A Punnany Massif egyszer már nagyon bejött nekünk, és most megint. Ezért ők lesznek az első szerencsések, akiknek már a második daluk is a nyest bonckése alatt végzi – jelentsen ez jót vagy rosszat. A most elemzendő dalszöveg két évvel korábbi, mint az Élvezd, amivel legutóbb próbálkoztunk. De boldogan látjuk és halljuk, hogy a Punnany Massif már 2009-ben is nagyon jó szövegeket gyártott.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ezúttal a Telik című dalt választottuk, hogy az élet élvezete után emlékeztessük olvasóinkat arra, hogy az idő bizony múlik. Persze a cím alapján még nem teljesen világos, hogy pontosan mi is az, ami telik: tényleg az idő vagy esetleg a pohár vízzel vagy valami mással? Mielőtt betelne a pohár, hallgassuk meg a számot! (A dalszöveget a megszokott módon a cikk végén olvashatják.)

A dal meghallgatása után már teljesen egyértelmű, hogy ebben a dalban az idő az, ami telik. A refrén, amivel a dal kezdődik a rappelt versszakok ellenpontjaként a múltat idézi fel, amiben a múltbéli énekes a múltra emlékezik:

Zöld volt a mező, színes a rét
Ház ült a völgyben, és kék volt fenn az ég

Azzal, hogy a refrént – ami maga is egy visszaemlékező, múltat idéző szöveg – látványosan egy letűnt kor dallam- és szövegvilágába helyezi, egyszersmind arra emlékeztet minket, hogy az idő valóban mindig telik (nemcsak most, hanem régen is telt). És ami ennél is fontosabb, a refrén rögtön a dal elején fel is idézi azt a fajta szokásos visszaemlékező szerepet, amelyben a megszólaló a múltat szépnek, értéktelítettnek látja, szembeállítva a jelennel, ahonnan az értékek kezdenek eltűnni, és a szépségnek már csak az emléke maradt. (A jelen és a múlt ilyenfajta szembesítéséről már írtunk a Lájkollak ezerrel című Kowalsky-dallal kapcsolatban.)

De mi ez a dal, ami a refrénben szerepel? – Azt elsőre érezzük, hogy egy létező dalnak a részletével van dolgunk, és nem egy paródiával. A „zöld volt a mező” címre keresve meg is találjuk  a számot  – nem is egy változatban. Az is hamar kiderül, hogy a dal eredetije angol: a The Brothers Four előadásában így hangzott a Greenfields című dal, ami ugyan alig három perces, de igen nagy kitartást igényel a meghallgatása:

Az ne zavarjon meg minket, hogy az eredeti dal valójában egy boldogtalan szerelmes melódia, és benne a zöld mezők és a kék ég, a tavasz és a nyár képei egy elmúlt szerelem szimbólumaiként jelennek meg. A dal magyar változatát is több verzióban érhetjük el a YouTube-on, de talán a Punnany Massif ezt, a Studió 11-es változatot használhatta:

Szerencsére mi a magyar fordításból csak a természeti képek leírását kapjuk a Punnany Massif „remixében”, a szimbolikus jelentések nélkül. Másik nagy mázli, hogy a remixben mai felgyorsult világunkhoz alkalmazkodva fel van gyorsítva az eredeti, már-már elviselhetetlenül lassú sláger. A poén az, hogy a mai fülnek még így, felgyorsítva is igen lassúnak és idegennek, régiesnek hat a Zöld mezők két sora.

Így viszont már kissé gellert kap az az elsőre oly egyértelműnek látszó feltevésünk, hogy itt egy olyan szöveggel állunk szemben, ami sopánkodik az idő múlásán, és a múltat értékesnek, míg a jelent pedig értéktelennek tartja. Vagy, hogy itt egy olyan dallal állunk szemben, amely ezt a „régen minden jobb volt”-filozófiát parodizálja. Hát, egyik sem, a dal (szerencsére) nem ilyen egyszerű. És ez a rappelt részek szövegeiből is alátámasztható.

Egyrészt a kezdősor által meghatározott vershelyzet rögtön az Istenhez fohászkodó versek hagyományához kapcsolódik:

Megkérnélek Istenem, hogy ne a szegény embert bántsd

De azonnal észrevehetjük, hogy ez a dalszöveg nem úgy „istenes”, ahogyan a múlt héten elemzett Copy Con-sláger. Itt valójában a vers kezdete csak megtéveszt minket: úgy csinál, mintha Istenhez fohászkodna, de a kezdősoron kívül nincs más utalás erre a beszédhelyzetre. A kezdő fohász csak felvezetése a mai, „értékvesztett kor” leírásának. Ebben a leírásban a mai korra jellemző jelenségek nevei rendre valahogy nyelvileg elváltoztatva, kifordítva jelennek meg: a költséghatékony kifejezés nem szorul kifordításra, mert már eleve egy nagyon furcsa szóösszetétel, a kritikus tömeggé duzzad kifejezés előhívja a critical mass népszerű kerékpáros mozgalmat, a hajléktalan szó helyett pedig az áll, hogy hajlékony.

