„Ha a sztenderd egy ponton logikus, egy változás meg kevésbé az, akkor engedtessék meg, hogy ellene érveljünk.” – Szemfülesebb olvasóinknak a nyelvi standardizmus ideológiája ugorhat be erről. Most azonban nem a standardizmusról, hanem két, a „logikusságot” előtérbe helyező nyelvi ideológiáról lesz szó. Megnézzük, hogy sokak szerint miért kellene ésszerűnek lennie a nyelvnek, illetve áttekintünk néhány érvet és ellenérvet a nyelvhasználat logikussága mellett és ellen.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mi az a logika?

Logika alatt sok mindent szoktunk érteni a hétköznapi társalgásokban, elég csak a logikai játékokra gondolnunk, melyek igen széles skálán mozognak. Vagy ott vannak például az olyan szituációk, amikor a tanár-diák diskurzusokban elhangzik az a mondat, hogy „ez a megoldás logikailag hibás” vagy „nem értem a logikádat”. Pedig az nyilvánvaló, hogy nagyon sok esetben az, amit a pedagógus hibásnak vél, az a gyerek szemében helyénvaló, megfelel az ő gondolkodásának, logikájának. De akkor mi is az a logika?

Szakállas viccnek számít, amikor az egyik rendőr magyaráz a kollégájának a logikáról. A párbeszéd a következőképpen zajlik:

– Elmagyarázom neked mi a logika. Van akváriumod?
– Van.
– Ebből logikusan következik, hogy szereted a halakat, ebből pedig, hogy szereted az állatokat is. Így van?
– Így.
– Ebből pedig logikusan az következik, hogy szereted a természetet, a jó életet, tehát a nőket is. Igaz?
– Igaz.
– Na látod, ez a logika!
Másnap a felvilágosult rendőr odalép egy kollégájához.
– Figyelj csak, Sanyi, van neked akváriumod?
– Nincs.
– Na látod, akkor te buzi vagy!

A logika fogalmát persze még ennél is tudományosabban meg lehet közelíteni. Egyrészt beszélhetünk a logikáról mint tudományágról, amely az érvényes következtetéseket, bizonyításokat vizsgálja, illetve a gondolkodás formáit, törvényeit foglalja rendszerbe. Ám ez a meghatározás sem a vicc, sem pedig a nyelvi kérdések felől nézve nem túl mérvadó. A hétköznapi értelemben inkább arról van szó, hogy logikus mindaz, ami a józan ésszel, az intuícióval egyezik. (Ez pedig egyáltalán nem biztos, hogy tudományos értelemben is logikus.)

Ha egy nyelv vagy nyelvi forma logikusságáról van szó, akkor az esetek többségében a logika hétköznapi jelentésére gondolunk. Így leginkább az ésszerű, összefüggő, következetes gondolkodás, illetve a dolgok közötti szabályos, törvényszerű összefüggések kifejezésére használjuk a logika szót. De hogyan vonatkoztatják ezt a filozófiai tanokon alapuló köznyelvi jelentést a nyelvhasználók a nyelv egészére vagy adott nyelvi formákra?

Két jó barát: a nyelvi logicizmus és a nyelvi racionalizmus

A nyelv vagy nyelvi formák logikus voltának bizonygatása leggyakrabban két nyelvi ideológia szemszögéből történik. Az egyik a nyelvi logicizmus, a másik pedig a nyelvi racionalizmus. E két ideológia szorosan összefügg egymással, mivel a logicizmus nem más, mint a racionalizmus azon változata vagy megfelelője, amely a nyelvhelyességi kérdésekkel, leginkább nyelvi formákkal kapcsolatos (míg a racionalizmus a nyelvműködés mikéntjére vonatkozik legfőképp). Hogy ez egyértelmű legyen, lássuk a meghatározásukat!

Egyszerű logika
(Forrás: Demotiváló)

A nyelvi racionalizmus az az ideológia, amely szerint a nyelvi szerkezeteket az emberi elmében található kognitív szerkezetek határozzák meg. Vagyis a különböző szavak és nyelvtani formák azért jönnek létre, hogy a meglévő gondolatainkat ki tudjuk fejezni. Ebből következik, hogy a különféle nyelvi formák, szerkezetek levezethetők az elme működéséből. Ennek kapcsán pedig az az elvárás fogalmazódik meg, hogy a nyelvi rendszer legyen összhangban az emberi gondolkodás törvényeivel, azaz legyen logikus. Csakhogy már eleve a gondolkodásunk, a kognitív képességeink sem logikusak (gondoljunk csak arra, hogy egy-egy problémát hányféleképpen oldunk meg). Ha másért nem, hát azért sem lehetne logikus a gondolkodásunk, mert az érzelmek is szerepet kapnak, amelyek az esetek többségében nem a logikus gondolkodást segítik elő. Bár az is kétségtelen, hogy bizonyos tekintetben a logikusság szolgálatában állnak érzelmeink: ha például valaki szomorú, akkor jobban tud koncentrálni, ellenben ha boldog, akkor meg a kreativitása növekszik.

