Tovább nyomozunk az angol hangsúly után. Sorvadt magánhangzókat találunk a szenátus padlásán, látni fogjuk, hogy a postások semlegesülnek, Superman viszont nem. A zárt magánhangzók siklósodása és a gyengülés is nyomra vezethet. De a nyomok kétfelé ágaznak, ezért nem jutunk megnyugtató megoldáshoz.
Láttuk, hogy az angolban azokat a szótagokat tartjuk hangsúlyosnak, amelyek hordozhatják a mondathangsúlyt. Ezúttal a hangsúlynak egy másik tulajdonságával ismerkedünk meg: az angolban a hangsúllyal szorosan összefügg egy-egy szótag magánhangzójának a minősége, valamint a gyengülési folyamatok lehetősége is.
A hangsúlyt nehezebb mérni (Forrás: Wikimedia Commons / National Human Genome Research Institute, National Institutes of Health)
Hangsúly és magánhangzó
Mint szinte minden, kellő számú beszélővel rendelkező természetes nyelvnek, az angolnak is sok változata él egymás mellett. Ezeket nem vehetjük mind számba, itt az angliai standardot vesszük alapul. A hangsúlyos szótag magánhangzóját aláhúzzuk.
Az angolban a rövid és a hosszú magánhangzók mellett kettőshangzók is vannak. Van olyan elemzés, amely szerint hangsúlyos szótagban az összes magánhangzó előfordulhat. Tehát egy egy szótagú tartalmas szó (ige, főnév vagy melléknév) – amelynek az egyetlen szótagja mindenképp hangsúlyos, hiszen viselheti a mondathangsúlyt – magánhangzója bármelyik magánhangzó lehet.
Sokak szerint a svá csak hangsúlytalan szótagban fordulhat elő. Ez gondolatmenetünk szempontjából lényegtelen.
Hangsúlytalan szótagban viszont az összes magánhangzónak csak egy kisebb része fordulhat elő. Leggyakrabban a magyaros átírásunkban jobb híján [ö]-vel jelölt svá ([ə]): pl. senate [szenöt] ’szenátus’. (A hangsúlytalan svá abban különbözik a hangsúlyostól, hogy a hangsúlyos szótagban álló rövid magánhangzót – köztük a svát – mindig mássalhangzó követi, hangsúlytalan szótagban viszont szó végén is előfordulhat.) A rövid magánhangzók közül az [i] lehet még hangsúlytalan szótag magánhangzója. Ez gyakran szabadon váltakozik az [ö]-vel: pl. a senate szót ejtik [szenit]-nek is, más szavakban viszont csak ez fordulhat elő: pl. attic [ätik] ’padlás’.
A hosszú magánhangzók egyike sem állhat hangsúlytalan szótagban, viszont a kettőshangzók közül több is, de ennek szintén feltételei vannak. Az [ij] például csak magánhangzó előtt vagy szó végén állhat hangsúlytalan szótagban: pl. city [szitij] ’város’, create [krijéjt] ’teremt’. Az [uw] és az [öw] is állhat hangsúlytalan szótagban (ennek feltételeit itt most nem ismertetjük), a többi magánhangzó közül azonban egyik sem.
Semlegesülés
Megfigyelhetjük, hogy a hangsúlytalan szótagok magánhangzójára szigorúbb feltételek vonatkoznak, ebben a helyzetben nem fordulhat elő bármilyen magánhangzó. Az angolban csak a magánhangzójában különbözik az ’ember’ egyes és többes száma: man [män] ’ember’ és a men [men] ’emberek’. Ezek a magánhangzók viszont csak hangsúlyos szótagban fordulhatnak elő, ezért a postman egyes és többes száma azonos: postman [pöwsztmön] : postmen [pöwsztmön] (a helyesírásbeli különbség a nyelv szempontjából lényegtelen). Ennek az az oka, hogy mindkét szóalaknak csak az első szótagja hangsúlyos. Olyan szavakban, amelyekben az utolsó szótag is hangsúlyos, különbözik a két alak: pl. superman [szuwpömän] ’szuperman’ : supermen [szuwpömen] ’szupermanek’.
