A Klubrádió Szószátyár c. műsora (szintén Kálmán Lászlóval) kimaradt, pedig az is nagyon jó.

Isten éltesse az ünnepeltet!:) És jó szülinapi bulit minden résztvevőnek.

Jó ez a megemlékezés, és a webschrift is. Eleinte idegenkedtem tőle, hogy mi ez, hogy nem nyomtatva, meg ilyen vegyes műfajú, hogy van, aki tanulmányt írt, van, aki reminiszcenciákat, megint mások rajzoltak, verseltek, fotómontázsoltak. Aztán ahogy olvasgattam, rájöttem, hogy ez pont így van jól:)

A vállaltan nem teljes listához érdekesség, hogy Nádasdy Ádám verseit nem csak angolra fordították, hanem románra is. Ezen a nyelven is megjelent egy verskötete (és ez talán meglepőbb, mint az angol):

Nádasdy Ádám: Floriegiu. Traducere Ildikó Gáboș & Șerban Foarță. Brumar, Timișoara, 2008. p. 68.

Hadd osszam meg ezt: Nádasdy Ádám rövid írása arról, hogy hogyan kezdett el angolul tanulni:

www.es.hu/cikk/2017-02-10/nadasdy-adam/e...ntikus-szerelem.html

Nagyon bájos: korrajz és társadalomrajz, személyes vallomás, derű, melankólia, humánum, életigenlés.

(Nekem talán a legérdekesebb, hogy nem is olyan régen, alig több mint 50 éve az angol nyelv még egy egzotikum volt - mennyire más most a helyzet...)

@jan: Egzotikum is, de főleg a tiltott nyugat nyelve. Németül legalább az NDK-ban beszéltek. Nem is olyan régen egy Hoffmann Rózsa nevű államtitkár meglebbentette ugyanezt az 50-es évekbeli hangulatot…

@szigetva: Ha az ötvenes éveket lebbentette volna meg, akkor most nem ezeket a baromságokat irogatnád, hanem a törött orrod vérpáráján keresztül néznéd a felgumibotozott talpadon dagadozó hurkákat, mialatt két szép izmos rendőr fenné rád a gumibotot.

@deakt: Ezt a mondatot helyedben átgondolnám még egyszer.

@deakt: Az ilyen erőszakfantáziáidat érdemes lenne megosztanod a pszichológusoddal (ha pedig még nem vagy terápiában, akkor fontos lenne minél hamarabb belevágnod), a saját és környezeted érdekében. Nem ironizálok, komolyan gondolom.

@deakt: Visszatérnél az eredeti szakmádhoz?

Ha! Nem is tudtam, hogy Edöm bá’ ilyen öreg már. Meg azt sem, hogy celeb, sőt, azt sem, hogy verseket is ír, csak a műferdítéses projektjéről olvastam.

Hirtelen annyi itt a link, hogy hiába ismerem egy részét, a többit át sem tudom olvasni, de sort kerítek rá, beleértve jan linkjét is.

Addig is, én ezt küldöm az öreg webschriftes montázsába:

www.youtube.com/watch?v=uPlmhJG_xUM

@jan: én nem tenném múlt időbe. Nem csak 50 éve volt egzotikum, hanem ma is. Persze sokan tanulják, mint nemzetközi interlinguát, egyfajta pidgin-formában felkapott lett, és ilyen formájában ismeri jó pár milliárd ember, de tényleg komolyan kevesen foglalkoznak vele, és nagyon jól csak nagyon kevesen tanulnak meg angolul, alig többen, mint teszem azt, dánul vagy spanyolul. Azt mondanám, hogy ma is csak egy a sok germán nyelv közül, talán csak annyi színezi ki, hogy mivel birodalommá nőtte ki magát, ezért több kontinensen sok nyelvjárása van, meg elég sok anyanyelvi beszélője. Viszont a gyarmati birodalom hanyatlásával együtt talán visszahúzódóban lenne, ha nem lennének szeretett jenki testvéreink, akik még tolják mindenkinek az arcába, és terjesztenék a globalizációval. Viszont maga a nyelv még mindig ugyanaz germán szász dialektusból lett kis nyelv, mint mindig is volt, semmivel nem speciálisabb, mint a rokonai, pl. az alnémet vagy a dán. Persze, mivel a popkultúra meg minden miatt ikonikus nyelv lett (főleg az amerikai és nemzetközi formájában), meg mindenkinek ezt kell tanulnia, ismernie, ezért a laikus emberek többségének a fejében az angol nyelvről kialakult kép erősen sztereotíp, felszínes és torz.

