nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A kis hamis
Mégsem volt Jézusnak felesége?

Régóta folyik a vita arról, hamisítvány-e a Jézus feleségéről szóló apokrifevangélium-részletet tartalmazó papiruszfecni. Hiába vizsgálták azonban, nem kaptak egyértelmű választ. Azt egy másik papiruszdarabka adta meg.

nyest.hu | 2014. május 14.
|  

Korábban már beszámoltunk arról a papiruszról, melyen Jézus feleségéről esik szó. Bár a bulvársajtó szereti olyan dokumentumként számon tartani, mint amely bizonyítja, hogy Jézusnak volt felesége, ilyesmiről szó sincs: legfeljebb azt bizonyíthatja, hogy a második században voltak olyan szekták, melyek úgy hitték, hogy Jézus házas volt. (Ettől függetlenül Jézus éppúgy lehetett nőtlen, mint házas.) A kereszténység történetének szempontjából mégsem mindegy, hogy a papirusz eredeti-e, vagy hamisítvány. Most úgy tűnik, az utóbbi – írja a CNN vallási blogja. Annál a kérdésnél azonban, hogy valódi vagy hamisítvány, sokkal érdekesebbek azok az érvek, melyekkel valamelyik álláspontot cáfolni vagy megerősíteni akarják.

Habár a papirusszal Karen King, a Harvard tekintélyes valláskutatója állt elő, kezdettől fogva voltak kételyek eredetiségét illetően. Már az is valószínűtlennek tűnt, hogy a vallástörténészeket régóta foglalkoztató kérdésben éppen egy ilyen kis, a csodával határos módon megmaradt fecni szolgáltathat döntő bizonyítékot – miközben a Bibliában nem szereplő, nem kanonizált, apokrif evangéliumokból is terjedelmes szövegek maradtak fenn. Kis méretéhez képest a sajtpapirusz meglehetősen sok döntőnek tűnő információt tartalmazott: nem elég, hogy Jézus feleségéről beszélt, de felbukkant rajta Mária (Magdaléna?) neve, és az is, hogy Jézus értő és méltó követője.

A kis hamis?
A kis hamis?
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ráadásul ez a töredék sem ásatáson került elő, hanem egy meg nem nevezett személy ajándékozta Kingnek. (Sajnos azonban a kutatók rendszeresen kényszerülnek ilyen forrásokra támaszkodni.) Voltak, akik azt kifogásolták, hogy a kézírás túlságosan kusza – mások ezt az érvet azzal utasították el, hogy csak azért, mert valakinek a kézírása nem szép, nem lehet figyelmen kívül hagyni az által leírt információkat.

Alaposabb ok volt a gyanúra, hogy a kézirat szövege erősen emlékeztetett Tamás evangéliumának interneten is elérhető szövegének egy részletére – annyira, hogy az online kiadás sajtóhibái is azonosak voltak a papiruszon szereplő hibákkal. Voltak azonban, akik azzal érveltek, hogy az evangelisták (beleértve a kanonizáltakat) sokat másoltak egymásról, így semmit nem jelent, ha bizonyos szövegrészek hasonlítanak egymásra.

A papirusz eredetisége mellett szólt azonban, hogy a hátoldalán korábbi, már eltávolított szöveg nyomai látszottak. A régiségben bevett szokás volt, hogy a régi, feleslegesnek ítélt szövegeket kitörölték, és így újra felhasználhatták az egyébként nem olcsó anyagot. Az azonban nehezen tűnik elképzelhetőnek, hogy ha valaki ma egy eredeti papirusz birtokába jut, akkor az azon található szöveget eltávolítsa.

A szénizotópos kormeghatározás pedig azt mutatta, hogy a papirusz eredeti. Megvizsgálták a tintát is, kémiai összetétele megegyezett a korban használt tintákéval. Persze ez sem perdöntő: amióta a kutatók színizotópos kormeghatározással vizsgálják a tárgyakat, azóta a hamisítók is rászoktak eredeti anyagok használatára. Olyan ez, mint a sportban a doppingszerek használata: a sportolónak mindig egy lépéssel a doppingellenőr előtt kell járnia, ha nem akar lebukni.

