János nevű olvasónk nem először örvendeztet meg minket furcsa mondatokkal:

Mai gyöngyszem: „Levágott katona feje”. Helyesen nem „katona levágott feje” lenne? Csak nekem furcsa ez a szórend?

Természetesen olvasónknak igaza van, a melléknevek és melléknévi igenevek jelzőként mindig az őket közvetlenül követő főnévhez kapcsolódnak. Mivel a levágott után a katona áll, a mondat csak úgy értelmezhető, hogy a katonát vágták le.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Élőlényekre azonban a levág igét csak akkor alkalmazzuk, ha a megölése azt a célt szolgálja, hogy belőle táplálékot készítsünk (levágták a disznót/juhot/tyúkot/stb.). Emberekkel ilyen fokú szörnyűség szerencsére ritkán történik meg. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy korábban a levág használatos volt ’kardvágással megöl, lekaszabol’ jelentésben is – historizáló kontextusban a levágott katona már nem is olyan furcsa.

Levágott
(Forrás: shop.pto.hu)

A mai szemmel mégis furcsa megfogalmazás hátterében azonban talán nem ez áll, hanem a levágott katonafej szerkezettel való interferencia (kölcsönhatás). A két főnév által alkotott összetétel (katonafej, asztalláb) gyakran ugyanazt jelenti, mint a velük alkotott birtokos szószerkezet (katona feje, asztal lába), de sok tekintetben másképp viselkedik. Az egyik különbség, hogy a jelző az első esetben „átugorja” az összetételi előtagot: a hosszú asztalláb esetében a láb a hosszú (szemben a hosszú asztal lába szerkezettel, ahol az asztal). A szerző először talán levágott katonafejet szeretett volna írni, majd a katonafejt inkább katona fejére cserélte, de elfelejtette elvégezni a szükséges szórendi módosításokat. Hiba, hiba, de azért talán fejvesztéssel nem kéne az elkövetőjét sújtani.