Szerintem ez mindenkinek lejön, ha elkezdi komolyabban tanulni, és a komolyabban kitétel alatt nem a nyelvvizsgáról, igeidőkről vagy az ájlávjúbébről beszélek, hanem megismerni a nyelvjárásait, történetét, valódi angolszász (nem globális) kulturális vonatkozásait mélyebben. Úgy egy egzotikusabb nyelv rajzolódik ki, ami valójában nem egzotikusabb a többihez képest, hanem épp úgy idegen annak számára, aki nem anyanyelveként beszéli. Aki esetleg ezt az arcát akarja megismerni az angolnak, de nem akar túl sok időt és energiát a mélyebb tanulásba fektetni, vagy angol szakra menni, de van egy kis pénze, és amúgy is nyaralni vagy pénzt költeni készül, annak tudom javasolni, hogy lefoglal jó előre valami pofátlanul olcsó (jóval cuzammen 20 ezer forint per fő alatti) angol repjegyet. Ahogy leszáll a reptéren, nem irány London, mert minden hülye oda megy, meg oda nem érdemes menni, hacsak nem a lengyel, pakisztáni, indiai, jamaikai kultúrát akarjuk magunkba szívni, vagy nem akarjuk, hogy lefejjék minden útipénzünk. Ehelyett Londont nagy ívben elkerülve, teljesen kihagyva érdemes Közép- vagy Észak-Anglia felé venni az irányt, mondjuk valami busztúra keretében, és inkább ilyen tradícionális kisfalvakat, mezőgazdasági vidékeket megnézni, ilyen helyeken egy kis időt eltölteni. Aki nem angolszakos, csak a szórakoztatóiparból ismeri az angol nyelvet, kultúrát, annak hidegzuhany lesz. Ráadásul ezek a vidékek jóval olcsóbbak is, mint London és környéke, úgy 5-10-szeres árkülönbséggel találkozni, az egész történet pénzügyileg megállhat egy olasz, görög, vagy horvát nyaralás büdzséjének a szintjén. Az ilyen helyek nem csak sokkal olcsóbbak, nem csak nem zsúfoltak, de az angol kutlúra és nyelv egy korábbi (néhol 300-500 évvel ezelőtti) állapota tárul az ember elé, meg az ottani emberek sokkal barátságosabbak is, meg máshogy állnak az idegenhez, mivel nem találkoznak sokkal. Persze a Londonon kívüli Dél- vagy Nyugat-Anglia is szép, meg egotikusnak tűnhet, csak drága, meg kevésbé tradícionális adott esetben (főleg a nagyvárások). Persze ezt biztos el lehet játszani pl. Észak-Amerikában és Ausztráliában is kevésbé frekventált, tradicionális vidékeken, csak sokkal drágábban, milliomosék vagy nagyköveték hobbija.

@jan: na, megnéztem ezt a linket. Jól indul a cikk, de sajnos fizetős, ami nem lenne drága, de mivel engem nem érdekel az Élet és Irodalom, ezért egy cikkért már drága. Mondjuk ma már nem olyan megtisztelő, ha valakit dabljúnak becéznek, mert azóta ez Bush gúnyneve, igaz ~debjú formában.

@El Vaquero: érdekes, amikor én néztem kb. egy hete, akkor végig lehetett olvasni (ami egy anomália lehetett, mert az ÉS általában fizetős, de gondoltam)...

ez egyébként egy baromi idegesítő gyakorlata az ÉS-nek, hogy nem csak a friss lapszámot, de az archívumot is fizetőssé tették - nem tudom, hogy gondolják ezt, múltkor pl. eszembe jutott egy régi György Péter múzeumkritika, el akartam olvasni újra, de azért 500 forintot egy cikkért hadd ne kelljen már fizetnem... pláne, hogy a Wayback Machine 5 perc keresés után ingyen kiadja:)

mondjuk pont ez a lapszám viszont, amelyikben a Nádasdy-cikk van, még nincsen archiválva...

