Mi a baj a nyelvi ismeretterjesztéssel?
Vajon hatásos-e a létező magyar nyelvi ismeretterjesztés? Alkalmas-e ellátni a feladatát? Személyes hangú, szándéka szerint vitaindító cikkünkben szó esik felkészületlenségről, ideológiákról, hadviselésről, elbizakodottságról, cinizmusról – és sok minden egyébről.
Nádasdy Ádám immár 14 évvel ezelőtt tette föl a kérdést a Népszabadság hasábjain: Mi a baj a nyelvműveléssel? Alapos, körültekintő, meggyőző cikkben hívta föl a laikus olvasók figyelmét a nyelvművelés ellentmondásosságára, fonákságára, megalapozatlanságára, olykor a nyelvművelők csúsztatásaira. A Nyesten – megalapítása óta – számos nyelvi-nyelvművelő babonáról, mítoszról, ideológiáról rántotta le a leplet egy-egy ismeretterjesztő cikk szerzője, és sok év elteltével a rendszeres olvasónak talán már nem szükséges részletezni, hogy gyakran miért kontraproduktív, ártalmas, káros a nyelvművelők tevékenysége. Ám vajon föltettük-e már azt a kérdést: mi a baj a létező magyar nyelvi ismeretterjesztéssel?
A válasz lehetne az, hogy semmi. Hiszen ki ne gondolná úgy, hogy a nyelvvel, közelebbről a magyar nyelvvel, a nyelvi jogokkal – és így tovább – foglalkozó, tudományosan megalapozott ismeretterjesztő-népszerűsítő cikkek fontosak, hasznosak, közérdekűek? És valóban, ahogy Nádasdy Ádám is írta fönt említett cikkében: „Nagyon keveset tudnak az emberek a nyelvről, pedig nagyon sokat volna érdemes tudni róla.” Elengedhetetlen volna, hogy a közoktatásban a diákoknak a nyelvészet és a nyelvvel kapcsolatos ismeretek olyan területeiről is beszéljenek, mint a nyelvi változás és változatosság, a többségi és kisebbségi nyelvhasználat (legyen szó magyar vagy magyarországi nemzetiségekről), nyelvi jogok, kétnyelvűség, a nyelvcsere folyamata, okai és következményei, a csoporthoz tartozás nyelvi lehetőségei, különböző normák, nyelv és hatalom kapcsolata, a meggyőzés és a manipuláció módszerei (amivel nem Ádámtól, azaz Arisztotelésztől, Cicerótól vagy Quintilianustól kezdve kell foglalkozni), stiláris különbségek (ami nem avítt stíluselmélet), regiszterek, az udvariasság nyelvi formái, diskurzusjelölők, metaforizáció, sémák és a centrum–periféria modellje; ne csak – és ne feltétlenül – arról, hány határozó van a magyar nyelvben, milyen hangzótörvényeket lehet megnevezni, mi az ikes paradigma, melyik szó milyen szófajba tartozik a standard központú, toldozott-foldozott hagyományos grammatika legújabb elgondolása szerint. Amíg a közoktatásban nem vagy csak alig esik szó a megnevezett témákról, addig a nyelvi ismeretterjesztés felelőssége sokkal nagyobb, mint elsőre gondolnánk. Ezért is aggasztó az, ha – mint kérdésemmel sugalltam – szerintem baj van a létező magyar nyelvi ismeretterjesztéssel.
Mi a pedagógus feladata?
(Forrás: Wikimedia Commons)
Márpedig ez hülyeség, punktum
Egy konferencián ültem – hogy melyiken, illetőleg hogy mi volt annak központi témája, nem nevezem meg, mert senkit nem szeretnék megbántani, ahogy azt sem kívánom, hogy bárki fölismerhető legyen. Szóval nagy érdeklődéssel, őszinte figyelemmel voltam jelen ezen a konferencián, amelyen épp egy nyelvész előadó ostorozta a nyelvművelő babonákat, magyarázta, bár nem részletezte az előíró szemlélet és a nyelvi hierarchizmus tarthatatlanságát. A teremben leginkább érdeklődő, elhivatott magyartanárok ültek: nem lehet fásult, közönyös tanár az, aki egy minden bizonnyal fárasztó, adminisztrációtól is terhes hét után képes szombaton egy egész napos konferenciát végigülni. Eleve komoly szűrőnek bizonyul, hogy ha egy pedagógus érdeklődik egy szakmai konferencia iránt, s meg is jelenik rajta: kevesen, nagyon kevesen akadnak fenn a rostán. Szóval az illető nyelvész arról értekezett meglehetősen összeszedetlenül, hogy mindannak az ismeretanyagnak a többsége, amelyet a teremben ülő pedagógusok is tanítottak korábban, butaság (nem utalt kifejezetten a teremben ülőkre, ám a butaság szó bizony elhagyta ajkait), és minden bizonnyal nemes szándéktól vezérelve ugyan, de helyrehozhatatlan károkat, nagyfokú lelki sérülést okoztak annak a több száz vagy több ezer gyereknek, akiket ezekkel a butaságokkal mérgeztek. Csodálkozhatunk-e, hogy néhány vállalkozó szellemű magyartanár, aki nem húzódott össze, mint a föld az egyetemi oktató tekintélyt parancsoló rangjának ismeretében, felháborodottan fogadta azt a deklarációt, amely szerint az ő (akár több) évtizedes tevékenysége nemhogy egy kalap fekáliát nem ér, de még merényletnek is minősíttetik a diákság ellen, voltaképpen tehát nem gyermekvezető ő, amint a görög paidagógosz szó sejtetni engedné, hanem gyermekrontó, ha nem is pedofil, de pedofób. Vajon melyik a rosszabb egy tanár esetében?