Semlegesülés (Forrás: Wikimedia Commons / Christopher Macsurak / CC BY-SA 2.0)
Hangsúlyos szótagban az [i]–[ij] különbségnek jelmegkülönböztető szerepe van: szembeállítja például a hit [hit] ’üt’ és heat [hijt] ’hőség’ vagy a bin [bin] ’kuka’ és bean [bijn] ’bab’ szópárokat. Hangsúlytalan helyzetben nincs ilyen különbség, hiszen a rövid [i] csak mássalhangzó előtt fordulhat elő, a kettőshangzó [ij] viszont csak ott nem. Ezért elmondhatjuk, hogy az [i] és az [ij] pár hangsúlytalan szótagban azonosnak számít, hiszen két szó nem tud abban különbözni, hogy a hangsúlytalan szótagjukban [i] vagy [ij] van-e.
Azokat a magánhangzókat, amelyek hangsúlytalan szótagban fordulnak elő, hagyományosan sorvadtnak nevezik. Amelyek hangsúlyosban, telinek nevezik. Azonban ha igaz, hogy minden magánhangzó előfordulhat hangsúlyos szótagban, akkor ez utóbbi kategória kiüresedik.
Ha a magánhangzóknak csak egy részhalmaza fordulhat elő hangsúlytalan szótagban, akkor a magánhangzó minőségéből azt esetleg meg tudjuk állapítani, hogy az adott szótag hangsúlyos. Azt viszont nem, hogy hangsúlytalan, hiszen – mint láttuk – [ö], [i], [ij], [uw] és [öw] hangsúlyos és hangsúlytalan szótagban egyaránt előfordulhat. Mi különböztetheti még meg a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokat?
A zárt magánhangzók siklósodása
Gyakori jelenség, hogy egy zárt magánhangzó ([i] vagy [u], esetleg [ü]) siklóhanggá ([j] vagy [w]/[v]) válik magánhangzó előtt: pl. az akció lengyel megfelelője akcja, a falu többes száma pedig falvak. A francia lie [li] ’összekapcsol’, loue [lu] ’bérel’ és tue [tü] ’megöl’ infinitívuszi alakjai lier [ljé], louer [lwé] és tuer [tɥé] (itt az [ɥ] az [ü]-nek megfelelő siklóhang). Mindegyik eset ezt a jelenséget példázza.
Az angliai angolban a magánhangzó előtti hangsúlytalan szótagban a zárt magánhangzók kettőshangzók ([ij] és [uw]). Ez a két kettőshangzó válhat siklóhanggá, de ez csak hangsúlytalan magánhangzó előtt történhet meg. Így például az Italian [itäljön] ’olasz’ szóban igen, de a retaliate [ritälijejt] ’visszavág’ szóban már nem, hiszen az [ej] kettőshangzó jelzi, hogy az utolsó szótag itt hangsúlyos. Ugyanezt tapasztaljuk a másik zárt magánhangzónál. A főnévben siklóhanggá válhat a zárt magánhangzó, mert az utolsó szótagja hangsúlytalan: graduate [grädzswöt] ’diplomás’, az igében viszont nem, mert annak az utolsó szótagja hangsúlyos: graduate [grädzsuwejt] ’diplomázik’.
Gyengülés
Gyengülésnek (szakszóval leníciónak) hívják a hangtanban azokat a változásokat, amelyeknek az eredményeképpen egy hang „erőtlenebbé” válik. Ez többnyire azzal jár, hogy az adott hang kiejtése kevesebb erőfeszítésébe kerül a beszélőnek. A legszélsőségesebb gyengülés az, amikor egy hang teljes egészében eltűnik. Ilyen például a hangkivetés. Szintén gyengülés az a lebbentésnek magyarított jelenség, amelyben a [t] és a [d] különbsége magánhangzók között eltűnik, mindkét hang egy nagyon rövid [r]-hez lesz hasonló. Ezt a hangot az IPA jelével fogjuk átírni: [ɾ]. A lebbentés eredményeképpen azonossá válik például az atom és az Adam ejtése: [äɾöm].
Nem lehet véletlen, hogy a jubilee nem olyan régen még két hangsúlyos szótagot tartalmazott: [dzsuwbölij], idősebb beszélők még ma is ejtik így. A family-nek viszont már régóta az első szótagján van csak hangsúly.
