Az MTI a következő hírt közölte:

Genetikusok is megbecsülték az Iliász keletkezésének korát. A brit és amerikai kutatók az emberi gének mutációinak végigkövetéséhez hasonló módszert használtak, csak éppen gének helyett szavak változását figyelték. Végeredményül időszámítás előtt 762-őt kaptak, plusz-mínusz 50 évvel.

Mindez egybevág, mondhatni megerősíti az eddigi, történészi becsléseket a mű keletkezési idejéről, biztosat azonban nem lehet tudni, de még azt sem, hogy élt-e egyáltalán Homérosz, és hogy volt-e valóban trójai háború. Bár a megrögzött Trója-kutató Heinrich Schliemann a 19. században feltárt a mai Törökország északnyugati részén egy erődromot, és bizonyítékokat lelt arra, hogy a helyen az időszámítás előtti 12. században háború dúlt, ám hogy az Trója és egy idegen hatalom között folyt-e, vagy belharc volt, nem tudni. Azt viszont igen, hogy az Iliász évszázadokkal később íródott. Mark Pagel, az angliai Readingi Egyetem evolúció-szakértője észak-amerikai tudósokkal – Eric Altschuler genetikussal és Andreea S. Calude nyelvésszel – nyomozta genetikai kutatómódszerrel az Iliászt. Pagel szerint ez nem meglepő.

„A nyelvek ugyanolyan rendkívülien viselkednek, mint a gének. Megpróbáltuk feltérképezni a nyelvi evolúció szabályszerűségeit, és tanulmányoztuk Homérosz szókincsét, szóhasználatát. Az elemzéshez Morris Swadesh amerikai nyelvész jó fél évszázada összeállított szógyűjteményét vettük alapul. Ezen a nagyjából 200 tételes listán olyan szavak vannak, amelyek minden nyelvben, minden kultúrában fellelhetők, például testrészek, színek, rokoni kapcsolatok kifejezései. Az Iliászban 173 swadeshi alapszó fordul elő – idézte a Life Science amerikai hírportál Pagelt.

A kutatók megvizsgálták a kiszitált szavak múltját – az Iliász keletkezéséhez képest – egészen a trójai háború koráig visszanyúlón, továbbá a szavak változásait az Iliász megszületésétől egészen napjainkig, így a hettiták nyelvétől kezdve a modern görögig tanulmányozgatták őket.

Ezután tegye fel magának a kérdést az olvasó: érti-e, a kutatók milyen módon számolták ki az Iliász korát. Tessék csak nyugodtan puskázni, újra el lehet olvasni a szöveget, akár háromszor is, nem sietünk sehova. Nem? Az angolul tudók próbálkozhatnak a Life Science eredeti cikkével is (pontos címét az MTI elhallgatja), abból sem lesznek sokkal okosabbak. Lássuk tehát, mit lehet kibogozni a hírből!

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kulcsot mindenképpen Morris Swadesh nevének felbukkanása jelenti. Bár számos egyéb kutatási témával is foglalkozott, neve leginkább az úgynevezett Swadesh-lista miatt közismert. Ez az a lista, amiről a  cikkben szó van. A lista 207 szót, pontosabban inkább jelentést tartalmaz: ezek olyanok, melyek az alapszókincs magját képezik, azaz a legkevésbé hajlamosak a változásra a nyelvekben. (Később bizonyos kritikák hatására maga Swadesh korlátozta 100 szavasra a listát.) Erre a listára azért volt szüksége, mert úgy vélte, segítségével bizonyos bonyolult nyelvészeti kutatások néhány egyszerű számítási művelettel kiválthatóak.

Swadesh úgy vélte, hogy a nyelvek rokonsági foka úgynevezett lexikostatisztikai módszerekkel is megállapítható: minél közelebbi rokon két nyelv, annál több közös (ősi) eredetű szó lesz a saját Swadesh-listájában. Ezt az elképzelést azonban a történeti nyelvészek nem fogadták el – főleg azért, mert ahhoz, hogy biztosan megállapítsuk, hogy egy szó ősi eredetű-e, már mélyreható kutatásokat kell végeznünk, és ezeknek része a nyelvek közötti rokonsági viszony megállapítása is. Swadesh módszerét tehát csak akkor lehet alkalmazni a rokonsági viszonyok feltárására, amikor azokat már feltártuk.

