Sajnálom, hogy egy Krisztián nevű olvasónk megint „nyelvhelyességi” kérdésként fogalmazott meg egy amúgy érdekes észrevételt:

Szeretném a következő kérdést tisztázni, hogy vajon melyik a helyes: Előre ∼ előrébb és hátra ∼ hátrább, VAGY előre ∼ előrébb, hátra ∼ hátrébb? Én leggyakrabban a hátrébb alakot hallom használni, sőt, volt, hogy kijavítottak, amikor azt mondtam, hogy hátrább (nekem talán a mély hangrend miatt kényelmesebb a hátrább).

Mondom, a jelenség érdekes, az viszont teljesen érdektelen, hogy ki mit gondol az érintett alakok „helyességéről”. Megnéztem néhány internetes fórumon az erről szóló beszélgetést (van belőlük bőven), és mindenféle véleménnyel találkoztam: ki a csupa mély magánhangzós alakokat (hátrább, odább, arrább) találja helyesnek, ki pedig a mély magánhangzót és é-t tartalmazókat (hátrébb, odébb, arrébb). És ami szintén érdekes: gyakran mindkét fél igen nagy indulattal ítéli el a másik változatot, mintha egy toldalékmorféma magánhangzójának „rossz” megválasztása egyenesen a nemzethalál rémét vetítené előre. Még olyan kommenttel is találkoztam, amelyben a megszólaló a saját szülőhelyének nyelvváltozatáról azt mondta, hogy ott „csúnya” tájszólást beszélnek, mert azt az alakot használják, amelyik neki éppen nem tetszik.

Agarak
(Forrás: Wikimedia Commons / Lilly M / GNU-FDL 1.2)

Nem tisztem megvédeni semelyik magyar nyelvváltozatot sem, de én azon a véleményen vagyok, hogy minden magyar nyelvváltozat teljes értékű és egyenrangú. Nem lehet olyat mondani, hogy a zalaiaknak (vagy egyes zalaiaknak) „csúnyább” a nyelvváltozatuk, mint mondjuk a nógrádiaké (vagy egyes nógrádiaké). Ez körülbelül olyan abszurd lenne, mint mondjuk elítélni az ukránokat (meg a beloruszokat, a szlovákokat stb.), amiért h-val mondják azt, amit az oroszok (meg a lengyelek stb.) g-vel.

Nem ismerjük pontosan a hátrébb, odébb, arrébb kialakulásának történetét. A nyelvtörténészek úgy tanítják, hogy ezek az elébb, előrébb, összébb stb. mintájára keletkeztek, vagyis azoknak a -bb toldalékos névmásszerűségek a mintájára, amelyeknek nincs is hátulképzett (mély) változatuk. Én ezt a magyarázatot nem találom teljesen kielégítőnek, hiszen szép számmal vannak olyanok is, amelyeknek meg elölképzett változatuk nincs (pl. alább, tovább, inkább). Ha a csak magas magánhangzós alakok azt az érzést erősítik a beszélőkben, hogy létezik egy -ébb toldalék, és ezt alkalmazzák a hátra, oda, arra alakokra, akkor a csupa mély magánhangzós alakok meg éppen fordítva, azt támasztják alá, hogy létezik -ább toldalék.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Annak egyszerű a magyarázata, hogy az ellenkező irányú folyamat miért nem játszódik le, vagyis hogy miért nem mond senki olyat, hogy *elább, *előrább, *összább. Azért, mert nincsenek olyan magyar szavak, amelyeknek ilyen a magánhangzó-szerkezete, míg a hátrébb, odébb, arrébb szavakéhoz hasonló rengeteg van (például fáért, zsombék, karéj). De önmagában ez sem magyarázza, hogy a „vegyes hangrendű” hátrébb, odébb, arrébb miért terjedt el.

Az állítólagos „helyesség” kérdését félretéve a mai magyar nyelvben az arrébb és arrább megoszlása 95% – 5%, az odébb és odább esetében a magas változat egy kicsit kevésbé gyakori (85% – 15%), és a hátrébb még kevésbé (74% – 26%). Mindenesetre „győznek” a magas hangrendűek. Sőt, elvétve vannak még ezeken a gyakoriakon kívül ritkábbak is: az esetek 5%-ában balrébb-ot írnak balrább helyett, és 1% az aránya a hamarébb alaknak a hamarább (2%) és a hamarabb (97%) helyett.