nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Letiltották a magyar adást Szlovákiában

A közszolgálati Szlovák Televízió (STV) vezetése egy nappal a sugárzás előtt leállította a magyar szerkesztőség egy vitaműsorának sugárzását.

MTI | 2010. január 21.
|  

A közszolgálati Szlovák Televízió (STV) vezetése egy nappal a sugárzás előtt azért állította le a magyar szerkesztőség Terítéken című vitaműsorának sugárzását, mert kiegyensúlyozatlannak találta azt. A műsornak szerdán késő este kellett volna adásba kerülnie, de helyette egy korábbi ismétlését láthatták a nézők – írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.

„A vita nem volt kiegyensúlyozott, csak az egyik oldal álláspontja hangzott el” – mondta a lapnak Peter Susko, az STV szóvivője. Roman Lipták, a televízió programigazgatója a felvett anyag átdolgozását kérte a nemzetiségi szerkesztőségtől.
Debnár Klára, a szerkesztőség vezetője azonban bízik abban, hogy az STV vezetősége megváltoztatja véleményét. „Bízom benne, hogy a műsort február 3-án láthatják a nézők" – mondta az Új Szónak.

Öllös László politológus szerint a vita nem kifejezetten politikai jellegű volt. „A legkülönfélébb témák merültek fel, történelemről, gazdaságról, kultúráról, államról beszélgettünk” – mondta a politológus. Úgy véli, az STV vezetésének döntése öncenzúra, mivel még a köztévé sem köteles egy műsoron belül biztosítani a teljes kiegyensúlyozottságot.

„Az adásidő egészét tekintve kell betartani a kiegyensúlyozott tájékoztatás feltételét” – állítja a politológus. „A jelenlegi ideges politikai helyzetben úgy látszik, megriadt az STV vezetése” – jegyezte meg. Sidó H. Zoltán, az Új Szó főszerkesztő-helyettese szerint a négy résztvevő közül ugyan senki sem dicsérte a kormányt, de nem hangzottak el éles kirohanások sem ellene.

Az STV-t nem egyszer vádolták már azzal, hogy elfogult politikai vitaműsorokat készít, nagyobb teret ad a kormánypártoknak, mint az ellenzéknek. Az 5 perc múlva 12 című műsorban szerepelt már egyedül Robert Fico miniszterelnök, de Ján Slota, az SNS elnöke is.
A televízió vezetése ősszel megakadályozta a Riporterek című műsor egyik adásának sugárzását, amely a Viera Tomanová népjóléti miniszter támogatásával létrejött szociális vállalatokkal kapcsolatos problémákat taglalta. A műsort egy későbbi időpontban végül leadták, miután a tévétanács nem talált benne kivetnivalót. A műsor szerkesztőjével, Martina Kubániovával azonban az STV idén nem hosszabbított szerződést.

A Sme című liberális napilap úgy tudja: a műsort azért nem engedték a képernyőre, mert a vitában inkább a Magyar Koalíció Pártjának, semmint a Híd pártnak a nézetei kaptak teret. Öllös szerint viszont a műsort azért tiltották le, mert a vita a posztkommunizmusról és a nacionalizmusról szólt, s arról, hogy „mi folyik ma Szlovákiában”.

Információ
X