Gyengülés csak hangsúlytalan magánhangzó előtt történik. A szinkópa és a hangsúly viszonyát már korábban említettük. Vegyük a következő két szót: family [fämölij] ’család’, jubilee [dzsuwbölij] ’jubileum’. Az előbbit ejthetjük [fämlij]-nek is (sőt egyre több anyanyelvi beszélő így ejti), az utóbbiban nem hagyhatjuk el a középső magánhangzót, nem ejthetjük [dzsuwblij]-nak. Ennek okaként azt tudjuk csak megjelölni, hogy a family utolsó magánhangzója hangsúlytalan, a jubilee-é viszont hangsúlyosnak számít – jóllehet ma a kiejtésük azonos. A probléma az, hogy a jubilee utolsó szótagjára sohasem eshet a mondathangsúly, ebben az értelemben tehát nem lehet hangsúlyos. A magánhangzó minősége sem igazít el, mivel a szóvégi [ij] hangsúlyos és hangsúlytalan szótagban egyaránt előfordulhat.
Hasonló különbséget találunk az előbb említett másik gyengülési folyamattal kapcsolatban. Láttuk, lebentetté válhat a [t] az atom [äɾöm] ’atom’ főnévben, de nincs meg ez a lehetőség az atomic [ötomik] ’atom-’ melléknévben, ahol a [t] utáni magánhangzón van a hangsúly. Ugyanígy lebbenthetjük a [t]-t a sanity [szänöɾij] ’épértelműség’ szóban, de nem tehetjük ezt a manatee [mänötij] ’lamantin’-ban. (Talán nem meglepő: ennek is van kéthangsúlyos [mänötij] ejtése is.)
A lebbenthetetlen lamantin (Forrás: Wikimedia Commons / Albert kok / CC BY-SA 3.0)
A kétfajta hangsúly
Az angol szóhangsúlynak tehát két, egymással részben összefüggő fajtáját különítettük el. Egyfelől hangsúlyos az a szótag, ami viselheti a mondathangsúlyt. Másfelől viszont hangsúlyos az a szótag, amely előtt nincsen gyengülés, hangkivetés vagy a zárt magánhangzók nem válnak siklóhanggá.
A potenciális mondathangsúlyos szótagok előtt sosincs gyengülés stb., viszont vannak olyan gyengülés-mentes szótagok, amelyek nem viselhetnek mondathangsúlyt. Ezt az alábbi táblázat mutatja.
mondathangsúlyos lehet?
igen
nem
sorvadt mgh.? gyengülés?
nem
✓
✓
igen
✗
✓
Azt tapasztaljuk tehát, hogy a hangsúly kétféle meghatározása részben eltérő eredményre vezet, a kétféle hangsúly azonban nem független egymástól, hiszen mondathangsúlyos magánhangzó előtt sincs gyengülés. Emiatt az angolban szokás a hangsúlynak több szintjét is megkülönböztetni: 1. ami mondathangsúlyos lehet, 2. ami nem lehet mondathangsúlyos, de nincs előtte gyengülés, 3. ami előtt van gyengülés.
Nagyon érdekes lenne a cikk, de engem egy dolog eléggé zavar. A kiejtés jelölésére szerintem sokkal jobb lenne az IPA szimbólumokat használni. Ez egyfajta katyvasz rendszernek tűnik.
Másrészt bizonyos fogalmak lógnak a levegőben. Pl. hosszú magánhangzó........ Én tudom melyek azok, de nem biztos, hogy minden olvasó tudja.
Mellesleg a hosszú - rövid - egyéb magánhangzó csoportosítást én személy szerint eléggé utálom, mert valóságban egy hangsúlyos szótagban lévő "rövid" magánhangzó lehet olyan hosszúságú, mint egy "hosszú" magánhangzó.
Mindegy de ettől még elterjedt egy a csoportosítás angol nyelvterületen. Magyarázat mindenképpen kellene hozzá. És IPA szimbólummal, mert ez a legelterjedtebb jelölési rendszer ! (Személy szerint néhány jele nekem nem tetszik, de ettől még felismerem és használom)
3szigetva2014. január 23. 15:17
@challengeofusenglish: Szinte minden cikk végén felveti valaki, hogy IPÁval kellene átírni. A Nyest mindig elmondja, miért nem úgy ír át. Az kétségtelen, hogy amikor precíziós átírásra van szükség, akkor sokkal könnyebb lenne IPA jeleket használni, mert ezek hiányában kell többé vagy kevésbé ismert mellékjelekhez folyamodnunk. A kevésbé precíz magyaros átírásnak viszont van létjogosultsága. Az olvasók egy része egy-egy cikk kedvéért keveredik ide és nem fog utánanézni az IPA jelek jelentésének. Mi is azzal a baj, ha a _change_-et [csejndzs]-nek írjuk?
