nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Azt a fűzfánfütyülős...
Megszépített káromkodás – hogyan, mikor, miért szitkozódunk?

Híres a magyar nyelv a válogatott cifra káromkodásairól. Hogy ez érdem vagy szégyen, ki-ki döntse el maga. Az azonban biztos, hogy nyelvi jelenségként is figyelhetjük a teringettézést. Bár káromkodást hallani nem egy esztétikai élmény, a durva kifejezések mellett mindig jelen volt az ezek megszépítésére, enyhítésére irányuló törekvés is.

Déva | 2010. március 9.
|  

Ha a káromkodást röviden akarjuk meghatározni, azt mondhatjuk: durva szó, kifejezés, fordulat használata. Gyakran a trágár beszédet is a káromkodásokhoz sorolják, szűkebb értelmezésben viszont az istenkáromlás tartozik a káromkodások csoportjába. Pontosabban a vallásban minden szentnek tartott személy, tárgy, hely illetlen nevezése, átkozódásba és szitkozódásba illesztése. Ide soroljuk a becsmérlő beszédet is: vagyis ha negatívan minősítünk másokat.

Hogy az a...
Hogy az a...
(Forrás: sxc.hu/Rene Asmussen)

Természetesen ezek nem feltétlenül nélkülözik a trágár szavakat, de önmagukban a trágár szavak nem tartoznak szorosan a káromkodás témaköréhez. Erre példa a kurva szó, ami önmagában csak pejoratív szó a prostituáltra. „A kurva anyádat!” esetében viszont már káromkodásról beszélünk. Másik mutatója a különbségnek, hogy az utóbbi kifejezés indulatból szalad ki az ember száján, míg a vulgáris szavak használata nem függ ennyire az érzelmi töltettől.

Mióta káromkodik az ember?

Régóta. Valószínűleg akkor született meg az első káromkodás, amikor egy ember szakítani akart a fizikai erőszakkal, és a szóbeli „megruházást” választotta.

A káromkodások születéséről más elméletek is születtek; ilyen például a „bálványromboló” elmélet. Ez az elképzelés szerint az ember mindig szükségét érezte annak, hogy valamilyen felsőbb erő létezésével magyarázza az emberi hatáskörön kívüli történéseket. Imádták, áldozatot mutattak be a transzcendens hatalomnak, de ha nem volt elég sem az ima, sem az áldozat ahhoz, hogy a felsőbb erő teljesítse az emberek kérését, akkor azok haragra gerjedtek, és dühükben lerombolták a felsőbb erő jelképét, a bálványukat. A legfelsőbb erő a keresztény vallásban Isten. Az ő szidalmazása hasonlítható ehhez a bálványromboló tetthez – csakhogy nem fizikailag valósul meg, hanem verbálisan.

Az első magyar káromkodások...

Magyar káromkodásokról a 13-14. századtól kezdve találhatunk adatokat. Nagy részük különböző periratokban, panaszos beadványokban, különféle jegyzőkönyvekben maradt az utókorra. A használatról viszont ezek az adatok nem adnak reális képet, ugyanis az első megörökítés előtt is léteztek már káromkodások a nyelvben. Aktív használatukról tanúskodik az a törvény is, amit 1563-ban adtak ki. Ambrustól idézve: „aki az Isten és a szentség ellen káromkodik, nehogy az Úr jogos haragra gerjedjen Mária országa ellen, az első ízben fenyíttessék meg, másodízben megpálcáztassék, harmadízben pedig, mint emberölőt vagy más efféle gonosztevőt, büntessék meg”.

Néhány száz évvel ezelőtt nagyon súlyos következménnyel jártak a káromkodások, akár a durva formuláról, akár az eufemizált (enyhített) változatról volt szó. Sőt, a megszépített formuláknak volt a legsúlyosabb büntetése, mert a vallási felfogás szerint, ha Isten nevét pl. ördöggel vagy kutyával helyettesítették, akkor az ő mindenhatóságát vonták kétségbe. A büntetések széles skálán mozogtak: a vesszőzéstől, botozástól egészen a testcsonkításig (például a nyelv kivágása) vagy akár a halálbüntetésig. Azt a személyt is perbe foghatták, akinek tudomása volt a káromkodásról, de nem jelentette. A nemeseknek, persze, kitaláltak enyhébb büntetést: pénzzel kiválthatták a bűnüket.

Klasszikus káromkodások

Klasszikusnak nevezhető káromkodásaink legalább két emberöltővel ezelőtt születtek. Természetesen minden kornak megvannak a maga káromkodásai. Az idő haladtával ezek eredeti jelentése elhomályosul a beszélők számára, társadalmi elítéltségük pedig mérséklődik. Helyükbe pedig más, erősebb káromkodások kerülnek. Ezért érezzük ma inkább mókásnak, mint durvának a régi káromkodásokat, illetve egyes elemeiket. Lássunk néhányat:

A nyavalya enné meg!

