Nagyon megtisztelő számunkra, hogy mind több olyan levelet kapunk, amelyben olvasóink a mi szakmai véleményünkre kíváncsiak egy-egy vitás nyelvi vagy helyesírási kérdésben. Ezúttal Gábor fordult hozzánk egy helyesírási dolgozat javításával kapcsolatosan:

Tisztelt Szerkesztőség!

Lányom most lépett a 8. osztályba. Nyelvtanból írtak egy diktálás utáni helyesírási dolgozatot, melynek értékelésével nem értek egyet, és sajnos a tanárral nem vagyunk olyan viszonyban, hogy érdemi párbeszédet tudjunk vele folytatni. Nagyon megköszönném, ha szakmailag állást tudnának foglalni az ügyben.

A kérdéses mondatok a következőek voltak:

Ahogy a tanár javította:
Két székesfehérvári fiatalember: Fa Nándor hajóépítő és Gál József gépészmérnök elhatározta, hogy tengerre száll.

Ahogy a lányom írta:
Két székesfehérvári fiatalember, Fa Nándor hajóépítő és Gál József gépészmérnök elhatározta, hogy tengerre száll.

(azaz a tanár a vessző helyett kettőspontot szeretett volna látni)

Ahogy a tanár javította:
A hajó neve: Szent Jupát.

Ahogy a lányom írta:

A hajó neve Szent Jupát.

(azaz a tanár kettőspontot szeretett volna látni)

Az én értelmezésemben helyesírásilag a lányom megoldása mindkét esetben jó volt. A tanár azt állítja, hogy mindkét esetben csak a kettőspont elfogadható, illetve diktálás alapján ezt egyértelműen el lehet dönteni. A kérdésem egyrészt az, hogy meg tudja-e erősíteni egyikünk vagy másikunk igazát, illetve létezik-e olyan követelmény vagy tantervi előírás, amely alapján a kettőspont és a vessző közti különbséget diktálás alapján ki kellene tudni hallani. Mivel ezen a két hibán múlt a jelese, fontos lenne, hogy kellően alá tudjuk támasztani igazunkat.

Előre is köszönöm a válaszukat!

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Szakmai véleményünk megfogalmazása előtt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a kérdés tisztázásához mindenképp meg kell próbálni szót érteni a dolgozatot javító pedagógussal. Gábor levele alapján úgy érezzük, hogy a dolgozat javítása fölötti vita csak részben szakmai természetű. Fölösleges szakmai köntösbe öltöztetni egy személyes konfliktust, aminek – ha jól látjuk – a gyerek ihatja meg a levét.

A dolgozat
(Forrás: nyest.hu)

Ami a kérdés szakmai részét illeti: teljesen nyilvánvaló, hogy egy leírt mondatot nem csupán egyféleképpen lehet fölolvasni. Ahogyan az is egyértelmű, hogy egy hangzó szöveget sem csak egyféle központozással lehet lejegyezni. Gondoljunk például egy közbevetésre: jól hallható intonációs jellegzetességei vannak; ezt írásban érzékeltethetjük vesszők, gondolatjelek, de akár zárójelek alkalmazásával is. A közöttük való választás intuitív, nem írható le szigorú algoritmusokkal, sokszor a tágabb szövegösszefüggés is befolyásolja, de egyéni írásszokások is közrejátszhatnak benne. A Magyar helyesírás szabályai (AkH.) a következőképpen vezeti be az írásjelekkel kapcsolatos szabályokat:

239. Az írásjelek szerepe kettős. Részben a mondatok szerkezetét, tagolódását, részeik-részleteik egymáshoz kapcsolódását tükrözik, részben némiképpen a beszédnek betűkkel ki nem fejezhető sajátságaira, a hanglejtésre és a beszédbeli szünetekre utalnak. Az írásjelek használatának szabályai általában a nyelvtani viszonyokhoz igazodnak. Ezeknek a keretein belül egyazon esetre sokszor több, egyaránt helyes megoldás kínálkozik. Ilyenkor azt az írásjelet kell választani, amelyikkel mondanivalónkat a lehető legteljesebben tudjuk érzékeltetni. [A kiemelés tőlünk származik – a szerk.]

Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy az AkH. a központozás tekintetében elismeri a variációs lehetőségeket. Lássuk, mit mond a kettőspont használatáról!

A dolgozat kifogásolt helyesírású két mondata közül az első esetben a kettőspont (illetve alternatívájaként a vessző) mondatrészek között, egy úgynevezett értelmezős szerkezetben áll. Erről a következőket találjuk az AkH.-ban:

248. Az értelmezővel kapcsolatos fontosabb írásjel-használati esetek a következők:

a) Az értelmezős szerkezetben rendszerint mind az értelmezettre, mind az értelmezőre külön hangsúly esik, és a beszédben szünet van közöttük. Ezt az írásban vesszővel jelezzük: Németh Pétert, a tőszomszédomat kereste. A község tanácselnökének, Komáromi Pálnak a javaslatára betonjárdát építenek. Stb.

A vessző helyére kettőspont is kerülhet, főleg ha az értelmező felsorolást tartalmaz, vagy csattanós befejezője a szerkezetnek: S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: / Füstösek, furcsák,búsak, bíborak... Fölröppen a komor ég homlokára / Egy nagyszerű mosoly: / A forradalom vörös hajnala.

Láthatjuk tehát, hogy az akadémiai szabályzat megengedően fogalmaz a kettőspont használatával kapcsolatosan; nem állítja tehát, hogy a fenti esetekben kötelező lenne azt használni. Arra sem találunk utalást, hogy bármilyen intonációs jelzése lenne annak, hogy mikor kell kettőspontot használni.

Akinek igazán jó füle van, az sem hallja a kettőspontot.
(Forrás: Wikimedia Commons / Emily Shanks (1857–1936) )

A második vitás esetben – az előzővel ellentétben – számunkra furcsa a kettőspont használata. Itt egy egyszerű, alany–állítmány szerkezetű mondatról van szó, nem összetett mondatról, nem idézetről, nem példák sorolásáról. Erről az esetről nem is találunk példát az AkH.-ban. Kettőspont használata a következő esetekben merül föl, amelyek közül egyik sem azonos a fentivel:

245. Összetett mondatainkban kettőspontot teszünk, ha egy-egy lényeges gondolatra hívjuk fel a figyelmet, vagy ha jelezni óhajtjuk, hogy a tagmondat fontosabb magyarázatot vagy következtetést tartalmaz: Közös a célunk: mindig többet, egyre jobbat akarunk. Vörös jelek a Hadak Útján: / Hunniában valami készül... Stb.

256. a) Az idézetet bevezető mondat után kettőspontot teszünk. [...] Bessenyei ma is érvényes igazságot fogalmazott meg: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.”

268. Kettősponttal mutatunk rá a példaként említett szóra, szócsoportra vagy mondatra: A felszabadulás óta számos új összetétel keletkezett nyelvünkben: békepolitika, jövőkutatás, munkaverseny, tervhivatal stb.

269. Kettőspontot teszünk a szerző neve és az írásmű címe közé akkor, ha a nevet és a címet mondattani viszonyítás nélkül említjük egymás mellett (pl. utalásban, felsorolásban, katalógusban stb.). [...]

Mindezek ellenére nem gondoljuk hibásnak az alany és az állítmány közé tett kettőspontot, de teljesen konvencionálisnak mégsem mondhatjuk, mert ha az lenne, szerepelne az AkH.-ban.

Összefoglalva: úgy látjuk tehát, hogy mindkét idézett esetben elfogadható a diák által választott írásforma. Az iskolától a nyelvi norma és a kodifikált helyesírás közvetítését várjuk, de nem kizárólagosan azt. Ha egy pedagógus valami miatt eltér a normától, akkor azt világosan jeleznie kell a diákjai felé. Ilyenkor azt sem árt tisztázni, hogy milyen beszédhelyzetekben fogadható el a normától való eltérés, és milyen beszédhelyzetekben érdemes ezt elkerülni. Az nem lehet jó megoldás, ha kizárólagos normának állítjuk be azt, ami nem normatív, illetve ha nem fogadjuk el normatívnak azt, ami az.