nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A Miskolci Nemzeti Színház képviselheti a magyar nyelvet

A Miskolci Nemzeti Színház is részt vesz az Európai Színházi Konvenció művészeti nevelőprogramjában, a Young Europe 2 elnevezésű projekt az ifjúsági színházra, a színházi nevelésre és a soknyelvűségre összpontosít.

MTI | 2011. március 31.
|  

Árvai Judit, a teátrum kommunikációs és marketingvezetője az MTI-nek szerdán kifejtette: az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Főigazgatósága közzétette a honlapján azoknak a projekteknek a listáját, amelyek az unió Kultúra programjának támogatásában részesülnek az idén. A Young Europe 2 elnevezésű nemzetközi együttműködés – amelyben a Miskolci Nemzeti Színház is részt vesz – megkapta a teljes igényelt összeget, azaz 200 ezer eurót, amely a projekt teljes költségének 50 százalékát fedezi.

Az Európai Színházi Konvenció (ETC) projektje tehát a terveknek megfelelően valósulhat meg ez év októberétől 2013 szeptemberéig. A konvenció az Európai Bizottság hivatalos írásbeli értesítésének átvétele után fölveszi a kapcsolatot a pályázatban résztvevő tagszínházakkal, hogy megtárgyalják a szükséges további teendőket – részletezte Árvai Judit.

Beszámolt arról, hogy a tervek szerint a program részeként nyolc ország színházai működnek közre abban, hogy iskolai tanórákon, osztálytermekben bemutatható rövid drámák szülessenek. A magyar darabot a színház felkérésére Grecsó Krisztián írja. Az írók a célkorosztály élményanyagát is felhasználják, így a bemutatandó művek a fiatalok életérzését, generációs problémáit, a rájuk leselkedő veszélyeket és az ő örömeiket fogják tolmácsolni más fiatalok számára. Mind a nyolc elkészült darabot több nyelvre is lefordítják és más országokban is bemutatják.

A Miskolci Nemzeti Színház közvetlen együttműködő partnere a programban a nicosiai színház, a Cyprus Theatre Organization (THOC). A közvetlen partnerek alkotókat cserélnek, majd az előadásaikat is kicserélik. A projektet egy fesztivál zárja, amelyet Európa egyik vezető gyermek- és ifjúsági színházában, a berlini Theater an der Parkauében rendeznek.

Magyarázata szerint a program célja, hogy a fiatalok köréből új rajongókat toborozzon a színháznak, akik színházszerető felnőttekké válhatnak. Ezen felül az ETC egyik elsődleges feladatának tekinti a kortárs európai dráma ügyét, és azon fáradozik, hogy az egyes darabokat minél több országban bemutathassák, valamint hogy a színészek, színházi szakemberek minél több nemzetközi produkcióban vehessenek részt.

Mint mondta, a Young Europe 2 projekt az Európai Színházi Konvenció művészeti nevelőprogramja: az alkotófolyamatban a fiatalokkal történő párbeszéd kialakítása nem csak eszköz, hanem cél is, az elkészült műveket ugyanis a színházak mellett európai iskolai osztályokban is bemutatják.

A projekt első fázisában – ez év októberében – a partnerek olyan fiatalokból álló csoportot toboroznak, akik a színművek alapjaként szolgáló anyagot adják, és akik színházi szakemberek támogatása mellett közösen írnak az európai, soknyelvű társadalomban való élet perspektíváiról, európai víziójukról. Ekkor történik majd meg a színművek megírása, és fordítása is. Ezt követi a színművek létrehozásának folyamata a próbáktól a bemutató előadásokig, végül a projekt harmadik szakasza az elkészült előadások cseréjével zárul a partnerszínház városában, azaz  esetünkben Nicosiában és Miskolcon” – jegyezte meg Árvai Judit.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X