@challengeofusenglish: A magyar anyanyelvűek számára a magánhangzók rövid és hosszú volta jól ismert jelenség. Egyébként erről már több cikk szólt itt a Nyesten: pl.
@szigetva: Szerintem akinek ez a cikk mond valamit (mert már tud egy kicsit legalább angolul), az feltételezhető, hogy ismeri az IPA jeleket.
Én utálom csejndzs-et /tʃeɪndʒ/ helyett. Egész egyszerűen azért, mert jópár angol hangnak nincs magyar megfelelője. Csak valami "közel álló". A schwa egyáltalán nem ö, szerencsésebb ə-nek írni.
Persze lehet, hogy valakinek a "hanyag" átírás jobb. Mellesleg ismerek olyan online szótárat aki kétfajta kiejtési jelölési rendszert használ.
Számomra zavaró a cikk komoly, szakmai mondanivalója és a hanyag pongyola kiejtés jelölő rendszer. Jobban elfogadnék egy ilyet: change /csejndzs - tʃeɪndʒ/.
5challengeofusenglish2014. január 23. 16:14
Más megjegyzésem is lenne: "Szintén gyengülés az a lebbentésnek magyarított jelenség, amelyben a [t] és a [d] különbsége magánhangzók között eltűnik, mindkét hang egy nagyon rövid [r]-hez lesz hasonló. Ezt a hangot az IPA jelével fogjuk átírni: [ɾ]. A lebbentés eredményeképpen azonossá válik például az atom és az Adam ejtése: [äɾöm]."
Ebben van valami és örülök, hogy felveti a szerző.
Amerikai angolban fordul elő és a "t" két magánhangzó között zöngéssé válik és egy lágy "d" lesz belőle. Úgy hívják, hogy flap T. De csak akkor, ha nem hangsúlyos szótagot kezd. Ezáltal az 'atom' szót ugyanúgy ejtik az amerikaiak mint az Adam-ot. /'ædəm/ Ez nem kötelező, tehát az 'atom' ejthető /'ætəm/-nek. Létezik olyan amerikai szótár, amely ezt /'æţəm/-nek jelöli. Mutatva, hogy a t itt lágy d-nek ejthető.
Hogy ez hasonlatos-e az r hanghoz? Számomra nem, de hogy a felvetésben van valami alátámasztja egy érdekesség. Két általam nagyra becsült amerikai angol kiejtés tanár (Rachel, Mandy) egymástól függetlenül felvetette, hogy tanulói már mondták Neki Ők itt egy r-hez hasonló hangot éreznek.
6szigetva2014. január 23. 17:23
@challengeofusenglish: Az, hogy utálsz valamit, nem komolyan vehető érv. Van aki a [ʧɛinʤ]-et utálja, és mondjuk [čenǰ]-nek írja át. A három közül mégis a [csejndzs] a legjobb, amikor magyar nyelvű a közönség, hiszen annál semmit nem kell magyarázni.
A [ə]-hoz legközelebb eső magyar magánhangzó bizony az [ö].
Az pedig tévedés, hogy „hanyag”-nak nevezed a magyar helyesírási konvenciókon alapuló átírást, hiszen az pontosan tükrözi a fonémákat. Márpedig ez a helyzet, épp ezért kellenek a hülye mellékjelek ([ä], [ė], [ē] stb.).
@challengeofusenglish: A lebbentés az ír angolban is előfordul, és mintha terjedőben lenne Angliában is. Az, hogy az eredménye „lágy” [d] nehezen érthető, amíg meg nem mondjuk, ez mit jelent. Az oroszban a „lágy” [d] pl. megfelel a magyar [gy]-nek, de itt nyilván nem erről van szó. Ez a hang egy egyperdületű [r], tehát nagyon is hasonlít az [r]-hez, nem véletlen, hogy a két hang IPA jele is annyira hasonló.
Minden megszokás kérdése. A mellékjeles magyar szabályokon alapuló rendszert is biztos megszoknám.
Mindenesetre jobb, mint egyes regények végén a kiejtési útmutató, amely egy az egyben a magyar ABC-t használja, minden fajta magyarázat nélkül. Abból aztán nem derül, ki bizonyos hasonló hangpárok közötti különbség. (pl. man - men)
Ennyiben továbblépés ahhoz képest.
Ettől függetlenül mivel leggyakrabban az IPÁ-val találkozom, ezért azt szoktam meg. Ha ezt nem én vetettem fel először, talán van benne valami.
Egyébként mostanában rendszeresen beszélek egy ausztrállal, aki a city-t - "d" hanggal ejti.
