Géza keresztnevű olvasónk két családnév jelentése, pontosabban az ő általa adott megfejtések helyessége után érdeklődik. Az első név a Helenkár:

„Én arra jutottam, hogy a Helenkár a szlovák ’halenku’ – ’szűr’ szóra megy vissza +ár foglalkozás képzővel.”

Ez a ritka név a jelenkorban a magyar vezetékes telefonkönyv szerint Kerekegyházán és környékén van jelen, nem messze az egy korábbi cikkben tárgyalt Orgoványtól. A név izoláltsága megengedi, hogy egyetlen alkalmi a > e hangváltozással eredeztessük a Halenkár alakból. Annál is inkább, mert a helység a XIX. sz. közepén települt újra, előtte a török óta puszta volt. Ennek során a környező szlovák településekről (mint pl. Dabas-Sári, Albertirsa-Alberti, Kiskőrös) is jöhettek telepesek, akiknek a vezetékneve az új nyelvi környezetben részlegesen magyarosodhatott. A kapcsoltságra utal, hogy a Halenkár név viselőit sem messzire adatolja a mai telefonkönyv: Kecskemétről, Ócsáról, Tatárszentgyörgyről. Ez utóbbi helyen a RadixIndex már az I. világháború alatt említi a nevet.

Juraj Halenár szlovák válogatott labdarúgó
(Forrás: ČTK / Marián Peiger)

A szlovák-morva halena ’szűr’ a délszláv (elsősorban szerb-horvát) хаљина ~ haljina ’női ruha, öltözék, köntös; gúnya; kabátféle’ szó átvétele a szlovák-morva haliť ’burkol, takar’ ige alapján történt népetimológiás átértelmezéssel. Az alapszót a régebbi etimológiai irodalom az oszmán-török halı ’szőnyeg’ szó átvételének vélte, újabban azonban az ősszláv *choliti ’körülvesz, (körül)ölel, védelmez’ ige származékának tartják.

A Halenkár név mögött a szlovák és morva területen ismert halena (haliena) ’szűr(kabát), szűrkankó’ szó áll. A kicsinyítő képzős halenka (halienka), amelynek használata a szűkebb szlovák területre korlátozódik, egyrészt ennek a rövidebb változatát jelentette, amelyet magyarul térségenként ’szűrkankó, kisszűr, szűrdolmány’ névvel illettek, másrészt vastagabb szövetből készült ’női ujjas, blúz’-t. Az ilyen férfi ruhadarabokat készítő ’szűrszabó’-t szlovákul halenár-nak hívják, de ennek a szónak van átvitt jelentése is (amely a morvában elsődleges): ’szűrt hordó ember’, azaz ’falusi, paraszt’. Szemben a szlovák kabátošsal, morva kabacjárral, aki kabátot viselt, tehát ’városi, úrféle szerzet’ volt. A halenkár a szlovákra jellemző szó, és csak átvitt értelemben használatos. Ez esetben az -ár végződés ugyan formailag foglalkozásnév-képző, valójában a népiségben szokást, kedvtelést is jelölhet.

Azaz a Halenkár név első viselőjét a szlovák környezete a szűrviseletéről nevezte el, netán szegényebb volt, hogy jobb anyagból legyen a ruházata, esetleg kisebb helyről, faluból, tanyáról költözött be valamilyen polgáriasultabb településre.

Csácsói (Nyitra vm.) szlovákok halen(k)ában
(Forrás: mek.oszk.hu / dr. Sziklay János: Nyitravármegye lakossága (Magyarország vármegyéi és városai))

A második név, mely Gézát érdekli, a Czibusák:

A Czibusák latin eredetű lehet. Amennyiben főnévi eredetű, akkor ’étel’ jelentéssel, melléknévi igenévként a ’cibo’ igéből képzett ’cibus’ ’etetett’ jelentéssel. Ez utóbbi valószínűbb személynév adásnál (jól etetett gyerek, vagy jól táplált, kövér ember), az előbbi esetben talán foglalkozásra utalhat. Ehhez járult +ak családnév képző.