Az őszintén tisztelt tanárok is megdöbbentő mértékű elavult tudásról tettek tanúbizonyságot hozzászólásaikban – nem túlzás azt állítani, hogy a mondjuk 50-60 év közötti, középszerű pedagógus szaktudásának java az 1980-as évek magyar tanárképző intézmények oktatásának színvonalán áll, vagyis a jó pap holtig tanul, a pedagógusok egy része viszont csak a tanári diploma megszerzéséig. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy csak olyan pedagógusok szólalhattak föl, akik jelen voltak, vagyis akik vették a fáradságot, s kötelező óraszámaik teljesítésén és minden terhük viselésén túl részt vettek még egy (nem kötelező) hétvégi konferencián is. Arra gyanakodhatnánk ebből, hogy az átlagos képességű és érdeklődésű tanároknál jobbak voltak itt. No de az a bizonyos feketeleves akkor ért, amikor meghallottam a szintén tisztelt nyelvész válaszát: arra az ismert tanári felvetésre, hogy ő márpedig a legkevésbé sem gondolja, hogy a suksükölés vagy a nákolás művelt beszélőhöz illő volna, a nyelvész ellenérve az volt, hogy 1. ez hülyeség; 2. a nákolás és a suksükölés is a gyermek egyéni és csoportidentitásának része, ne akarjon senki fia-lánya mások önazonosságának belügyeibe avatkozni.
Így is lehet
(Forrás: flickr.com)
Túl a nyelvészeten
Már nem lelkesen, hanem megsemmisülten ültem ott, és elszégyelltem magam a nyelvi ismeretterjesztésre láthatóan alkalmatlan nyelvész felkészületlenségén. Hiszen nem azt kezdte ecsetelni, hogy a nákolás valójában éppen a magánhangzó-harmóniának, a hangrend szerinti illeszkedésnek a megvalósulása, szemben a kezdetben kissé mesterkéltnek is értelmezhető nékeléssel; s hogy a nákolás nem mossa össze az egyes szám első és a többes szám harmadik személyt (én látnák egy filmet : ők látnák a filmet), hiszen a tárgy határozatlansága vagy határozottsága világosan megkülönbözteti a két esetet; nem beszélve arról, hogy számos más esetben is egybeesik a két szám-személy paradigma, anélkül, hogy ez fennakadást okozna a megértésben (én kérnék egy kenyeret : ők kérnék a kenyeret). A nákolás hibának sem minősíthető, hiszen az illető nem tévesztett, visszakérdezéskor ugyanúgy ismételné meg, és máskor, talán máshol is nákol, mint ahogy minden bizonnyal legszűkebb környezete is. A nákolás tehát grammatikailag nem pusztán legalább annyira szabályos, mint a nékelés, hanem – ha tetszik – még szabályosabb is. És nyelvészünk ugyanígy foglalkozhatott volna a suksüköléssel. Ehelyett azonban ajkairól legördült két varázsszó: hülyeség, identitás.
Ha én lettem volna a magyartanárok helyében, bizony engem sem győzött volna meg az előadó érvelése. Már ha ezt annak lehet nevezni. Valójában nyelvészként nem állapította meg a felhozott nyelvi adatok szabályszerűségét, hanem kilépett a szűkebb értelemben vett (belső) nyelvészet kényelmetlenséget okozó korlátai közül, talán nem kívánt „szakmázni”, száraz nyelvtudományos fejtegetésbe bocsátkozni, ehelyett nagy, szociológiai-társadalomfilozófiai litániába kezdett. Mint ha a teremben ülő magyartanárok azzal próbálnák meggyőzni a nebulókat, hogy Balassi Bálint költészete azért nagyszerű, mert a három részre szakadt Magyarországon, a török hódoltság idején kevés néven nevezett, magyar nyelven alkotó költőt ismerünk a végekről, ráadásul Balassi már a dallamjelzések elhagyásával énekversek mellett szövegverseket is írt. Nem az elmondottak igazságtartalmával van a gond, hanem az érveléssel. Ahogy annak igazságtartalmán sem ütközhetünk meg, ha az orvos csak úgy mellékesen közli a beteggel, hogy ő bizony meg fog halni. A kijelentés modusáról van szó. Írhatok én hosszú, terminus technicusokkal tömött sorokat, s azt is hazudhatom, hogy ez nyelvi ismeretterjesztés, ettől azonban nem lesz az. És alapvetően igaz, de mellékes állításokat is tehetek, felhozva ezeket érvként valami mellett vagy ellen, ekkor azonban félrevezetem az olvasót, csúsztatok. Ki kell tehát mondani azt, ami eddig is nyilvánvaló volt: nem minden nyelvész alkalmas nyelvi ismeretterjesztésre. Kiváló nyelvészek sem alkalmasak rá feltétlenül, ám felkészületlen nyelvész még annyira sem. Szerencsére vannak nekünk felkészült, közérthetően fogalmazni tudó és akaró nyelvészeink, illetve szakújságíróink is.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A diskurzus rendje
