Ki ne merengene el néha azon, hogy mi lesz a most felnövő generációval, akik már gyakorlatilag magzat korukban felkerülnek a Facebookra 3D-s ultrahangos képeken, és ezzel valóságos megszületésük előtt már beleszületnek a digitális világba. Előbb létezik a netes, mint a valós, fizikai identitásuk. A legtöbb szülő látja, érzi, hogy ma mást jelent gyereknek, fiatalnak lenni, mint a saját gyerek-, illetve fiatal korában. De nemcsak a szülőket állítja új helyzet elé a digitális valóság, hanem az iskolát is. Mi a feladata az iskolának abban a világban, amelyben egy kattintással elérhető az információk nagy része? Hogyan veheti fel a versenyt a tanár két lábon járó audiovizuális élményként az online elérhető videókkal és a számítógépes játékokkal? – Többek közt ezekről a kérdésekről rendezték meg a Digitális nemzedék konferenciát az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán (ELTE PPK). A rendezvény szervezői a PPK Iskolapedagógiai Központja és Információs Társadalom Oktató- és Kutatócsoportja, a Magyartanárok Egyesülete és az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A konferencia problémafelvetése nagyon is aktuális és izgalmas. És bár a konferencia honlapján – amit minden érdeklődőnek ajánlunk további tájékozódásra – sok olvasmány érhető el, és a nagy érdeklődésre való tekintettel követhetőek voltak online is az előadások, mégis elmentünk, hogy a helyszínről tudósítsuk olvasóinkat a részben már a nyesten is megvitatott kérdésekről.

A konferencia programja három nagyobb felvonásra tagolódott. A délelőtt folyamán három pszichológiai és egy szociológiai tárgyú előadást hallgathattak meg az érdeklődők a digitális nemzedékkel kapcsolatban. Az ebédszünet után már a tanítás és az iskola problémáihoz közeledve egy kerekasztal-beszélgetés következett hat szakértő részvételével. Egy rövid kávészünet után pedig öt különböző tematikus szekcióban további előadásokat hallgattunk. A kiemelt témák a szekciókban mind izgalmasak voltak: az első szekció a tanárszerep megváltozásáról, a második a tehetséges diákok és a sajátos nevelési igényű tanulókról, a harmadik arról, hogy hogyan működik az úgynevezett netgeneráció az osztályban, az negyedik a magyartanítás speciális problémáiról és az ötödik a számítógép-függőségről szólt. A nyest ezek közül – mint a hozzá legközelebb állót – a magyartanítással kapcsolatos szekciót választotta. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk elsőként a délelőtti előadások tanulságait!

Nincs szükségük oktatásra?

A délelőtti plenáris előadások fő témája az úgynevezett Z generáció pszichológiai sajátosságainak a megközelítése volt. Mielőtt belevágnánk a problémák ismertetésébe, először érdemes azt tisztázni, hogy kik is a Z generáció tagjai? Z generációba tartozónak a pszichológusok azokat a gyerekeket tekintik, akik már beleszülettek az internet világába. Számukra természetes a számítógép, az internet, a mobiltelefon és az egyéb infokommunikációs eszközök léte. El sem tudják képzelni, hogy volt élet ezeknek a feltalálása előtt is. Azt a generációt, amelyik még fiatal volt abban az időszakban, amikor az internet megjelent (ezek a mai későhúszas-harmincas nemzedékbe tartoznak), Y generációnak nevezi a szakirodalom. Őnekik még van tapasztalatuk arról, hogy milyen volt egy internet nélküli világban élni, de életük nagyobb részét nem ebben a világban élik, fogják leélni. Az őket megelőző generációnak már felnőtt fejjel kellett hozzászokni a számítógépes hálózatok által teremtett szép új világhoz: ők az X generáció tagjai. A konferencia első három előadása arra világított rá, hogy ezek a generációk különböző beállítódásúak, különböző pszichológiai tulajdonságokkal írhatóak le, és ezáltal másféle oktatást is igényelnek. Generációs helyesírási kérdésekAz X, Y, Z generáció kifejezések helyesírásával kapcsolatban témával foglalkozó szakirodalom nyomán a különírás mellett döntöttünk. Ugyanakkor felmerülhetne a kötőjeles írásmód is. A hasonló kifejezések íródhatnak kötőjellel (pl.: X-kromoszóma, X-sugárzás) vagy kötőjel nélkül (pl.: y koordináta, Y kábel, Y kapcsolás). Egyértelműen alkalmazható szabályt a kérdésben nem találtunk.