Itt nem jó a megérzés. A magyar névkincs esetén alapvetően három forrásból jöhetnek latin etimológiájú nevek:

1. latin eredetű egyházi személynevekből, pl. latin Antonius > magyar Antal;

2. latin eredetű magyar közszavakból lett nevekből, pl. latin angelus > magyar angyal > Angyal;

3. a főként a 16–18. sz.-i humanizmus korára jellemző névlatinosítással, pl. latin faber ’mesterember, kovács’ > fabri egyes szám birtokos esetű alakja > magyar Fábri ~ Fábry.

Az olvasó felvetésével szemben a latin cibus szóalak nem lehet ’etetett’ értelmű befejezett melléknévi igenév, hiszen a supinum-tő, amelyből az ilyen alakok képződnek, mindig -t-re vagy -s-re (-x-re) végződik. A megfelelő ’etetett, abrakolt’ értelmű latin szó (hímnemben) a cibatus.

Az első két esetet különösebb vizsgálat nélkül kizárhatjuk, mivel nem adatolható, hogy a latin cibus ’élelem, táplálék; abrak; csalétek’ szót átvette volna a magyar nyelv, sem egyházi személynév nem lett belőle. A harmadik eset, a névlatinosítás ugyan elvileg szóba jöhetne, de erős érvek szólnak ellene. Egyrészt a latinosítás eleve a nemzeti jelleg elfedését célozta, valamint a nevek kialakulási időszakának végén történt, így nem találtam olyan példát, ahol tipikus népnyelvi toldalékkal bővült volna, esetünkben a szláv -ák (-ak) képzővel. Másrészt ezeknek a neveknek a kiejtése az erasmusi (nemzetközi) módot követi, így a latin s olvasata [sz], vö. Molitorisz (< latin molitoris e. sz. birt. e. <: molitor ’molnár’), Méliusz Juhász Péter (< újkori latin melius ’juhász’ < ógörög μῆλον [mélon] ’juh, kecske’ + latin -ius vonatkozást jelző képző) stb. A kérdezett névben azonban [s] hangot ejtünk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A szláv -ák (-ak) képző nyelvtörténeti okok miatt a tőmássalhangzó palatalizációjával („lágyulásával”) jár, ez a torokhangok esetén az alábbi változásokat jeleni: ch (h) > š [s], g (h) > ž [zs], k > č [cs]. Tehát az -ák (-ak) előtti š előzménye több hang is lehet. — Figyelni kell arra, hogy a h betű a különböző latin betűs szláv helyesírásokban eltérő hangot jelöl, és ezek palatalizált párja is eltérő. Az ezzel a betűvel jelölt hang a felsőszorb, cseh-morva, szlovák, ukrán-ruszin és fehérorosz nyelvekben a zöngés g, a többi szláv nyelvben pedig a zöngétlen ch fonémának megfelelően változik.

A Czibusák nevet így semmi esetre sem lehet a latinra visszavezetni. Ellenben illik abba a szláv névsorba, amelynek tagjai pl. (a) Antušák, Babušák, Belušák, Brnušák, Celušák, Černušák, Dorušák, Hanušák, Ilušák, Jašušák, Jendušák, Katrušák, Marušák, Matušák, Mik(l)ušák, Pecušák, Šimušák, Vojtušák, ill. (b) Belušák, Padušák, Pastušák, Pecušák. A felsorolt nevek szlovák példák, de sok más szláv nyelvből is idézhetnénk hasonlókat. Ezek úgy álltak elő, hogy az (a) esetben egy szlávok által használt alapnévhez járult az -uš(a) kicsinyítő képző, majd a szláv -ák (-ak) képző, amely a nyelvek egy részében kicsinyítő-kedveskedő, más részükben nagyító-rosszalló. Vö. Anton ’Antal’ > Antuš > Antušák, Belo ’Béla’ > Beluš > Belušák, Peca > Pecuš > Pecušák. — A (b) esetben pedig egy -úch(o) ~ -uch(o) ~ -uš(o) végű szláv közszó kapta meg az -ák (-ak) képzőt. Vö. beluch ’fehér ló’ > Belušák, padúch ’gazember, semmirevaló’ > Padušák, pastúch ’pásztor’ > Pastušák, pecúch ’otthonülő ember’ > Pecušák.