A nyavalya a 13-14. század körül tűnt fel írásos emlékben. Nyavalyatörés néven is találkozhatunk vele, epilepsziás görcsökre utal.

A betegségnevek egyébként gyakran fordultak elő a szitkozódásokban. „A rosseb egye meg!”, „A ragya verje ki!”, „A kórság törje ki!”, és így tovább. A rosseb a rossz sebből ered, a szifiliszt jelentette. A ragya a himlőre, illetve a himlő után örökre megmaradt hegekre; a franc a francia-betegség szóból származik, amivel szintén a szifiliszre utaltak. A kórság pedig általánosságban valamilyen betegséget, vagy konkrétan epilepsziás görcsöket jelentett.

A teringettét!

A teringettével 1657-től kezdődően találkozhatunk írott anyagokban, egyik változata a keringette. Az ördög teremtette, a kutya teremtette alakból rövidült a teremtette, majd megszületett ennek az eufemisztikus változata. A t-végű alak valószínűleg analógiás fejlemény olyan káromkodásokra, amelyekben tárgyas ige valódi tárgyragos vonzata szerepel.

A teremburáját!

Arany János Toldijában is olvashatjuk: „Hé, kocsmáros, hol vagy? a teremburádat!”. Valószínűleg a 19. században keletkezett, szépítő célzattal. Eredetije: (baszom) a teremtő urát. Szintén szépítő kicsavarás eredménye „Az iskoláját!”, „Az istállóját!” is.

Sokszor hallhatjuk ezt ma értelmesített változatban is: „A terem búráját!” Mivel a beszélők számára elhomályosult az eredeti kifejezés jelentése, illetve az eufemizálás ténye (a teremtő szó rövidítése, a b hang betoldása), új értelmet igyekeztek adni neki. Bár nem tudjuk, milyen lehet egy terem búrája, mégis ennek találták több értelmét, a rövid u-val rendelkező burával szemben.

Basztikuli!

A 19. század szülte ezt a tréfás káromkodást. Több változata is ismert: basztikurdi, basztrikuli, pasztikuli, basztirihuri. Bár az eredete bizonytalan, valószínűsíthető, hogy a baszik igéből képezték, és enyhítő szándékkal hozták létre.

A kutyafáját!

A durva szitkozódásként használt kutya faszát szépített változata a 20. században terjedt el igazán. Hasonló módon jött létre az istenfáját, a kutyafülit alak.

A leghosszabb magyar káromkodás

A leghosszabb magyar káromkodás a 17. századból való, Guinness-rekordként is emlegethetnénk. Több mint 600 szóból áll. Horváth Mihály szitkozódó levelet küldött Szabó Gyurkához 1663-ban. A kiváltó indulat tulajdonképpen politikai hűtlenség volt. Az ominózus káromkodás nyelvezete gazdag, pontos, sziporkázóan választékos – már csak ezért is érdemes figyelmet szentelni neki.

Szolgálatomnak töled való meg tagadása után, Istennek semminémű áldása ne száljon reád, Istentöl el szakatkozott, menny-országhoz háttal fordúlt, parázna, disznó életü, tisztátalan, vissza aggott, ebre ütött, k(urva) feleségű, hunczfut, beste lélek kurafi. Soha nem hittem vólna, hitetlen, vissza aggott, vén, agg eb, kurafi, hogy vénségedre nemzetedet, a Magyar szakállt, régi, jámbor kegyelmes uradat, Zitsi István urat, ő nagyságát; annak felette kegyelmes urunkat, királyunkat, így meg gyaláztad. [...] Két száz lépésre ki érzik a bor s égett bor szaga az eb szájadbúl: hiszen, te sem Istennek sem embernek nem kellesz immár, dzsidázott, dárdázott, bénna, lélek kurafi: hiszen jól tudom, hogy tsak Isten nevében tartott ekkoráig is az urad; mert a te bolondságodért, k(urva) az anyád, ha adnék immár egy sült répát. [...] Ezek után Isten meg ne mentsen, hanem akasztófán száradj meg[...] Adassék az néhai vitézlö Tatai Szabó Lyukáts fiának, az nem nemes, nem vitézlő, sánta, bénna Szabó Gyurkának, vénségére meg bolondúlt, kerítö, vissza aggott, beste lélek kurafinak.

Válogatott cifraságok

A káromkodások többféleképpen is csoportokra oszthatók. Egy csoportosítási szempontot képezhetnek például a frazeológiai jellemzők. Ezek alapján beszélhetünk állandósult szókapcsolatokról, amik már-már szólásra emlékeztetnek és közkeletűek, valamint alkalmi improvizációkról.