A papirusz megítélésébe egy másik papirusz hozott fordulatot. Ez is azok között a papiruszok között volt, melyet az ismeretlen Kingnek ajándékozott. Első pillantásra különösebben nem tűnt érdekesnek, mivel a jól ismert, kanonizált János evangéliumából tartalmaz egy részletet. A kopt nyelv lycopolisinak nevezett nyelvjárásában íródott – ebből a nyelvjárásból pedig nagyon kevés nyelvemlék maradt fenn. Az egyik ilyen, először 1924-ben publikált, ma már az interneten is elérhető János evangéliuma. Ez pedig zavarba ejtően hasonlít a King birtokába jutott papiruszhoz.

Balra az interneten látható szöveg, jobbra a King birtokába jutott papirusz
Balra az interneten látható szöveg, jobbra a King birtokába jutott papirusz
(Forrás: religion.blogs.cnn.com)

Nyilvánvaló, hogy a most felbukkant János evangéliuma-töredék nem más, mint az interneten megtalálható szöveg minden második sorának (pontosabban e sorok elejének) másolata. Hasonló a papirusz hátoldala is, de ott egy másik szövegrészlet sorvégeit találjuk. Ráadásul a szénizotópos vizsgálatok szerint ez a papirusz a 7.-9. századból származott, holott a a nyelvjárás a 6. századra már kihalt.

Hogyan befolyásolja mindez a Jézus feleségéről szóló töredék értékelését? Mindenesetre eleve nem jó jel, ha egy kétes eredetiségű dokumentum egyértelmű hamisítványok között bukkannak fel. Ráadásul több szakértő szerint a két papiruszt ugyanaz a kéz írta. Ha tehát az egyik hamisítvány, akkor a másik is az.

Forrásunk a cikket azzal zárja, hogy ezúttal a régimódi filológiai munka leplezte le azt a hamisítást, amire a természettudományos „CSI”-vizsgálat sem volt képes: a jó öreg bölcsészetet semmi nem válthatja fel, ha egyszer nyelvek és ősi szövegek vizsgálatáról van szó.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 licidepot 2014. május 14. 11:36

Hogy Jézus nem volt nős,ahhoz nem kell "tudálékoskodni".

2 wings 2014. május 14. 13:48

Ahhoz viszont igen - s nem "tudálékoskodni", hanem tanulni, kutatni, érvelni -, hogy az ilyen pofátlan sriblereknek (pahdőz, Nyest!) a hajára kenhessék a hamisítványait.

3 Dödölle 2014. május 14. 13:59

licidepot2014. május 14. 11:36

Azért, mert Te nem voltál ott az esküvőjükön, még lehettek házasok....

4 licidepot 2014. május 14. 14:28

@Dödölle: Hohó,hohó!Nem féltételezéseket drága,hanem tényeket.

5 licidepot 2014. május 14. 14:52

Amikor Jézus emberként élt a földön,alapíthatott volna családot.De Ő nem használta ki ezt a lehetőséget,amit szaporodási képessége nyújtott.Ez része volt áldozatának."Az ember Fia nem azért jött,hogy szolgáljanak neki,hanem hogy szolgáljon és a lelkét váltságul adja cserébe sokakért."Egyszerű életet élt,hogy szabadon tudjon szolgálni másokat.Jézus a tökéletes Ádám.Ő tökéletlen családot hozott létr rossz jellemvonásokkal.(Akik nem nyerhettek örök életet,mint nyert(ek)volna Jézus utódai.)

A mai Ádám családjából sokan megváltozhatnak.Követhetik Jézus nyomdokait,példáját,ha felöltik az új egyéniséget.

Ezeket a tényeket figyelembe véve,egy olyan ember,mint Jézus,aki szentnek tartotta a családi elrendezést egy asszony mellett meg tudta volna tenni maradéktalanul,hogy eleget tegyen az Atyja akaratának?