A konferenciát Oláh Attila, az ELTE PPK dékánja nyitotta meg. Köszöntője után a délelőtt első előadását Szabolcs Éva pszichológus, az ELTE PPK tanára tartotta Életkorok, nemzedékek: a gyermek- és ifjúkor időbelisége címmel. Előadásának fókuszában az a kérdés állt, hogy a klasszikus képhez képest mennyiben változott meg a modern korra a gyerekkor és a fiatalkor. Elmondta, hogy mára a gyerek- és a felnőttkor határa elmosódott, a felnőttség, a felnőttek által képviselt mintának kisebb a szerepe, mint korábban. (Többek közt azért, mert sokszor a felnőttek kevésbé mozognak otthonosan a megváltozott, digitális világban, mint a gyerekek.) Ennek a révén a fiatalabb generációk önállóbbak. Ugyanakkor az is igaz, hogy kevésbé kell életre szóló döntéseket hozniuk. Kitért arra a kérdésre is, hogy a nemzedék fogalmát hogyan is lehetne értelmezni: mitől tekinthető nemzedéknek egy nemzedék? Az általa idézett meghatározás szerint egy csoportot a közös, az identitást megalapozó tapasztalatok tesznek nemzedékké. Ez persze azt is jelenti, hogy nem feltétlenül azonosíthatunk egy nemzedéket egy adott korcsoporttal. Elképzelhető például, hogy egy korcsoporton belül több generáció is létezik, vagy hogy egy korcsoportban egyáltalán nem alakul ki közös identitás, azaz nem alkotnak generációt.

Digitális bennszülöttek
(Forrás: Wikimedia Commons / Bharti Foundation Communications / Free Art )

A délelőtt következő előadója, Gyarmathy Éva pszichológus kutató, a diszlexia szakértője Ki van kulturális lemaradásban? címmel tartott nagyon érdekes, szellemes és elgondolkodtató előadást. Előadása első részében arra tért ki, hogy mennyi bizonytalanság övezi magát a témát és a jelenséget, amiről a konferencia szól. Utalt arra, hogy nem könnyű meghatározni sem azt, hogy pontosan a diákok melyik csoportjáról beszélünk, amikor azt mondjuk, digitális nemzedék, sem azt nem könnyű meghatározni, hogy az ezernyi felvetett probléma közül melyik az a jelenség, amivel foglalkoznak a szakértők. Utalt arra is, hogy nagyon sok – sokszor elnagyolt, vagy akár helytelen – hiedelem is él ezzel a témával kapcsolatban. Valóban szemben áll-e az akadémikus tudás az internetes tudással? Valóban eltűnőben van a hagyományos írásbeliség kultúrája? Lehetséges-e vagy inkább abszurd, hogy újabban már minden második gyerek diszes (azaz diszlexiás, diszgráfiás stb.)? Vagy mindez csak arról szól, hogy mi, felnőttek, szülők, pedagógusok, kutatók, még nem váltottunk szemléletet?

Gyarmathy Éva egy nagyon jó analógián keresztül mutatta be a ma zajló kulturális változásokat. Felidézte, hogy mit tudunk az írásbeliség előtti korról. Az ősi közösségek szóbeli kultúrájához képest igencsak nagy változást hozott az írásbeliség kialakulása. – Ennek a változásnak is voltak igen nagy nevű ellenzői, gondoljunk csak például Szókratészre, aki meg volt győződve az írás káros hatásairól, arról, hogy tanulni csak személyes kapcsolat által lehet, olvasással nem. Tudjuk azt is, hogy ő maga nem volt hajlandó írni, gondolatait Platón jegyezte le, és néha felolvastatott magának. Azt is tudjuk, hogy az írásbeliség elterjedésével romlott az emberiség memóriája: már nem kellett megjegyezni kívülről Homérosz rövidke eposzait, mert el lehetett őket olvasni. Ma is hasonló kulturális változásnak vagyunk részesei. A mai felnőtt generáció még hisz abban, hogy tanulni igazán könyvből lehet, de gyerekeinken mind inkább azt látjuk, hogy készen kapott mozgóképeken nevelődnek és elsősorban a számítógép segítségével tanulnak. Kérdés, mi ennek a megváltozott környezetnek a hatása az agyműködésre.

