztönök definíciójából azonban kiderül, hogy az „fajon belül is változatlan” – ez viszont nem csupán a homoszexuálisokra nézve kínos, hanem a heteroszexuálisokra nézve is, hiszen az emberi fajon belül sem érez mindenki ösztönös vágyat a másik nem tagja iránt (vannak homoszexuálisok és aszexuálisok is). Érdekesebb viszont a szenvedélyek definíciója: eszerint ugyanis a legalapvetőbb szenvedély a szeretet – ezek szerint pedig a házasságon kívüli szexuális kapcsolat (történjék bármilyen neműek között) kisebb bűn, ha szeretetből történik, nem puszta kéjvágyból.

Mitől „halálos”?

Sok félreértés ered abból, hogy a halálos bűnt éppen halálosnak nevezik. Sokan hiszik azt, hogy a bűn súlyossága olyan, hogy elkövetője halálbüntetést érdemel – ilyesmiről azonban szó sincs. A halálos bűn úgy értendő, hogy ha valaki ilyen bűnt követ el, az szándékosan szegül ellen Isten parancsának, azaz megszakítja a kapcsolatot Istennel – ha pedig úgy hal meg, hogy ezt a kapcsolatot nem állítja helyre (azaz bűnét nem bánja meg), akkor elkárhozik (nem a mennybe, hanem a pokolba kerül). (Ezzel szemben aki úgy hal meg, hogy csak bocsánatos bűnöket követett el, egy idő után – melyet a purgatóriumban, azaz a tisztítótűzben tölt – bocsánatot nyerhet.)

A halálos bűn elkövetése nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ember elkárhozik – a bűn megbánásával bármilyen bűntől megszabadulhatunk. A katolikus egyház azonban bűnbánatként csakis a formális, hivatalos megbánást, azaz a gyónást fogadja el. Téves azonban az a felfogás, hogy egy katolikusnak „elég meggyónnia” a bűnét, és máris bocsánatot nyer: a gyónás csak akkor érvényes, ha őszinte megbánásból fakad.

Az persze vitatható, hogy saját erkölcsi érzékünk szerint a bűnök megbocsáthatóak-e akkor, ha valaki azokat megbánja. A katolikus egyház kritikája során azonban érdemes szem előtt tartani, hogy ezek a fogalmak csak a katolikus teológián belül értelmezhetőek. Ateistáknak tehát felesleges azon háborogniuk, hogy az egyház szerint ki kárhozik el: ha amúgy sem hiszünk a mennyben és a pokolban, ne izgasson minket, hogy mások szerint ki melyikbe jut. Ugyanezen okok miatt a halálos bűn fogalmán sem érdemes háborogni, ez ugyanis kizárólag a keresztény teológián belül értelmezhető –  akit ez egyébként nem érint azt a halálos bűn fogalma sem érinti.

A pápa a homoszexualitásról

A Hír24 a tankönyv állításait azzal állítja szembe, hogy Ferenc pápa kijelentette: nem kívánja elítélni a melegeket. A teológiai kérdésekben való járatlanság miatt sokan ezt úgy értelmezik, hogy a pápa szerint a homoszexuális kapcsolatok nem tekinthetőek bűnnek – ez azonban egyáltalán nem igaz. A pápa egyértelműen arra utalt, hogy a homoszexuális késztetés, vágy nem bűn – szavai értelmezhetők úgy is, hogy szolidaritását fejezi ki azokkal az emberekkel, akiket olyan vágyak gyötörnek, melyeket az egyház tanítása szerint sehogy nem elégíthetnek ki. Lehet, hogy e szolidaritás kifejezése új az egyház részéről, de teológiai fordulatot nem jelent. Magát a vágyat ugyanis korábban sem tekintették bűnnek: a már idézett egyházmegyei honlap is leszögezi, hogy

Bármennyire gyötörjön minket akármilyen bűnös gondolat vagy vágy, amíg a bűnbe mi bele nem egyezünk, amíg tiltakozunk ellene, nem lehet bűn.

Olyan nyilatkozatot a pápa azonban sehol sem tett, melyben a homoszexuális kapcsolatot ne nevezné bűnnek, és arra sem utalt, hogy az egyház lehetővé kívánná tenni a homoszexuális vagyak bűntelen kiélését – például a melegházasságok bevezetésével. Mindazonáltal érdemes arra is emlékezni, hogy az egyház megítélése szerint elsősorban a házasságon kívüli szex a bűn, és a heteroszexuális, illetve homoszexuális nemi kapcsolat között „csupán” annyi a különbség, hogy az utóbbi nem „legalizálható”.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

De mi közük ehhez a gyerekeknek?

Nem találtunk olyan cikket, mely az üggyel kapcsolatban azt a kérdést tette volna fel, hogy miért kell egyáltalán ezzel a témával foglalkozni negyedikes gyerekeknek. A kilenc-tíz éves gyerekeknek fogalmuk sem lehet arról, hogy mi a nemi vágy. Bár tudhatnak egyet s mást a szexualitásról, de az erre vonatkozó fogalmaik még igen homályosak – esetleg lehetnek közöttük tájékozottabbak, de a többségüket ebben a korban még egyáltalán nem érdekli a kérdés. A szaporodás kérdése a biológiaórákon is csak hetedik osztályban kerül elő – ennél korábban nem érdemes tárgyalni a vele kapcsolatos erkölcsi vagy hitbeli kérdéseket.

A másik kérdés az, hogy mikor érdemes megismertetni a gyerekeket az olyan fogalmakkal, mint a halálos bűn vagy az örök kárhozat, pokol stb. Mert az rendben van, hogy valaki ebben hisz, és szeretné, ha gyermeke is tudna erről – de nem mindegy, milyen korban. Nem valószínű, hogy egy kilenc-tíz éves gyermeket érdemes azzal rémisztgetni, hogy ha valami rosszat csinál, akkor a pokolra kerül. Még akkor sem, ha a csokilopásról akarjuk lebeszélni, nemhogy akkor, amikor olyan dolgokról akarjuk lebeszélni, melyek egyébként meg sem fordulnának a fejükben. Az alábbi filmrészletben az iskolaigazgató arra hívja fel a figyelmet, hogy a fagyos időben a diákok semmiképpen se nyalják meg az iskola előtt található vaskorlátot, mert odafagy a nyelvük...

Amíg az egyházak úgy látják, hogy a legcélszerűbb a gyerekek rémisztgetésével távol tartani őket a szerintük nem kívánatos cselekedetektől, addig a szülők felelőssége, hogy ilyen hittanoktatásra beíratják-e gyermeküket. Persze nem könnyű a döntés, hiszen az erkölcstankönyvek sem feltétlenül jobbak. Erre viszont Hoffmann Rózsa sem mondhatja, hogy ehhez az államnak nincs köze.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)