6 Dödölle 2014. május 14. 14:57

"...a második században voltak olyan szekták, melyek úgy hitték, hogy Jézus házas volt...."

Hogy jövök én ahhoz, hogy cáfoljam a XXI. sz.-ban !!!!! , amit a II. sz.-ban, 100 évvel Jézus halála után !!!!! biztosnak hittek ? 1900 évvel később legyek ÉN okos abban, amit AKKOR hittek ? Nem vagyok én Rasmussen !....

7 licidepot 2014. május 14. 15:19

@Dödölle: ez nem hit,hanem hiszékenység.Nem hittek benne,csak fantáziáltak.

Tudod.Sok ámító ment ki a világba.Jézus i.sz.32 ben,Péter i.sz.64 ben megjövendölte,hogy így lesz,és így is lett és van.

8 Dödölle 2014. május 14. 16:22

@licidepot:

Istent sem sokan látták, mégis hisznek benne. Vagy talán EZ A hiszékenység ?...

9 licidepot 2014. május 14. 18:06

@Dödölle: "A hit a remélt dolgok biztosítékon alapuló várása,a nem látható valóságok nyilvánvaló bizonyítása."

A hitnem hiszékenység,amit az ember el hisz megbízható bizonyítékok nélkül.Az igazi hit alaptudáson alapul.

Istent még egy ember sem látta és láthatta,mert nem maradt v.nem maradna életben.Mózes is csak az Isten dicsőségét látta.

10 Dödölle 2014. május 14. 18:13

@licidepot: Jézus nem láthatta az apját ? Péter nem láthatta Jézust ?

Egy világ dőlt össze bennem !.... És akkor Máriáról még nem is szóltam !....

11 Avatar 2014. május 14. 18:30

@licidepot: "Ez része volt áldozatának."

Mi volt a nagy áldozata?

Ha mindentudóként tudta, hogy a kivégzésbe nem hal bele, kedve szerint feltámadhat bármikor, akkor csak némi fájdalmat vállalt be...

Ennél sokkal több szenvedést viselnek el életük során más emberek...

ateistaklub.blog.hu/2013/05/08/mi_jezus_nagy_aldozata

és

ateistamembazis.hu/?p=1850 :)

"Jézus a tökéletes Ádám."

Szerintem elég tökéletlen Ádám-jelölt az, aki egyetlen gyereket se nemz. Ha rajta múlt volna, akkor kihal az emberiség.

12 licidepot 2014. május 14. 18:57

@Dödölle: Ki mondta neked ezt a sok hülyeséget?Persze igazad van,de nem érted a lényeget.Jézus hogyan születhetett meg a földre?

Jézus a tökéletes ÁDÁM!!!

Hogy miért?Járj utána,ne provokálj!

13 licidepot 2014. május 14. 19:01

@Dödölle: Szerinted Mária földi élete során látta Istent?Na ezt még senkitől nem hallottam.csak tőled!

14 Untermensch4 2014. május 14. 19:12

@licidepot: "Az igazi hit alaptudáson alapul"

az alaptudás definiálásával azért lehetnek problémák. pl e.v.d@niken bácsi művei tökéletes alaptudást adnak ha valaki hittel elfogadja hogy egyéb külső források esetleges ellentmondása tévedés/hazugság/a gonosz ármánya, és a szerző tévedhetetlen a leírtak tekintetében. a szép kerek hithez terjedelmes írott anyagok sem kellenek pl a csendes-óceán egyes térségeiben (www.google.hu/#newwindow=1&q=happy+john+frum+day )

15 menasagh 2014. május 14. 19:17

A helyzet az, hogy a biblia ami szerint Jézust Isten fiaként tiszteljük nem írja, hogy Jézus nős lett volna, sőt minden vallás elismeri Jézus létezését és prófétaként való viselkedését, tehát nekünk nincs semmi okunk kételkedni benne.