Véleményem szerint azonban más baj is van a létező magyar nyelvi ismeretterjesztéssel. Mégpedig az ismeretterjesztés diskurzusának protest meghatározottsága. Olyan ez, mint a protest szavazat: nem valamire, hanem valami ellen voksolunk. A nyelvi ismeretterjesztő cikkek szerzői (kegyetlen őszinteséggel és/vagy jókora nagyképűséggel magamról is beszélek) igen gyakran egy-egy nyelvművelő babonából, mítoszból, károsnak értékelt nyelvi ideológiából indulnak ki, s arról mondják el elmarasztaló véleményüket, felhívva (a hagyományok iránt vonzódó olvasók kedvéért: felhíva) az olvasók figyelmét arra, miért megalapozatlanok és tudománytalanok ezek a nézetek. Hányszor olvassuk, hogy „a nyelvművelők szerint…”, „XY nemrégiben azt mondta, hogy…”, majd következik a szerző reflexiója. Természetesen fontos felhívni a figyelmet a széles körben terjesztett valótlanságokra – de nem arról van-e szó, hogy bizonyos mértékben ahhoz hasonló tevékenységet kezdünk folytatni, mint amikor a nyelvművelők hibákat keresnek mások beszédében vagy írásában, majd jól „helyreigazítják” a gyanútlan nyelvhasználót? Nem arról van-e szó, hogy a könnyebbik végét ragadjuk meg az ismeretterjesztésnek? Hányszor ismételjük, hogy kizárólag a nyelvművelők érdeke a nyelvhelyesség eszméjének fenntartása, hiszen amíg a nyelvőrök elhitetik azt, hogy egészséges ember hibásan beszélheti az anyanyelvét, addig erről – és az egyes „hibákról” – lehet írni, és lehet sopánkodni azon, hogy még mindig nem ért célba a Tan. Nekünk nem éri meg folyamatosan a nyelvművelőket kárhoztatni? Anyagilag nyilván nem. De merjük-e azt mondani, hogy nem szolgáltat örök témát? Hiszen mindig lesznek olyanok, akik másokat nyelvhasználatuk alapján minősítenek. Vagyis úgy tűnik, hogy akaratunk ellenére is a létező nyelvművelés tematizálja a megszólalásainkat, leginkább a nyelvművelés permanens ellenzésére, a nyelvművelő gyakorlat szüntelen bírálatára alapozzuk az ismeretterjesztés diskurzusát. Tehát milyen kérdéseket tehetünk fel a diskurzus rendjéről: kik és hogyan határozzák meg, hogy ki, miről és hogyan szólalhat meg a nyelvi ismeretterjesztés területén? „Lenyelvtannácizhatjuk”-e azt, aki másokat nyelvhasználata alapján minősít? Ráragaszthatjuk-e a „nacionalista” és a „diszkriminatív” címkét arra, aki szerint igenis fontos kapcsolat van nyelv és nemzet között? Komolyan gondoljuk-e, hogy aki purista nézeteket vall, az feltétlenül xenofób is? Úgy rasszistázhatunk, nácizhatunk, ahogy a nyelvművelők liberálisoznak? Kirekesztően emeljük fel a szavunkat a kirekesztés ellen? Továbbá a 21. századból visszatekintve, szinkrónperspektívából elmarasztalhatjuk-e korábbi, azóta korszerűtlenné vált nyelvészeti ismeretek képviselőit és terjesztőit; s számon kérhetjük-e a 20–21. századi jogokat és a politikai korrektséget a 19. századon? Szabad-e machiavellista módon dekontextualizálni? A „cél szentesíti az eszközt” alapon kiragadni bizonyos ideológiákat, jelenségeket, tevékenységeket (történeti-társadalmi) környezetükből? Hiteles-e ideológiákat bírálni egy másik ideológia meghatározottságából? Nádasdy Ádám ekképp fogalmazott idézett cikkében: „A nyelvművelés úgy el van foglalva az egységesítéssel, az irodalmi nyelv szabályainak keresztülhajtásával, hogy közben túl keveset tanít a nyelvről.” Mi pedig úgy el vagyunk foglalva az identitás szajkózásával, valamint a nyelvművelés állandó bírálatával, hogy közben túl keveset írunk a nyelvről.
Mi fán terem az irónia?
(Forrás: flickr.com)
A hübrisz átka
Mégis a legnagyobb, de legalábbis a legszembeötlőbb baj a nyelvi ismeretterjesztő cikkekkel az, hogy úgy próbálják a nyelvi-nyelvművelő babonákat, mítoszokat, negatívan értékelt ideológiákat hitelteleníteni, hogy nevetségessé teszik. Már-már nélkülözhetetlen ezekből az ismeretterjesztő cikkekből (a sajátjaimból is) az irónia, a malícia, nem egyszer a maró gúny, a szarkazmus és a cinizmus, s mindez rendre egyfajta elitizmussal, sznobizmussal, elefántcsonttoronyba zárkózott gőggel párosul. Ez nyilvánult meg a konferencián előadó nyelvész egyszerű és talmi érvelésében: „amit mondanak, hülyeség, és ezt nem is kívánom bővebben kifejteni”. Mindez pedig megalázással és támadással járt együtt: „maguk még csak észre sem vették, hogy mennyi kárt okoztak azoknak a gyerekeknek, akiket ezekkel a butaságokkal mérgeztek”. Vagyis a nyelvész viselkedése és szerencsétlen fogalmazása, támadó hangneme azt sugallta, hogy mivel a magyartanárok olyasmit tanítanak (és olyasmiben hisznek), ami nem felel meg annak, amit a nyelvtudomány mond, vagy kártékony a tevékenységük, vagy legalábbis alkalmatlanok e tevékenység elvégzésére. Egyszerre a „megfontolt szándékkal vagy gondatlanságból elkövetett nyelvműveléssel való veszélyeztetés” elkövetői és áldozatai. Csodálkozhatunk-e hát azon, hogy az ilyen hangnem, a türelmetlen hadviselés nem teszi rokonszenvessé a laikusok számára a nyelvművelés kritikáját, sőt azt látják, hogy valami görcsös frusztráció okán kell állandóan lövöldözni a nyelvőrökre, és így éppen ők tűnnek ártatlan áldozatoknak, amelynek következményeképpen, Arisztotelész tragédiaelméletéhez híven, épp a nyelvművelőkkel azonosulnak, ők válnak rokonszenvesekké, tanaik pedig követendővé. Kissé patetikusan így is kérdezhetném: mindenáron mártírokat akarunk-e csinálni a nyelvművelőkből?