Ő is mondta, hogy hallotta azt a véleményt, hogy ez közel áll az angol r-hez és ő is látta [r]-hez hasonlóan jelezni.
Igen a lágy "d"-t használtam, amit olyanoktól hallottam (soft d) akik nem ismerik az orosz hangokat.
"when I was teaching a corporate class earlier this year and two Spanish speakers came up to me on a break and asked my why they were both hearing an r sound in the middle of the word water. "An r sound?" I asked. "Yes," they answered. "In the middle of the word?" "Yes," they answered. This seemed very strange to me, so I asked them what their native language was, and they both said it was Spanish. I asked them to say the word, which they both pronounced "water." I asked them if they here an r sound when they say the word, and they both said, "no". Then I pronounced the word "water" two different acceptable ways, and asked them which way they heard an r sound. I had my answer as to why they were hearing an r sound in the middle of the word water, and it all has to do with what linguists call an alveolar tap, and what I call a "quick d sound"."
Tehát én nem érzem ezt a két hangot hasonlónak, de mások pedig igen. Lehet, hogy nekik van igazuk.
9szigetva2014. január 23. 23:06
@challengeofusenglish: „Ha ezt nem én vetettem fel először, talán van benne valami.” A Nyest szerkesztőségét kell meggyőznötök. Az mindenesetre a magyaros átírás mellett szól, hogy nem — vagy kevesebbet — kell hozzá magyarázni.
Szerintem ez a videó is elmondja, hogy miért az [r]-hez hasonlít a lebbentett [t] és [d]. Az angol anyanyelvűek azért a [d]-hez hasonlítják, mert az is ilyen [r]-hez hasonló hanghoz válik. Viszont a Nyest cikkei magyar anyanyelvűekhez szólnak elsősorban. A magyar [r] is egyre kevésbé pergetett: pl. az angol _Getty_ lebbentett ejtése szinte azonos a magyar _Geri_-vel.
Érdekesség; hangsúly előtt is lehet lebbenteni a _potato_-ban. Érthetelen…
OK! Azt nem mondom, hogy meggyőztél, de hogy is mondjam tudomásul veszem.
Abban igazad van, hogy én a saját szempontjaimat látom (nem szeretem a Nyest jelölését), Te viszont a szerkesztőséggel együtt az olvasókat látjátok és ennek megfelelően mérlegeltek.
Lebbentés - flap t. Bocs, én inkább többnyire "flap t"-t írok, mert ehhez szoktam hozzá, de ha egyszer cikket írnék magyarul, nem így hívnám hanem lebbentésnek. (Maximum zárójeles megjegyzésként, hogy angolul így nevezik.)
A flap t és az angol r dolgában viszont meggyőztél. Este beszéltem egy amerikai tanárral és ezzel először megleptem, de ahogy próbálgattuk, arra jutottunk, hogy teljesen igaz a cikk felvetése.
potatoban lebbentés hangsúlyos szótag előtt? Érdekes, de lehet hogy nem ez az egyedüli kivétel flap t szabályai alól.
11szigetva2014. január 24. 09:00
@challengeofusenglish: „potatoban lebbentés hangsúlyos szótag előtt? Érdekes, de lehet hogy nem ez az egyedüli kivétel flap t szabályai alól.” Lehet, de nem tudok másról. Szólj, ha találsz még ilyet!
OK. Arra akartam utalni, hogy az angolban (akár brit, amerikai....angol, helyesírás, kiejtés, ...) rengeteg a szabály és ezek sokszor elég komplikáltak. És nincs olyan szabály, ami alól ne lenne jó néhány kivétel.
13szigetva2014. január 24. 09:36
@challengeofusenglish: „És nincs olyan szabály, ami alól ne lenne jó néhány kivétel.” De számtalan ilyen szabály van. Pl. a brit-típusú (nem rotikus) ejtésben [r] csak szótagalkotó hang előtt fordul elő. Ugyanígy [l] is csak ott (és [j] előtt), másutt velarizált [ł] áll. A hehezettség is mindig megjelenik a megfelelő környezetben, ezt csak az erős határ teszi látszólag(!) szabálytalanná. Több szabályt most nem is sorolnék. (Természetesen hangtani szabályokról van szó, a helyesírás nem tartozik a nyelvészet érdeklődési körébe, de még ott is van kivétel nélküli szabály.)
Egyébként a sok szabály és a kivételek teszik a nyelvtanulók életét nehézzé, ugyanakkor nagyon érdekes is.