Szókratész és két tanítványa
(Forrás: Wikimedia Commons / Meister des al-Mubashshir-Manuskripts / )

Gyarmathy Éva kitért arra, hogy a környezet és a kultúra megváltozása igenis maga után vonja az agyműködés megváltozását is. Pszichológiai szemszögből nézve: az olvasáshoz elemző, logikai gondolkodás szükséges. Ennek kialakításában nagyon nagy szerepe van annak, hogy a gyereknek kisebb korában felolvasnak. Az olvasott szöveg megértése ugyanis pontosan ezt az elemző gondolkodást fejleszti – szemben a mozgóképpel, ami készen adja, megjeleníti számunkra az összefüggéseket. Ebből adódik a fő agyműködésbeli különbség az úgynevezett digitális bevándorlók és a digitális bennszülöttek között. A mai felnőtt generáció inkább képes a módszeres, elemző gondolkodásra, pontosabban képes feldolgozni az információkat, és a hosszabb távú memóriája jobb. Míg az alapvetően nem a könyveken felnövő digitális bennszülött generáció könnyebben és gyorsabban dolgozza fel az információdömpinget, fejlettebb a rövid távú memóriája, gyorsabb döntéshozatalra képes. Ezeknek a gyerekeknek az iskola, el kell fogadnunk, igenis ingerszegény környezet. Az iskola feladata tehát az, hogy miután ezt a problémát tudatosította, kezdjen is vele valamit.

Gyarmathy Éva arra hívta fel a figyelmet, hogy a mozgásnak, a művészeteknek és a stratégiai játékoknak kulcsfontosságú szerepe lehet a tudatosság, az elemző gondolkodás fejlesztésében. Hangsúlyozta azt is, hogy az online tapasztalatszerzés nem tudja helyettesíteni a valódit.

Alig ocsúdtunk fel a rengeteg érdekes gondolat és információ után, máris újabb izgalmas előadást hallgathattunk. Harmadik előadóként Tari Annamária klinikai pszichológus következett A Z generáció az iskolapadban című előadásával. Elsősorban arra tért ki, hogy milyen szorongásos tüneteket okoz a mai tizenévesek számára az őket körülvevő világ. És hogy ezek hogyan függenek össze a kockázatkereső magatartásukkal és az agresszióval. A háttérben meghúzódó alapvető okok egyike, hogy a gyerekek ma egészen másképp reagálnak az őket ért ingerekre, másként dolgozzák fel az élményeiket. Gondoljunk csak arra, hogy bármilyen társas vagy egyéb eseménynél szempont az, hogy a Facebookra azonnal posztolható képeket, videókat készítsenek. És számukra az ezekre a virtuális térben adott válaszreakciók ugyanolyan fontosak (ha nem fontosabbak), mint az offline kapottak. Tari kiemelte azt is, hogy a közösségi média által a gyerekek az életük nagyobb, jelentősebbik részét egy olyan világban élik, ahol nincs, vagy néhány gombnyomással megszüntethető a szülői kontroll. És mivel ma a szülők átlagosan hét percet beszélgetnek gyerekeikkel, ezeknek az úgynevezett hétperces gyerekeknek hiányoznak az életükből azok a keretek, amelyekre életkorilag, biológiailag még szükségük lenne. Ez eredményezi a gyerekek szorongásszintjének a növekedését. Tari Annamária kitért még arra is, hogy mennyiben különbözik az online és az offline személyiségünk egymástól, hogy mennyiben tekinthető függőségnek, nárcizmusnak az állandó virtuális jelenlét kényszere. És persze arról is beszélt, milyen pozitív hatásai vannak ennek az életformának (például a multitasking, az egyszerre több dologra való odafigyelés képessége).

Bennszülött
(Forrás: Wikimedia Commons / Steve Evans / CC-SA 2.0)

A délelőtt utolsó előadását Ságvári Bence szociológus, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa tartotta A netgeneráció törésvonalai címmel. A kissé megfáradt közönségnek az Ifjúság 2008 elnevezésű átfogó kutatásról számolt be. A vizsgálat célja az volt, hogy megtudják, mennyire volt homogén az akkori huszonéves generáció. Bár a kutatás biztosan érdekes eredményeket hozott, Ságvári előadása meglehetősen anakronisztikusnak tűnt. Mai, felgyorsult világunkban ugyanis négy év alatt igencsak megváltoznak a körülmények. Gondoljunk csak arra, hogy a Facebook használatának az elterjedése milyen változásokat hozott az internethasználatban. Nem lett volna hiányérzetünk, ha Ságvári ismertette volna a 2008-as adatokat, majd ezeket szembesítette volna a jelenre vonatkozó hipotézisekkel. De így sajnos előadása csak arra nyújtott példát, hogy a digitális korban milyen gyorsan avulnak el az információk.

