Mathias Enard francia író Boussole (Iránytű) című regénye kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat – jelentették be kedden Párizsban. A közel-keleti világ kiváló ismerőjének számító, 43 éves szerzőnek az Actes Sud kiadó gondozásában megjelent, Törökországban, Libanonban, Iránban és Szíriában játszódó, költői nyelvezetű, összetett műve a Kelet és Nyugat közötti találkozásokról szól. A zsűri tíz tagja közül hat már első körben Mathias Enard-nak ítélte a Goncourt-díjat.

„Ez a regény egy tudományos szerelmi történet, amely erotikát kölcsönöz a kultúra megismerésének” – mondta az író, aki nem sokkal a bejelentést követően érkezett a Drouant étteremhez, ahol a hagyományoknak megfelelően a zsűri tagjai a közösen elköltött ebédjüket követően hirdették ki az eredményt. „Nagyon meglepődtem és nagyon boldog vagyok. Most jövök Algírból, és képzeljék el, Bejrútból” – tette hozzá a szerző, akit azonnal lerohantak az újságírók.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mathias Enard a nyugat-franciaországi Niort városában 1972-ben született, gyerekkorától elbűvölte az iszlám művészet, megtanult arabul, beutazta a Közel-Keletet. Kortárs párizsi művészeti tanulmányai után a Közel-Keleti Intézetben tanulta az arab és perzsa nyelvet, 1992-ben a Teheráni Shahid Belechti Egyetemen tanult tovább, majd Egyiptomban, ezt követően pedig Velencében élt. Egy évet töltött a damaszkuszi Francia Intézetben, 1998-ban az iráni Francia Intézet ösztöndíjas kutatójává nevezték ki. Tizenöt évvel ezelőtt Barcelonában telepedett le, ahol egyetemen oktat francia és perzsa nyelvet.

Valamennyi regényét áthatja a közel-keleti világ mély ismerete, amelyeknek megírása előtt tudományos kutatásokat végez. A most díjazott tizedik regényéhez mintegy 300-400 könyvet olvasott el és több száz tudományos cikket dolgozott fel. A mű nem titkolt szándéka, hogy a nyugati klisékkel szemben számos, nagyon mély és bonyolult kulturális referencia bemutatásával rehabilitálja a közel-keleti, és mindenekelőtt a szíriai civilizációt.

A mű főhőse az álmatlanságban szenvedő Franz Ritter, egy bécsi zenetörténész, aki egyetlen éjszaka alatt végiggondolja az életét és az álmait. Számos helyszín, kor, ember és nyelv megidézésével a XIX. századi orientalisztika legjelesebb figuráit ismerheti meg az olvasó, akiknek szellemi örököse a főhős, akit a török zenei hatások nyugati specialistájaként ismer a világ.

A nyugati tudományos világ sokszor komikus jelenetekkel teli konferenciái és a kulturális referenciákkal tűzdelt keleti utazások emlékei Isztambulba, Teheránba, Damaszkuszba, Aleppóba kalauzolják el az olvasót. A címben megjelölt iránytű másik, szintén álmokkal teli és elérhetetlen végét a zenetörténész szerelme, a nagyon művelt és kalandor Sarah jelenti.

A sokszor nehéz, de humorral teli, érzéki szöveg mindenekelőtt egy melankolikus regény, miután az idealista szereplők világát teljesen szétzúzzák az aktualitások, a szíriai háború és Palmüra szétrombolása. A mű alapvetően főhajtás a szíriai nép előtt. A regény olyan témákkal és szereplőkkel szembesíti a nyugati olvasót, amelyekről és akikről eddig semmit nem tudott.

Palmüra
(Forrás: Wikimedia Commons / Zeledi / GNU-FDL 1.2)

A Goncourt-díj jelképes pénzjutalommal – csupán 10 euróval – jár, ám marketinghatása jelentős: a díjazott könyvet a francia olvasók legalább 400 ezer példányban szokták megvásárolni, de volt olyan alkotás is, amely egymillió példányos kiadást ért meg. A másik legjelentősebb francia irodalmi elismerést, a főként formai újításokért adományozott Renaudot-díjat a zsűri Delphine de Vigan írónőnek ítélte oda D’apres une histoire vraie (Egy igaz történet alapján) című regényért, amely a JT Lattes kiadónál jelent meg.