nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Diskurzusjelölők 4.
A többszörös „-e” kérdőszó

Vajon meg-e lehet-e magyarázni-e azokat az adatokat-e, amikben az „-e” kérdőszó többször is megjelenik? Szándékosság, nyelvi játék, tudatlanság, rétegnyelvi hatás, műfajhoz kötődő közlésmód vagy esetleg valami más van a hátterükben? És mi köze van a kódexek többszörös „-e” kérdőszavas példáinak napjaink szerkezeteihez? Ha kíváncsi a válaszokra, tartson velünk!

Schirm Anita | 2014. augusztus 6.
|  

Cikksorozatunk előző részében az -e kérdőszó (kérdő partikula) vándorlását kísértük végig a legkorábbi adatoktól napjainkig. Ám nem foglalkoztunk az olyan nem sztenderd alakokkal, amelyekben az -e kérdőszócska többször is szerepel. Pedig a nem-e lehetne-e, meg-e tudnád-e mondani és társai stigmatizáltságuk ellenére is gyakoriak a beszélt nyelvben, sőt, bizonyos műfajokban írásban is megjelennek. Ám ne higgyük, hogy ezek az alakok mostani találmányok, ugyanis a kódexek korából is adatolható már a többszörös -e kérdőszavas szerkezet.

Ki korán kel, sok -e kérdőszót lel

Az 1508-as Nádor-kódexben található Minemde elfeledheti-e az anya ő kis gyermekét-e? kérdésben két -e kérdőszó is szerepel: közülük az egyik az állítmány után (elfeledheti-e) áll, míg a másik a mondat végén (gyermekét-e) foglal helyet. Ezt az adatot több nyelvész is a mondat szórendjének a megváltozásával hozza kapcsolatba. Kezdetben ugyanis a magyar SOV alapszórendű nyelv volt, azaz olyan, ahol az alanyt (subjectum) a tárgy (objectum), azt pedig az ige (verbum) követte. Ekkor az -e kérdőszó még a mondat végén helyezkedett el, s egy fonológiai összetevőt alkotott az előtte álló igével. Ám amikor a magyar mondat alapszórendje SVO-ra, azaz alany, ige, tárgy sorrendre változott, az ige előbbre került, s így szükségszerűen a kérdőszó is vele mozgott előre.

A két -e kérdőszót tartalmazó szerkezetet Kenesei István nyomán É. Kiss Katalin is azzal magyarázza, hogy a mondat szórendjének a megváltozásakor az ige mondatvégi helyzete megszűnt, s így a hozzá tapadó -e kérdőszót kétféleképpen elemezhették: az igéhez, illetve a mondatzáró elemhez tartozónak. Ezt a bizonytalanságot É. Kiss szerint „úgy oldották fel, hogy az -e szócskát mindkét helyre kitették”. A Nádor-kódexbeli példánál tehát az -e kérdőszónak a nyelv mindkét (SOV, illetve SVO) szórendjénél vett szokásos helye megfigyelhető, vagyis a példa valószínűleg épp a szórendi átrendeződés időszakából való.

Nádor-kódex, 1508
Nádor-kódex, 1508
(Forrás: Országos Széchényi Könyvtár)

Az -e kérdőszó kettőzésére az 1880-as évekből is van adat, mégpedig az esztergomi nyelvjárásból, ahol a nyelvjárási beszélő az igekötőhöz és az igéhez is hozzátette a kérdő partikulát: nézd meg, ki-i gyüttek-ė a számok a lutrin? Ennek az adatnak azonban semmi köze nincs a mondat szórendjének a változásához, Simonyi Zsigmond szerint itt egyszerűen a köznyelvi és a nyelvjárási szórend keveredett össze, hiszen bizonyos nyelvjárásokban teljesen természetes a kérdő partikula igekötőhöz kapcsolása.

Itt-e akarsz-e ülni-e?

A többszörös -e kérdőszóra a szakirodalomban gyermeknyelvi adat is található. Kassai Ilona egy ötéves kisfiútól idézi a következő, erős érzelmi töltettel elhangzott példát: Itt-e akarsz-e ülni-e? Láthatjuk, hogy a gyermek a mondat minden szavához hozzárakta a kérdő partikulát, azaz ebben az esetben a mondatnak minden egyes eleme külön-külön is kérdéses. Ez a példa felidézheti bennünk azokat a történeti adatokat, amelyeknél az -e kérdőszó a mondatnak a nyomatékosítani kívánt eleme után jelent meg.

A többszörös -e kérdőszót tartalmazó szerkezetek a sztenderd írott nyelvbe nem hatoltak be, de a beszédben és az úgynevezett írott beszéltnyelviség szövegtípusaiban (például a fórumhozzászólásokban) egyre gyakoribbak. Használatukról azonban megoszlanak a vélemények. A nyelvművelők a norma megszegését látják bennük, a diskurzuselemzéssel és beszédkutatással foglalkozók viszont különféle beszélői szándékokat társítanak hozzájuk.