A nyelvi logicizmus gyakorlatilag ennek az elvárásnak a folytatása, kiteljesedése. Azt a nyelvi ideológiát értjük alatta, melynek hívei a gondolkodás törvényeinek megfelelő „logikus” nyelvi formákat eredendően helyesebbnek tartják azoknál, melyek kevésbé vannak összhangban a gondolkodás törvényszerűségeivel (ugyanez áll a jelentéstani motivációkra is).

A nagy kérdés az, hogy mennyiben tekinthető a magyar vagy bármely más természetes nyelv (és az azokban meglévő nyelvi formák) logikusnak? Az világos, hogy a természetes nyelvek tartalmaznak bizonyos törvényszerűségeket, szabályokat – leginkább a nyelvtanra vonatkozóan. Azonban ettől még nem lesznek az emberi gondolkodás termékei, és nem lesznek logikusak sem. Egy nyelvről csak akkor állíthatnánk minden kétséget kizáróan ilyet, ha a nyelvi formák nagyon következetesen felelnének meg a jelentéseknek, illetve ha a jelentések kifejezési formái kimondottan szabályosak volnának. Vagyis ha a nyelvet, a nyelv működését kizárólag szabályok irányítanák. Csakhogy mindez sem a magyarra, sem más természetes nyelvre nézve nem igaz; gondoljunk csak az olyan kabaréjelenetekre vagy hétköznapi szituációkra, amelyekben egy-egy félreértés képezi a humor vagy a vita forrását. De még sok más egyéb példa is nyelvünk logikussága ellen szól.

Le a szabályokkal!
(Forrás: Wikimedia Commons / Edward Simpson / CC BY-SA 2 0)

„Ez nyilvánvaló, ez a normál nyelvi logika”

Van néhány olyan nyelvi kérdés, vitatéma, amely időről-időre fel-felbukkan a nyelvhasználók körében. Az egyik ilyen az eszem és az eszek alakok helyességének kérdése, amivel már többször foglalkoztunk itt a nyesten. Leírtuk, hogy az ikes igék közül az első személyű alak a legingadozóbb, mert gyakran az egyik alak természetesebbnek hangzik, mint a másik. De akár fordítva is lehet, sőt előfordulhat, hogy egyformán természetesnek tűnik mindkettő (pl. úszom és úszok; vagy könyörgök és könyörgöm). Az eszem – eszek esetében is hasonló a helyzet, ám egyes nyelvhasználók úgy vélik, hogy az eszem változat – a tárgyi és az alanyi ragozás megkülönböztetéséből kiindulva – alanyi esetben logikátlan. Erre egy példát idézünk a Gyakorikérdések.hu egyik topikjáról:

Szerintem: Eszem az ebédem, eszek egy fagylaltot. Ez nyilvánvaló, ez a normál nyelvi logika.

Egy másik pedig a Korrektorblog fórumáról:

Nekem a „-Mit csinálsz? -Eszem.” ugyanúgy logikátlan és zavaró, sőt idegesítő, mint a „Sopronba lakom”.

Logikusan eszik
(Forrás: Wikimedia Commons / Muhammad Mahdi Karim / GNU-FDL 1.2)

Bizonyos szempontból tekintve valóban igaza van mindkét hozzászólónak, csakhogy a nyelvhasználat nem ilyen „logikai alapon” működik. Ahogy a mászom és mászok alakok közül is mindkét alak természetesnek hangzik, úgy az eszem – eszek alakváltozatoknál is ez a helyzet, valamint mindkettőt használják a nyelvhasználók alanyi esetben is. Miért? Mert valakinek az a természetes és „logikus”, másoknak meg nem. Ugyanúgy, ahogy egyes emberek nem esznek húst, míg mások igen: konvenció, megszokás kérdése, nem pedig racionális, logikus alapon működő dolog (hiszen, a logikus az, ha eszik húst az ember, nemde?).

De akad más, a logikusság cáfolatára alkalmas példa még az előző fórumon. A Peetmaster nevű felhasználó arra a kérdésre válaszol, hogy vízben vagy vízbe fürdet-e valamit:

a fürdetés sokáig tart, a fürdetett dolog sokáig van a vízbeN, ezért vízben fürdetek. Vízbe meríteni szoktam.

Erre szomorutojás reakciója kiváló:

a logika nem biztos hogy a legjobb, mert én olajban hűtöm edzéskor az acélt, pedig éppen csak belemerítem az olajba.

Akárcsak don B hozzászólása:

a helyesírási szabályzat szótári részében az van, hogy tejbe-vajba füröszt

Ha a nyelvünk logikus lenne, akkor nem lennének olyan kettősségek benne, mint amilyen az eszem – eszek alakok vagy a -bAn nyelvi változó ingadozása. Ahogy nem lennének olyan szavak sem, melyek alakja egybeesik, de a jelentésük különböző, ennek következtében félreértésekhez (vagy sokkal inkább szórakoztató jelenetekhez) vezetnek. Nem lenne Sas-kabaré szilveszterkor, nem lennének szóviccek. Nem lennének olyan történetek, amiknek a humorforrása egy-egy félreértett szó vagy mondat. És nem utolsó sorban nyelvünk se lenne.

Felhasznált irodalom

Lanstyák István (2011): A nyelvi ideológiák néhány általános kérdéséről

Mérő László (2010): Az érzelmek logikája. Tericum, Budapest.