A magyar nyelv jiddis jövevényszavai elsősorban a bizalmas beszélt nyelvben és a szlengben fordulnak elő, és egy részüket a német argó közvetítette a magyarba. Jiddis jövevényszavaink közé tartoznak például: gój ’nem zsidó’, jampec, jatt, kóser, sakter, samesz, sóher, sólet, stika ’csend’. A német nyelv különféle változatainak közvetítésével a magyarba került jiddis eredetű szavak pedig: balhé, bóvli, hirig ’pofon; verekedés’, kampec, mázli, meló, muri, pajesz, sáp, smonca ’semmiség; fecsegés’, srác, szajré, tarhenol ~ tarhál, tréfli ’nem megfelelő’ stb.

Jiddis nyelvű poszterek New Yorkban
(Forrás: Wikimedia)

Mi a jiddis?

A jiddis a közép-kelet európai askenázi zsidók nyelve, és elsősorban a középkori német dialektusok, másodsorban a héber és arámi, a szláv nyelvek, valamint a régi francia és régi olasz elemeinek ötvözéséből alakult ki. A jiddis az európai zsidóság egyik fő nyelve volt 1000 évig, egészen a 2. világháborúig. A szó maga jiddisül annyit tesz, mint „zsidó”, és főleg germán szótani felépítést mutat. A nyelvet héber ábécé alapú írással használták (kisebb módosításokkal), elvonatkoztatandó a katolikus papság latin ábécéjétől. Eredete a középkori Rajna menti városok zsidó közösségeire vezethető vissza. Héber és arámi szavakat, valamint bibliabeli, Talmudbeli kifejezéseket is használt, ezen kívül kifejezéseket a rabbik írásaiból. A zsidók keletre húzódásával a cseh és lengyel nyelvből kölcsönöztek szavakat. További migrációk a jiddis szókincset orosz szavakkal gazdagították, amint a nyelv elterjedt Európában és az Orosz Birodalomban. Az oroszországi zsidó pogromok által kiváltott tömeges kivándorlás aztán 1880-tól az Októberi forradalomig, majd a Nemzeti Szocialisták által kiváltott exodus Közép-és Kelet Európából eljuttatta a jiddist Izraelbe, Észak- és Dél Amerikába, Nagy-Britanniába, Dél-Afrikába és Ausztráliába. A jiddist még zsinagógai imádkozással, étkezési előírásokkal és más hagyományos gyakorlatokkal kapcsolatos kifejezések és fogalmak is jellemezték.

A közel 11 millió zsidóból, akik 1939-ben jiddisül beszéltek, rengetegen odavesztek a Holocaustban. Ma ultra-ortodox askenázi körök kiemelkedően hozzájárulnak ahhoz, hogy a jiddis fennmaradjon, különösen Izraelben és az Egyesült Államokban. Jelenleg a világon valószínűleg kevesebb mint egy millióan beszélik, többnyire idősek vagy ultra-ortodoxok.

New Yorkban még él a jiddis
(Forrás: Wikimedia)

A jiddis irodalom

A jiddis irodalom erősen vallásos és didaktikus jellegű. A korai jiddis irodalom azért különleges, mert nőknek, gyerekeknek és kevésbé képzett férfiaknak íródott. Ezeket a szövegeket iskolai használatra, otthoni sabbat olvasásra és zsinagógai olvasásra szánták: a cél az volt, hogy nők és iskolázatlan férfiak el tudják olvasni a Biblia minden hétre eső részét és az imádságokat. A 16, 17. és 18. században napvilágot látott egy seregnyi vallásos és felvilágosító anyag, valamint vigasztaló és kérelmező imádságokról szóló könyv tekhine néven, ami mind nőknek és nők által íródott.

A modern jiddis irodalom a Das Kleyne Mentshele (A kisember) publikálásával kezdődött 1864-ben. Ezt Mendele Mocher Sforim írta: neve második részének jelentése a „könyvárus”. A legjobb írók között található továbbá Sholem Aleichem, I. L. Perezz, Isaac Meier Dik és Isaac Bashevis Singer, a nyelv első Nobel-díjas írója (1978).

Míg a 19. és kora 20. század elején a jiddis virágzó irodalmi nyelv volt, fénye lehanyatlott az elnyomás, elvándorlás és a náci népirtás miatt. Ennek ellenére az ultra-ortodox Hászidok és Háridok körében számos országban mégis él a nyelv, és fontos egyetemeken tanulják világi diákok: ilyenek a New-Yorki Columbia, a jeruzsálemi Héber Egyetem, a Montreali McGill Egyetem, az Oxfordi Egyetem és a Párizsi Egyetem.