Leomolhatnak-e az iskola virtuális falai?

Az ebédszünet után kerekasztal-beszélgetés következett Arató László magyartanár, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, Bessenyei István digitális oktatással foglalkozó oktatáskutató, Bedő Ferenc közoktatási szakértő, Fehér Péter az internetes oktatás szakértője, Lévai Dóra és Tóth-Mózer Szilvia, a PPK tanársegédei részvételével. A beszélgetést Balla István újságíró vezette.

Az első kérdés, amit a kerekasztal megvitatott, hogy mondható-e, hogy a mai diákok nem töltik elég hasznosan az időt a gép előtt ülve.  Ez rögtön felveti azt a kérdést, hogy mi tekinthető ma hasznosnak. Abban a beszélgetés résztvevői megegyeztek, hogy a számítógép előtt töltött idő hatékonyabbá tételében, módszerek és internethasználati minták kialakításában igenis szerepet kell, hogy vállaljon az iskola. Bessenyei István hangsúlyozta, hogy az iskolának alapvető nyitottságot kell tanúsítania, bezártság helyett kezdeményeznie kell, és erősítenie kell a kreativitást. Ugyanis ha valakinek kreatív a gondolkodása, akkor a kütyüjét is kreatívan fogja tudni használni, míg ha ez a képessége hiányzik, a gép ezt nem fogja tudni pótolni. Arató szerint a tanárnak ma igenis fel kell vennie a versenyt az egyéb audiovizuális élményekkel, ez pedig csak úgy lehetséges, ha újít. Kiemelte azt, hogy milyen fontos olvasási képességek fejlődnek a digitális olvasással (az áttekintő olvasás, a válogató olvasás), és melyek azok, amelyeket fejleszteni kell (elemző, elmélyülő olvasás). Kiemelte azt is, hogy véleménye szerint a netgeneráció a szövegértés és a szövegalkotás terén sokkal jobb helyzetben van, mint az előző, a kizárólag a televízión felnövő generáció. Az interneten ugyanis a diákok rengeteg szöveggel találkoznak, olvasnak (ha nem is a klasszikus értelemben), és maguk is rengetegféle szöveget alkotnak. Arató hangsúlyozta, hogy ezeket a kommunikációs formákat, szövegtípusokat nem kizárni kell az iskolából, hanem éppen bevinni a falai közé. (Ezzel persze az iskola falai is részben leomlanának.) Szerinte az irodalomolvasást egyáltalán nem kell temetni, csak reagálni kell tudni a változásokra. Ugyanakkor arra is kitért, hogy az új alaptanterv – ahogyan arról már korábban beszámoltunk – nem könnyíti a pedagógiai innovációt korlátozó jellege miatt.

Kérdés, hogy a mai tanárjelöltek, egyetemista hallgatók fel vannak-e készülve ezekre a változásokra, konkrétan a számítógépes oktatásra. Lévai Dóra és Tóth-Mózer Szilvia szerint igen, az egyetem felkészíti a hallgatókat erre. Bár említettek olyan példákat is, amelyek szerint a hallgatók néha félénkek és kevéssé kísérletezők ezen a téren (például vonakodnak attól, hogy Wikipédia-szócikkeket javítsanak). Bedő Ferenc ugyanakkor hangsúlyozta a pedagógus-továbbképzések szerepét ezen a téren. Hiszen, ahogy Fehér Péter említette, a pedagógusoknak fel kell nőni a digitális nemzedékhez az eszközök használatában, és egyelőre igen kevés az „internetpedagógus”. Végül a kerekasztal minden résztvevője mondott néhány személyes tanítási tapasztalatot arról, hogy hogyan használható a számítógép, az internet, a digitális eszközök az iskolai mindennapokban.

A beszélgetés után a PPK által diákok számára kiírt videókészítő pályázat díjátadója következett.

Holt költők társasága?