A másik érdekessége a dolognak, hogy az újszövetségi adatokon kívül nincs semmi konkrét bizonyíték Jézus létezésére márpedig a biblia egészen Ádámtól ír pontos adatokat egyes személyekkel kapcsolatban….vajon mi lehet az oka ennek a hiányosságnak

16 Roland2 2014. május 14. 21:53

@Avatar: "Szerintem elég tökéletlen Ádám-jelölt az, aki egyetlen gyereket se nemz" Úgy tudom, a teológusok szerint Jézus , mivel egylényegű, azonos természetű az Atyával, így tkp. minden ember az ő gyermeke ( sőt, ebből következik, hogy önmaga atyja is ). Minden élet a teremtő Atyától származik, az ő tudata és természete pedig Jézusban öltött testet.Tehát Jézus Krisztus magasabbrendű Ádámnál, mivel őmaga Isten (is).

17 licidepot 2014. május 15. 10:00

@Roland2: Jó lenne tisztázni valami fontos tényt.

Az emberiség Ádám bűne miat - "egy ember által jött be a világba a bűn és a bűn által a halál" - ezért váltságra van szükség,hogy ez a bűn el legyen törölve.Ez a váltság Jézus vére által ki lett fizetve.De hitet kell gyakorolni,hogy életünk legyen.

Mert a "bűn zsoldja a halál,az ajándék pedig,amelyet az Isten ad,örök élet Jézus Krisztus,a mi urunk által."

"Mert az Isten annyira szerette a világot,hogy az Ő egyszülött Fiát - nem Istent,hanem a Fiát! - adta,hogy mindaz,aki hitet gyakorol benne,el ne pusztuljon,hanem örök élete legyen."

"Az pedig az örök élet,hogy ismeretet szerezzenek rólad,az egyedüli igaz Istenről,és arról,akit elküldtél,Jézus Krisztusról."

Tehát a küldött nem küldő.

18 Roland2 2014. május 15. 10:57

@licidepot: A katolikus értelmezés szerint az Atya, a Fiú és a Szentlélek nemcsak természetét, de öntudatát tekintve is azonos és oszthatatlan, a köztük lévő viszony csak látszólagos, hiszen egy Létezőt jelenítenek meg. Ha a három személy tkp. egy ( Jézus azt mondta : „Amint te, Atyám bennem vagy s én benned..." ), akkor Jézus , aki egy az Atyával, miért ne tekinthetne gyermekének minden embert ?

19 Avatar 2014. május 15. 13:50

@licidepot: "Jó lenne tisztázni valami fontos tényt. Az emberiség Ádám bűne miat ..."

Jó lenne tisztázni valami fontos tényt.

Az Isten által földből gyúrt első ember, Ádám csak a mesekönyvben létezett, így az általa elkövetett bűn is csak a mesék világára hathatott ki, és az is csak mese, hogy e bűn miatt bármiféle megváltásra volt/van szükség.

20 deakt 2014. május 15. 15:13

mek.oszk.hu/02000/02043/html/430.html

" (Zárójelben jegyzem meg, hogy mennyire mérhetetlenül komikusnak találtam mindig, hogy akadhattak emberek, akik – főleg a három szinoptikus evangélium25 elolvasása után – egy percig is komolyan el tudták képzelni, hogy Krisztus nem létezett, és valaki kitalálta őt. Egy annyira pregnáns személyiség képe bontakozik ki előttünk ezekből, hogy ha ezt valaki irodalmi műnek találta ki, akkor az a valaki volna a világ legjelentősebb vallásalapítója.)"

Bibó István

21 Fejes László (nyest.hu) 2014. május 15. 15:31

@deakt: A kérdés nem csupán az, hogy létezett-e Jézus, hanem az is, hogy „hány Jézus” létezett. Nem feltétlenül abban az értelemben, hogy több nagy jelentőségű próféta lett volna, de könnyen lehet, hogy olyan történeteket, eseményeket, példabeszédeket stb. kapcsolnak Jézushoz vagy tulajdonítanak neki, amelyeket valójában nem vele estek meg, amiket nem ő mondott stb. A hírek jó ideig pletykaszerűen terjedtek, és jó idő eltelt, mire egyáltalán írásba foglalták őket...

