nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A bibliafordítás terminológiai vonatkozásai

„A Bibliafordítás terminológiai vonatkozásai” címmel szervezett konferencia a Károli Gáspár Református Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya és az European Association for Terminology (EAFT) együttműködésében került megrendezésre, a Terminology Summit 2010 nemzetközi konferencia szatellit rendezvényként, 2010. november 11-én, az MTA Székház Kistermében, a Tudomány Ünnepe sorozat keretében.

Fóris Ágota | 2011. január 5.
|  

A szatellitkonferencia megrendezésével több célt kívántunk megvalósítani.

  1. A protestáns bibliafordítások nemzeti nyelvekre gyakorolt hatásának, elsősorban a nemzeti terminológia kialakulásában játszott szerepének bemutatását.
  2. A konferencia programjával fórumot biztosítani a különböző országokban e tárgykörben folyó kutatások eredményeinek közös megjelenítéséhez.
  3. A Károli Gáspár Református Egyetem tevékenységét átható szellemiség megmutatása az újra fellendülő hazai terminológiai kutatásokban is, amelyeknek egyik bázishelye a KRE Magyar Nyelvtudományi Tanszéke.
  4. A Kálvin-évforduló alkalmából a mai hazai kutatásoknak a konferencián bemutatott eredményei segítségével kiemelni az első magyar Bibliafordítás jelentőségét.

A szatellitkonferenciát Ritoók Zsigmond akadémikus nyitotta meg, majd üdvözlő beszédet mondott Marie-Pierre Mayar, az Európai Terminológiai Társaság (EAFT) titkára és kincstárnoka, valamint Sepsi Enikő, a Károli Gáspár református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja. A Ritoók professzor által levezetett félnapos ülésen hét előadás hangzott el. Négy előadás a Károli Gáspár Református Egyetemen folyó kutatások eredményeit mutatta be, egy előadást a Debreceni Egyetem professzora tartott. Két előadás pedig külföldi előadóktól hangzott el (egy észt és egy szlovén előadás angol nyelven).

Az első előadást Fabiny Tibor (KRE BTK) tartotta William Tyndale angol bibliafordításának (1526) terminológiai kérdései címmel. Az előadó azokat a legfontosabb teológiai terminusokat vizsgálta, amelyeket Tyndale maga alkotott, és amelyek később kulcsfogalmakká váltak a teológiai nyelvben.

Pődör Dóra (KRE BTK) A Biblia ír nyelven: terminológiaalkotás hátrányos helyzetben című előadásában az ír nyelvű Bibliafordítások történetét tekintette át, terminológiai problémákat és azok megoldását mutatta be fordítás-szemelvények segítségével.

Keresztes László (Debreceni Egyetem) A körülírás és grammatizálódás a vogul és osztják bibliafordításokban címmel tartott előadást, nagyszámú példával illusztrálva, milyen nehézségek és jellemzők vannak a Biblia vogulra és osztjákra történő fordítása során. Elmondta, hogy egyrészről a vogulban és osztjákban korábban is meglevő szavak és kifejezések használata nem okozott nehézséget a fordítóknak, például meglevő ősi vagy jövevényszavakat használtak fel új jelentésben vagy kontextusban. Számos új szót alkottak szóképzéssel és szóösszetétellel, így belső szóteremtéssel tudták megnevezni az új bibliai fogalmakat.

Csoma Zsigmond (KRE BTK) A mindennapi természetismeret tükröződése Károli Gáspár Bibliafordításában címmel tartott előadásában a Károli Gáspár vezetésével készült, 1590-ben megjelent Bibliafordításból vett példákon keresztül mutatta be, hogyan tükröződött a természetismeret a természettel együtt élő protestáns prédikátorok nyelvezetében, milyen terminusokon keresztül mutatható ki az északkelet-magyarországi természeti környezet ismerete.

Pecsuk Ottó (KRE HTK), a Magyar Bibliatársulat főtitkára Az 1990-es új fordítású Biblia revíziójának elméleti és gyakorlati kérdései címmel tartott a magyar protestáns Bibliafordítás revíziójáról érdekfeszítő előadást. Az új fordítású protestáns Biblia (1975) első revíziója 1990-ben készült el; 2006-ban indították el az új revíziós munkafolyamatot, melynek végeredményeként 2013-ra tervezik az új bibliafordítást a protestáns felekezetek számára. A Magyar Bibliatársulat Szöveggondozó Bizottsága felügyeli a munkát, az érdemi revíziós munkát pedig egy ötfős munkacsoport végzi, a Bibliatársulatok Világszövetségének (United Bible Societies) ajánlásai alapján. Az előadásban ezeket a szempontokat mutatta be és illusztrálta gyakorlati példákkal az előadó.

Vocabulary, style and tradition in Bible translation (Terminológia és stílus a Bibliafordításban) címmel Jože Krašovec (Szlovén Tudományos Akadémia), a tárgykör egyik nemzetközi szaktekintélye tartotta meg előadását. A szókincs és a jellegzetes bibliai stílus megjelenését vizsgálta az ekvivalenseken keresztül az arámi (Targum), a görög (Septuaginta) és a latin (Vulgata) fordításokban Ézsaiás könyvétől kezdve. Mint bemutatta, a számos szinonima és antonima előfordulása a különböző nyelvű fordításokban nagyon megnehezíti a bibliai terminológia egységesítését.

Kristina Ross (Tallinn) Historical aspects of Estonian Bible translation and evolution of biblical terminology (Az észt Bibliafordítás történeti vonatkozásai és a bibliai terminológia fejlődése) című előadását Merily Plado mondta el. Az előadásban az észt bibliafordítás történetét foglalta össze 1739-től, az első észt nyelvű Biblia megjelenésétől kezdve.

Az elhangzott programmal, a nyelvészeti kutatások egy kevéssé ismert területét bemutató konferencia szervezésével elérni kívánt célt maradéktalanul sikerült teljesíteni. A vártnál lényegesen nagyobb érdeklődés volt a program iránt, több mint nyolcvanan hallgatták végig az előadásokat. A konferencia sikerét méltató vélemények nem csak elismerést, hanem a folytatáshoz újabb ötleteket is megfogalmaztak. Szinte minden visszajelzésben kiemelték a konferencián uralkodó baráti légkört.

A konferencián elhangzott előadások írott változata a Magyar Terminológia című folyóirat 2011/1. számában fog megjelenni.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X