Tehát azt gondolom, hogy a létező magyar nyelvi ismeretterjesztés nem csak azért hatástalan, mert a nyelvhelyesség eszméjének több évszázados hagyománya van (a 16-17. századtól kezdve, de ha engedékenyebbek vagyunk, akkor a 19. század eleji nyelvújító mozgalomtól, vagy a Magyar Nyelvőr 1872. évi indulásától is számíthatjuk), s évszázadokkal szemben kevésnek bizonyul egy-két évtized; továbbá nem csak azért, mert az államszocializmus idején „legitimálták”, a Magyar Tudományos Akadémia által és egyetemeken-főiskolákon is terjesztették, s ennek következtében a mai közoktatást és a médiát, így a közgondolkodást is teljes mértékben áthatja. Hanem azért is, mert a nyelvművelést felváltani igyekvő ismeretterjesztés még mindig abban a kezdeti stádiumban van, amely a nyelvműveléssel szemben határozza meg önmagát, folyamatosan annak tevékenységét és művelőit bírálja. Ez a harciasság, egyfajta avantgárd aktivizmus pedig ellenszenvessé teszi a régi tanokon felnövekvő, a korábban terjesztett ismereteket interiorizáló nemzedékek számára. Természetesen tenni kell azért, hogy megváltozzék a magyar nyelv és kommunikáció (hagyományosan: a széles értelemben vett iskolai nyelvtan) oktatása, kötelességünk felhívni a társadalom, különösen a döntéshozók figyelmét, ha valamilyen állítás, tevékenység megalapozatlan vagy nem felel meg a valóságnak. Nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, ha áltudományos szélhámosságokat támogatnak bőkezűen az adófizetők pénzéből. De nem mindegy, hogy miképpen tesszük a dolgunk. Ha ellenszenvet váltunk ki, nem lehetünk eredményesek. A nyelvtudomány saját körein kívül hatástalan marad. Ha pedig elfogadjuk, hogy ez baj – márpedig szerintem nagy baj –, akkor föl kell tenni az újabb kérdést: merre tovább magyar nyelvi ismeretterjesztés?
Hozzászólások (28):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
1
Sultanus Constantinus
2016. szeptember 15. 15:46
Nagymértékben tudok azonosulni a cikkel, főleg a második részével. Azzal, hogy valaminek több évszázados -- sőt, más nyelvek esetén akár évezredes -- hagyománya van, nem lehet mit kezdeni. Hagyomány mindig is létezett és fog is, és mindig sosem lesz teljes egyetértésben a tudománnyal. Amit tenni lehet, az a tények leírása, és nem a más nézetek képviselőinek megalázása.
Ezen kívül szerintem a legnagyobb probléma a nyelvi ismeretterjesztéssel, mint bármelyik más tudományos tevékenységgel, hogy nem jut el elég széles közönséghez, mert jelenleg nincs erre alkalmas közeg -- rákényszeríteni pedig semmit sem lehet az emberekre. Sajnos a tudomány nem népszerű, a közösségi oldalak sem alkalmasak a népszerűsítésére, így az egyetlen módja az lenne, ha pl. valóságshow-k helyett tudományos ismeretterjesztő műsorokat sugároznának -- de akkor meg lehet, hogy tönkremennének a tévétársaságok.
De ott van a nyelvoktatás is. A cikkben is idézett nyelvész szavaival élve a nyelvtanárok megtanulják az egyetemen a hülyeséget, azt adják át a diákoknak, akik nem értik. Én, aki nem vagyok sem tanár, sem nyelvész, elmagyarázom nekik, miért nem értik és miért hülyeség, ahogy az iskolában tanítják, és érdekes, egyből megértik. Amikor ugyanezt elmondom egy hagyományos kockafejű nyelvtanárnak, általában megkapom tőle, hogy "ez akadémiai szint, ezzel csak összezavarom a kezdő nyelvtanulókat", vagy -- másik verzió -- "kezdő szinten ez nem fontos". De, fontos, és pontosan kezdő szinten fontos, hogy a tanuló egyből megértse, miért van valami úgy, ahogy, és nem kell egyszerűsíteni és ködösíteni.
2
Karuso
2016. szeptember 15. 16:37
Szerintem egészen addig szélmalomharc az elavult nyelvművelői hagyomány elleni küzdelem, amíg a közoktatási tananyag, valamint vele páhuzamosan a magyartanárképzés meg nem változik gyökeresen. Ugyanis annak van a legnagyobb hatása, amit az iskolában tanulunk. Minden tantárgyban van szerintem egy "mag", ami akkor is megmarad, ha más részeket már elfelejtettünk. Pl. lehet, hogy nem tudom már bebizonyítani a Pitagórasz-tételt, de esetleg alkalmazni még igen. A nyelvtanban sajnos a nyelvművelés a mag része, arra mindenki emlékszik, hogy "olyat nem mondunk, hogy...", ez könnyen megmarad. Ez ellen kellene tenni valamit. A tankönyvkiadás decentralizációja és minden, ami a közoktatásban zajlik, sajnos nem segít ezen (sem).