Az r-nél arra gondolsz többek között, hogy pl. a first-ben nem ejtik az r hangot a britek?
Nem ismerem a brit nyelvjárásokat és sok britet hallottam, aki tényleg nem is ejti. Találkoztam már skóttal, aki ejtette. Sőt már találkoztam már angol anyanyelvűvel (már nem tudom honnan jött), aki pörgette az r hangot, bár picit másként.
A tanulmányaim során sokáig a brit angolt tanultam, de érdekes módon a r-t mindig kiejtettem (nem a magyar pörgetett r-t). A Rigó utcai nyelvvizsgán sosem kaptam 3-nál többet (5-ből) a kiejtésre, de szerintem nemcsak ezért. A vizsga viszont mégis összességében sikerült.
Érdekesek ezek a szabályok. Örülök, ha egyet kettőt idézel. :)
15El Vaquero2014. január 24. 10:08
Ebben a flap-tap kérdésben még maga Ladefoged okozott kavarodást, mikor az első munkáiban még megkülönböztette a két hangot, utána viszont az összemosásukat propagálta. Két teljesen különböző hang a kettő. A tap-nél a kiáramló levegő egyszer merőlegesen odaüti a nyelv hegyét vagy párkányát (lamináját) a fogmedernek, így az nagyon röviden érintkezik vele. Ez a klasszikus r a világ nyelveiben, így a magyarban is, amikor épp nem pergetik hosszabban.
A flap-nél viszont a nyelv előrefelé csapódik, legyint, és egy rövidke szakaszon gyorsan és lágyan megkarcolja a fogmedret. Ennek már egyfajta tompa, hirtelen d jellege van. Ezt a "flap az r-re hasonlít" dolgot az amerikai angol beszélők terjesztik, de csak azért, mert ők igazi tap-et nem tudnak ejteni (sokszor sok év gyakorlás és spanyoltanulás után sem sikerül nekik), és így könnyen fogalomzavarban élhetnek. Nem mérvadó, hogy Réjcsölke és Mendike mit mond, mert az anyanyelvükben nincsenek pergethető, perdüléses hangok. Én sem hasonlítgatom magyar anyanyelvű létemre az ejektívákat semmihez, mert nincs olyan az anyanyelvemben, nem szállok vitába olyannak, akinek viszont van.
A flapesítés (a lebbentés szerintem hülyén hangzik, engem a szellentésre emlékeztet) nem csak az amerikai és ír angolban fordul elő, nem csak az angliaiban nyer egyre inkább teret, hanem domináns a kanadaiban, az ausztrálban, egyre inkább előfordul az új-zélandiban és a dél-afrikaiban. Egyedül a skót és a walesi, és a konzervatívabb angol nyelvjárások azok, amikre egyáltalán nem jellemző.
Már egyszer El Phedrónak kifejtettem, hogy igenis lehet hangsúlytalan szótagban kettőshangzó. Erre példa a szóvégi /ɪi/ (pl. city), de a veto is ilyen. Igaz az angol veto szónak két kiejtése is van, egyikben a második szótag nem hangsúlyos, a másikban igen. Amelyikben nem hangsúlyos, ott lehet flapesíteni, hiába írja Csham(p)szki az ellenkezőjét. Jól írták itt előttem, a potato a másik példa, flap után jöhet /oʊ/.
El Phedro megint amerikai filmrészlettel illusztrált, ezért most már Lizó le fogja fejeztetni, ez már többszörös árulás. Illetve Léndzíj Dzsefrikofot is kezdem hiányolni, rég nem tolt ki semmi baromságot a blogjára, kezdem megbecsülni, mert a hangtanos-kiejtési blogok teljesen kihaltak mára. Az a csávó akkor tudna csak kiengesztelni, ha írni a blogján arról, hogy hogyan ejtik az amerikaiak az n után a flapet a seventy szóban. Ez az egy, ami nekem sehogy nem akar sikerülni, már mindent összekínlódtam vele.
16Sultanus Constantinus2014. január 24. 10:14
@challengeofusenglish: Sajnos az IPA sem alkalmas mindenre (sőt, valamikor éppen a lényeg veszik el az IPA-átírással). A klasszikus példám, amit ilyenkor be szoktam vetni: a spanyol -rr-rel jelölt hangot az IPA-val egyezményesen [r]-nek szokták átírni, amikor az ugyanaz a hang, mint amit az olasz is -rr-rel jelöl, amit pedig [rr]-nek írnak át az olaszban. Vagyis a carro 'kocsi, szekér, autó' szó, ha spanyol, akkor az IPA szerint ['karo], ha olasz, akkor pedig ['karro], pedig az égvilágon semmi különbség nincs a két kiejtés között a valóságban. Én azt, hogy ['karo], egy r-rel olvasnám, ami viszont helytelen, mert nem úgy ejtik.