Képzeljük el a következő szituációt: János szeretne elmenni Julcsival moziba, ezért a következő kérdést intézi a barátnőjéhez: Nem-e lehetne-e, hogy a hétvégén elmenjünk a moziba megnézni az új akciófilmet? Ebben az esetben János nem-e lehetne-e formájú kérdésének több oka is lehet. Például ha János nem bízik benne igazán, hogy barátnője igent mond, akkor a bizonytalanságnak, bátortalanságnak a jelölője is lehet a nem-e lehetne-e. Ám az is elképzelhető, hogy a szerelmespár így szokott egymással évődni és a közös nyelvjátékukhoz hozzátartozik a nem sztenderd alakok használata. De akár automatikus beidegződés is lehet a nem-e szerkezettel való mondatkezdés, ekkor János a tagadószóhoz kapcsolt -e-nek nem tulajdonít semmilyen kérdő értéket, csupán megszokásból használja azt, s a beszédprodukció során a valóban kérdéses elemhez is hozzáteszi a kérdőszót. A példa tehát jól mutatja, hogy még a kontextus ismeretében sem mindig lehet egyértelműen eldönteni a többszörös -e kérdőszavas szerkezetek használatának az okát.

Vigyázat, a sok E akár veszélyes is lehet!
Vigyázat, a sok E akár veszélyes is lehet!
(Forrás: thechalkboardmag.com)

Bizonyos rétegnyelvi csoportokra is jellemző lehet az -e kérdőszó többszörözése. Almási Miklós például a katonai szlenghez kapcsolja a nem-e lehetne-e kifejezést, s így emlékszik vissza a használatára:

Annak idején a haverok ezzel szórakoztak a seregben, legalábbis e bevezető formulával próbáltunk eltáv.-ot (netán szabit) kisírni az szd.pk-tól, üti-től. Mert ez volt a nyerő formula, szemben a nyelvhelyes (netán szolg.szab.-ot követő) kunyerálással. Később aztán vicces benyögések fordulata lett, mára lassan felejtődik – katonaélmény.

A szerkezet azonban bőven túlnőtt a katonai szlengen és a hétköznapi beszélgetésekbe, valamint az internetes nyelvhasználatba is átkerült.

A nem-e lehetne-e a virtuális térben

A nem-e lehetne-e írott beszéltnyelvi szövegekben való gyakori jelenlétét jól mutatja, hogy a Google keresőprogram több mint 1 millió 200 ezer találatot ad a kifejezésre. Ezeknek az adatoknak egy részében azonban épp a szerkezet ellen emelik fel a szavukat a nyelvhasználók. A Magyar helyesírás kicsiknek és nagyoknak című blog  2011 márciusi bejegyzésében például a következő olvasható:

Nem-e lehetne-e! De nem ám! Sőt, atyaég! Ez a nem sztenderd szóhasználat jó példa arra, hogyan fut szép anyanyelvünk a végzete felé. :) Na jó, ennyire azért nincs tragédia, bár nekem mindig hideg futkos a hátamon, ha meghallom.

A blog írója szubjektív, esztétikai szempontokat hoz a szerkezet ellen, s ugyanezt láthatjuk a Nem-e lehetne-e? NEM! néven futó Facebook-csoportnál is, amely a tagjait a „Csatlakozz, ha te is falra mászol a »nem-e lehetne-e« és a hasonló kérdésektől :)” mottóval toborozza.

Az internetes találatok másik részénél viszont a nem-e lehetne-e szerkezetek a játékos, illetve meghökkentő nyelvhasználat direkt jelenségei, nem pedig nyelvi hibák, vagy nyelvi bizonytalanság eredményei. Ezt különösen azok a példák mutatják, ahol egy mondaton belül kettőnél több összetevőhöz is hozzákapcsolódik a kérdőszó. Például az sgforum.hu egyik topikjában a következő olvasható: Sziasztok! Zs! Szupi. Gyors. :-) Nem-e lehetne-e eztet megtartani-e? Az internetes műfajok által biztosított kreativitást, a játékosságot és az -e kérdőszó többszörözésének tudatosságát az is gyakran jelzi, hogy ezekben a példákban más nem sztenderd alakok (toldalékkettőzések, kiejtés szerinti írásmód, számok és betűk játékos felhasználása, emotikonok, egyedi szóalkotások) is megjelennek.

Vajon minek a tünete a nem-e lehetne-e?
Vajon minek a tünete a nem-e lehetne-e?
(Forrás: pctrs.network.hu)

Az -e kérdőszó szintaktikai sokszínűsége – a vándorlása és egy mondaton belüli többszöri alkalmazása – tehát az egész nyelvemlékes kort végigkíséri. Ráadásul sokszor nem is lehet eldönteni a szituáció pontos ismerete nélkül, hogy milyen beszélői szándék kapcsolódik egy-egy nem sztenderd szerkezethez. Ezért ne ítéljünk tévesen egy „eltévedt” vagy épp többször is felbukkanó -e kérdőszó miatt, hiszen a sok -e nem ártalmas az egészségre.