22 licidepot 2014. május 16. 11:20

@Fejes László (nyest.hu): Ezt az állítást be kell bizonyítani!Ha bárki meg tudja tenni,azonnal elhagyom a vallásomat.

23 Avatar 2014. május 16. 13:30

@licidepot: Ajánlom figyelmedbe a tavaly elhunyt Vermes Géza munkásságát, aki a Holt-tengeri tekercsek és Jézus életének elismert szakértője volt.

Nem vallásos zsidó családból származott, 7 évesen lett keresztény, katolikus papként kezdett bele Jézus életének kutatásába, teológiából doktorált, majd pár évvel később a Holt tengeri tekercsekkel kapcsolatos kutatási eredményei hatására el is hagyta a keresztény vallást és judaizált.

24 deakt 2014. május 16. 14:06

@Fejes László (nyest.hu): szerintem teljesen felesleges erről gondolkodni (magam amúgy Bibó pártján vagyok) ugyanis a lényeg magában az újszövetségi tanításban rejlik, amely láthatóan a világ legpozitívabb gondolat- és - nevezzük így - "életstílus"rendszerét teremtette meg - és éppen ezért nem tudnak vele sokan mit kezdeni, és ezért megy a vitatkozás ilyen apró felesleges részleteken ...

25 imi60 2014. május 16. 22:36

2000 évvel ezelőtt milyen irata volt arról az embereknek , hogy megnősült?

26 imi60 2014. május 17. 11:05

@deakt: és megvalósult ez a gondolat valaha is?

27 Avatar 2014. május 17. 17:57

@deakt: "az újszövetségi tanításban rejlik, amely láthatóan a világ legpozitívabb gondolat- és - nevezzük így - "életstílus"rendszerét teremtette meg"

Mi is lenne ez a tanítás/életstílus?

A Lev 19.18 megismétlése?

"Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr."

28 Untermensch4 2014. május 17. 20:29

@licidepot: "Ezt az állítást be kell bizonyítani!" ha valaki ugyanezt mondja a bibliára, a válasz a hit.

a könyv belső ellentmondásai pedig rendre magyarázkodásba torkollanak. a különféle magyarázatok között pedig mi alapján lehet különbséget tenni? hit alapján.

azért értékelem az elszántságodat. nyelvészek megtérítése pusztán írott szavakkal, kb olyan mértékű feladat mint pilótát meggyőzni a chemtrail-ről...

29 Untermensch4 2014. május 17. 20:38

@deakt: vagy a legnagyobb volumenű összeesküvés arra irányulóan hogy az emberek mondjanak le a szabad akaratról...

30 hun 2014. május 18. 11:32

@Avatar: az ún. kereszténység "hivatalos" neve:

érdek nélküli szeretet vallása.

ebben benne van minden, amit tudni kell.

31 imi60 2014. május 18. 13:10

a HIT az nem bizonyító erejű. Én hiszek a húsvéti nyúlban pl. Húsvét van, nyúl van , tojás van.Tele van a média meg a boltok vele akkor az létezik . Hit van azt mégis másról nem szól a kereszténység története mint öldöklésről. De rögtön ez elején már ott van.Káin és Ábel. Arról nem is beszélve, hogy a kereszténységnél van sokkal de sokkal régebbi vallás is mind a mai napig. És ők teljesen másban hisznek. Nem túl nagy a választék de lehet választani ki miben higgyen vagy ne higgyen.

32 hun 2014. május 18. 13:52

a Tan és a tannal egybehangzó életút a bizonyító erejű.

a nyugati civilizáció érdekből vette föl ezt a vallást, érdekből terjesztette és gyilkolt a nevében. de ez annyira magas, h csak kevesen veszik észre...mert ahhoz gondolkozni kéne.

Információ
X