Tehát ez esetben (a spanyolra) még a magyar [kárro] átírás is pontosabb, mint az IPA szerinti, amelyből egy, a fonetikai átírásban kevésbé jártas ember számára az jönne le, hogy a spanyolban az -rr-t egyszerű r-nek kell ejteni, holott épp az a fontos, hogy az egy HOSSZÚ és pergetett /r/, aminek jelentésmegkülönböztető szerepe is van (caro: ol. 'kedves', sp. 'drága').
17El Vaquero2014. január 24. 10:27
@challengeofusenglish: na, egy amerikai angolozó földi, majd megnézem magamnak a blogot.
A Longman American English Dictionary a veto kiejtésére (csak egyfajta lehetőséget ad - néha nem mutatja az egyébként meglévő alternatívákat) az mutatja, hogy /ˈviţoʊ/ - tehát flapesithető t hang egy kettős hang előtt. Viszont az audio erős t hangot mutat.
A city-nél viszont nagyon szép flap t van az audio mintában.
Nem szeretem egyébként, hogy az amerikai szótárak többsége nem mutatja a t-nek ezeket a kiejtési lehetőségeit. (flap t, a kieső t pl. center - többnyire t nélkül hallottam kiejteni, a glottal stop-ot). Arról olvastam vitákat, hogy ezek mennyire amerikaias lazáskodások, amelyek a társalgási nyelvben esetleg elmennek, vagy használhatóak-e formális szövegben. Mindenesetre én előadásokon is hallottam ezeket a jelenségeket.
Örülök neki. És persze a pozitív és negatív kritikák is jöhetnek. Jöttek is. Volt aminek a hatására bele is nyúltam utólag az írásba.
20szigetva2014. január 24. 10:38
@El Vaquero: "Már egyszer El Phedrónak kifejtettem, hogy igenis lehet hangsúlytalan szótagban kettőshangzó." Ismétled a cikk állításait, sőt épp a _city_ az egyik példa erre.
A _potato_-ban nem a második [t] lebbentése a kunszt, hanem az elsőé, ami potenciális mondathangsúly előtt fordul elő. Az [ou] csak szó végén számíthat teljesen hangsúlytalannak, van is, aki az ilyenekben svát ejt: fellow, window, de pl. nem lehet redukálni az elbow-ban.
@El Vaquero: Amúgy nem vagyok amerikai, csak ott voltam elég sokat és ebből adódóan az amerikai angol közelebb áll hozzám, könyebben is értem mint a britet.
22El Vaquero2014. január 24. 14:04
@challengeofusenglish: az amerikai szótárak nem, de Longman Pronuncian Dictionary (LPD) jelöli ezeket a kiejtési lehetőségeket. Én csak LPD-t használok, meg mellé Merriam-Webstert, és ennyi. Amerikai angolt tekintve ezek megbízhatók, a többi komolytalan.
Valóban úgy tartják, hogy a flapesítés, és az [n] mögüli [t] kiesés (pl. center, international) csak az informális nyelvre jellemző, de ez nem teljesen igaz. Még formális nyelvben is tömegesen előfordul, azért hallhattad előadáson is. Tényleg nagyon formális (pl. bírósági tárgyalás) vagy kínos félreértést elkerülő helyzetnek kell ahhoz előállnia, hogy tényleg [t]-nek ejtsék.
Én a hangsúlyos szótagbeli [n] után mindig kihagyom a következő tV [t]-jét, csak akkor nem, az az [n]-es szótag mégis hangsúlytalan. Persze ez utóbbi esetben is lehetne pedig alkalmazni (pl. a carpenter szóban), de ez már nem tipikus ejtés. Akkor nem szoktam még [nt]-t ejteni, ha valakinek, valaminek, földrajzi helynek a nevét ejtem, amolyan névtisztelet miatt (noha a Toronto esetén mégis kihagyják a második t-t). Akkor is [nt]-t ejtek, ha homofonitáshoz vezetne (winter-winner). Ez a rendszer nagyon szépen működik, az anyanyelvi gyakorlat pedig 99,9%-ban beigazolja a helytállóságát.