3
Sultanus Constantinus
2016. szeptember 15. 19:40
@Karuso: Nem csak a magyartanárképzésre igaz ez, hanem úgy általában a nyelvtanárképzésre.
Pl. a spanyoltanár hogy tanítja a kötőmód használatát? Felsorol 20 kifejezést, hogy "jegyezzétek meg, ezek után "kell" kötőmódot használni." Csak éppen ebből pont a lényeget nem fogják megérteni a tanulók, hogy MIÉRT. Nem a 20 vagy még akárhány kifejezés miatt, hanem azért, amiért magát a kifejezéseket is használjuk, vagyis mert kétséget, bizonytalanságot, akaratot/kívánságot, nem pedig tényállítást fejezünk ki. Tehát nem bemagoltatni kellene 20 kifejezést a tanulóval, hanem elmagyarázni, hogy mi a kötőmód és mire való...
4
Karuso
2016. szeptember 15. 22:51
@Sultanus Constantinus: Nyilván van köze a két dolognak egymáshoz. Gondolom, a magyar spanyoltanárra gondoltál, aki ugye az iskolában megszerzett egy tudást a nyelvről való gondolkodásról az anyanyelvoktatáson keresztül (is).
5
Sultanus Constantinus
2016. szeptember 16. 09:18
@Karuso: Igen, pontosan erre gondoltam.
6
jan
2016. szeptember 16. 09:29
Nagyon jó írás ez szerintem, mégha kicsit hosszú is.Sajnos 12 év általános és középiskolai, majd 5 év egyetemi indoktrináció után annyira mélyen beivódnak az emberekbe a nyelvművelő mozgalom tévtanai, hogy azokat egy szem provokatív előadással nem lehet felszámolni, sőt, épp hogy el lehet mélyíteni, ahogy a poszt is írta.
Általánosságban, nyíltszíni vagy akár a sajtóban folytatott vitákkal, kard ki kard, ki az okosabb, ki tudja a másikat érvekkel sarokba szorítani párbajokkal, ezekkel nem lehet semmire sem menni, az emberek egyszerűen nem úgy működnek, hogy évtizedes beidegződéseket elengedjenek egy jó érvelés, gondolatmenet hatására.
A fő probléma nyilván az, hogy azokat a csatornákat, ahol a legtöbb ember a nyelvvel kapcsolatos, tudományosnak gondolt állításokat hall, a nyelvművelők uralják. Itt elsősorban gondolok a közoktatásra, a tankönyvekre. (Az anyanyelvápoló, szépen beszélő mozgalmaknak, Kossuth rádiós műsoroknak valójában minimális a hatása.) Az, hogy a magyartanárok nyelvművelő indoktrináció után mennek ki az iskolákba, és hogy a tankönyvek is jórészt ezeket közvetítik, egy nagy hendikep, innen nehéz nyerni.
Amit lehet tenni, az pl. az, amit a Nyest, vagy korábban Nádasdy a Modern Talkingban csinált: önteni a minőségi, jól megírt, nyelvművelő babonáktól mentes minőségi nyelvészeti ismeretterjesztő kontentet. Ha ebből minél több van, az lassacskán átformálhatja a nyelvről való közgondolkodást. Ami talán reményre ad okot, hogy a nyelvvédő fejtegetések végtelenül unalmasak, és egy a mai világ, főleg a fiatalok számára nem túl vonzó, túlszabályozó, kötekedő, megszégyenítő, dicső múltat visszasíró attitűdöt közvetítenek. Tehát egy jól megírt korrekt nyelvészeti ismeretterjesztő szöveg mindig izgalmasabb és vonzóbb lesz, mint egy nyelvművelő sirám.
Persze az igazi nagy hatása annak lenne, ha a közoktatás nem terjesztené tovább ezeket a babonákat, na ez nehezebb dió...
7
béta
2016. szeptember 17. 23:01
Ez egy fontos cikk, aminek a felvetéseiről majd akkor lehet elsősorban vitatkozni, ha általában a tudományos ismeretterjesztés eredménytelenségének kontextusába helyezzük, hogy miért terjednek napjainkban a babonák és hülyeségek mindenfelé, a természettudományok mentén is (a paleokajáktól az evolúciótagadásig).
Azt is meg kéne vitatni, hogy az áltudományok (mint a nyelvművelés) visszaszorítása ellen az egyetemek semmit se tesznek, hisz bármelyik (állítólag) neves egyetemünkön elég megnézni az értelmiségi modulban hirdetett tárgyakat, ahol sorjáznak a marhaságok.
Ami meg a nyelvművelés terjesztését illeti (ami a nyelvi ismeretterjesztés legfőbb megakadályozója), ezért az egész magyar tanárképzés is felelős, ugyanis pár éve valami ökör javaslatára bevezették minden tanárszakos számára (tehát a leendő biológia- meg énektanárok stb. számára is) az anyanyelvi ismeretek tantárgyat, ahol nyilvánvalóan nagyban nyomják a nyelvművelés faszságait. Ezzel az illetékes tanszékek kaptak egy csomó órát (meg biztos egy csomó állást is), a nyelvművelés pedig kapott egy újabb és minden eddiginél veszélyesebb terjeszkedési lehetőséget.