A jiddis felépítése A középfelnémet nyelv (amelyből a modern egységes német kialakult) délkeleti nyelvjárásaiból kialakult jiddis a 12. század elején került Kelet-és Közép Európába. A héber és az arámi erősen befolyásolta; szókincsének 12-20%-a ezekből a nyelvekből származik. A kelet-európai beszélők elszigetelődése a felnémettől és kapcsolatuk a szláv nyelvekkel, különösen a lengyellel és az ukránnal elemi különbséghez vezetett a nyugati és keleti jiddis nyelvjárások között. A kései 18. század óta a legtöbb Közép-Európában maradt zsidó feladta a jiddist a német javára; itt a nyelv így gyakorlatilag kihalt. A keleti jiddis nyelvjárások lényegesen különböznek a magánhangzók kialakításában. Hangtani szempontból is közelebb áll a jiddis a középfelnémet nyelvhez, mint a modern német nyelv. Bár a jiddis szókincse alapjában véve germán, a fentebb említett nyelveken kívül vett át az angolból is. A jiddis tudományos intézetet (YIVO) Vilniusban, Litvániában hozták létre 1925-ben olyan akadémiaként, amely a nyelv fejlődését volt hivatott felügyelni. Az intézet később átkerült New Yorkba, és sokat tett a jiddis egységesítése érdekében. A legkorábbi fennmaradt hivatkozásokban a nyelvet לשון־אַשכּנז (loshn-ashkenaz), az Ashkenazik nyelvének és טײַטש (taytsh)-nak, vagyis németnek hívták. A nők által olvasott jiddist még מאַמע־לשון (mame-losh), szó szerint anyanyelvnek is nevezték.

Német kapcsolat

A reformáció óta a jiddis nyelvet sok támadás érte Németországban. Luther például a Liber Vagatorum 1528-as kiadásában a nyelvet a Rotwelsch-sel, az alvilági tolvajok nyelvéhez hasonlítja. Bár egyes jiddis szavak és kifejezések beépültek a különböző német nyelvjárásokba, a jiddis iránti érdeklődés abban az időben főleg a misszionáriusokra és a rendőrségre korlátozódott. A zsidó lakosság beszélt nyelveként vagy a Rotwelsch szókincsének forrását vagy a legközvetlenebb és leghatékonyabb módszert látták benne a zsidók térítésére.

A német irodalom személyiségei között talán Goethe is érdeklődött a jiddis iránt. 1761-ben a fiatal Goethét egy zsidó ember tanította ugyanis a nyelv alapjaira, aki átkeresztelkedése után Carl Christian Christfreund (Krisztus barátja) néven élt.

Mások számára a jiddis hosszú története azt jelentette, hogy ez volt az egyetlen nyelv, ami a zsidók szenvedéseit és vágyódásait teljes mértékben ki tudta fejezni. A nyelvnek ezt a jellegzetességét találta Kafka meghatónak, amikor jiddis színműveket előadó színészeket látott 1910 és 1912 között Prágában.

Az 1. világháború idején a német zsidók, főleg a jól képzettek és a középosztály, eltávolodtak a jiddistől. Attól félve, hogy amúgy is részleges elfogadottságuk a többségi lakosság körében még inkább romolhat, ha kapcsolatot tartanak fenn a kelet-európai zsidókkal, a németnek született zsidók nyugtalanul nézték az elszegényedett háborús menekültek tömegét, akik Keletről érkeztek a pogromok és a kommunista forradalom elől. A jiddist beszélők, akikről lenézően „Ostjuden” (keleti zsidó) néven beszéltek, letelepedtek Berlinben, és közülük az írók egy kicsi, de termékeny csoportja megteremtette az 1920-as és 1930-as évek legfontosabb jiddis írásait.

Ezzel egy időben a cionista ideológia, amely a palesztinai visszatérést és a héber használatát hangsúlyozta a zsidó nemzet nyelveként, nagyban hozzájárult a héber felélesztéséhez. A 20. század első felében dúló nyelvvitában a héber teret nyert a jiddissel szemben, és Izrael állam hivatalos nyelve lett. A jiddist ezután egyre inkább a zsidókkal és a diaszpóra zsidó kultúrájával azonosították.

Első világháborús amerikai poszter 1917-ből jiddisül: „Az étel segít megnyeri a háborút-, szabadságot keresve jöttetek ide, most segítsetek megőrizni azt”.
(Forrás: Wikimedia)

A 2. világháború után továbbra is léteztek jiddis író- és olvasóközpontok Észak-és Dél-Amerikában, különösen New-Yorkban, Montrealban és Buenos Airesben. A szovjet zsidóság, bár meggyengült és megrettent az évtizedekig tartó elnyomás alatt, továbbra is a művészi kreativitás egyik központját jelentette. Prózában, illetve költészetben Isaac Bashevis Singer New Yorkban, Avrom Sutzkever pedig Izraelben a Holocaust előtti európai zsidóság legmeggyőzőbb hangjait képviselték. Ők folytatták a jiddis irodalmi hagyományt.

Sztálin halálos csapást mért a jiddisre, amikor parancsára a megmaradt legtehetségesebb jiddis írókat 1952. augusztus 12-én kivégezték. Ez és a Szovjetunió felbomlását követő emigráció lezárta az orosz jiddis hosszú fejezetét. Izraelben a jiddist hátrányosan érintette az a tény, hogy ideológiai okokból a hébert részesítették előnyben vele szemben, és nem volt védett az elöregedés és az anyanyelvi beszélők beolvadásának folyamata ellen. Az 1980-as években elkezdődött érdeklődés a jiddis tanulmányok iránt mégis új lökést adott a nyelvnek mint egyetemi tantárgynak.

Források:

www.jewishgen.org

Fishman, Joshua A. (ed.), Never Say Die: A Thousand Years of Yiddish in Jewish Life and Letters, Mouton Publishers, The Hague, 1981.

Wikipedia