A délutáni szekciók közül a magyartanítással kapcsolatos előadásokat választottuk. Megérte, mert még az előadások előtt meghallgathattunk egy hat pontból álló, igen szimpatikus kiáltványt, amit Fenyő D. György, a szekció moderátora tett közzé még az előadások előtt. A hat pont a következő:

1. A magyartanítás nem zárkózik el az új lehetőségek elől, hanem felhasználja, magába integrálja azokat.
2. A magyartanítás középpontjában a közvetített tartalom és nem a közvetítő médium (a papír vagy a gép) áll.
3. A magyartanítás nem zárhatja be magát egy vagy két szaktudomány (irodalomtudomány, nyelvészet) keretei közé, hanem nyitnia kell az új médiumok felé, és elsősorban a szövegértés és -alkotás képességet kell fejlesztenie.
4. A szövegértés alapvető szerepet tölt be a hétköznapi életben, és az iskolai boldogulásban (más tantárgyak tanulásában) is.
5. A magyartanítás feladata ugyanakkor az is, hogy a tudásnak történeti dimenziót adjon.
6. A magyartanításnak minden diákot meg kell szólítania, nem csak az – igencsak ritkuló – könyvmolyokat.

Ki volt Takács Etel?Takács Etel (1921–1992) híres magyartanár, anyanyelv-pedagógiával foglalkozó szakember. Magyar nyelv című sorozata évtizedekig meghatározta a magyar nyelvtan általános iskolai tanítását. Sorozata és nyelvtani összefoglaló munkái a  mai napig kaphatóak és kedveltek. Ezzel a forradalmi hevülettel indult tehát a délután a magyaros szekcióban – stílszerűen a Kazinczy utcai épület Takács Etelről elnevezett termében (ami meglehetősen szűknek bizonyult a sok érdeklődő miatt). Az első előadást Mailáth Nóra klinikai pszichológus tartotta A történet alkonya? címmel. Az előadás azt az alapproblémát járta körül, hogy milyen terápiát lehet alkalmazni a mai, sokszor depresszív tüneteket mutató gyerekeknél, akik nem elmesélt történeteken, hanem sokszor brutális vizuális élményeken szocializálódtak.  Saját praxisából említett olyan eseteket, amelyekben különböző módszerekkel ért el eredményeket.

A szekció második előadását Ostorics László az Oktatási Hivatal munkatársa tartotta A digitális nemzedék olvasói profilja címmel. Előadásában a 2009-es nemzetközi PISA felmérések eredményeit ismertette. 2009-ben Magyarország mind a „papíralapú”, mind pedig a digitális szövegértési mérésben részt vett. És míg a papíralapú szövegértés szintje – a korábbi évek kudarcaival ellentétben – ma már megközelíti az európai átlagot, a digitális szövegértési képességben sereghajtók vagyunk. Ostorics azt is bemutatta, hogy a milyen kérdések alapján, hogyan készíthetők el a diákok olvasói profiljai, és hogy ezek a profilok milyen összefüggést mutatnak a szövegértési képesség szintjével.

A következő előadást Gordon Győri János magyartanár, az ELTE PPK docense tartotta Digitális olvasás és irodalomtanítás címmel. Előadásában jellemezte a digitális nemzedék beállítódását, tanuláshoz való viszonyulását, a tanulás megváltozott környezetét. Majd ezután megmutatta, hogyan tud minderre reagálni a magyartanítás az iskolai gyakorlatban.

Utána Gergelyi Katalin arról beszélt, hogy hogyan lehet bevonni az internet világát a magyartanításba. Frappáns és jó előadásába azonban sajnos az már nem fért bele, hogy konkrét példákat is részletesebben megmutasson. (Honlapján azonban ez ügyben érdemes tovább tájékozódni.)

Végül a megfáradt és igencsak megfogyatkozott közönségnek Sándor Judit A diákok képe a könyvről – 2011 címmel tartott előadást az Egyetemi Könyvtár egyik könyvtárnépszerűsítő projektjéről. Elmondta, hogyan zajlott a szervezés, kik nyertek a pályázatokon (diákoknak fényképeket, filmeket, képregényeket kellett készíteniük az olvasásról). Végül bemutatott néhány nyertes pályaművet is.

Iskola vagy börtön?
(Forrás: Molnár Cecília Sarolta)

Összességében a Digitális nemzedék konferencia érdekes és hasznos lehetett mindazok számára, akik fel akarják venni a gyerekekkel a pörgést, és újítani szeretnének az iskolai gyakorlatukon. A „bezzeg régen minden jobb volt”-szlogent egy pillanatra elfeledve, ilyen nyitottnak és kezdeményezőnek kéne lennie a tanártársadalomnak ahhoz, hogy valami valóban változzon, és az iskola ne egy ódivatú, a digitális szakadék szélén táncoló börtönre hasonlítson.