Természetesen ez a minden leendő tanárt több féléven keresztül kísértő tantárgy lehetne a nyelvi ismeretterjesztés fóruma is, de a magyar nyelvészeti tanszékek oktatóinak döntő többsége (tessék megnézni, kik taníthatnak pl. a főiskoláinkon...) alkalmatlan az ismeretterjesztésre, mert többségüknek nincsenek ismereteik, saját kis szűk és unalmas területükről tudnak, ha egyáltalán, valamicskét, a maradék meg unja már a sok értetlenséget, amivel szembesülni kénytelen. Akik nyelvi ismeretterjesztéssel próbálkoztak (ők többnyire nem is magyar nyelvészeti tanszéken vannak), előbb-utóbb feladják, aki meg ilyen címen futtatja magát, jobbára nyelvművelő.
A legrosszabb az ügyben, hogy a valódi nyelvészeti ismeretek olyan mértékű ellentmondásban vannak a hétköznapi emberekbe belevert vagy innen-onnan felszedett tudásával (nem számítva az egyéb irányú emberi hülyeséget), hogy a legkitartóbb ismeretterjesztők is megtorpannak, olyan mértékben lehetetlennek látják a vállalkozásukat (lásd pl. Kálmán László visszavonulóját a Klubrádiótól).
8
Sultanus Constantinus
2016. szeptember 18. 11:48
@béta: De ha egyszer az embereket nem érdekli a nyelvi ismeretterjesztés, akkor megcseszheted az egészet. Szerintem ez a legalapvetőbb probléma. Minden csak úgy lehet sikeres, ha van rá kereset is, nem csak kínálat, legyen az akármilyen profi is.
Saját tapasztalat: 6 éve foglalkozom nyelvi ismeretterjesztéssel, és már minden létező kört lefutottam, amit lehetett, hogy szerezzek olvasókat -- de ha megfeszülök, sem működik, még úgy sem, hogy próbálok minél szórakoztatóbban és érhetően fogalmazni, ahol lehet, kerülve a szakkifejezéseket. Egyszerűen már 100 egyedi olvasót is szinte teljességgel lehetetlen összeszedni pl. egy ilyen cikkhez: www.elmexicano.hu/2016/09/itt-g-hol-j.html
És ilyesmivel senki sem foglalkozik rajtam kívül (legalábbis nem tudok róla, hogy létezne más újlatinos nyelvtörténeti blog), tehát ebből a szempontból meg merem kockáztatni, hogy egyedi is. Mégis alig érdekel valakit. És persze próbálkoztam már magyar vonatkozású ismeretterjesztő cikkel is -- még ennél is kevesebb sikere volt...
9
béta
2016. szeptember 18. 21:44
@Sultanus Constantinus: Persze, igazad van. De az embereket egyéb tudományok se igazán érdeklik, én úgy veszem észre. A nyelvészet meg pláne nem fogja érdekelni őket, ha az iskolában és egyéb helyeken azt tanulják meg, hogy a nyelvészet az emberek cseszegetése amiatt, ahogy beszélnek. (Ezért óriási bűn, amit a tanárképzésben anyanyelvi ismeretek alatt művelnek.) Ami a blogodat illeti, az okés, viszont a specialitása miatt valóban nem várható, hogy csak a mélyebben érdeklődők olvassák. (Az meg másik kérdés, hogy ha nincs szem előtt vmi, akkor még kevesebben.)
Azért persze ha a nyelvi ismeretterjesztés kapna annyi milliókat, mint amit balázsgézáéknak odalöktek (meg annak a semmire se való nyelvstratégiai eszementségnek), akkor lehetne vmit felmutatni.
De igazából nem reménykedek (még egyszer mondom: általában a tudományos ismeretterjesztésben sem), az emberek mintha menekülnének a tudományos gondolkozás és a józan ész elől. A Nyest is jól mutatja, hogy a legjobb szándék mellett se működik a dolog, hisz napjainkra töredékére csökkent az értékelhető új írások száma ezen a portálon, hetek telnek el, mire egy nyelvészeti cikk előkerül, azok egy része is elég vitatható (stílusában, felkészültséggel). Elég haldoklás szaga van a leiterjakabozásnak, ami leginkább megy errefelé.
10
Sultanus Constantinus
2016. szeptember 19. 08:40
@béta: Minden szavaddal egyetértek, sajnos ugyanezt tapasztalom én is.
Amikor rászoktam a Nyest olvasására, még főként nyelvészeti portál volt. De az is érthető, hogy nem kockáztatnak -- mivel üzleti alapon megy -- olyan cikkekkel, amelyeket 20-nál többen nem fognak elolvasni. Mert más az, hogy én, aki puszta szórakozásból csinálom a blogot, ingyen, legfeljebb csak bosszankodom egy sort azon, hogy megint rászántam egy csomó időt és energiát egy írásra, amire senki sem kíváncsi, de ettől nekem nem lesz sem kevesebb, sem több a fizetésem.
11
honestesiologist
2016. szeptember 19. 10:56
@Sultanus Constantinus:
Nem értek egyet azzal, hogy a tudomány nem népszerű. Mindenhonnan ennek az ellenkezője folyik. Rengeteg cikk fejtegeti azt, hogy az internetnek köszönhetően az introvertált emberek közösségre találhattak (az otthonuk kényelmes biztonságát nem elhagyva - ugye pont ez a lényeg). Már nem ciki, hanem pont, hogy menő nerd-nek lenni, elmerülni témákban, könyvekben, tudományban.