@El Vaquero: @jan: Pedig a tudományos/ismeretterjesztő írásokat éppen, hogy ingyenessé kellene tenni és nem fordítva...

@jan: „baromi idegesítő gyakorlata az ÉS-nek, hogy nem csak a friss lapszámot, de az archívumot is fizetőssé tették”

Én ellenkezőképpen gondolom, szerintem az lenne egy normális gyakorlat, ha az archívum fizetős lenen, de a friss lapszám ingyen olvasható. Így az aktuális dolgok érvényesülhetnének, de aki már olyan értékesnek tartana valamit, hogy fél év vagy évek múltán is visszakeresné, azt fizessen. Persze a fizetési rendszer is lehetne rugalmasabb, de ez már más kérdés.

@El Vaquero: Hát ez kicsit olyan, mintha a sört a közép-angliai mezőgazdasági vidékek házi brew-jaiként definiálnánk, aztán kijelentenénk hogy a sör egy nagyon egzotikus ital amit igencsak kevesen fogyasztanak :P

@Fejes László (nyest.hu): ebben is van logika. Mondjuk más ilyen szempontból egy politikai napilap, ahol a tegnapi, pláne egy héttel korábbi újság már irreleváns, meg egy ilyen kulturális hetilap, ahol mondjuk egy könyvkritika, vagy pláne egy vers nem veszti el az érdekességét hónapok, akár évek múltán sem.

Azt hiszem, az mno (még régen) csinálta azt, hogy két hét késéssel tette ingyen elérhetővé a cikkeket.

@Fejes László (nyest.hu): ebben a fordított irányú megközelítésben is van logika, a gyakorlatban mégis az ellenkezője felől szokták közelíteni. Egyébként nekem nem is az a bajom, hogy fizetni kell érte, és nem kapunk mindent ingyen, hiszen ez nem is lehetséges, hanem hogy egyetlen cikkért is felszámolnak egy egész hetes előfizetési díjat.

@El Vaquero: Egy szakcikkért (amiért a szerzőnek, szerkesztőnek egy vasat nem fizettek) képesek 20-30 dollárt kérni. Ez akkor lehetne érteni, ha a kiadó bármit is hozzátett volna, de a nevén kívül jellemzően semmit.

@szigetva: szoktatok ilyen 20-30 dolcsis cikkeket venni? Esetleg szakkönyvre és folyóiratokra is van keret? Már ha nem vagyok indiszkrét, de most, hogy felhoztad, kezd érdekelni.

A kiadó meg nem azért kér pénzt, mert hozzátett valamit, hanem a szerződésben, ami a szerzővel kötött, fel szokott lenni jogosítva, hogy többször is kiadja a cikket, és annyit kérjen érte, amennyit akar, akár a szerzőt nem is részeltetve az extra bevételben.

Nálam egyébként a csúcsot Canepari tartja az átszámolva 40-80 ezer forintos könyveivel. Nem tudom, hogy ez a drágaság az ő pénzéhsége, vagy a LINCOM GmbH kiadójé, de mindent visz.

@El Vaquero: jellemzően intézmények (egyetem, kutatóintézet, könyvtár) szoktak előfizetni az egész folyóiratra, az, hogy egyes kutatók egy-egy cikket megvegyenek, tudtommal elég ritka.

Aztán egyre több az open access (ingyenes) folyóirat. Meg olyan is van, hogy a kutatók a honlapra felteszik a cikk draft változatát, és azzal elvileg nem sérül a copyright, de mégis gyorsan eljut az érdeklődökhöz a cikk.

Végül, állítólag, olyan is van, hogy a kutatók, akik egy adott szakterületen belül jellemzően személyesen ismerik egymást, priviben elküldözgetik egymásnak a fizetős cikk pdf változatát.

@jan: "az, hogy egyes kutatók egy-egy cikket megvegyenek, tudtommal elég ritka."

Nem véletlen, mivel aranyárban mérik a cikkeket külön-külön. Ezek a kiadók általában mesterfokon alkalmazzák az árukapcsolás/árdiszkrimináció kifinomult technikáit.