A fenti felvetést azzal lehet tesztelni, ha sorban lefejtjük a végződéseket, és mindegyik lépésben ellenőrizzük, hogy adatolható-e a rövidebb alak névként, ill. közszóként; és ha igen, akkor hol. Az adott esetben is, bár igen ritka névről van szó, a Cibuš létezik ma is Morvaországban, a Cibusch Ausztriában (de alakilag nyilvánvalóan nem német), az ukránban pedig előfordul a цибух [cibuch], a lengyelben pedig a cybuch  A magyar csibuk szó azonos eredetű a lengyel cybuch-hal: az oszmán-török çubuk [csubuk] ’hajtás; bot, pálca; szipka, pipaszár’ szó nyelvjárási çıbuk (kb. [csibuk]) alakjára megy vissza. A lengyelbeli [c] < [cs] hangváltozás a keleti (mazúriai és kis-lengyelországi) nyelvjárások sajátja. A többi c-ző szláv alak vagy a lengyel forma, vagy a szláv cíb ’üreges szár’ szó népetimológiás hatását tükrözi.’(hosszú szárú, kupak nélküli) pipa, csibuk’ közszó, és ez utóbbiakból ilyen alakban is vezetéknév lett. Lengyel területen a Cyba, Cseh- és Morvaországban a Ciba családnév található meg a jelenkorban. Így tehát a szláv eredetet elemeiben is lehet igazolni, amelyet megerősít, hogy a Czibusák nevet a RadixIndex az I. világháborúhoz kapcsolva a szlovák telepítésű Nyíregyházáról adatolja. Az, hogy egy ritka szláv név a jelenkorban csak a mai Magyarország területén fordul elő, nem zárja ki a szláv etimológiát, mert a családnevek kialakulásának a korszakában jelentős szláv lakosság élt itt, akik a törzsnépességtől némiképp eltérő névkincset alakíthattak ki.

Csibukot szívó török
(Forrás: Wikimedia Commons / Giacomo Ceruti (1698–1767))

A név tehát szláv, ezen belül is északi szláv, de egyértelmű etimológia nem állítható fel. A fenti listán is látható, hogy pl. a Belušák, Pecušák neveknek több magyarázata is lehet. Én az alábbi lehetőségeket látom, a felsorolás sorrendje tükrözi az általam vélt valószínűséget:

A név szláv -ák (-ak) nagyító-rosszalló képzővel keletkezett …

I. apanévként a lengyel, (kárpát)ukrán, esetleg keleti szlovák Cybuch ~ Цибух [Cibuch] ~ Cibuch személynévből;

II. szokásra utaló ragadványnévként a fenti nyelvek cybuch ~ цибух [cibuh] ~ cibuch ’(hosszú szárú, kupak nélküli) pipa, csibuk’ szavából;

III. apanévként a morva, esetleg nyugatszlovák, lengyel, cseh Cibuš(a), Cybusz(a) személynévből, amely szláv -uš(a), -usz(a) kicsinyítő képzővel lett a Ciba (Cibo), Cyba (Cybo) alapnévből. Ez utóbbi lehetséges etimológiái:

1. Személynévi eredettel:

a) a ma szlovákul Ctibor, lengyelül pedig Cibor, Czcibor, Ścibor alakokban anyakönyvezhető, az ősszláv *čьstь ’tisztelet; hírnév; becsület’ és *bor[ti] ’küzd, harcol’ tagokból álló, régi szláv összetett személynév rövidült, köznapi formája;

b) a régi német Zibbe személynév honosodása, amely elsősorban az ’aprójószág, kis termetű háziállat (nyúl, juh, kecske, kutya) nősténye; léha, züllött nő’ értelmű, azonos hangalakú köznévre megy vissza, de egybeeshetett vele az ófelnémet sigu (< ógermán *seġaz) ’győzelem’ előtagból, valamint b- kezdetű utótagból álló összetett germán személynevek egyikének a rövidülése is, vö. főként Zi(e)bold < Siebold < Sigibald, Ziebart(h) < Sie(g)bert < Sigibert.

