nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A költészet is Debrecenbe megy

Az olasz kultúra fémjelzi az idei, már nyolcadik Debreceni Költészeti Fesztivált. A díszvendég a nyolcvan éves Csoóri Sándor.

MTI | 2010. április 8.
|  

A magyar költészet jelentős élő alkotóinak és műveiknek megismertetését, a költészet és az olvasás népszerűsítését, valamint Debrecen és a kortárs művészek kapcsolatának erősítését igyekeznek elősegíteni a szervezők a csütörtökön induló és két napig tartó VIII. Debreceni Költészeti Fesztivál programjaival. A cívisváros idén Balatonfüreddel közösen rendezi meg a fesztivált, amelynek középpontjában az olasz kultúra áll.

Csütörtök este a füredi Salvatore Quasimodo Költőverseny egyik díjazottjával, a József Attila-díjas Szőcs Gézával találkozhat a közönség a debreceni Kölcsey Központban, ezt követően az itáliai költő publicisztikai alkotásait megjelenítő irodalmi esten vehetnek részt az érdeklődők. Az est előadói között lesz a díjazotton kívül Gergely Éva és Kálmán Tamás előadóművész, Nemcsák Károly színművész, Praznovszky Mihály, a Tempevölgy főszerkesztője, Tomaso Kemény költő, Madarász Imre italianista, irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem Olasz Tanszékének vezetője. Pénteken a Kölcsey Központ Báltermében Az Isteni Színjáték isteni költője: Dante címmel tart előadást Madarász Imre.

A költészeti fesztivál díszvendége az idén 80 éves Csoóri Sándor lesz, akivel péntek este hallgathat meg egy kötetlen hangulatú beszélgetést az érdeklődő közönség. A fesztivál záró rendezvényeként megrendezendő Csoóri-esten a költőt köszönti mások mellett Kósa Lajos polgármester és Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész is.

A rendezvény egy kísérőprogrammal, az általános- és középiskolai szavalóversennyel igyekszik megszólítani a fiatalokat és népszerűsíteni körükben az olvasást és a költészetet. A különböző kategóriákban induló versenyzők legjobbjai Csoóri Sándortól vehetik át díjaikat péntek este.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X