Az állandósult szókapcsolatok mindig ugyanabban a formában fordulnak elő, míg az improvizáció különféle elemek véletlenszerű összeválogatása. Általában kerülnek bele megszokott elemek, amik magukban is káromkodásként funkcionálnak, mellettük pedig trágár és nem trágár kifejezések sorakoznak. Ez utóbbiak önmagukban nem káromkodások, de bevonhatók a cifrázásba.

Egy másik csoportosítás szempontjának azt vehetjük, hogy a káromkodásban szereplő „kulcsszavak” a szókincs mely területéről származnak. A hitvilághoz kötődő szavak szinte elsőként kerültek a káromkodásokba. Ehhez kapcsolódnak közvetetten az állatvilágból vett szavak. Ezek általában az ember emberi mivoltát becsmérlik (beste lélek), tulajdonságaiban az ember alá rendelt állatokhoz hasonlónak nevezik, amivel tulajdonképpen az isteni teremtést, az istentől való származást gyalázzák meg.

Jellemző még a testrészeket (főként persze a nemi szerveket) és a testi funkciókat (mint tudjuk, legtöbbször a kiválasztást, a salakanyag kiürítését, szaporodási tevékenységet) jelölő szavak bevonása. A régi betegségnevek használata is gyakori, főként olyan kontextusban, hogy másnak kívánják, más szenvedjen benne (ld. átok). Továbbá jellemző a rokoni kapcsolatok, származás, földrajzi vagy közösségi hovatartozás gyalázása trágár jelzők bevonásával: pl. kurva, rohadt, szemét, és így tovább.

Cikkünk folytatásában – a teljesség igénye nélkül – a káromkodások három csokrával ismerkedhetünk meg részletesebben.

Források

Ambrus Lajos: A leghosszabb magyar káromkodás. In: Szókalauz, Kortárs Kiadó – Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1996.

Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.

Crystal, David: A nyelv enciklopédiája, Osiris Kiadó, Budapest, 2003.

Kiss Lajos – Papp László (szerk.): Történelmi-etimológiai szótár I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967.

Kiss Lajos – Papp László (szerk.): Történelmi-etimológiai szótár II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970.

Kubínyi László – Papp László (szerk.): Történelmi-etimológiai szótár III. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976.

A káromkodások saját gyűjtésemből, illetve a felsorolt irodalomból származnak.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 korhely 2014. szeptember 2. 14:50

Az "ia-fia" nem egy "ördögfattya"-hoz v. "mi az ördög ez?", "mi az Istent csinàlsz?!"-hoz hasonlìthatò, régi Isten/ördögkàromlàs, ami a mari [iya] ия (л.м.) = DEVIL (N) szòval függ össze?

2 jan 2017. április 11. 19:52

Elsősorban az itt megforduló szakembereket kérdezném, hogy arról van-e vajon valakinek valamilyen sztorija, hogy miért visel annyi szitkozódás birtokos szuffixumot (vagy annak kinéző valamit):

a teremburáját

a teringettét

a Krisztusát

az Istenit (=az Istenét)

a mindenit (=a mindenét)

a hétszentségit (=a hétszentségét)

régen-régen volt itt valami birtokos is, ami aztán törlődött?

nyilván ezek triviálisak:

baszd meg a (te) kurva anyádat (te a megszólított)

bassza meg a(z ő) kurva anyját (valaki, akiről szó van)

és akkor ezekből lett:

a kurva anyádat

a kurva anyját

De míg az világos, hogy egy gyermek-anya viszonyt birtokos szerkezettel szokás kifejezni, az kevésbé egyértelmű, hogy mondjuk a hétszentségé hogyan lehet:

?bassza meg a hétszentségét

Előre is köszi!

3 jan 2017. április 11. 20:03

közben meg is találtam, ha hiszitek, ha nem, tényleg így mondták az 1800-as évek elején, hogy pl "baszom a falu bírájának az istenit"

4 szigetva 2017. április 11. 20:09

@jan: Nekem is ez lett volna a tippem: rávertem kalapáccsal az ujjamra: a kalapácsnak az X-ét; lefröcskölt sárral egy autó: az autó (vagy inkább a sofőrjének az) X-ét, stb.

5 jan 2017. április 11. 21:40

@szigetva: igen, végül is logikus utólag nekem is, de anyanyelvi beszélőként semmilyen intuícióm nem volt erről, hogy mondjuk "az istenit!" kifakadás mögött egy teljes mondat állna, valószínűleg soha nem hallottam ilyen teljes mondatot. Annak ellenére, hogy a bassza meg a kurva anyját és hasonlókat nyilván ismertem, de gyakorlatilag nekem ez teljes mondattal csak a kurva anyjával működik.

Érdekes ugyanakkor, hogy a neten keresgélve feljönnek pl. ilyen találatok, hogy valaki írja, hogy az apja káromkodásai közül a kedvence "baszom az Istenit" volt, tehát legalábbis egyes beszélőknél még aktív a teljes szerkezet is.

Információ
X