2. Ragadványnévi, tulajdonságra vagy hasonlóságra utaló eredettel:

a) az ukrán циба [ciba] ’hosszú lábszár’, lengyel nyelvjárási cyby ’ua.’ közszó;

b) a cib! hívószóból eredő állatnév: (i) lengyel cyba (ciba) ’kecske; (átv.) fika’, orosz цыба [ciba] ’ua.’, (ii) cseh nyelvjárási ciba ’csibe’, morva cibuška ’ua.’;

c) a cseh-szlovák cíb ’üreges szár (főként hagymáé)’, ukrán цибок [cibok] ’ua.’ közszó;

d) a cseh cibat(i), morva cibať ’tipeg, topog’ ige töve.

Az -us a magyarban is kicsinyítő képző (pl. Imrus, Katus), így felmerülhetne, hogy a szláv -ák (-ak) képző előtti alapnév a magyarból is átkerülhetett szláv környezetbe. Ez ellen szól, hogy a magyar toldalék szinte kizárólag rövidült személynevekhez járul, és a Cib névtövet magyar környezetben nem tudtam igazolni. Az Árpád-kori forrásokban található Ciba, Cyba nevekhez inkább [cs]-s ejtést társítanak, amelyet egyrészt a korabeli Csiba, Csyba írásformák is alátámasztanak, másrészt az a tény, hogy [cs] ejtéssel maradt fent magyar családnévként. Ezért magyar etimológiával nem számolok.

Pipázó debreceni deák Csokonai József kéziratos naplójában
(Forrás: mek.oszk.hu / Magyar néprajzi lexikon)

Források

Bartoš, František: Dialektický slovník moravský. České Akademie, Praha, 1906.

Bernolák, Anton: Slowár Slowenskí Češko-Laťinsko-Ňemecko-Uherskí seu Lexicon Slavicum Bohemico-Latino-Germanico-Ungaricum. Tom. I–V. Buda, 1825.

Boryś, Wiesław: Słownik etymologiczny języka polskiego. Wydawnictwo literackie, Kraków, 2005.

Ďurčo, Peter a kol.: Databáza vlastných mien a názvov lokalít na Slovensku. ELRA, Paris, 1998.

Fehértói Katalin: Árpád-kori személynévtár (1000–1301). Akadémiai Kiadó. Budapest, 2004.

Finály Henrik: A latin nyelv szótára. Franklin-társulat, Budapest, 1884.

Kálmán Béla: A nevek világa. (A IV. átdolgozott kiadás változatlan utánnyomása) Csokonai Kiadó. Debrecen, 1996.

Machek, Václav: Etymologický slovník jazyka českého. Československá akadémie věd, Praha, 1968. (2. kiadás)

Magyar Telekom Online Tudakozó.

Melnicsuk, O. Sz. (főszerk.): Etimologicsnij szlovnik ukrajinszkoji movi, U–Ja, Tom 6. Naukova dumka, Kijiv, 2012.

Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar néprajzi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977–1982.

RadixIndex vezetéknévindexe

Peciar, Štefan (főszerk.): Slovník slovenského jazyka I–VI. Vydavateľstvo SAV, Bratislava, 1959–1968.

Vasmer, Max: Russisches Etymologisches Wörterbuch. I–III. Band. Carl Winter Universitätsverlag, Heidelberg, 1950 (1976, 2008).

A Wikipédia vonatkozó szócikkei