Még egy komoly egyetemnek vagy egyetemi könyvtárnak is csak akkor lesz (éppen hogy) megfizethető a dolog a "cikkenkénti árat" tekintve, ha egyenesen folyóiratadatbázis-hozzáférést vesznek. (Persze a teljes ár ott is, sőt még inkább horror, de legalább nyugtathatják magukat azzal, hogy ezért cserébe sok száz folyóirathoz lesz hozzáférésük. Némi üröm az örömben, hogy ezeknek a 90%-ra amúgy baromira senkinek nem lenne semmi szüksége.)

Sok esetben esetleg vigaszt nyújthat, hogy adott fizetős cikkeknek ingyenes "working paperként" meg lehet találni a neten az előzmény-változatát, persze arról fogalmunk se lehet, hogy utána a lektorálási folyamat során mennyit módosult a cikk.

@El Vaquero: Nem szoktunk, mert ahogy Irgun Baklav írja nagyon sok cikk megtalálható prepublication versionben (ami van, hogy egy kamera-redi verzió), vagy ír az ember a szerzőnek, vagy valakinek, aki hozzáfér.

@El Vaquero: "Nálam egyébként a csúcsot Canepari tartja az átszámolva 40-80 ezer forintos könyveivel. Nem tudom, hogy ez a drágaság az ő pénzéhsége, vagy a LINCOM GmbH kiadójé, de mindent visz."

Nem szokatlanok az ilyen árak, van egypár kiadó, ami szívesen elkér többszáz eurót egy-egy könyvért (ami vhol érthető is, ha a világon kb. 5 embert tudnék felsorolni, akit érdekel a konkrét téma). Hogy a szerző kap-e pénzt, azt kiadója és könyve is válogatja, teljesen bevett, hogy nem kap. Nyilván a Lincomnál is lehetnek különbségek, bár közvetlenül tapasztalt esetben annyi járt a szerzőnek, hogy vmivel olcsóbban megvehette a saját könyve példányait.

@jan: "az, hogy egyes kutatók egy-egy cikket megvegyenek, tudtommal elég ritka"

Nem is értem, hogy miért adják 20-30 dollárért a cikkeket. Ha kb. 1-5-ért adnák, már elég sokat vettem volna, így meg egyet sem. Ki tudja miért jobb a kiadónak a 30 x 0db, mint pl. a 3 x 15 db ez... Konkrét számításaim és adataim persze nincsenek, de gondolom így jobban eladhatónak vélik a nagy előfizetési csomagokat.

"Végül, állítólag, olyan is van, hogy a kutatók, akik egy adott szakterületen belül jellemzően személyesen ismerik egymást, priviben elküldözgetik egymásnak a fizetős cikk pdf változatát."

Ez mindig is volt, csak régebben a különnyomatokkal ment.

"Meg olyan is van, hogy a kutatók a honlapra felteszik a cikk draft változatát, és azzal elvileg nem sérül a copyright, de mégis gyorsan eljut az érdeklődökhöz a cikk."

Van, aki nem szívbajos és kiteszi a végleges változatot is :) A nem végleges (publikált) változatokkal az szokott lenni a probléma, hogy elolvasni ugyan el lehet, de hivatkozni rá már kevésbé elegáns (és nem is növeli a szerző "szabályos" hivatkozásainak számát).

@tenegri: bár ahogy nézem, 2013 körül Canepari kiadót váltott, a német Lincomról az olasz Aracne lett a kiadója, és újra kiadta ott a könyveit. Így már az a könyv, ami a Lincomnál 180-210 euró volt, újranyomásban 45-ért is megkapni, ami még mindig drága, de azért jóval megfizethetőbb (egyiket meg is fogom rendelni, bár azért szívom a fogam, mert ez is baromi drága egy olyan csóró migráncs állampolgárnak, mint én).