A tudományos prezenterek népszerűsége az egekben van: Bill Nye, Neil deGrasse Tyson, Richard Dawkins hatalmas rajongótáborra tett szert.
A tudomány igenis népszerű, és van is rá igény, csak meg kell találni a csatornát, amin keresztül a leghatásosabban lehet elérni az erre fogékony közönséget. És pont a szociális média kínálja erre a legjobb megoldásokat. Nem is egyet, csak ügyesen kell használni.
A Nyest.hu nagyon remek oldal, de bőven van még ki nem használt potenciál a nyelvi ismeretterjesztésben: Youtube, Tumblr, Twitter, mind olyan platform, amin még nincs jelen.
A nyelvművelés is úgy lett népszerű, hogy a rádióban mindenkihez elért egy 5 perces kis műsorblokkal.
Nem feltétlenül kell ennél több: mini videók a youtube-on. Nagyon sok angol nyelvű nyelvi témákkal foglalkozó csatorna van, de ugyan ez igaz, fizikára, földrajzra, filozófiára, pszichológiára. Érdemes lenne ott is megpróbálni.
12
Sultanus Constantinus
2016. szeptember 19. 12:44
@honestesiologist: Angol nyelven sok minden van, azzal nincs is probléma. De itt kifejezetten a magyar nyelvű ismeretterjesztés a téma. Én is magyarul publikálok, mivel más nyelven van bőven anyag. De pl. megnézel bármilyen magyar nyelvű, tudományról szóló Facebook-oldalt, legfeljebb pár ezer kedvelőnél többen sehol sincsenek (figyelembe véve azt is, hogy a töredékükhöz sem jutnak el a tartalmak).
13
honestesiologist
2016. szeptember 19. 15:46
@Sultanus Constantinus: Ez így van. Épp ezért gondolom, hogy van hová terjeszkedni. Egy Facbeook-oldal önmagában még nem sok. Sok-sok betű van egy blogban vagy egy honlapon, azt csak azok olvassák el, akiket már önmagában leköt a téma és valószínűleg magasabb szintű képzettséggel rendelkeznek (azoknak muszáj volt sokat olvasni, és talán rá is kaptak). De amivel meg lehet fogni több embert, az az érdekes, minőségi tartalom: videók, infógrafikák, podcastok. Egy-egy előadásról készült videót milyen sokan megnéznek, ha érdekes az előadó. Ha készülnének 2-5 perces kis videók egy témából azzal nagyon sok kattintást és nézettséget lehet elérni.
A magyar netről a Szertár nevű csatornát tudom említeni, mint úttörőt www.youtube.com/channel/UC7aBzm1HxdAfHqDkOpRVLcg
van még hová fejlődni és biztatóak a perspektívák.
14
Szaladó
2016. október 7. 17:17
Ez egy teljesen felesleges írás.
"...a nyelvtanárok megtanulják az egyetemen a hülyeséget, azt adják át a diákoknak, akik nem értik." (Sultanus Constantinus 2016. szeptember 15. 15:46)
"5 év egyetemi indoktrináció után annyira mélyen beivódnak az emberekbe a nyelvművelő mozgalom tévtanai" (jan 2016. szeptember 16. 09:29) - csak megjegyzem, hogy a dió nem nehéz, hanem kemény.
"valami ökör javaslatára...nyomják a nyelvművelés faszságait." (béta 2016. szeptember 17. 23:01)
"amit balázsgézáéknak odalöktek (meg annak a semmire se való nyelvstratégiai eszementségnek)" (béta 2016. szeptember 18. 21:44)
15
Untermensch4
2016. október 7. 18:18
16
szigetva
2016. október 7. 18:39
17
El Vaquero
2016. október 9. 02:29
@szigetva: ez első linked csak címsorba bemásolva működik az idézőjel miatt, de érdekes adalék, mivel a nyelvmuveles.hu oldala jön rá fel elsőnek, ami egy kész kincsesbánya, főleg az Önt mi zavarja rovat üt. Bírom, hogy a szerző izmozik a zárt e-kkel, de egyik szónál beismeri, hogy nem tudja milyen e van benne, szép példája, hogy miért nem kéne az ilyesmin izmozni. Kár, hogy hangfelvételeket nem tölöttek fel.
18
mederi
2016. október 9. 10:02
Pl.:
@béta: 7 harmadik bekezdést a negyedikkel mindjárt meg is cáfolod..
A hozzászólásokat nézve úgy látom, hogy mindenki általánosságokat hoz fel, és senkii sem utal arra, hogy a nyelvművelés miért tudomány, és miért hamis..
Véleményem szerint a nyelvművelés nem tudomány, hanem a nyelv "praktikus" gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit taglalja, és segíteni kívánja a "felhasználókat"..
Hasonló pl. a kertészet és a biológia kapcsolatához..
A biológia tudomány (ahogyan a nyelvészet is), de nem ítélkezik pl. a kertészeti oktatás (esetünkben a nyelvművelés) felett, hiszen a kettő merőben más. Az egyik tudományos, a másik gyakorlati tevékenység.
(Bár az "agrár tudomány"- t tudománynak nevezik, lehet a kertészet is az, de nyilvánvaló, hogy egyiket sem "ütköztetik" a biológia tudományával, hiszen teljesen más tartalma van mindháromnak.)
Végsősoron a "kutatói oldal" (nyelvészet) és az iskolai tanítás ("gyakorlati pedagógiai oldal"), valamint a mindennapi alkalmazás segítése ("nyelvművelés") szerintem három olyan önálló terület, amiket nem szükséges és nem is praktikus ütköztetni, mert merőben más jellegűek..