De mielőtt nagyon belesüppednénk az önsajnálatba és a mai kor társadalmi problémáinak taglalásába, máris kiderül, hogy nem a szokásos siránkozásról van szó: 

Értékvesztve rohan a világ, gyengét a peremre taszít
Mint az állatoknál, itt is az erősebb kutya ba***

Ez a két sor pontosan azt mondja nekünk, hogy az emberi alaptermészetből következnek mindazok a problémák, amelyekkel a mai kor szembenéz, és ez valószínűleg nem volt másként régebben sem. Emberi természet alatt pedig az ember mint biológiai lény állati ösztöneit értik. Erre egyébként a dalszöveg többször is visszatér, például amikor a mesterséges feromonokat emlegeti. És ezután még azt is kimondja a szöveg, hogy:

Nem vész el semmi, úgy mondják, csak átalakul

A mondattal természetesen nemcsak az értékekre utal, hanem felidézi nekünk a fizikából ismert, és az oktatásban szinte szlogenszerűen használt megmaradási törvényeket (energiamegmaradás, perdületmegmaradás).

És valóban megmaradnak a klasszikus értékek ebben a dalban, csak éppen átalakítva. Ugyanis a szöveg lépten-nyomon tartalmaz kulturális utalásokat, áthallásokat irodalmi szövegekből. Ilyen például az Internacionáléból ismert mondat („ez a harc lesz a végső”) kifordítása:

Előre droidok, mindennap harc, de nem a végső

Az első rappelt szakaszt pedig egyfajta összegzésként zárja ez a tétel:

Hogy mi volt rég, hogy mi volt igazán az édes
elmesélni már csak nagyapáink meséje képes.
Az biztos, hogy van, volt, lesz rossz és szép
Valamint virágzik, elrohad, amit az idő széttép.

A következő rappelt szakaszban pedig az időszembesítés eszközével folytatódik tovább a jelen kor jelenségeinek sorolása: megjelenik a gépesítettség problémája, a szinglik kérdése, az elöregedő társadalom képe. Ezzel együtt pedig a szövegben folytatódik az értékek megőrzése és megváltoztatása a kulturális utalások által:

Konzervatívan sikkesen, nincs rózsa, meg már csipke sem
Hisz egyik Grimm mese sem köszön vissza egyik rímbe sem

Ebben a szakaszban van a dal egyik legzseniálisabb nyelvi húzása is, ami egy majdnem-anagrammából hozza ki a jelen és a múlt szembeállítását:

Mára már a romantika nem más, mint antik rom

És ez a szakasz is, ahogy az előző egy erős konklúzóval zárul:

Úgy hozta a természet, ne csak félig nézd az egészet
Más kor, más osztály, azt osszad, amit hoztál

A dal elemzése során láthattuk, hogy ugyan ismerősen cseng a szokásos retorika, miszerint „bezzeg a mi időnkben, régen persze minden sokkal jobb volt”, de a dal nem erről szól, hanem pont ennek a retorikának a kifigurázásáról, kifordításáról és értelmetlenségének demonstrálásáról.

A Punnany Massif dala ugyanis rengeteg kulturális értéket, tudást őriz meg, értelmez át, használ fel, és ezzel már létével cáfolja a jelen kor értékvesztettségét. 

Punnany Massif: Telik

Refrén:

Zöld volt a mező, színes a rét
Ház ült a völgyben, és kék volt fenn az ég

Jah,
Megkérnélek Istenem, hogy ne a szegény embert bántsd
De mit tehetne ha előbb-utóbb úgyis eléri a kredit kráncs
Elküldik a cégtől, mondván, hogy nem költséghatékony
Kritikus tömeggé duzzad az utcákon a sok hajlékony
Étel helyett kapunk jogot, tisztán kiváltságként
Álszent ígéretekkel vértezve bukik a szabadságkép
Értékvesztve rohan a világ, gyengét a peremre taszít
Mint az állatoknál, itt is az erősebb kutya ba***
Nem a földön járunk, réges-régen már a betonon
Leaszfaltoztunk mindent, szinte magunktól, szabadon
Nem vész el semmi, úgy mondják, csak átalakul
Ezáltal a kultúránk fogalmává is más vált alapul
Ostoba celeb világ, színész meg bálvány imádat
Bébi mindegy mit csinálsz, csak dobd ki azt a kis pi***
Nem számít ki látja, amíg tudom, gyorsba letolom
Amíg hat rajtam a mesterséges feromonom
Előre droidok, mindennap harc, de nem a végső
A boldogsághoz vezető úton sok akadály meg lépcső
Van, nem para, hogy égő, megteszed, amin a sorsod áll
Csak taposs és lesz Lacoste meg úri lakosztály, fáj
Hogy mi volt rég, hogy mi volt igazán az édes
elmesélni már csak nagyapáink meséje képes
Az biztos, hogy van, volt, lesz rossz és szép
Valamint virágzik, elrohad, amit az idő széttép.

Refrén (2x)

Ma már új vonatok robognak, igaz, régi síneken
A menetrendet, meg a trendet az internet keresi ki nekem
Konzervatívan sikkesen, nincs rózsa, meg már csipke sem
Hisz egyik Grimm mese sem köszön vissza egyik rímbe sem
Manapság nem olvasnak, behódolnak mindenféle vasnak
Legyen az számító vagy szállító, számokban gazdag gép
Mit kér a nép, hát adjatok neki a sok gyors étteremben
Minden kanál után mintha hitel lenne bent az ételemben
Változnak a korok, a világ kerek már a nőknek
Technikával taktikáznak a szingli életművek
Bezzeg régen még téma volt a sok csillag az égen
Mára már a romantika nem más, mint antik rom
Minden idős az egyben öreg, meg is mozgatnak minden követ
Hisz aki egy bölcset nem követ, gyökerestül tépi ki a tövet
A fiatal mérges, ha az öreg nyelve érdes
Hisz a vén, csak vénnyel képes élni különben szétes
Úgy hozta a természet, ne csak félig nézd az egészet
Más kor, más osztály, azt osszad, amit hoztál

Refrén (2x)

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)