A másik cél, amelyre Swadesh a listáját használta volna, a glottokronológia, azaz a rokon nyelvek szétválási idejének meghatározása lett volna. Swadesh ezt a módszert a szénizotópos kormeghatározás mintájára alkalmazta volna: úgy vélte, ahogy a szén 14-es izotópjai is meghatározott idő alatt feleződnek, ugyanúgy a nyelv alapszókincse is meghatározott sebességgel változik. Ha tehát tudjuk, hogy két nyelv alapszókincse (itt: a listán szereplő szavak) mekkora százalékban azonos eredetű, akkor ebből ki tudjuk számolni a két nyelv szétválásának idejét. Az indoeurópai nyelvek vizsgálata alapján Swadesh úgy vélte, hogy 1000 év alatt az alapszókincs 14%-a változik meg – mondanunk sem kell, ehhez már ismernie kellett az indoeurópai nyelvek szétválásának időpontját. A legfőbb kritika azonban az volt, hogy egyáltalán nem tűnik igaznak, hogy a nyelvek egyenletes sebességgel változnak: sőt, inkább úgy tűnik, hogy vannak olyan korszakok, amikor gyorsan sok változás következik be, és vannak olyanok, amikor a változás lelassul. Ez igaz az alapszókincsre is.

Jelenet az Iliászból egy etruszk vázán
(Forrás: Wikimedia Commons)

Láthatjuk tehát, hogy olyan módszerről van szó, amelyet a nyelvészek mára elvetettek, legfeljebb kiegészítő eszközként használják, kutatási eredményeket nem építenek rájuk. Mégis, úgy tűnik, ez az a módszer, amelyre az Iliász korának megállapítását alapozták. Hogyan csinálhatták?

Az világosnak tűnik, hogy megvizsgálták az Iliász szövegét, és kikeresték azokat a szavakat, amelyek a Swadesh-listán szerepelnek. 173-at közülük meg is találtak. Ezután megnézték, hogy a mai görögben e szavak közül ugyanebben a jelentésben mennyi használatos még ma is, majd különböző számítások alapján kaptak egy eredményt. Szerencséjük volt, és kb. olyan eredményt kaptak, mint amilyet mások más módszerek alapján.

Az azonban sokkal rejtélyesebb, hogyan kerül ide a hettita. Az tény, hogy a trójaiak hettiták voltak, de magában az Iliászban legfeljebb néhány hettita tulajdonnév fordul elő, az is meglehetősen eltorzult formában. Mivel a hettita indoeurópai nyelv, elképzelhető, hogy ennek és a homéroszi görögnek a távolságát próbálták glottokronológiai módszerrel meghatározni – ez azonban már csak ezért is bizonytalan, hiszen az indoeurópai alapnyelv korát sem tudjuk pontosan.

Ehhez vegyük hozzá, hogy a kutatáshoz szükség lehetett nyelvészekre, az viszont végképp érthetetlen, mit kereshettek benne genetikusok. A gének mutációi alapján ugyan szoktak kort meghatározni (hasonlóan a szénizotópos vizsgálatokhoz), de a nyelvre vonatkozó kutatásokban éppúgy nincs keresnivalója genetikusnak, mint ahogy magfizikusnak sincs.

Összességében tehát azt kell gondolnunk, hogy megint a jól ismert esetről van szó: egy kutató, aki a saját szakterületén bizonyos eredményeket elért (vagy éppen azért, mert nem ért el), úgy gondolja, hogy könnyedén elérhet sikereket más tudományterületeken is. Ott aztán az adott tudományágban használhatatlan, a kutatás tárgyára nem alkalmazható módszereket használ, és így ér el valamilyen eredményt. Ám a kutatás azáltal, hogy nem valamilyen szenzációs, minden eddigi eredménytől eltérő felfedezéssel szolgál, hanem „igazolja” az eddigi, más módszerrel elért eredményeket, semmivel sem lesz hitelesebb.