19
szigetva
2016. október 9. 10:22
@mederi: Akár igazad is lehet, de az a baj, hogy azok, akik ma Magyarországon nyelvművelőnek nevezik magukat, lépten-nyomon lebuknak azzal, hogy nem értenek a nyelvészethez, vagy legalábbis nyelvművelő tevékenységük során ennek nem adják bizonyítékát, ezért sarlatánnak tűnnek.
20
mederi
2016. október 9. 11:18
@szigetva:
Szerintem nem is szükségesek tudományos nyelvészeti ismeretek ahhoz, hogy valakik a "sztenderd" (ma általánosan elterjedt és hivatalosan alkalmazott) nyelvet jól ismerjék, és támogassák annak minél szélesebb körben (ahol tájszólással beszélnek) való megismertetését.
Pl. A csángó nyelvjárást beszélők beilleszkedését Erdélyben, vagy Magyarországon nagyban segíti a ma leginkább elterjedt és elfogadott magyar beszéd és írásmód megismertetése. Ez nem jelenti azt, hogy otthon nem kéne csángóul beszélni bárkinek..
21
szigetva
2016. október 9. 11:41
@mederi: A magyarok európai beilleszkedését pedig az angol nyelv ismerete segítené elő.
„Szerintem nem is szükségesek tudományos nyelvészeti ismeretek ahhoz, hogy valakik a "sztenderd" (ma általánosan elterjedt és hivatalosan alkalmazott) nyelvet jól ismerjék, és támogassák annak minél szélesebb körben (ahol tájszólással beszélnek) való megismertetését.” Ahhoz, hogy a nyelvről használható állításokat tegyünk, szükségesek nyelvészeti ismeretek.
22
mederi
2016. október 9. 12:12
@szigetva: Európai, még inkább globális szinten igazad van, de most a magyar nyelvről van szó.. :)
A cikknek egyébként igazat adok abban, hogy pl. "Elengedhetetlen volna, hogy a közoktatásban a diákoknak a nyelvészet és a nyelvvel kapcsolatos ismeretek olyan területeiről is beszéljenek, mint a nyelvi változás és változatosság, a többségi és kisebbségi nyelvhasználat.. .." .
Azonban úgy gondolom, hogy a "tudományos ismeretterjesztés" nem feltétlenül kell érintse a kötelező tananyagot, hanem valóban "csak beszélni kell" azokról a fontos kiegészítő tudnivalókról, amik még beleférnek egy tananyagba..
23
Untermensch4
2016. október 9. 12:14
@mederi: A biológia-kertészet témán példázva, a " nem is szükségesek tudományos nyelvészeti ismeretek" párhuzama az ha pl az invazív növényt termesztő kertész a "védősáv" fogalmát úgy értelmezi hogy a kerítés az egy határ a kertnek (miközben a növénynek nem is annyira...)
" A csángó nyelvjárást beszélők beilleszkedését Erdélyben, vagy Magyarországon nagyban segíti a ma leginkább elterjedt és elfogadott magyar beszéd és írásmód megismertetése. Ez nem jelenti azt, hogy otthon nem kéne csángóul beszélni bárkinek.."
A csángó megismertetése a " leginkább elterjedt és elfogadott magyar beszéd és írásmód" használóival szintén segítené a beilleszkedést, sőt, teljes illeszkedést okozna (a "többiek" csángók közé való beilleszkedési képességét is alapból megnövelné).
Főleg hogy pl saját gyerekemtől hallottam hogy "a nyelv logikája" miatt az is aki nem is hallott olyant, megszólalhat csángóul...
És visszautalva a biológiára, ahogyan a monokultúrához képest sokkal jobb a biodiverzitás, úgy a sztenderdizáláshoz képest a nyelvjárási sokszínűség is.
24
mederi
2016. október 9. 18:54
@Untermensch4: Szerintem a nyelvjárási sokszínűséget az oktatott sztenderd nyelv nem veszélyezteti. Sokkal inkább a TV műsorok, amik mindenhová eljutnak, ugyanakkor nem lehetséges hogy minden tájegység nyelvhasználatának megfeleljen a nyelvezetük.. :)
25
szigetva
2016. október 9. 19:29
@mederi: Az veszélyezteti a sokszínűséget, hogy a sztenderdet „helyes”-nek állítják be, az attól eltérőt pedig „helytelennek”.
26
mederi
2016. október 9. 20:27
@szigetva:
Sztenderd nyelvi közegben a tájnyelvi kifejezés valójában "nem oda illő", mert nem mindenki érti. Ha valaki "helytelennek" nevezi, szerintem is hiba..
A "piros aláhúzás" viszont "sztenderd szövegezésű dolgozatban" jogos ha tájnyelvvel keverik, hiszen éppen az a feladat, hogy az eltérő környezetből érkező tanulók megtanuljanak egy olyan nyelvváltozatot is, amit bárhol bármelyik magyar tájegységben megértenek és azonos módon értelmeznek.
27
szigetva
2016. október 9. 21:00
@mederi: Na erre mondtam, hogy akkor beszéljünk angolul, hisz azt még szélesebb körben megértik. Ha ez a cél…
28
mederi
2016. október 10. 08:42
@szigetva: cikk:
"Vajon hatásos-e a létező magyar nyelvi ismeretterjesztés?"
Én a cikkel kapcsolatban mondtam a véleményemet el, nem "szélesebb körre" vonatkozóan, mint azt korábban említettem...
De hát miért is kéne mindenkinek mindenben egyet érteni? :)
