nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A kínai kutatóknak nagy lehetőségeik vannak Magyarországon

Magyarország a tudomány és technológia terén is hatalmas lehetőségeket rejt az együttműködési lehetőségeket kereső kínai kutatóknak – mondták el magyar diplomaták Sanghajban, az Európai Unió tudományos technológia „túráinak” idei házigazdáiként.

MTI | 2014. május 24.
|  

Az Európai Unió fordítja ma a legnagyobb összegeket a világon kutatásra és innovációra, amely Kína innovációs központjának, Sanghajnak és az ottani szakembereknek is vonzó lehet – mondta el az MTI-nek Schmitt Pál, Magyarország sanghaji főkonzulja.

A Kína Túra (Tour of China) egy idén harmadik alkalommal, számos kínai nagyvárosában megtartott éves rendezvénysorozat, amelyen az uniós országok képviselői kutatási és innovációs potenciáljukat, a Kínával való együttműködési lehetőségeket mutatják be. Ennek 2014-ben Magyarország a házigazdája.

Schmitt Pál kiemelte: a kutatásra költött globális összegek egynegyede az Európai Unióból származik, a közösségben nyújtják be a legnagyobb jelentőségű publikációk és szabadalmak egyharmadát, az unió 17 tagállamának mintegy száz közös projektje van Kínával.

Révész Ágota oktatási-kulturális szakdiplomata előadásában a magyarországi kutatóintézetek és felsőoktatás magas színvonalát hangsúlyozta, majd a magyar-kínai projektlehetőségeket mutatta be. Ezek között említette a magyar és kínaitudományos akadémiák által idén létrehozott keretprogramot, amely kifejezetten a közös laboratóriumi kutatást szorgalmazza és jelenleg kidolgozásra vár. Szintén idei az az akadémiai együttműködés, mely közös kutatásoknál felhasználható kutatói adatbázis létrehozására irányul.

Miniszteri szinten már tíz éve működik az ikeralap (twin fund) program, amely két-két éves periódusra nagyjából 1,5 millió eurót biztosít a közös kutatást végző szakembereknek. A kínai partnereknek ezen túl a multinacionális Momentum programban is lehetőségük van részt venni, vagyis valóban számos lehetőség közül választhatnak – hangsúlyozta Révész Ágota.

A kínai kutatók érdeklődnek Magyarország iránt, a Kína Túra házigazdájaként az ország sanghaji „láthatósága” növekszik, de a rendezvény jó eszköz a magyar vállalkozások számára is – fogalmazott Schmitt Pál főkonzul. A kínaiak szívesen működnek együtt magyar cégekkel, az országot inkább kötik az innovatív megoldásokhoz, mint régiós versenytársainkat. Kínában hatalmas a verseny, azok a magyar cégek tudnak ma érvényesülni, amelyek konkrét projektekkel érkeznek, magas technológiát nyújtanak, hajlandók befektetni és időt áldozni a kapcsolatok építésére – jegyezte meg a főkonzul.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X