nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A rejtélyes ölhang nyomában

Hiába hegyeztük a fülünket, mi bizony nem hallottuk az ölhangot. Sőt, széles e neten sem bukkantunk nyomára.

Fejes László | 2015. augusztus 24.
|  

Számos olyan magyar szó van, mely már kiment a divatból, elfelejtődött. Nem meglepő, ha olvasónk, Katalin egy ilyen szó után érdeklődik:

Milyen értelmezésben használják ma és használták régi korok írói az „ölhang” szót? Mit értünk ma ezen (anyanyelv, visszhang, stb).

Sajnos nem tudjuk, olvasónk hol találkozott az ölhang szóval. Amennyiben belső keletkezésű magyar szóról van szó, a hangrendi disszharmónia miatt csakis összetett szóról lehet szó, így az öl ’a comb, a has, a mell és a behajlított kar által közrefogott tér’, ’kitárt karok’, ’ágyéktáj’, illetve az ezekből a jelentésekből  keletkezett mértékegységnevek alkothatják az előtagot, az utótag pedig a hang ’füllel hallható rezgés’ szó lehet. Ennek azonban semmilyen jelentést nem tudunk tulajdonítani.

Elképzelhető az is, hogy Katalin valamilyen német jövevényszóra gondol, ebben az esetben a Öl ’olaj’ és a Hang ’lejtő’ összetételéről lehet szó. Azonban ezzel ugyanaz a probléma, mint az imént: fogalmunk sincs, mit jelölhet.

Ölhang?
Ölhang?
(Forrás: Wikimedia Commons / Tiia Monto / CC BY-SA 4.0)

Sajnos hiába keresgéltünk, egy szótárban vagy korpuszban sem sikerült a szóra rálelnünk. Akik rendszeresen olvassák a kommenteket is, most enyhe nyugtalanságot érezhetnek, de sietünk megnyugtatni őket, ezúttal Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgató-tulajdonosa sem fogja idekommentelni, mi szerepel a régi szavakat összegyűjtő szótárukban, ez ugyanis abban sem szerepel.

Ami még meglepőbb, hogy az ölhang szó a teljes neten alig néhányszor fordul elő, egyszer sem magyar nyelvű szövegben. Néhány német találat van, abból is kevés összefüggő szövegben, és ott sem sikerült következtetni a jelentésükre – olvasóink persze azért megpróbálhatják.

Összegzésképp azt kell megállapítanunk, hogy az ölhang szó a mai magyarban egyáltalán nem létezik, esetleg nagyon szűk körben használják, jelentése a nyelvhasználók túlnyomó többsége számára nem ismert. Ha korábban használták is szélesebb körben, mi ennek nem találtuk nyomát. Azt javasoljuk, ha olvasóink egy szó jelentésére kíváncsiak, mindig küldjék el, hol, kinél, milyen szövegkörnyezetben találkoztak a kifejezéssel.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 lcsaszar 2015. augusztus 25. 09:29

Német: olajfüggés, függőség az olajtól. Itt találtam egy előfordulást:

neuewirtschaftswunder.de/2011/04/13/holg...ng-mit-hindernissen/

"Jede neue Regierung hätte ein eigenes Interesse daran, den Ölhang offen zu lassen"

2 Sultanus Constantinus 2015. augusztus 25. 13:36

Vagy magyar szövegkörnyezetben, arra gondoltam, bár nem vagyok egy nagy zeneszakértő (sem), hogy esetleg a "fejhang" ellentétje lehet valami egyedi szóhasználatban.

3 Fejes László (nyest.hu) 2015. augusztus 25. 14:51

@lcsaszar: Igen, Gashang is van hasonló értelemben, de ahhoz képest, hogy milyen központi kifejezésnek tűnne, kevésszer fordul elő. Vö. www.google.com/search?q="olajfüggés" www.google.com/search?q="gázfüggés"

Információ
X