nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kétnyelvű CD

Mintegy 120 hivatali űrlap és formanyomtatvány szlovák és magyar nyelvű változata található azon az adathordozó cd-n, amelyet a napokban küldött el a felvidéki magyar önkormányzatoknak a Pro Civis polgári társulás, hogy ezzel is segítse a polgárok anyanyelven való ügyintézését – közölte az MTI-vel a szervezet hétfőn.

MTI | 2013. június 25.
|  

„Részint a polgárokat akarjuk arra biztatni, hogy kérvényük, igényük beadásakor bátran használják anyanyelvüket, másfelől az önkormányzatoknak kívántunk segítséget nyújtani az eljárás lebonyolításában” – mondta a kezdeményezés céljairól az MTI-nek Őry Péter, a Pro Civis elnöke, a Magyar Közösség Pártja (MKP) önkormányzatokért felelős alelnöke.

A kezdeményezés alapját a Szlovákiában jelenleg hatályos kisebbségi nyelvhasználati törvény adja, amely azokon a településeken, ahol egy adott kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, a hivatalok számára kötelezővé teszi a kisebbségi nyelv használatát az ügyintézés során.

A kisebbségi nyelv használatára azonban csak abban az esetben kötelezi a törvény a hivatalt, ha azt az érintett kezdeményezi. Erre a gyakorlatban nem egy esetben azért nem kerül sor, mert a kérelmező vagy nem ismeri ezt a jogát, vagy nem áll rendelkezésre magyar nyelvű nyomtatvány a hivatalokban.

Az ilyen és ehhez hasonló fennakadások kiküszöbölését is célozza a Pro Civis, amely az elmúlt két évben mintegy 120 ilyen formanyomtatványt, illetve csaknem negyven, főként a helyi és regionális önkormányzatokat érintő törvényt, fordíttatott le magyarra. Ezek folyamatosan kerültek és kerülnek fel a társulás honlapjára, ahonnét ingyenesen letölthetőek.

„Tapasztalatunk azonban az, hogy több önkormányzat, főként a kisebb településeken, még mindig nehézkesen fér hozzá az internethez, mások pedig nem ismerik honlapunkat, és ezért nem tudnak élni a lehetőséggel. Ezért döntöttünk úgy, hogy ezen a módon is segítjük őket” – fejtette ki Őry Péter. Megjegyezte: a napokban 511 felvidéki településre küldték ki a nyomtatványokat tartalmazó CD-t. Hozzátette: már a közeljövőben eljuttatják a magyar települések önkormányzatainak az úgynevezett „Pro Civis füzetek” nemsokára megjelenő, 5-6. számát, amelyekben újabb, hatályos törvényeket tesznek hozzáférhetővé magyar nyelven is.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X