Felhasznált irodalom

Almási Miklós 2003: Nem-e lehetne-e? Mozgó Világ 2003.07.14.

Kassai Ilona 1993: Nyelvi norma és nyelvhasználat viszonyáról az -e kérdőszó mondatbeli helye(i) kapcsán. Hungarológia 3: 93–102.

Kenesei István 1992: Az alárendelt mondatok szerkezete. In: Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 1. Mondattan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 529–713.

É. Kiss Katalin (szerk.) 2014: Magyar generatív történeti mondattan. Akadémiai Kiadó, Budapest

Schirm Anita 2006: Az -e kérdő partikula nyomában. In: Gárgyán Gabriella – Sinkovics Balázs (szerk.): LingDok 5. Szegedi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola, Szeged, 131–153.

Simonyi Zsigmond 1882: A magyar kötőszók, egyuttal az összetett mondat elmélete. Második kötet. Az alárendelő kötőszók első fele. A hogy és -e kötőszók. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
5 nudniq 2014. augusztus 8. 17:58

Na, elolvastam. És zavar valami.

Az OV->VO változásra szépen hoz bizonyítékokat. De minden bizonyíték arra utal,h SOV sorrendből VSO (vagy VOS) lett az új sorrend (amit aztán manipulál a topik/kvantor/fókusz pozíciókba való kiemelés).

Sehol egy bizonyíték arra,h VSO helyett SVO lenne az alapszórend. Az SVO-t csak emlegeti időnként.

És nekem pont ez volt a kérdésem. Mert a TQFVOS (vagy TQFVSO) alapszórendről engem nem kell győzködni. De mi bizonyítja,h az alany alaphelyzetben megelőzné az igét (akkor, ha sem topik, sem fókusz szerepet nem játszik, csak pőre alany)?

Épp ennek az ellenkezőjét fejtegeti ez a linkelt cikk is: Az alany nem az "alanysága" miatt előzi meg az igét, amikor megelőzi, hanem csak a plusz (T, Q vagy F) funkciója miatt (ha van neki plusz funkciója). Azaz az "SVO" sorrend használata szerintem félrevezető...

4 nudniq 2014. augusztus 8. 17:11

@schirm_a: köszönöm a linket! Még csak beleolvastam, és nem el, de úgy tűnik válasz lesz a kérdésemre.

De bár a honlap címében még SOV-SVO van, magában a pdf-ben már SOV-(TQF)VSO szerepel. És ez utóbbival nem is lenne semmi gondom.

Ha ez a nyest cikk azt írta volna,h "a magyar nyelv alapszórendje SOV-ről (TQF)VSO-ra változott" akkor meg sem írtam volna ide az első kommentemet...

3 schirm_a 2014. augusztus 8. 00:26

Rosszul másoltam be a linket az előbb, íme újra:

www.nytud.hu/oszt/elmnyelv/mgtsz/032_eki...liscsaba_kezirat.pdf

2 schirm_a 2014. augusztus 8. 00:25

@nudniq: a magyar szórend változásának a kérdéséhez

É. Kiss Katalinnak Az ősmagyar SOV-től az ómagyar (TQF)VSO-ig című cikkét ajánlom:

www.nytud.hu/oszt/elmnyelv/mgts /032_ekiss_sov_svo_piliscsaba_kezirat.pdf

1 nudniq 2014. augusztus 7. 00:15

>>Kezdetben [...] a magyar SOV alapszórendű nyelv volt [...] Ám [...] a magyar mondat alapszórendje SVO-ra [...] változott<<

A linkelt nyest-cikkben az áll: >>Fontos, hogy a tipikus szórend megállapításakor a leggyakoribb, az általános, az úgynevezett jelöletlen szórendet vesszük figyelembe.<<

Laikus füllel én azt érzem,h vannak olyan magyar mondatok, amelyeknek a semleges szórendje az SOV (Pista fát vág. Ilona kamiont vezet. stb.), és persze az igekötős igéknél meg az SVO a semleges (Pista elvágta az ujját. Ilona levezeti az egyenletet. stb.).

Akkor ezek szerint mégsem ezt (nem a semleges szórendet) jelenti az "alapszórend".

Egy pécsi egyetemi jegyzetben (még évekkel ezelőtt) az egyszerű magyar mondat generatív elemzéséről olvasgattam, ott (ha jól emléxem) "kiinduló" szórend volt, de az meg épp VSO, és mindenféle ravasz mondatgeneráló szabályokkal vándorolnak a megfelelő mondatrészek az ige elé (topikba, fókuszba), és a maradék marad az ige mögött. (És ez a jegyzet elég elegáns és frappáns magyarázatot adott arra is,h miért az a semleges,h "Pista fát vág." és miért az,h "Pista elvágta az ujját.")

Viszont akkor ezt a "kiinduló" szórendet sem jelentheti az "alapszórend".

Mit jelent akkor az,h a magyar alapszórend SOV volt, de SVO-ra változott?

Információ
X