Egy dolog kivétel ez alól: a seventy, ninety szavakban is is lehet az [nt] helyett [n]-t ejteni (én így ejtem most), de az amerikaiak/kanadaiak n+flap-pel ejtik. Szeretném így ejteni, de képtelen vagyok rá. Ha a nyelvem ott van a fogmederben az [n] helyén, akkor utána nincs rá idő és hely, hogy flapot ejtsek utána. Próbáltam már az n-t kihagyni és a flap elejét vagy egészét orrhangosítani, de az sem jó. Próbáltam már n-közelítőhangot ejteni (nyelvem nem ér neki semminek az n-nél) és utána flapet, ez adja a legjobb eredményt, de ez is elég körülményes, 10-ből 1-2x jön csak össze. Egyes anyanyelviek mintha [nd]-vel ejtenék, legalábbis én így hallom, de nem mernék rá megesküdni.
23El Vaquero2014. január 24. 14:08
@Sultanus Constantinus: ez nem az IPA hibája. Ezek a spanyolszótárak azért /r/-t használnak, mert fonémikus átírást adnak meg. Ahogy fonológus, annyiféle fonémarendszer és jelölés. Az IPA igenis képes a hosszan pergetett r-t jelölni: [rˑ, ɾr, rː, rr].
Persze van, amire az IPA csak körülményesen vagy egyáltalán nem alkalmas. Pl. sok magánhangzó és mássalhangzó csak sok mellékjellel jelölhető pontosan az IPÁ-ban, mert nincs rájuk önálló jel, illetve pl. az egyes fonációtípusokra sincs külön mellékjel, pl. a fejhangos ejtésre és hasonlókra.
A t elhagyását egyetlen egy esetben nem szeretem: a can't végén. Igaz a t elhagyása ellenére a "n" hang befejezetődése kicsit hirtelen történik, nem úgy mint hangsúlyos can- ben. De ezt a gyors beszédben nem nagyon hallani.
Az a szerencse, hogy az "I can go...." mondatokban a can-ből egy nagyon gyors "kn" lesz még a schwa is alig van benne. Ha viszont can't van a mondatban, akkor az hangúlyos(igaz t nélkül). Szóval ha 'kn' -t hallok akkor "can". Ha teljes alakot "t" nélkül, akkor can't.
29El Vaquero2014. január 24. 17:06
@challengeofusenglish: így van, így szokták az anyanyelviek, a can-nől [k(ə)n] lesz. Lehet mindkettőt erős alakban mondani, t-nélkül, akkor pedig a magánhangzó hossza fog dönteni melyik-melyik, a can-ben hosszabb, mint a can't-ben rövidebb a magánhangzó, bár ez is különbség is eltűnhet egyes amerikaiaknál, és akkor csak a szövegkörnyezet segít, esetleg az n hossza.
Még azt is lehet csinálni, hogy GA [æ] helyett az alábbi hangok valamelyikével ejteni őket [magyaros e-vel: ɛ, de lehet pre-nasal tensing-t bevetni: ɛɛ, ee, eɘ, eə kettőshangzót ejteni]. Persze a can't így sem lesz soha Kent. Ha meg egyértelműsíteni akar az ember, akkor cannot-ot is lehet használni.
Nekem a brit vonalat követő nyelvjárások nevetségesnek hallatszanak, mikor állandóan egy bizonyos német filozófust emlegetnek a can't helyett (kahnt). Biztos sokat csuklana szegény, ha még élne :D Az észak-britek meg hiába mondják /æ/ fonémával, ha kiejtésben [khᴀnt] vagy [khant] lesz, ami még mindig filozofálásnak hangzik.
@szigetva: mondjuk ebben is igazad van, a distinkció jóval későbbi. Ennek ellenére lépniük kéne az ügyben, és ha más nem, bővíteni a jeleket olyanokkal is, amelyek nem kellenek a fonémikus megkülönböztetés tekintetében, legfeljebb narrow transcriptionökhöz ajánlanák csak.
30szigetva2014. január 24. 17:16
@El Vaquero: „bővíteni a jeleket olyanokkal is, amelyek nem kellenek a fonémikus megkülönböztetés tekintetében” Ezek a diakritikumok. Legutóbb 2005-ben bővült az IPA.
31El Vaquero2014. január 24. 17:45
@szigetva: de azok sem elegendőek sok esetben. 2005 meg elég rég volt.
