nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Magyar égre magyar csillagot!
Magyar karácsony Ópusztaszeren

Már több száz üzenet összegyűlt a Magyarok Karácsonyára Ópusztaszeren; a december 17-én megrendezendő programra a világ minden tájáról érkeznek a gondolatok.

MTI | 2011. december 18.
|  

Tokovics Tamás az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója az MTI-nek elmondta: a negyedik alkalommal megrendezett programnak idén is van központi témája. Minden évben a szeretet áll a középpontban, de az első időszakban a határon belül az árvákkal, elesettekkel foglalkoztak kiemelten, majd a külföld felé fordultak, a határon túli magyarokat is várták karácsonyra, Ópusztaszerre. Idén ennél is nagyobb a kitekintés, hiszen a világ minden tájáról várják a karácsonyi gondolatokat és a vendégeket.


Az idei karácsonyfa nem díszekben, hanem karácsonyi gondolatokban pompázik majd. A szervezők szemelvényeket állítanak össze az érkezett üzenetekből, több kategóriában. Így a legkisebb gyermek magyarságnak szóló üzenete mellett, a résztvevők egyebek mellett hallhatják a legidősebbtől származót, a legmesszebbről érkezőt és a legfrappánsabbat is. Az üzeneteket Császár Angéla és Bács Ferenc Jászai Mari-díjas színművészek olvassák fel. Gondolatait megosztja majd az Aranycsapat egykori tagja Buzánszky Jenő is a jelenlevőkkel, aki ha teheti személyesen is megjelenik majd mondta el a park igazgatója.

A vendégek közt lesz Feszty Zsuzsa, a körképet festő Feszty Árpád leszármazottja, aki a Felvidékről érkezik, de jönnek vendégek Ausztráliából és a Délvidékről is tette hozzá.

A gondolatokat elektronikusan – uzenetanemzetnek@opusztaszer.hu címre és papír alapú képeslapon 6767 Ópusztaszer, Szoborkert 68. „Üzenet a Nemzetnek” jeligére – valamint a 62/275-133 – as telefonszámon lehet eljuttatni. Az üzenetek helyet kapnak majd egy emlékalbumban, és később felkerülnek a park honlapjára is.

A rendezvény támogatója a Magyar Örökség és Európa Egyesület, fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A programon díszvendégként részt vesz és beszédet mond Schmittné Makray Katalin. Az ünnepség kapcsán a részt vevő egyházak képviselői elindítják a karácsonyi imaláncot a magyar nemzetért.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X