Egyébként Canepari jobban járt volna, ha e-bookban publikál, és maga tette volna zsebre az egész hasznot, és jóval olcsóbban tudná adni ugyanazt, talán többen is vennék. Nincs rászorulva a kiadókra, saját maga írja, lektorálja, szerkeszti, tördeli, designolja a könyveit (régebbi Mac-en, Adobe InDesign és Illustrator kombóval, még a fontja is saját készítés, amit használ), senkinek nem enged beleszólást a tartalomba, kinézetbe, van weblapja is, ahol publikálni tudja, tudna rá készíteni egy webboltot. Mindegy, csak nem értem, hogy miért éri meg valakinek egy olyan kiadónál kiadni bármit is, aki csillagászati, versenyképtelen áron adja csak ki, kapásból az ára elriasztja még azokat is, akiket érdekelne a téma. Ahogy nézem, Wells English Accents könyve sem olcsó, pedig 35 éves könyv, de kötetenként 40 fontba kerül, 120 font a három kötetért összesen, nagyon nem normálisak ezek, nekem is adhatnának abból, amit szívnak. Ezek a kiadók csak nagyon amatőr íróknak érik meg, mert nekik fontos, hogy kapjanak lektorálást, meg nyomdai minőségben tördelést, és ne átnézetlen, helyesíráshibás, wordös hulladékot tudjanak csak publikálni, aminek legfeljebb amatőr házidolgozat benyomása lesz. Ámbár a Word-minőség is elég lehet sok eseben, mert ugyebár sok ember telefonon, táblagépen és e-könyvolvasón olvas már, és ott nem fontos a tördelés, hiszen a prc, mobi, stb. e-könyvformátumok újratördelik a szöveget a képernyőn, ahogy a böngésző is a HTML-t, szóval ilyenkor is csak legfeljebb a lektorálás jön jól.

@El Vaquero: na, jó, hogy írok erről, mert most látom csak, hogy a 45 eurós könyvre (English PronunciationS) a szállítási díj Albionba újabb 14 euró, szóval ennyit nem ért meg. Viszont találtam közvetlenül a kiadó oldalán egy olyan opciót, hogy vásárlás pdf-formátumban 28 euróért, így megállt a cech ~8700 ropogós magyar Matolcsy-valutánál, és így szállítási díj sincs. Már mondanám is, hogy fejlődnek ezek a spagettizabálók, de azért túlzás lenne, mert a kiadó oldala és webboltja csak olaszul van, izzott rendesen a webfordító, leszokhatnának erről, idegesítő volt mindenfél i tutti frutti della spedizone indirizzo felügyelő vagy mi a rák között bolyongani. Aztán ilyeneken izmolt az oldal, hogy adjak meg postai címet (minek, úgyis webes linket ad a vásárlás végén, nem kézbesítik ki postai csomagban) és adószámot (???) a számlázáshoz, mintha közük lenne hozzá. Aztán meg csak PayPalt fogadott el végül, a VISA kártya opció szürke maradt. Azért ezekre rágyúrhatnának, ha pénzt akarnak keresni.

@El Vaquero: " Nincs rászorulva a kiadókra, saját maga írja, lektorálja, szerkeszti, tördeli, designolja a könyveit [...] van weblapja is, ahol publikálni tudja, tudna rá készíteni egy webboltot"

A szerkesztésen, lektoráláson, tördelésen és nyomdai ügyintézésen túl (amiből egyes esetekben sok minden a szerzőkre hárulhat) a kiadókra jórészt a terjesztés és a marketing miatt van szükség. A "felteszem egy honlapra" dolog csak ritka esetben elég bármire is, mindegy, hogy e-bookról vagy nyomtatott kiadványról van szó. Önmagában ettől senki nem fogja se megnézni, pláne megvenni - ahhoz, hogy működjön, komoly energiabefektetés kell és még jogi, adóügyi és adminisztrációs vonzatai is vannak. Aki ráér ezzel foglalkozni, próbálkozhat, de nem mindenki ér rá erre vagy van kedve hozzá. Ettől persze számos kiadó mai gyakorlata még nem lesz szimpatikusabb.

@tenegri: nem igazán értem, hogy milyen jogi és adóügyi vonzatai vannak. Szerintem ISBN számot nem csak kiadó tud létrehozni. Máshoz sem értem, hogy mire kell a kiadó. Azon kívül, hogy az ember elmondhassa, hogy kiadó adta ki a munkáját. A marketing az oké, de itt most tudományos írásokról volt szó, azoknak nem nagyon kell marketing, mert a szakemberek rátalálnak, meg idézgetik.

@El Vaquero: Ha a célok között van, hogy "maga tegye zsebre az egész hasznot", akkor annak vannak jogi és adózási vonzatai. Ha nincs, akkor ez mindegy, de plusz energiabefektetés nélkül továbbra más marad az olvasókhoz való eljuttatás lehetősége mint egy ismert kiadóval. Az ISBN szám nem gond. De persze tőlem bárki nekiállhat maga kiadni és terjeszteni a műveit.